VII.  Családi titkok

A társaság összerándult a hangra, és az ajtó felé fordultak, s a küszöbön Alexander állt, karba font kézzel, az ajtófélfának dőlve. Látta, az elsápadt az arcokat, és a rettegő tekinteteket. Elmosolyodott, ellökte magát az ajtófélfától, és közelebb lépett az embereihez, akik a lélegzetüket is visszafojtották, s várták, hogy a herceg haragjának vihara kitörjön. Ehelyett azonban a férfi letelepedett az előtte álló székre, s intett, hogy az emberei is üljenek le. Mikor mindenki leült a herceg beszélni kezdett.
- Azt hiszem, tudom, ki a megbízó, akinek a parancsára elrabolták a hercegnőt.
- Kicsoda, uram?- kérdezte Collins asszony.
- Ez csak egy gyanú, úgyhogy nem mondanék neveket, csak annyit, hogy az apám házassága miatt történik most ez a késői bosszú, melyben az új gazda és az inspektor a végrehajtó. De elmondom az elméletem, ha megengedik.
- Természetesen, kíváncsian várjuk.
- Nos, az apám, Viktor Gabriel, egy ír lányt vett feleségül. Ez a birtok volt a nászajándéka az anyámnak, amit, átiratot apám nevére. Csak hogy tudni kell, hogy ez a birtok volt a család legjobb birtoka, s erről a birtokról származó termékek a piacon nagy árért keltek el. Remek lovakat, marhát, gabonát és mást termesztettek és tenyésztettek itt. Az apám nem változtatott semmit ezen a helyen, meghagyta eredeti funkciójába, de a pénz már nem a lány családjáé, hanem az övé lett. Gondolom az anyám családja képtelen volt megemészteni, hogy elestek az eddigi bevételeiktől, s nem tudnak többé nagystílű életet élni úgy, ahogy korábban. Nyilván vissza akarják szerezni azt, ami az övék, és a lányomat használják fel, hogy elérjék a céljukat.
- Ez rettenetes!- suttogta Elke.- De mi köze ehhez az inspektornak meg a gazdának?
- Ők, ha a gyanúm igaz, más urat szolgálnak, és az eltűnt pénzzel a saját megbízójukat szolgálják. Hogy ezt bebizonyítsuk, Jürgen, menjen le holnap a falu jegyzőéhez, és kérdezzen rá erre a két emberre, de főleg arra, hogy kinek dolgoznak.
- Igenis, uram. Azonban van itt még valami.
- Ha valamit megtud, értesítsen! Mi lenne az a valami?
- Nos, Collins asszony nem rég beszámolt nekem egy érdekes dologról.
- Miről?
- Arról, hogy az elmúlt évben csak a felét kapta meg a rendes háztartási pénznek.
- Tényleg, Frau Collins?
- Igen, uram. Power úr megvonta tőlem a rendes háztartási pénznek a felét, mondván a birtokra kell.
- Ez valóban érdekes. De nem baj, ennek is utána járok.
- Hát nem marad itt, uram?
- Nem, mivel még van egy kis dolgom, amit még hajnal előtt el szeretnék elintézni.- állt fel a férfi- Isten Önökkel!
Az előcsarnok sötétjében köddé vált. Elment, hogy meglátogassa a felmentett inspektort. A háza közelében jelent meg, s bekopogtatott. Harbin két perc múlva ajtót nyitott, s megilletődötten bámult a férfira.
- Jó estét, Herr Power!- köszönt udvariasan a herceg.
- Jó estét! Ki maga és mit akar?
- Ha nem haragszik, inkább bent osztanám meg Önnel a nevem, és a jövetelem célját. Bejöhetek?
- Hát persze.- morogta a másik, s félreállt az útból, hogy beengedje Alexandert.
Mikor bent volt a férfi udvariasan bemutatkozott, s nem kerülte el a figyelmét, hogy Harbin szemében félelem villant fel egy pillanatra, mikor meghallotta a herceg nevét, de összeszedte magát, hellyel kínálta Alexandert és megkérdezte:
- Mit tehetek kegyelmességedért?
