Szil�nkok

Z�g, morajlik a foly�. Az ez�st�s krist�lyv�z hangosan, vadul rohan; semmivel sem t�r�dve veti mag�t kereszt�l a k�veken, �s sodorja mag�val az �tj�ba ker�l� �vatlant.

Lehajtott fej� f�zek szenvedik a v�z vak d�h�t; n�m�n, tehetetlen�l t�rik, hogy lel�g� lombjukat vadul cib�lja, sz�nand�ra kopassza. A feh�r k�rg� ny�rf�k rosszall�an, helytelen�t�en r�zz�k b�szke lombjukat, a szel�d szell� megrov�an borzolja v�gig a h�v�s v�zfelsz�nt.

Csendesen �l�k a parton, �s a szilaj vizet szeml�lem; �des, aranyl� napf�ny pereg r�m, kellemesen meleg�tve b�r�met. H�trad�l�k, �s lehunyom szememet; pill�im m�g�tt vak�t� ragyog�s, f�lemben a foly� dacos, engesztelhetetlen dala.

B�ke van.

K�l�n�s �rz�s ez. Eddigi �letemet ny�zsg�sben, harcok k�z�tt, �rm�nyokat sz�ve �s azokat kiv�dve �ltem, mindv�gig ezt a nyugalmat v�gyva, �s b�szk�n hangoztatva: semmi sem dr�ga �rte – most m�gis sokallom az �rat, �s nem lelem a helyem.

Furcsa dolog ez. Ezernyi vesz�llyel k�r�lv�ve, az �lland� bizonytalans�gok k�z�tt egyed�l voltam ugyan, de tudtam a helyem, �lveztem az �letem – �s ez j� volt. Hogy boldog is? Nem, az semmik�ppen sem, de ezt soha nem is �ll�tottam. A boldogs�g nincs, nem is volt soha, �s nem is lesz, csup�n jav�thatatlan �lmodoz�k hagym�zas l�tom�sa – �gy tanultam, �s �gy hittem. �lveztem �letem, j�tszottam fajom apr�-csepr� j�t�kait, �s ha n�ha bel�m is sz�rt valami hi�ny, valami szomor� hangulat, gyorsan el�ztem. �gy �ltem, ahogy mindenki m�s a k�rnyezetemben, �s b�szke voltam erre!

Ma m�r sz�gyellem…

Mit tett�l velem?

Eml�kszem, mikor el�sz�r megl�ttalak - m�s volt�l, �s �n el�t�ltelek. B�szke volt�l, titokzatos, rejt�lyes, s�t�t �s vad, mint a sz�l… Mag�val ragad�, mint a l�gy �jszaka, �s kiismerhetetlen, mint a v�z maga – ezer �larcot viselt�l, ezer maszkot h�ztam le r�lad – �s egyik jelmez alatt sem tal�ltalak.

Tal�n ez fogott meg. Tal�n ez okozta a vesztemet.

D�h�tett. Rettenetesen d�h�tett, hogy b�r minden �lc�don �tl�ttam, te m�gis rejtve maradt�l – ez �szt�nz�tt arra, hogy megtegyem a v�gzetes l�p�st.

�, �tkozott b�szkes�g… Ez lett a vesztem. A b�szkes�g, mir�l hittem: �n mentes vagyok t�le, engem ennek vesz�lye nem fenyeget, roml�sba sosem d�nthet. Milyen bolond is voltam…

Kerestem a t�rsas�godat. Felgy�jtottad a k�pzeletemet, kir�ntott�l a b�rsonydobozb�l, miben �ltem.

Cselt cselre halmoztam – te minden �tl�tt�l, oly tiszt�n, mint �n kedves maszkjaidon. El�bb kital�ltad a k�vetkez� l�p�semet, semminthogy �n azt kigondoltam volna. �s mire l�ptem, te k�mforr� v�lt�l. Mennyit d�h�ngtem, �s hogy gy�l�ltelek! Nem �rtettem, pedig olyan egyszer� volt megfejteni a rejt�lyt. Olyan k�nny�. Annyira nyilv�nval� – �s �gy rettegtem t�le!

Ismert�l… Ahogy �n is ismertelek t�ged.

Ez�rt nem csaptak be d�szes �larcaid – mert �n ismertem az igazit. Csak vak voltam – vak �s ostoba. Olyan k�nyelmes volt homokba dugni a fejem, �s ink�bb gy�l�lk�dni.

Ma m�r nem gy�l�llek… Pedig te l�kt�l ide – igaz, az �n hathat�s k�zrem�k�d�semmel.

Vajon l�ttad rajtam? Biztos. Mulatt�l is? Eleinte tal�n. �n biztos azt tettem volna. Sz�rakoztat� lehetett a k�ts�gbeesett tagad�s.

V�g�l megkaptam, amit akartam: megl�thattam a val�di arcodat.

