X.  A megmentők.

A herceg és a hercegné elképedve hallgatták a sikolyt.
- Mi az ördög volt ez, Alex?- szólalt meg a nő, mikor a sikoly elhallgatott.
- A vámpírok sikolya!- suttogta maga elé a herceg.
- A vámpírok mije?
- A vámpírok sikolya.
A hercegné ledöbbenve figyelte a férjét. Nem értette mi ez, amit a férfi emlegetett.
- Mondd csak, mégis mi ez a sikoly?- kérdezte.
- Előbb kérlek, szedd rendbe magad, aztán megbeszéljük.
Azzal kimászott az ágyból, és öltözködni kezdett. Valeria is ugyanígy tett. Együtt hagyták el az épp aktuális szerelmi fészküknek kikiáltott szobát, s lementek a lépcsőn, ahol majdnem összeütköztek a könyvtárból jövő Erich-kel.
- Fordulj meg, fiam, és mehetünk vissza a könyvtárba!- mondta a herceg, mikor meglátta a fiát.
A család bevonult a könyvtárba, ahol letelepedettek.
- Ti is hallottátok ezt a borzalmas sikoltást?- kérdezte zaklatott hangon a fiú.
- Igen, hallottuk.
- Mi volt ez?
- A vámpírok sikolya.
- Az meg mi túró?
- Egy segélykiáltás. Meséltek már róla nekem, de nem hittem el. Olyan ez a kiáltás, mint a hattyúdal.
- Mit meséltek neked erről, Alex?
- Azt, hogy ezt a sikolyt csak a vámpírok hallják, és olyan vámpír hallatja ezt tudtán kívül, aki tud valakihez kiáltani.
- De hát Alexa félvámpír!- csúszott ki Erich száján.- Hogyan tudta akkor ezt a kiáltást hallatni? És hogyan hallottuk ezt mi?
- Egyszerű! Ha az adott vámpír, vagy félvámpír nagyon erős, és látja, hogy a végzete elől nem térhet ki, hát ezzel a sikoltással tudatja a hozzátartozóival, hogy mentsék meg. A hozzátartozók ugye, mindig kapcsolatban maradnak, és tudnak egymás fontosabb dolgairól. Így tudok én is, és Valeria is Alexa eltűnéséről. A vámpírok sikolyát csak a bajba jutott barátai, családtagjai hallják, de gondolom a követelmény evidens, hogy nekik is vámpíroknak VAGY legalábbis félvámpírnak kell lenniük, ugyanúgy, ahogy a szerencsétlenül jártnak is. Bárhol is van az adott Elkárhozott, a hozzátartozók meghalják, ha értük sikolt, legyenek bármilyen messze!
- De Alexa még csak negyven vagy ötven éves, és még kölyök! Hogyan tudja hát kiadni ezt a hangot?
- Ez is jó kérdés. Lehet, hogy örökölte az erőmet, vagy… nem is tudom. Én is zavartan állok ez előtt a kérdés előtt.- hajtott fejet Alexander a kérdés jogossága előtt.- De csak annyit tudok, hogy a legöregebb vámpírok is csak suttogva merik ezt a képességet emlegetni!
- De miért?
- Ezt majd később, most a lányunknak kell segítenünk!- szólt közbe Valeria.
Apa és fia rábólintottak. Eltűntek, s nemsokára a MacSween kastély közelében jelentek meg.
- Innen jött a sikoly.- mondta csendesen a hercegné.
- A nagy semmi közepéről?- kérdezett vissza gúnyosan Erich.
- Nem, hanem az előttünk lévő kastélyból. Megpróbálnál végre észrevenni néhány részletet, fiam?- mordult fel ingerülten az asszony.
- Nem a legmegfelelőbb időpontot választottátok a civakodásra.- szólt közbe Alexander.- Menjünk, nincs időnk!
Óvatosan elindultak a kastély felé, mely körül meglátták a tábortüzeket, és az embereket.
- No, nézd csak, itt van az egész ír katonaság.- húzta el a száját Valeria.- Majd én elterelem a figyelmüket. Sőt, azt hiszem be is reggelizek belőlük.- tette hozzá egy gonosz mosollyal.
