VI.  Az eltűnt hercegnő.


Két nap múlva, egy hideg alkonyattal megérkezett az új házvezetőnő, aki két levelet hozott. Az egyik Jürgennek, a másik a kollégájának szólt. Frau Collins el sem akarta hinni, hogy megérkezett az új asszony, s kissé gyanakodva figyelte a tömzsi, alacsony, ötven év körüli asszonyt, akinek szigorú arckifejezése, még őt is megijesztette. Alexandra bemutatta őket egymásnak.
- Frau Collins, ö az új házvezetőnő, Frau Elke Buchsteiner. Ő váltja magát a poszton. Megbízható, rendes asszony, a nővére az apám szolgálatában áll, s ő ajánlotta a figyelmembe. Most magukra hagyom Önöket, beszéljék meg a problémákat, és mutassa meg az ideiglenes szállását is a kolléganőjének.
- Asszonyom!- szólt utána Elke.
- Tessék?
- Bocsánat, de a méltóságos úr tegnap rám bízott két levelet, melyeket át kéne adni a két inspektor úrnak.
- Majd én odaadom nekik. Hol vannak?
- Máris adom.- szólt a nő, majd a csomagjából két borítékot húzott elő, s átadta a lánynak, aki megnézte a neveket, és elment.
Először a saját embere szállására ment, ahol átadta a levelet, aki felbontotta, és gyorsan elolvasta.
- Nos, megkapta az engedélyt?- kérdezte a hercegnő.
- Igen, de Ön ezt honnan tudja?
- Mondjuk úgy, hogy egy közös jóakarón mesélte.- mosolyodott el ravaszul a hercegnő.
Jürgen is vele mosolygott, bár fogalma sem volt róla, ki lehet az a bizonyos „közös jóakaró”.
- Mondja csak, hol találom Herr Powert?
- A tőlünk félórányi sétára található faluban lakik értesüléseim szerint.- szólt a férfi unottan. Látszott rajta, hogy nem kedveli igazán a kollégáját.- A másik levél neki szól?
- Igen. Mondja csak, mi a véleménye a kollégájáról?
- Nincs róla különösen jó véleményem, és kérem, ne kérdezzen többet! Egyelőre még semmit sem tett le nálam az asztalra, és nem szeretnék elhamarkodottan ítélni fölötte. Tudja, én csak akkor török pálcát valaki felett, ha évek óta ismerem, és a megismerkedésünk pillanatától fogva rossz róla a véleményem.
- Megértem, hogy nem szeret gyorsan véleményt alkotni valakiről, és ez bölcs döntés.
A lány bejelentette, hogy visszatér a kastélyba, ahol sok a munka, és az új házvezetőnővel is beszélni akart. Jürgen pedig bejelentette, hogy elviszi a levelet. Alexandra visszaindult a kastélyba, míg a férfi elment a faluba. A lány ment a sötét udvaron át a kivilágított kastély felé, mikor meghallott egy neszt, mely a tőle néhány száz méterre álló bokrokból jött. Megállt, és gyanakodva hallgatózott. Lehajtotta a fejét, és a feltámadó szellőből lassan és megfontoltan szippantva néhányat, próbálta azonosítani ki lehet az ellenfele. Fülelt, de semmit sem hallott, és a föld szagán kívül semmit sem érzett. Ekkor váratlanul kirobbant egy alak a semmiből, s mire a lány felocsúdhatott volna, már eszméletlenül hullott az alak karjába, aki eltűnt vele. A kastélyban sem tűnt fel senkinek, csak amikor az inspektor úr bekopogtatott a vacsorájáért. A két házvezetőnő úgy nézett a férfire, mintha csodát és magyarázatot várna. Épp az egyik cselédlány rakta el egy kis kosárba az ennivalót, mikor Frau Collins megkérdezte:
- Mondja, uram, nem látta véletlenül a hercegnőt?
- Nincs itt?- kérdezte a férfi csodálkozó tekintettel.
- Nincs, és ő azt mondta, hogy magához megy.
- De hát annak már lassan két órája! Én lementem Power úrhoz a levéllel, és ő azt mondta, hogy visszamegy a kastélyba! Hol lehet hát? Sétálni nem mehetett, mivel igen hideg van, és napközben pedig már végigkocsizott velem a birtokon! Ez furcsa, nem tűnhetett csak úgy el!
- De akkor hol lehet? Ez nagyon különös!- morogta Collins asszony.
- Ördög és pokol, asszonyom, ez valóban az! Érthetetlen és abszurd!
- Nem kéne szólni a kegyelmes úrnak?- pislogott Frau Buchsteiner, s beletörölte izzadó tenyerét a kötényébe.
- Nem, még csak az hiányzik!- kiáltott fel a férfi ijedten, majd lehalkította a hangját, és folytatta.- Várjunk még! Ha holnap estig nem kerül elő, akkor szólunk! Így megfelel?
- Nem kell félniük, tudok a lányom eltűnéséről.- szólalt meg egy hang a hátuk mögötti sötét előcsarnokból.