Vill�mcsap�sk�nt �rt a felismer�s? �, igen, b�r ez meglehet�sen… szeg�nyes kifejez�s. Aligha �rja le azt, amit �reztem.

Akkor biztosan nevett�l. Hisz ma is hallom…

Vajon mikor fagyott le a mosolyod? Mikor l�ttad, hogy egyre k�zelebb, s�t, t�l k�zel ker�lt�nk egym�shoz, �s �n m�g mindig tiltakozom az igazs�g ellen?

Igazs�g…

Milyen ill�kony. Milyen semmitmond�.

Mennyire gy�l�l�m. �s mennyire gy�l�ltelek �rte…

El�re l�ttad, hogy mi fog t�rt�nni? Biztos. L�tnod kellett. El�tted aligha maradhatott titokban.

Mondd, mi�rt nem futott�l? Mi�rt nem menek�lt�l el, mikor l�ttad, hogy csak egyvalami k�pes kir�ntani ostoba tunyas�gomb�l �s f�lelmemb�l? Mi�rt nem hagyt�l sorsomra? Mi�rt ment�l el helyettem…?

Valami forr� �s nedves cs�ppen a kezemre. Lepillantok; sziv�rv�nysz�n� dr�gak�csepp reszket a b�r�m�n. Szel�d szell� k�col a hajamba; l�gy simogat�ssal pr�b�lja meg felsz�r�tani az arcomon v�gigfut� dr�gak�patakot. Medd� k�s�rlet; kedves �rint�se nem tud elb�nni a k�nnypatakkal. Mennyire sz�nalmas lettem.

Mennyire nem �rdekel…

Hagytad, hogy elhurcoljanak a katon�k, pedig k�nnyed�n kiszabadulhatt�l volna. De te t�tov�zt�l, vagy ink�bb belet�r�dt�l - miattam. �s �n bolond! Nem tettem semmit! Semmit! Pedig csak egy szavamba ker�l, �s megmenek�lsz… De �n f�ltem. F�ltem, mert tudtam; ha felemelem a hangom, m�r nincs vissza�t, az �letem v�g�rv�nyesen megv�ltozik.

B�nt�, keser� kacag�s t�r be gondolataim k�z� – a saj�t nevet�sem. �s milyen igaza van. F�ltem, �s nem tettem semmit – de ez mikor �llta �tj�t a v�ltoz�snak? Soha. Csup�n azt int�ztem el, hogy ez a lehet� legkeservesebb legyen.

�s m�g azt sem mondhatom, hogy nem az �n hib�m… Mert az eny�m. Teljesen �s t�k�letesen az eny�m.

H�nyszor k�rlelt�l, �s �n h�nyszor mondtam nemet? Sokszor. Milli�szor. H�ny figyelmeztet�sedet hagytam figyelmen k�v�l, csak mert �gy volt k�nyelmesebb? K�lt�i k�rd�s. �s mit nyertem? M�g csak az annyira �h�tott k�nyelmet sem.

Az a b�l… Az az ezerszer �tkozott, nyavaly�s b�l! Amikor leleplez�dtem, �s megsz�gyen�ltem. Nem dics�s�gesen t�voztam az oldaladon – hanem sz�m�zve, az �letemet mentve, mag�nyosan futottam el. Ezt �rtem el – a saj�t h�lyes�gemnek k�sz�nhet�en.

Mennyire gy�l�llek… Kegyetlen vagy. Mi�rt nem hagyt�l sorsomra? Sz�zszor ink�bb lenn�k k�s�rleti ny�l, minthogy ezt az utat j�rjam…

�s akkor �ln�l…

Mert nem az �t f�j a legjobban, nem a sz�gyen �get�se a legk�nz�bb… hanem a hal�lod.

Mi�rt hagytad?

Mi�rt mentett�l meg?

Mi�rt �ldoztad fel magad? �n nem �rek ennyit!

Mi�rt tetted…?

Senki sem felel. Ki is felelhetne?

Tal�n a foly�. Hisz testv�red…

A v�z mell� t�rdelek, �s f�l� hajolok. V�rem megdermed, szemem fogva tartja a rohan� t�k�rben l�tott k�p.

Hossz�, �jf�lsz�n tincsek… a tenger z�ldj�ben f�rd� szemp�r… �s kusza, idegen minta az alab�stromb�r�n… dr�gak�k�nnycseppek sziv�rv�nyos, sose m�l� lenyomata.

Felpillantok; tekintetem a forr�s fel� sz�guld, a t�volban felr�ml�, k�kl� hegyekhez. Hat�rozottan fel�llok, �s elindulok. Nem n�zek vissza.

Ezt akartad vajon? Ugyanaz lesz a sorsom, mint neked? Nem sz�m�t. Ismert�l, �s �n ismertelek; hasonl�k voltunk. Te meghalt�l helyettem – h�t �n �tveszem a te helyedet, nem hagylak s�rba sz�llni! Nem menek�lsz ilyen k�nnyen, �, nem!

