III.

Üzleti ajánlat és keserű emlékek

Alexandra az egyik legszebb vendégszobát foglalta el. Hajnalodott, s ő nagyon kimerültnek érezte magát, hisz egész nap talpon volt. Mikor bebújt a jó meleg takaró alá, elgondolkodott, hogy mikor is aludt ebben a házban utoljára. Valamikor tizennyolc éves korában, s másnap, pedig nagy eseménynek lett volna tanúja, aminek ő volt a főszereplője, és ami elől elmenekült.
A dolog úgy esett, hogy egy vámpírral lett volna az esküvője, aki a szomszédos birtoknak volt az ura. A fiatal hercegnő volt a jegyese a vámpír ifjúnak, ám mikor bemutatták őket egymásnak, Alexandra már tudta, hogy ennek a férfinak ő sose lesz az asszonya. A lány ekkoriban egy másik férfiba volt szerelmes, akinek a birtoka még a negyede sem volt a Wallensteinek birtokának, és aki hiába volt gróf, az apja szerint, csak egy „szánalmas, elszegényedett halandó, aki nem méltó egyetlen pillantásra sem”. Igen, a férfi valóban halandó volt, de Alexandra hercegnő legjobb gyerekkori barátja volt. A herceg már gyerekkorukban sem nézte valami szívesen, hogy a hercegnő egy halandóval van együtt. Amikor pedig rájött, hogy a lánya és az ifjú gróf szerelmesek, akkor aztán végképp ki akarta törölni a lánya emlékeiből a fiút, s a „kutya harapást szőrivel” megoldást akarta alkalmazni erre a problémára. Tudta, hogy a szomszédos birtok ura épp feleséget keres a fiának, s erre ő felajánlotta sebtiben a lánya kezét. Szegény hercegnőnek teljesen összetört a szíve, mikor meghallotta, hogy ki lesz a férje. Hiába kért, könyörgött és sírt az apjának, az elengedte a füle mellett a tiltakozásait. Még a mindig türelmes és csöndes Valeria sem állt ki a lánya mellett. Egyedül a nála egy évvel fiatalabb öccse, Erich értette meg a bánatát. Ő is megpróbált a lány érdekeiért közben járni az apjánál, ám őt is elutasította. Erich-nek eddig, ugyanúgy, mint a nővérének a szava parancs volt az apjuk számára, így mindketten nehezen emésztették meg a kudarcot. Mivel a „diplomáciai” tárgyalásokkal nem mentek semmire Alexandra úgy döntött ideje, hogy eljátssza a „jó kislányt”. Fejet hajtott apja akarta előtt, s beleegyezett, hogy férjhez megy a kiszemelthez, ám a háttérben volt valami. Alexander nem is sejtette, hogy a lánya hirtelen jött engedelmessége mögött egy szökési terv állt. Az esküvőt egy szép májusi napon tartották volna, de a mennyasszony eltűnt. A felismerés, hogy a lány elszökött, szégyent hozott Alexander, megalázást Valeria fejére. Erich azonban nyugodt maradt, de ő is tudta, hogy ez mekkora szégyen és gyalázat a családnak. De azt is tudta, hogy a nővérének nem volt más választása. Alexander minden áron elő akarta keríteni a lányt, aki azonban nyomtalanul eltűnt. Öccse tanácsára Észak-Norvégiába ment, ahol harminc éven át tökéletes békében élt. Viszont Erich-kel tartotta a kapcsolatot, ám a leveleiket mindketten elégették, nehogy árulójuk legyen. És most ismét itthon van, abban a házban, ahol felnőtt, harminc keserves év után. Nem is értette, mit is keres egyáltalán itthon. De majd megtudja holnap. Fáradt volt, így elaludt, s alkonyatig fel sem ébredt. Ekkor átöltözött, s lement az ebédlőbe, ahol Erich már várta. A fiú épp vacsorázott, s a lánynak is megkordult a gyomra, ahogy megérezte a malacsült páratlan illatát.
- Szia, Erich!- köszönt, mikor benyitott.
- Szia! Alexa! Gyere, egyél, hisz tegnap nem is ettél semmit!
A lány leült, s Erich csengetett a cselédnek, aki felszolgálta Alexandra vacsoráját.
- Kérem, Margareta, hozzon egy kancsó jó tüzes vörös bort is. Szomjazik a malacka.- kacsintott a testvérére, aki tiltakozni akart. A szolgáló hamarosan az asztalra tette a bort, és távozott.
- Tölthetek neked is?- kérdezte, mikor elővett két serleget.
- Egy picit.
Alexander és Valeria is előkerültek a vacsora végére. A testvérek ekkorra már megitták a bort, s csillogó szemmel, nevetgélve beszélgettek.
- A gyerekeink jól mulatnak.- szólt a herceg egy mosollyal a szája sarkában, mikor az ajtón túl meghallották a nevetgélést.
- Valóban!
Benyitottak az ebédlőbe, ahol hirtelen megfagyott a levegő, főleg Alexandra körül.
- Jó estét! Látom remekül mulattok. Mi is beszállhatnánk?- szólalt meg a herceg.
- Nektek is. Gondolom, nem kell újabb kancsóval rendelnem, hiszen ti nem isztok.
- Ezt jól látod, fiam. Jó volt a malacsült?- érdeklődött Valeria.
- Kiváló, ahogy a bor is.
- Ezt örömmel hallom. Majd átadom a dicséretedet a vincellérnek, meg a majoros gazdának.- csipkelődött Alexander.
- Gondolom, nem azért jöttetek, hogy velünk dicsérjétek a malac meg a bor amúgy sem elhanyagolható érdemeit.- morogta Alexandra.
