V.
Változások és megoldások

Alexander meglepődött, mikor megkapta a lánya levelét.
„Ez gyorsan ment.”- gondolta. Nem számított ilyen gyors levélváltásra, melyben a lánya tájékoztatja a kastélyban uralkodó állapotokról. Tudta, hogy minél előbb keresnie kell egy olyan embert, akiben kölcsönösen megbízhatnak. Ekkor eszébe jutott a saját házvezető nője, egy bizonyos Frau Stader, akit berendelt magához. Az asszony vékony volt, haja szigorú kontyba volt fogva, és szúrós, szürke szemei mindent láttak. Most a könyvtárban állt Alexander előtt, aki megkérdezte:
- Mondja csak, mein Frau, ugye Önnek van egy húga, igaz?
- Így van, uram.
- Dolgozik most valahol?
- Nem, uram. Két hónapja a munkaadója költözés miatt felmondott neki.
- Ő is házvezető volt?
- Igen, de ha szabad megjegyeznem mindenféle háztartási munkát el tud végezni. Igen sokoldalú asszony.
- Hívassa ide holnap estére, mert szeretném felfogadni.
- Ide, uram?- kérdezte bátortalanul az asszony, és a férfi figyelmét nem kerülte el, a szemében felcsillanó félelem, és féltékenység. Lehet, hogy az úr el akarja bocsátani, mert nincs megelégedve a munkájával?
- Nem, hanem az írországi birtokra. Ne féljen, a maga állása nincs veszélyben.
- Értettem. Hányra kell itt lennie?
- Nyolcra.
- Jó. Megígérem, hogy nem fog csalódni benne, ahogy a hercegnő sem.
- Ezt örömmel hallom. Köszönöm, Frau Stader, nincs más.- bólintott Alexander.
Az asszony távozott, s a férfi elégedetten dőlt hátra a székében. Ezzel végzett, már csak a holnapot kell kivárnia, de az egy szempillantás alatt itt lesz. Egy hét múlva megjött az inspektor levele. Alexander ismét a könyvtárban tartózkodott, mikor kopogtattak.
- Szabad!- szólt a férfi.
Egy szolga lépett be, egy levéllel a kezében.
- Mit hozott, fiam?- kérdezte a férfi.
- Levél az inspektor úrtól a másik birtokról.- közölte suttogva a férfi.
Alexander bólintott köszönete jeléül, s a szolga elment. Megforgatta a borítékot, majd elgondolkodott. Nagy lehet a baj odaát, ha először a lánya, most pedig az inspektor küld tájékoztatást egy héttel az után, hogy kiköltöztek. Felbontotta a levelet, s elolvasta a jelentést, mely, ahogy sejtette, a birtokon lévő problémáról szólt. A levél így hangzott:
Méltóságos Uram!
Bocsássa meg, hogy alig egy nappal a kiköltözés után zavarom levelemmel, de kötelességemnek tartom. A birtokon hatalmas a káosz, ami leginkább emberi mulasztás miatt alakult ki. A gazdasági napló, melyben a kiadásoknak kéne, szerepelünk, igen hiányos. A gazda és az inspektor, pedig képtelen elszámolni a további, le nem írt hiányossággal, s azzal takaróznak, hogy az elmúlt két évben igen sok volt a tennivaló, mivel igen rossz évek voltak, és nem volt idejük minden tételt lejegyezni. Ez elsősorban a gazda hibája, ám kollegám, Power úr hibája is, aki nem követelte meg a pontosságot. Ezért kérem, adja írásban engedélyét, hogy felmentsem Power urat a szolgálat alól, s hadd vezessem én a további könyvelést. Ígérem, én minden hónap végén elküldöm Önnek a számlákat, és a könyv, a hónapi pontos, lezárt másolatát.
Maradok őszinte híve:
Jürgen Klein.