Lend�letesen, eleg�nsan l�pdelek; halad�som ak�r a foly��. K�penyem az �j�; n�m�n suhogva sz�ll ut�nam. Fejemet b�szk�n felszegem, arcomon maszk, ajkamon mosoly.

Ezt tetted velem…

F�lreh�z�dom az egyik magas, sz�les oszlop �rny�k�ba. Szemem el�tt tarka karnev�l; emberek t�mege �rv�nylik, kavarog. A szeml�l� belek�pr�zik a ragyog�, pomp�zatos jelmezek, dr�ga maszkok csillog�s�ba, elk�b�tja a t�meg zsong�sa, �s k�nnyen belezavarodik az �rdekek �s ellen�rdekek tal�lkoz�sa �ltal kavart hull�mokba, belefullad a cselsz�v�sek poshadt tenger�be. K�v�l�ll�k�nt n�zem ezt a cirkuszt, ezt a z�rtk�r� el�ad�st, b�r magam is egynek t�n�k vel�k. �m ez nem csoda. Sz�n�sz vagyok a sz�n�szek k�z�tt, ruh�m v�r�s-feket�je szinte izzik, gy�m�ntok �s rubinok szikr�znak rajta, maszkomon s�t�t, m�lyt�z� gr�n�tk�nnycseppek �s finom csill�ml�s, ajkamon h�v�s mosoly. J�tszom; elj�tszom, hogy egy vagyok k�z�l�k, hogy �n is csup�n egy ember vagyok, egy a z�rtk�r� sz�ndarab �ntudatlan j�t�kosai k�z�l; �k pedig elhiszik nekem a szerepet, �s vakok maradnak az �rul� jelekre.

Nem l�tnak, mert nem akarom.

Karcs�, magas fiatalember suhan el el�ttem, udvariasan b�lint, szem�ben mosoly; egy�v�s�nak l�t. Viszonzom az �dv�zl�st, �s elfordulok. Sz�vemet �sszeszor�tj�k a felt�r� eml�kek.

Milyen furcsa is a bennem �l� megvet�s…! Mily esend�nek, ocsm�nynak l�tom ezt a t�r�keny k�pr�zatvil�got! Valaha, persze, m�sk�nt volt…

Valaha �gy j�rtam k�zt�k, hogy hittem: ember vagyok. Valaha �lveztem ezt a kom�di�t.

T�k�r el�tt �llok, �s az utols� sim�t�sokat v�gzem �lt�z�kemen; ruh�m az oly divatos k�k-arany sz�nekben tobz�dik, �jfekete hajamat rangomnak megfelel� copfba font�k a tark�mon, arcom t�k�rk�p�n az elv�rt, h�v�sen semleges maszk �l. Felteszem a m�sik �larcot, a finom lapis lazuli berak�ssal �k�tett holmit; t�k�letesen illik r�m, mint minden m�s holmim is. Lend�letesen sarkon fordulok, �s a b�lba indulok.

Kir�lyk�nt �l�k hint�mban, �szre sem v�ve a n�lam alacsonyabb rang�akat.

�lvezettel forgol�dom a tarka vend�gseregben; elcsevegek mai bar�taimmal, �s minden alkalmat megragadok a sz�vets�gk�t�sre �s az �rm�nysz�v�sre. El�vesz a j�l ismert izgalom, hisz tudom: minden l�p�s ebben a teremben, minden besz�lget�s val�j�ban egy l�thatatlan sakkp�ly�n val� mozg�snak felel meg, hol a j�t�k t�tje a hatalom… �s sz�momra ez az egyetlen �rt�k.

Elhessegetem a t�voli m�ltb�l felk�dl� eml�kszil�nkokat, hisz �vtizedek teltek el megt�rt�nt�k �ta. Akkori ismer�seim �s ellens�geim m�r alaposan benne j�rnak a korban, vagy al�sz�lltak a s�rba, m�g �n m�g mindig fiatal vagyok.

Ell�pek az oszlopt�l, �s hagyom, hogy sodorjon a t�meg; ha megsz�l�tanak, udvariasan mosolygok, g�piesen v�laszolok minden k�rd�sre. Oda sem figyelve h�r�tom a szok�sos cseleket, az ellenem sz�tt sz�beli mer�nyleteket, mik�zben �rz�kelem a csal�dott pr�b�lkoz�k d�h�t �s csod�lat�t; szem�kben s�rthetetlen, zseni�lis j�t�kos vagyok. Pedig val�j�ban csak arr�l van sz�, hogy az un�sig ismerem minden tr�kkj�ket; ezek kiv�d�s�hez nem kell mesternek lenni, el�g a tapasztalat. A megvet�s ism�t eluralkodik rajtam, �s sokadszorra �tlik fel bennem a k�rd�s: hogy gondolkodhattam valaha is hozz�juk hasonl�an?