- Csak azt szeretném tudni, hogy megkapta-e a levelem, és hogyan érzi most magát?
- Igen, megkaptam a levelét, és a kedélyállapotom viszont értetlenségben, csalódottságban és haragban, fejezhető ki leginkább.
- Miért, ha szabad kérdeznem?
- Az értetlenség azért, mert nem értem a felfüggesztésem okát, a csalódottság azért, mert a felfüggesztés döbbentett rá, hogy nem vagyok alkalmas Ön szerint a pozícióra, és a harag azért, amiért nem figyeltem oda eléggé a dolgokra, s amiért most megkaptam a büntetésem.
- Ezek szerint jogosnak érzi az ítéletemet, ugye?
- Igen. Ez nekem nagyon nagy csapás volt, de csak saját magamat hibáztathatom ezért. De nem látom, mit vétettem.
- Azt, hogy nem ügyelt eléggé a pontos számadásra, és a pénz, ami a gazdaságé lett, nem kezelte megfelelően. Valamint, hogy a háztartástól is elsinkófált egy nagy adag pénzt, pedig ahhoz semmi köze!- szólt hidegen a férfi.
- De, uram…- dadogta zavartan a férfi
- Semmi de! Így volt, vagy nem?
- Így volt.- ismerte be a férfi.
- Hol van az a pénz?
- Nem mondhatom meg, uram.
- Elköltötte?
- Nem.
- Akkor hol van?
Konok hallgatás volt a felelet a kérdésre. Harbin lehajtotta a fejét, s összeharapta a száját. Alexander egy vesébe látó pillantással kémlelte a férfit és várta a választ, ami persze nem jött. Végül elmosolyodott, s csendesen így szólt:
- Nem baj, úgy is kiderítetem, de addig maga ne élvezze a biztonságot, mert nem lesz biztonságban.
- Herceg úr! Mi lesz most a sorsom?
- Ha előteremti az eltűnt pénzt, vagy elmondja, kinek adta oda, nem rúgom ki, ha nem, akkor ki van rúgva. Egyelőre azonban marad felfüggesztett stádiumában.
- Mondja, magát miért érdekli a pénz?
- Engem nem igazán érdeleknek ezek a kicsinyes dolgok. Annál jobban érdekelnek az olyan megbízhatatlan emberek, mint maga, meg a gazda. Ha megtudom, hogy kétkulcsos játékot játszanak, akkor nagyon nagy bajba kerülnek, és lehet, hogy az életükkel fizetnek majd a hűtlenségükért.
Az inspektor ledöbbenve hallgatta Alexandert. Ereiben meghűlt a vér, s a szeme tágra nyílt a rémülettől. A herceg elköszönt a férfitól, s elment. Hajnalodott, s neki is sietnie kellett, hogy ne a kastély előtt érje a napfelkelte.
Ez alatt egy a birtoktól néhány kilométerre található kastély félhomályos szobájában Alexandra ébredezett. Nem tudta hol van, s a szoba illata is idegenül lengett körülötte. Ez az idegen és halott csend térítette magához. Óvatosan felült, s körbenézett. A szoba, amely a barokk kor stílusa szerint volt berendezve, nem volt a legnagyobb, s a lány túlságosan csicsásnak érzete. Valahogy nem tetszett neki ez a túl gazdag bútorzat, ez a pompa, mert ő nem ezt szokta meg. Apja nem szerette soha a díszes dolgokat, ő az egyszerűség híve volt, s ez rá is átragadt.
- Remélem, alaposan megnézte magának a börtönét Frauline Wallenstein!- hangzott hirtelen az ágy lábánál.
A lány balra kapta a fejét, s a félhomályban egy széket látott, amelyben egy alak ült.
- Ki maga?- kérdezte ijedten.
- Én vagyok a börtönőr.- hangzott a felelet. A hang mély volt, s a hangzása valahogy tetszett a hercegnőnek. Volt benne valami méltóságteljes, és nyugodt, ám ez most csak félelemmel töltötte el.
- Mit akar tőlem?
- Szeretném visszakapni a családom tulajdonát!