Alexander bosszankodva dobta le a jelentést, s hátradőlt a székében. Tudta, hogy igaza van Jürgennek, de nehezére esett megtenni a másik inspektorral szemben ezt a lépést. Igaz, csak egyszer találkozott a férfival, s csak egy másik ember javaslatára tette meg vezetőnek, de akkor is. Bűnösnek érezte magát a gazda kérdésében is, hisz nagyon jól tudta, hogy egy fiatal sok mindenre képes, s nem megbízható, de nem gondolta, hogy ennyire galád. Nem lenne egyszerűbb elcsapnia mindkettőt? És mi van, akkor, ha igazat mondtak, és tényleg rossz volt az idő? Kár, hogy ennek Jürgen nem tud utána járni? Vagy mégis? Ha érdeklődne a falu öregjeitől, akkor azok biztosan megmondanák neki a két évvel ezelőtti időt, ha az tényleg olyan súlyos volt! Igen, az öregek sok mindenre emlékeznek, a férfi meg miért ne tudhatná meg az igazat az öregektől? A válasz levelében majd tanács formájában megkéri, hogy tegye ezt. Talán tényleg igaza van a férfinek, tényleg jobb lenne felmentenie a kollégát, míg Jürgennek nincs bizonyítéka a bűnösségére, vagy az ártatlanságára. Lehet, hogy a végén még beigazolódik a gyanúja, hogy a gazda meg az inspektor cinkosok az eltűnt pénz ügyében? Ezen tűnődött, mikor ismét kopogtatás zavarta meg.
- Szabad!- szólt ki.
Az ajtóban a felesége állt. Alexander elmosolyodott, mikor meglátta, s felállt a székéből. Megkerülte az asztalt, s nekitámaszkodva várta meg, míg Valeria odament hozzá.
- Jó estét, Alex! Nem zavarlak?
- Rád mindig tudok időd szakítani!
- Igen, pont ezért jöttem. Mióta Alexa hazajött, nem sok időt szentelsz nekem.
- Valóban, és elnézést kérek emiatt, asszonyom. Túlságosan felgyorsultak az események. De most van időm, rendelkezzen hát velem!
- Ezt szeretném tenni.- szólt, és megcsókolta a herceget, aki miután véget ért a szenvedélyes csók, eltolta magától.
- Nem itt, kedvesem. Itt túl nyilvánvaló. Keressünk csöndesebb helyet.
- Miért érzem úgy, hogy már hallottam ezt valahol?
- Mert valóban hallottad.- mosolyodott el ördögi kacérsággal Alexander.
Valeria átfonta férje nyakát, s kihívóan nézett a férje szemébe.
- Akkor mehetünk? Szeretnék bizonyítékot is kapni, nem csak egy ígéretet.
- Máris megkapja, hölgyem.- suttogta a herceg, majd belecsókolt a nő nyakába.
Valeria hátravetette a fejét, és hagyta, hogy a férfi csókolja. Rövidesen egy északi szobában voltak, s vad csókok között vetkőztették egymást. Egy bensőséges éjszakát töltöttek együtt, vadul szeretve egymást, s a hercegné úgy érezte, ennél vadabb éjszakája még sosem volt, pedig sok éjszakát töltött el a herceggel. Mikor kimerülten feküdtek egymás mellett, megkérdezte:
- Emlékszel a legelső éjszakánkra?
- Sosem fogom elfelejteni.- mondta rekedten a férfi.- Miért kérded?
- Ez a mostani arra emlékeztetett. Ez a csend, ezek az árnyak, a hold beeső fénye, és minden.
- Lehetséges.- morogta a herceg.
- Tudod, néha nem is értem, hogyan esett meg velünk ez az egész. Olyan fura, hogy olyan sok év után is még mindig azon rágódom, hogyan tudtalak megtartani.
- Na azért abba nekem is volt egy kis beleszólásom. Hisz nem csak te szerettél engem, hanem én is téged. Meg aztán lett egy gyerekünk, akit én is akartam.