Megpr�b�lok kijjebb sodr�dni, holott pontosan tudom, hogy mit gondolnak r�lam; hisz eszm�l�sem el�tt �n is ugyanezt gondoltam egy t�rsamr�l.

Egy t�rsamr�l, aki emiatt az ostobas�g miatt halt meg.

El�z�m a f�jdalmat, mik�zben hajsz�lpontosan tudom: e pillanatban az � viselked�s�t m�solom. Nem �rdekel. Kih�z�dom a kavarg�s sz�l�re, mik�zben sz�rakozottan bepillantok az utamba ker�l�k gondolataiba. V�gs� soron j�l mulatok; b�r a v�laszt�k meglehet�sen egys�k�.

Kelletlen, vagy egyesek eset�ben nagyon is lelkes csod�lat, ragyog� maszkok m�g� rejtett �tkok, sz�m�t� tervek, indulatok. Csak a szok�sos. Elkapom egy ifj� l�nycsoport t�rsalg�s�t. Mind elad�sorban vannak, �s azon kevesek k�z� tartoznak, akik nem sz�nek �rm�nyt, hacsak f�rjfog�si sz�nd�kukat annak nem sz�m�tjuk. Elnyomom kaj�n vigyoromat, �s belef�lelek a besz�lget�sbe. A le�nyok a k�r�l�tt�k s�rg�l�d�, vagy a csak a k�zel�kbe sodr�d� nemesifjak k�llem�t, kellem�t, vagyoni helyzet�t t�rgyalj�k. Nem b�nom meg hallgat�z�somat; nemcsak mert �rt�kes inform�ci�khoz jutok �ltala, hanem mert a l�nyok felsz�nes csacsog�sa kellemes messzes�gbe �zi k�s�rt� eml�kk�peimet. F�lemet saj�t le�r�som is meg�ti; a f�rjvad�sz hajadonok hosszan �radoznak r�lam, ami nem is k�l�n�sebben lep meg, hisz ma este nem f�radtam t�l sokat val�di kin�zetem elrejt�s�vel. �pp csak egy kicsit s�t�t�tettem hajamon, �gy az most k�kes f�ny�, fekete zuhatagk�nt borul a v�llamra. Hallgatom jellemz�sem tov�bbi r�sz�t; irigys�ggel vegyes csod�lattal emlegetik a „t�k�letes, porcel�nfeh�r b�rt”, a „megbabon�z�, b�v�l�, var�zslatos tengerszemet”, no �s persze elragadtat�ssal besz�lnek termetemr�l �s a dr�ga ruha �s maszk alapj�n felt�telezett vagyonr�l. Mint megtudom, mindezen „kiv�l�” tulajdons�gaim m�g „k�l�n�s” term�szetemet is ellens�lyozz�k. Magamban hangosan felnevetek. �, h�lgyek, ha l�tn�tok a val�s�got! Vajon mi lenne az er�sebb? Az undor vagy a csod�lat? H�tat ford�tok a cserfes t�rsas�gnak, �s az ajt� fel� indulok. M�ra el�g volt a mulats�gb�l.

H�trad�l�k hint�m �l�s�n, �s intek a kocsisnak; pillanatokon bel�l a h�v�s �jszak�ban robogunk. Lehunyom szememet, �s mindenn�l jobban v�gyom ideiglenes otthonom mag�ny�ra, de az �jnek m�g nincs v�ge. A kurta parancsnak engedelmeskedve a j�rm� felgyorsul, �s a v�ros h�zammal ellent�tes v�ge fel� kanyarodik. Az �t h�tral�v� szakasz�n pihenni pr�b�lok, er�t gy�jt�k az �j sz�nj�t�khoz, az �jfent �letre kel� k�pszil�nkok legy�r�s�hez.

A hajt� finoman �ll�tja meg a lovakat. Fels�hajtok, �s egy pillanat alatt fel�lt�m a megfelel� maszkot; sz�les mosollyal arcomon sz�llok le, �s sietek fel az alacsony l�pcs�soron. Kopogtatok, �s az ajt� hangtalanul felt�rul. N�ma szolga vezet kereszt�l a gazdagon, d�san, pazarl�an berendezett termeken. Mosolygok; arcomon semmi sem l�tszik undoromb�l, pedig val�j�ban tasz�t ez a hivalkod�s. T�l sok van itt mindenb�l, t�l sok ahhoz, hogy val�ban sz�p legyen.

A szolga egy apr� szob�ba vezet, �s magamra hagy. A kicsiny budo�rban a m�lybord� sz�n uralkodik, a pazarl� gazdags�g fojtogat.