Azzal elindult a férfiak felé, miközben a háta mögött Erich aggódva pislogott az apjára, aki azonban csak legyintett, jelezve, nem kell félteni az asszonyt. A kastélyt megkerülve jutottak be azon a hátsó ajtón keresztül, ahonnan délelőtt Alexandra is távozott. A folyosó, ahová bejutottak az alagsorba vezetett.
- Micsoda szerencse!- mondta csendesen a herceg, mikor meglátta az utat.
- Valóban.
Nesztelenül elindultak a börtön felé, ahol a lány is volt. Azonnal megérezték, hogy valahol víz van. A folyosó közepén Erich meglátta, hogy egy cella ajtaja alatt folyik ki a víz. Megfogta apja karját, s rámutatott a cellára.
- Ügyes vagy, Erich!- bólintott rá elégedetten a férfi, majd az ajtóhoz lépett. Azonnal észrevette, hogy ennek az ajtaja tömör vasból van, nem pedig fából, mint a többinek.
- Ki kéne nyitni.- javasolta a fiú.
- Akkor a nyakunkba szakasztjuk a poklot! Nem, az ajtón keresztül nem jutunk be, valahol máshol kell megtalálnunk az utat befelé.
- De hol?
- Hallod te is ezt a csobogó hangot a mennyezet felől? Nyilván onnan folyik a víz a cellába. Ha megtaláljuk a kinyitó, vagy a víz elvezetésére szolgáló fogantyút, akkor nyert ügyünk van, és Alexa sem fog megfulladni.
- Főleg ha már megfulladt.- morogta lemondóan a fiatal herceg, mire Alexander egy csúnya pillantással felelt, majd elindult a folyosón, hogy megtalálja az elzáró és kivezető zsilip fogantyúját. Erich arra indult, ahonnan jöttek. Ő járt szerencsével, mert a börtön folyosója egy helyen tovább ment, s annak a folyosónak a legvégén megtalálta a kérdéses dolgokat. Balra nézett, és ott két hatalmas kereket látott. Úgy gondolta megpróbálja, hátha ez lesz az. Elkezdte forgatni az egyik kereket, s hamarosan Alexander is meghallotta, hogy a víz, mely a feje felett zubogott eddig elhallgat, majd egy halk kattanás a cella felől, s a talpa alatt megindult a víz.
„Ügyes vagy, Erich!”- bólintott, majd várta, hogy a fia visszatérjen. Erich sietve ért vissza, s megállt a cella előtt, s kérdően nézett először az apjára, majd az ajtóra. Alexander válaszul megrázta a fejét.
- Ne légy olyan türelmetlen!- hallotta a jó tanácsot.
- Nem vagyok türelmetlen, csak ideges, mert szeretném tudni, hogy él-e még a nővérem?
- Alexa nem adja meg magát olyan egyszerűen a halálnak, erről biztosíthatlak.
- Majd kiderül, ha végre kinyitjuk ezt az átkozott cellát!
A víz, mely eddig a talpuk alatt folyt végig, elhallgatott.
- Mostmár bemehetünk.- szólt a herceg.
Erich megnézte a zárat, majd a hajából kivett egy csatot, s ügyesen kinyitotta vele. Alexander csak bólintott, mikor a fia egy győztes mosollyal felé fordult.
- Elismerésem. Ügyes trükk.
Belökte az ajtót, s mikor belépett azonnal meglátta a falhoz láncolt, eszméletlen lányát. Odalépett hozzá, s felemelte a fejét. Látta, hogy a bőre falfehér, s az ajkai lilák. Szétfeszítette a lány bilincseit, majd a karjába vette, s kivitte. Kint letette a folyosó kövére, s alaposan megvizsgálták.
- Sok vizet nyelt. Nincs pulzusa.- morogta Erich, majd megkérte Alexandert, hogy álljon félre. A hasára fordította a testvérét, s masszírozni kezdte a hátát. Két perc múlva a hercegnő teste megrázkódott, s köhögve köpni kezdte a vizet.
- Ez az! Ezt vártam!- mondta Erich, s feltámogatta a nővérét. Alexander is lehajolt a lányához.
- Jól vagy, gyermekem?- kérdezte csendesen, mire a lány még mindig köhögve bólintott. Vártak még egy kicsit, míg a lány rendben jön, majd Alexander így szólt:
- Gyertek, indulnunk kell! Anyátok már vár ránk!