- Ez is igaz. Meg aztán, ha az elöljáró nem áskálódott volna ellenünk, akkor talán nem tartanánk most ott, ahol tartunk. Ennek az embernek még hálás is vagyok, mert az ő ellenkezése volt talán a legnagyobb összetartó erő.
- Igen, ez se elhanyagolható tényező a kapcsolatunk kialakulásában.- kuncogott Alexander.
Valeria erre maga felé fordította a férje fejét, és egy gyengéd csókot lehelt a szájára, mire a férje magára húzta. Rövidesen mindketten mélyen aludtak.
Alexandra ez alatt szintén az ágyában feküdt, s nézte a holdfény és a felhők játékát a falakon, s hallgatta a csendet. Váratlanul azonban megjelent előtte Erich. A lány ijedten ült fel az ágyában, s magára húzta a takarót.
- Mit keresel te itt?- kérdezte suttogva, mikor ráismert a fivérére.
- Gondoltam megnézem, hogy élsz-e még.- vigyorgott rá a fiú.
- Miért ne élnék.- vont vállat a másik nemtörődöm módon.- Hogy mennek a dolgok oda haza?
- Remekül, csak a papa kissé mintha zabos lenne. A mostanában érkezett levelekből nem sok jót olvasott ki.
- Azt meghiszem.- morogta a lány maga elé.- Elég nagy itt a zűrzavar, és a felfordulás. Még csak egy napja vagyok itt, és úgy érzem, mintha egy csapat tehetetlen ostoba fráter venne körül. Ki nem tehetem úgy a lábam, hogy ne jönnének valami miatt panaszkodni a cselédek. A szegény házvezetőnő meg, kész idegroncs, és állandóan olyan arcot vág, mint aki mindjárt sírógörcsöt kap.
- Elhiszem, de nem sokára már nevetni fog az egészen.
- Hogy?
- Nem tőlem tudod, de apa felvette a mi mostani házvezetőnk húgát ide. Már megbeszélték a részleteket, és talán két vagy három nap múlva itt lesz.
- Hál’ Istennek! Ha ez nem sikerült volna ilyen gyorsan, én is idegbajt kaptam volna ebben a házban, a sok bolond és lusta cseléd társaságában.
- Látod? Apánk igyekszik megkönnyíteni az életedet.
- Hálás köszönetem, mondd meg neki! Reméljük az a nő majd rendet tesz ebben az elátkozott házban.
- Átadom!- mosolygott Erich.
- Veled mi újság?
- Élem világom. Apa úgy tervezi, hogy egy hónap múlva megtesz az ideiglenes örökösének. De először a te ügyedet szeretné elrendezni.
A testvérek hajnalig elbeszélgettek, majd Erich elment. Alexandra fáradt volt, így elaludt. Nyolckor tért magához, mikor Frau Collins felkeltette, mert hozta a reggelijét.
- Jó reggelt, kisasszony! Remélem jól aludt. Meghoztam a reggelijét.
- Köszönöm.- morogta rekedten színtelen hangon a lány.
Az öregasszony felkapta a fejét erre a hangra.
- Jól érzi magát?
- Persze, csak keveset aludtam. Hány óra?
- Pontosan nyolc.
„Az ördögbe! Két kegyetlen órát aludtam csak! A fene vinné el Erichet, meg a késői látogatást!” Majd hangosan így szólt:
- Köszönöm, Frau Collins, most elmehet! Ha szükségem lesz magára, majd csengetek!
- Igenis.
Mikor egyedül maradt, elgondolkodott azon, amit Erich mondott. Értesítenie kell a házvezetőnőt, hogy nemsokára mennie kell. Örült, hogy gyorsan lerendeződött ez az ügy, így a fontosabb részletekre koncentrálhat. Végre megoldhatja azt az ügyet, amiért eredetileg ide jött. Ha minél gyorsabban végez, annál hamarabb kapja meg az örökségét.