Bel�p a h�z �rn�je; telt, �rett, s�t�t sz�ps�g, arc�n a t�rsas�gi illem h�v�s maszkja, csak szeme csillog izgatottan. Ragyog� mosolyt villantok r�, �s h�dolattal cs�kolok neki kezet. B�kokat s�gok f�l�be, elb�v�l�m, megbabon�zom; l�tom, ahogy arca kipirul, nevet�se gy�ngy�z�v� m�ly�l, �s lassan lekopik r�la a maszk. Az eny�m ellenben nagyon is a hely�n van, minden l�p�sem hideg, kisz�m�tott; a j�l bev�lt forgat�k�nyvet k�veti. Unalom �s undor kaparja a torkomat.

Milli�szor �ztem m�r ezt a j�t�kot. R�gen hatalom�rt, inform�ci��rt tettem, �s k�zben j�l sz�rakoztam. Ha alaposan meggondolom, be kell l�tnom: ma sincs ez m�sk�nt. Sz�ks�gem van a hatalomra �s az inform�ci�ra, ez�rt j�tszom ezt az aljas j�t�kot; az indok v�ltozott, a c�l �s az eszk�z�k azonban nem. �, �s persze a hozz��ll�som is m�s ma m�r… M�r r�g nem sz�rakoztat, a mulatts�got felv�ltotta a f�sults�g, �s undorodom a helyzett�l. Egy valami maradt v�ltozatlan: partneremet nem sz�nom, hisz �t is ugyan�gy �rdekek mozgatj�k.

A h�lgy az ill� id� eltelt�vel enged a cs�b�t�snak, �s sutba dobva minden illemet �s �vatoss�got, a karjaimba omlik.

El�gedetten t�vozhatok; a tud�st, ami�rt j�ttem, megkaptam. Higgye csak a nemes �rn�, hogy al�zatos szolg�ja, ostoba h�dol�ja vagyok. Am�g nem tart vesz�lyesnek, addig seg�t nekem, azt pedig, hogy val�j�ban mit gondolok r�la, sosem fogja megtudni. Felvillan el�ttem egy magas, karcs�, izmos n� alakja, de elhajtom a k�pet. Nem akarok eml�kezni arra, amit a saj�t ostobas�gom vett el t�lem. H�l�s vagyok, mikor a kocsis hirtelen f�kez; a r�ndul�s seg�t elterelni figyelmemet. Ez term�szetesen nem akad�lyoz meg abban, hogy elj�tsszam a s�rtett nemesurat. Magyar�zatot k�vetelve h�zom el a f�gg�nyt.

Az �rs�g vezet�je szem�lyesen j�n el�m. S�r� bocs�natk�r�sek k�s�ret�ben tudatja, hogy az olyannyira gy�l�lt faj egy p�ld�ny�t �ld�zik, ez�rt k�nytelen lez�rni a negyedet, melyen utam kereszt�lvezetne. Meg�rt�ssel elegy bosszankod�s j�tszik arcomon, mik�zben h�trad�l�k, �s kiadom az utas�t�sokat kocsisomnak. Bel�l �get a harag �s a gy�l�let. Ostoba emberek.

A Pusztul�s �ta nagyot v�ltozott a vil�g. A b�k�nek v�ge, imm�r mindenfel� h�bor�k d�lnak, a r�gi, igaz birodalmaknak nyomuk sem maradt, �s az emberek minket tettek felel�ss� a katasztr�f�k�rt �s a saj�t ostobas�guk�rt, holott ebben mi j�tszottuk a legkisebb szerepet. Rettegnek t�l�nk, �s ha tehetik irtanak, puszt�tanak minket, mit sem tudva arr�l, hogy minden emberk�z �ltal meghalt t�rsunk k�zt�k sz�letik �j �letre. Nem tudj�k, hogy esztelen �ld�kl�s�k k�nyszer�t minket arra, hogy elhagyjuk otthonunkat, �s k�zt�k j�rjunk, keresve �jj�sz�letett, �ntudatlan t�rsainkat.

Begy�jt� vagyok, egy a kutat�k k�z�l, �s az egyetlen, aki sosem l�pte �t haz�nk hat�r�t. Az a kapu z�rva van el�ttem, �s m�g meg nem t�r�m a sz�zadok �ta tart�, �rd�gi k�rforg�st, addig nem is ny�lik ki. �s addig �n sem akarok bel�pni… N�lk�le nem.

Ma m�r �rtem, hogy mi�rt halt�l meg. Hogy mi�rt nem futott�l.

A hint� enyhe z�kken�ssel meg�ll. F�rg�n kipattanok, �s a szob�mba sietek. Meg�rok n�h�ny levelet, inasomra b�zom �ket, majd levetk�z�m, �m nem �ll sz�nd�komban aludni. Strapab�r�, egyszer�, �jfekete ruh�t �lt�k, el�veszem r�g�ta �sszek�sz�tett �tizs�komat. Fekete k�p�nyeget kanyar�tok a v�llamra, �vemre k�t hossz�, �les kardot csatolok. A t�k�r el� l�pek, maszkok k�z�tt v�logatok; v�laszt�som v�g�l egy k�nny�, d�sztelen, mattfekete selyemmaszkra esik. Miel�tt felvenn�m, hagyom, hogy az embereket megt�veszt� �lca lehulljon r�lam, �s el�t�nj�n val�di k�ls�m.