- Valóban nem. Ha még tudtok járni, gyertek át a szalonba, ahol mindketten megtudjátok a terveimet veletek és a jövőtökkel kapcsolatban!- szólt a herceg, majd otthagyta őket.
- Ha megint férjhez akar adni, kitekerem a nyakát!- morogta a hercegnő, ám Erich elmosolyodott.
- Nem hinném, hogy még egyszer megtenné, hiszen egyszer már kudarcot vallott vele.
- Igen, de próbálkozni lehet!- szólt a lány, s felállt.
Erich is csatlakozott, s átmentek a jól ismert szalonba, ahol a szüleik már elhelyezkedtek. A két gyerek is letelepedett szüleik oldalára, s várták mit mond Alexander. A herceg először Erich-hez fordult.
- Veled kezdem, hogy a nővérednek ne legyen meglepetés, amit mondok. Úgy határoztam, hogy neked adom a városok és a falvak felett az uralmat. Mától te rendelkezel velük, és hamarosan be is mutatlak az elöljáróknak.
Alexandra szeme tágra nyílt a döbbenettől. Elvették tőle az elsőszülöttségi jogait! Ez egy agyrém! Hogy tehetett ilyet az apja? Ez tán a bosszúja a harminc évvel ezelőtti sérelem miatt? Nem, ez nem létezik! Mindéből kiforgatta! Nem bízik benne!
- Remélem, túltetted magad az első megrázkódtatásokon, lányom, és nem fogsz meglepődni azon, hogy neked maradnak az itteni, és az írországi birtokok. Remélem…
- Nem! Nem kell! Köszönöm, de ha már megfosztottál attól, ami elsőszülötti rangomból fakadóan az enyém, akkor nem fogadom el ezt a megalázó örökséget! Köszönöm, de én nem kívánok ezzel élni!
Azzal felállt, hogy elmenjen, ám mielőtt átlépte volna a küszöböt a herceg utána szólt:
- Ha átléped a Stüx folyót, vagyis azt a küszöböt, az fog történni, amit tegnap éjjel már megmondtam neked! Gondold meg, hogy beszállsz-e Charon ladikjába! Ha most elmész, soha többé nem jöhetsz vissza!
- Miért akarod, hogy elfogadjam ezt a sorsot?
- Miért? Mert a birtokokra is kell egy ember!
- Nevezz ki egy inseptort erre a posztra! Ő jobban ért ehhez!
Alexander megkérte a feleségét és a fiát hagyják magukra a lánnyal. Mikor kimentek a férfi ezt mondta:
- Sajnálom, de amíg így viselkedsz, addig nem kaphatod meg azt, ami neked jár! A poszt, ami a tiéd lett volna, nagyon nagy felelősséggel jár, és te nem tudsz felelősséget vállalni!
- Nem-e? Honnan tudod?
- Onnan, hogy menekülsz!
- Tudom, hogy direkt teszed ezt velem, azért, mert nem mentem hozzá ahhoz a fickóhoz, akitől olyan sokat vártál!
- Nem, ennek semmi köze ahhoz! Neked meg kell tanulnod szembe nézni a dolgokkal! A menekülés nem megoldás!
- Engem nem érdekel a föld! Átadhatod az egészet a fiadnak, mert én ebbe nem megyek bele! Azt hiszed, hogy engedtem volna, hogy egy jött-ment személy uralkodjon azon, ami az enyém? Nem szeretek osztozni! Azt hiszed, csak azért, mert nő vagyok, nem tudok mérlegelni, reálisan gondolkodni? Ha ezt hiszed, nagyon tévedsz!
- Akkor azt hiszem, ezt most bizonyíthatod! Ha elfogadod, ami most a tiéd, és jól teljesítesz, megkaphatod a jogos jussod!
- Mikor? Majd sohanapján kiskedden? Mert Erich miért érné be majd kevesebbel, mikor sokkal több van neki? Pár év múlva nem fog nekem semmit se visszaadni, és nem fog csendben félreállni!
- Nem akkor, hanem pár é múlva! Fogd fel úgy, hogy ez egy vizsga, amin ha jól teljesítesz, helyreállíthatod a megingott bizalmamat benned. Ha az általad vázolt probléma felmerülne, majd hatok rá! Nos, elfogadod?
- Legyen! Elfogadom! De ha átversz, abból nagy botrány lesz!
- Emiatt nem kell aggódnod.
- Lenne egy kérésem hozzád! Hogy ne tudjon senki sem befolyásolni, szeretném a dolgokat az írországi kastélyból irányítani!
- Rendben. Most pedig elmondok röviden egy problémát. Az írországi birtokról olyan hírek érkeznek, miszerint a nekik adott pénzből év végére nincs egy fillér sem. Az inspektor utána számolt, és egy jó év után legalább a felének meg kéne maradnia a pénznek, sőt mivel eladják az árut, a befolyt összegből bőven vissza tudnák fizetni a pénzt. A majoros gazda új, és attól tartunk, hogy nem arra költötte a pénzt, amire kéne, és amivel el kéne számolnia! S attól is félek, hogy az ottani inspektor is benne van a dolgokban. Azt akarom, hogy vidd el az itteni intézőt, és nézzetek utána a problémának!
- Jó. Úgy is ott fogunk lakni, s alaposan a körmére nézünk annak az embernek. Ja, és ha lehet, szeretnék már a jövő hét elején kiköltözni. Elintéznéd nekem?
- Természetesen. Mikorra kéne rendbe tenni a kastélyt?
- Hétfőre.
- Rendben, meg lesz. Sok szerencsét az új megbízatásodhoz, és az életedhez, Alexandra hercegnő!
- Köszönöm.