A két testvér felállt, Erich Alexa karját átvetette a nyakán, magához vonta a testvérét, s a köpenyébe burkolva elindultak az idősebb herceg után. Alexa botladozott, de az öccse erősen tartotta, s így nem esett el. Végül kijutottak baj nélkül a kastélyból, s Valeria is csatlakozott hozzájuk, aki időközben az egész katonaságot likvidálta.
- Jól laktál, édesem?- mosolygott rá a férfi, mikor találkoztak a hátsó kijáratnál.
- Igen. Alexa?
- Itt vagyok.- szólalt meg csendesen a lány, mire a nő odalépett hozzá, megsimogatta a még mindig sápadt arcot, amit nem takart Erich köpenye.
- Jól vagy, kicsim?
- Igen, semmi bajom, hála a gyors megmentésemnek.
- A többit majd akkor, ha hazaértünk. Nem lenne szerencsés, ha a lányunk eltöltene még egy kis időt ebben a hideg éjszakában.
- Hát az nem vitás, hogy rám férne egy jó meleg ágy, és egy váltás száraz ruha.- hagyta helyben a hercegnő is.
Mikor hazaértek Alexát Valeria felvitte a szobájába, ahol a lány lefeküdt. A házvezetőnők is előkerültek, s igencsak elégedetlenül csóválták a fejüket a váratlan látogatás miatt.
- Meddig maradnak, uram?- kérdezte Frau Collins Alexandertől.
- Ameddig a hercegnőnek szüksége van ránk.
- Hát meg van a kisúrnőnk?
- Meg. Nem kell félniük, nincs semmi baja.
- Hol van most?
- A szobájában, de ne zavarják, mert a hercegné is vele van.
A két asszony erre nem szólt semmit, végül Frau Buchsteiner bátortalanul megkérdezte:
- Tehetünk Önökért valamit, uraim?
- Nem, köszönjük. Most hagyjanak magunkra minket. Feküdjenek le nyugodtan, ma már nem lesz szükségünk magukra.- felelte Erich.
- És a hercegnő?
- A feleségem vele marad.- szólt Alexander, s erélyesen kiparancsolta a szalonból a két nőt.
Ezek után csendesen várták Valeria visszatértét, aki csak hajnal felé jött el a lányától.
- Hogy van?- kérdezte Erich.
- Nincs jól. Éjfélkor önkívületbe esett, s a láza is felment. Most alszik, de nagyon nyugtalan.
- Lehet, hogy megfázott?- nézett fel Alexander.
- Nem tudom. Az is lehetséges, hogy valami más betegsége is volt, ami most kijött. Ki tudja mennyi időt töltött a börtönben, mielőtt megpróbálták eltenni láb alól.
- Ez valóban nem elhanyagolható kérdés, de majd megtudjuk, ha jobban lesz.
- Felmegyek hozzá, nem kell aggódnod miatta. Vigyázok rá!- ígérte a fiatal herceg.
- Köszönöm.- mosolyodott el Valeria, majd megölelte a fiát.
- Indulnunk kell, kedvesem- mondta a herceg, ahogy kinézett az egyre világosodó ablakon.
Felállt, megfogta a felesége kezét, de a szalon ajtajából még visszanézett Erich-re, aki csak bólintott, s jelezte, nem lesz semmi baj a nővére körül, majd felment a testvéréhez, és az ágya mellé telepedet. Valeria és Alexander eközben hazatértek, majd lementek a kápolnába, felragyogott és eltűnt a napfény, s ők ismét magukhoz tértek.
- Jó estét, hercegném!- mondta Alexander, aki felemelte a fejét, s ránézett épp ébredező szerelmére.
- Neked is.- szólt lustán az asszony, aki a férfi mellkasán pihent.- Éhes vagy, Alex?
- Nagyon.
- Akkor menjünk, együnk valamit, és utána látogassuk meg a gyermekeinek.
Kimásztak a koporsóból, s elindultak a toronyba, hogy galambvérrel csillapítsák az éhségüket, majd elmentek az írországi kastélyba. Az előcsarnokban jelentek meg, ami kihalt volt.
- Felmegyek a lányunkhoz.- szólt Valeria.
- Menj csak. Én, pedig elbeszélgetek egy kicsit Klein úrral.