Arcvon�saim nem v�ltoznak meg, m�gis k�tlem, hogy ismer�seim r�m ismern�nek. �jf�lk�k hajamat h�trak�t�m egy selyemszalaggal. Szemem a tenger �veges z�ldj�ben ragyog, pupill�m ritmikusan t�gul, sz�k�l, kerekedik, keskenyedik. B�r�m gy�ngyh�zf�nnyel izzik, arcomon dr�gak�sz�nekben f�rd�, kusza minta kavarog.

Keser�en elmosolyodom. Fel�lt�m a maszkot, �s egyetlen gondolattal feh�rre festem b�r�met, feket�v� s�t�t�tem hajamat. Felkapom a zs�kot, �s kil�pek az ablakon. K�nnyed�n leereszkedem a h�zfalon, �s csakhamar �jra az utc�n vagyok. Egyenesen a lez�rt v�rosr�sz fel� tartok.

Komoly er�ket mozg�s�tottak, de engem nem tart�ztathatnak fel. Az �r�k nem szentelnek figyelmet nekem. Ki �gyelne egy �rny�kra?

Az elz�rt r�szbe bejutva lejjebb eresztem a pajzsaimat. Megcsap a sokf�le emberi indulat. Megt�ntorodom, kev�s v�laszt el att�l, hogy �sszeessek. De c�lomat el�rtem: b�r szinte elveszik a gy�l�let �s a retteg�s tenger�ben, m�gis elkapok egy halv�ny lenyomatot. Lez�rom a csatorn�kat, �s f�rge l�ptekkel indulok el.

Elhagyatott, poros kunyh�hoz �rkezem; ez lehet a negyed legsz�gyelltebb pontja, legal�bbis erre utal az elrejt�s�re tett igyekezet. Magas falak �rny�k�ban, vastag n�v�nyf�gg�ny m�g�tt b�jik meg. L�tszik, hogy p�nikba esett kezd�vel van dolgom; nem ilyen helyet �rdemes rejtek�l v�lasztani. A d�szes h�zakban kisebb vesz�lyben lenne, �s ott t�bb ki�t is k�n�lkozna.

Zajtalanul jutok be a kunyh�ba; l�ptem hangot nem, port ann�l ink�bb ver. Meg�llok, �s megv�rom, m�g le�lepszik a koszfelh�; k�zben a r�mt�r� t�sszent�rohammal birk�zok, mit v�g�l siker�l elnyomnom. Mikor �jra l�tni kezdek, elindulok, k�vetem az el�ttem j�r� nyomait.

Ehhez k�nytelen vagyok felm�szni az emeletre; a l�pcs�fokok aggaszt�an recsegnek alattam, de kitartanak.

Fent meg�llok, �s f�lelek. S�pol� l�legzet, halk zih�l�s sz�r�dik ki a legh�ts� szob�b�l. Hat�rozottan odas�t�lok, �s benyitok.

Fiatal, retteg� l�ny kuporog a sarokban. J�tt�mre halkan felsikolt, pupill�ja hatalmasra t�gul, arc�n f�lelem. Izmai megfesz�lnek, �s l�tom rajta: pillanatok k�rd�se csup�n, hogy r�m�lten elrohanjon; ezt pedig nem hagyhatom.

Halk, nyugtat� hangon sz�lok hozz�, �s miel�tt k�zelebb l�pn�k, meggy�z�d�m arr�l, hogy m�r nem �ll sz�nd�k�ban elfutni. El�gugolok, mik�zben folytatom nyugtat� monol�gomat; most is j�l j�n a rutin. A besz�det egy pillanatra sem sz�neteltetve, alaposan szem�gyre veszem. N�mileg meglep�dve ismerem fel benne a b�li, cserfes hajadonkomp�nia legvid�mabb tagj�t. H�t, �llap�tom meg rezign�ltan, az�ta alaposan elf�jt�k a j�kedv�t. Csoda, hogy m�g �l. Egy kev�sb� szerencs�st m�r r�g elkaptak volna.

Arcvon�sai lassan kisimulnak. Nem kiemelked� sz�ps�g, nem is cs�b�t� d�mon, de kedves, kellemes b�j�t nyilv�n sokan tal�lj�k vonz�nak.

M�g k�ptelen val�di form�ja elrejt�s�re. �sszek�col�dott haja az �r hideg feket�j�t t�kr�zi, b�re a nap arany�t, szeme az ametiszt l�ngol�, sz�nej�tsz� t�z�t. Csak a k�l�n�s, egy�nre jellemz�, kusza minta nem jelent m�g meg az arc�n; az csak k�s�bb fog jelentkezni.

Lassan megnyugszik; ez abb�l is kitetszik, hogy imm�r �rdekl�d�s �s gyanakv�s lop�dzik tekintet�be, kil�temet firtatja. Nagyon j�l tudom, mi k�vetkezik, �s tal�n ezt gy�l�l�m legjobban munk�mban, m�gsem ker�lhetem el. Leoldom a maszkot, �s hagyom, hogy a porra hulljon. Megv�rom, m�g a l�ny r�m ismer, �s szem�t elkerek�ti a d�bbenet. Akkor eloszlatom az engem eltakar� ill�zi�t.

Krist�lytiszt�n l�tom a rajta �tviharz� �rzelmeket. D�bbenet, iszonyat, undor, retteg�s. Magamban fels�hajtok. F�raszt� lesz a meggy�z�s.

R�pke f�l�r�val k�s�bb m�r csendesen lopakodunk kifel�. A l�ny kellemes meglepet�st okozva eg�sz tehets�gesnek bizonyul. Baj n�lk�l hagyjuk el a v�rost.

Esem�nytelen utaz�s k�vetkezik, a napok �sszefolynak el�ttem. Magyar�zok a l�nynak, megtan�tom az alapokra. Nem k�rdezem a nev�t, �s egy id� ut�n m�r � sem er�lteti a t�rsalg�st. B�r ez�rt ak�r h�l�s is lehetn�k, m�gsem �rzek ilyet. Egyszer�en csak megk�nnyebb�l�k, hogy nem kell a sz�ks�gesn�l t�bbet foglalkoznom vele. Nem � tehet r�la, hogy mogorva vagyok, �s ker�l�m, ahogy egyik kor�bbi „v�dencem” se tehetett err�l. Nem az � hib�juk, hogy eml�kszil�nkok gy�t�rnek a k�zel�kben, �s �szt�n�s �sszehasonl�t�s v�j v�rz� sebeket a lelkembe. Nem �k tehetnek arr�l, hogy az engem meglel� Begy�jt� meghalt, �s �n nem tudok feledni.

Az id� gyorsan fut, �s hamarosan megv�lok a l�nyt�l, hogy �j v�rosba utazzak. T�n�dve v�logatok a sz�ba j�het� telep�l�sek k�z�tt, m�gnem szemem megakad sz�l�v�rosom nev�n. Fel�led bennem az elfeledettnek hitt k�v�ncsis�g, �s �n engedek szesz�lyemnek: bejelentem, hogy odautazom. Az eloszt� nem sz�l semmit, egykedv�en tudom�sul veszi, �s a megfelel� iratokat �tadva utamra bocs�t.

Furcsa izgalom vesz er�t rajtam, mik�zben utaz�som r�szleteit szervezem. Nem �rtem magamat. Hov� lett h�s�ges t�rsam, a F�sults�g? Mi lett az �r�k k�v�l�ll�val, a hideg, rend�thetetlen nyugalommal? Mindegy. F�, hogy �vtizedek �ta el�sz�r �l�nek �rzem magam, �s kev�sb� undorodom a vil�gt�l.

Az �jabb utaz�s �lomnak tetszik el�ttem. Arra eszm�lek, hogy ismer�s h�zak k�z�tt robog a kocsi. K�l�n�snek tartom, hogy nem k�s�rtenek az eml�kek, de nem t�r�d�m vele, �r�l�k a r�pke nyugalomnak, mert hogy nem lesz hossz�, abban biztos vagyok.

Furcsa j�t�kot �z velem a sors. R�gi h�zamat, mit �vsz�zadokon �t egy b�szke csal�d lakott, most idegeneknek adj�k ki – term�szetesen j� p�nz�rt. Nem sokat t�prengek, nagylelk�en fizetek, �s a palota m�ris az eny�m.

K�nyes vagyok a kiszolg�l�sra; azon kev�s tulajdons�gaim egyike ez, mit meg�riztem emberi �letemb�l. M�r bek�lt�z�sem napj�n sz�tk�ld�m n�vjegyeimet �s megh�v�imat, m�snapra pedig t�k�letess�, az ig�nyeimnek megfelel�v� v�lik a r�gi h�z. Ebben a v�rosban p�nz�rt minden kaphat�, �s �n nem sajn�lom az aranyat, azon k�v�l helyismeretem is seg�ts�gemre siet. Est�re minden k�szen �ll; kezd�dhet a b�l.

Ruh�mban a z�ld domin�l, �lt�z�kemet �s maszkomat smaragdokkal, tengerz�ld dr�gak�vekkel, tompa, l�gy, selymes f�ny� gy�ngy�kkel �k�tett�k. Egy utols� pillant�st vetek a t�k�rbe, �s elindulok.

Bel�p�m pillanat�ban egy m�sodpercre csend telepszik a zs�fol�sig telt teremre. Arcok, emberi arcok, halott maszkok fordulnak fel�m, majd ism�t egym�sra figyelnek, pletyk�ra �hesen �sszes�gnak.

Szemem v�gigfut a termen, �s halv�ny el�gedetts�g t�lt el. Kiv�l�. A sz�npad k�szen �ll, m�r csak meg kell tal�lnom fajt�rsamat ebben a babiloni karnev�lban. Belevetem magam a t�megbe, �s hagyom, hogy sodorjon.

Ismer�s �s ismeretlen arcok kavarg�sa k�s�ri l�pteim, �gyetlen �s mesteri cselvet�sek k�vetnek, b�rmerre j�rjak is. Eleinte �beren f�rk�szem a sz�nes karnev�lt, majd �rdekl�d�sem lassan kialszik, �tveszi hely�t a szokott f�sults�g. G�piesen teszem a dolgomat, j�tszom a milli�szor megunt szerepet, m�r r�g nem figyelve k�rnyezetemre.

Id�vel megel�gelem a kom�di�t; f�raszt az ostoba, felsz�nes fecseg�s, a h�ts� sz�nd�kok �rv�nyl�se, �s a r�gi ismer�s�k gyanakv� pillant�sai sem mulattatnak. Mert itt vannak egykori „bar�taim” �s ellens�geim egyar�nt, igaz, �n alig ismertem r�juk. Az �vek nyomot hagytak az arcukon, m�gis… �jra �t�lem azt a sokszor el�tkozott napot, ami annyira m�sk�nt alakulhatott volna, ha �gy akarom! Ha k�nnyebben elfogadom, amit � mondott, ha nem tagadok olyan k�ts�gbeesetten, ma egy m�sik begy�jt� lenne itt, �s �n boldogan �ln�k – m�r ha ez egy�ltal�n lehets�ges.

Boldogs�g…

Milyen idegen �ze van ennek a sz�nak. Oly r�gen voltam utolj�ra boldog, hogy m�r nem is eml�kszem r�. Sz�zadok teltek el a nap �ta, mikor retteg� emberek m�gly�ra l�ktek t�rsammal egy�tt. K�l�n�s, a l�ngok t�z�t m�g most is tiszt�n fel tudom id�zni. F�lembe z�g a cs�csel�k �ljenz�se, ujjong�sa, orromban �rzem a kavarg� f�st�t. M�g ma is megsajdul testem, mikor eszembe jut a t�z moh�, forr� harap�sa, elfog a h�nyinger, mikor felr�mlik el�ttem az �g� h�s b�ze, �s sz�vembe mar a f�jdalom, mikor felcsend�l feles�gem hal�lsikolya. �m testemn�l t�bb is veszett azon a napon. Azt a hal�lt ny�g�m m�g ma is, szenvedve az �rd�gi k�rben, mit r�m m�rt egy keser� �tok. De most nem akarok erre gondolni.

Ez az a pillanat, mikor v�gleg elegem lesz a b�lb�l, �s h�zigazdas�g ide vagy oda, illemmel mit sem t�r�dve kih�z�dom az �rny�kba. Szerencs�nek mondhatom, hogy m�g kevesen ismernek, �gy nem fognak hi�nyolni.

Az oszlopnak d�lve, egykedv�en f�rk�szem a t�meget. Ism�t el�r a j�l ismert unalom. Az ablakon �t a holdra n�zek, �s csal�dottan �llap�tom meg: a b�l m�g sok�ig el fog tartani.

Ismer�snek v�lt alak moccan�s�t kapom el a szemem sark�b�l. Sz�nd�kos lass�s�ggal fordulok oda, felk�sz�lve a csal�d�sra: ism�t t�vedtem, mint eddig mindig, most is csup�n a csalfa rem�ny j�tszik velem.

Odafordulok, �s megdermedek.

Karcs�, magas, izmos l�ny �ll a k�zelemben. Ruh�ja feh�r �s arany sz�nkavalk�d, f�nyes, hull�mos mahag�nizuhatag omlik al� a derek�ig. Fej�t h�travetve nevet, hangja hallat�n sz�vver�sem felgyorsul. Hitetlenkedve, felt�mad� r�m�lettel �s k�v�ncsis�ggal n�zem, �m nem fordul fel�m; a m�sik ir�nyba t�vozik.

A l�bam m�r mozdulna, de v�g�l meggondolom magam, �s visszah�z�dom.

A tov�bbiakban gondolataimba mer�l�k, �s csak az �jfent felhangz�, gy�ngy�z� kacag�s r�nt vissza a terembe. Odakapom a fejemet, �s ez�ttal megl�tom a n� arc�t. L�legzetem elakad, sz�vem kihagy egy dobban�st, csakhogy ut�na megkett�zze ritmus�t.

� �ll ott, �s ahogy l�lekl�t� sz�rke szem�be n�zek, megsz�d�l�k; az eml�keknek pedig t�bb se kell, r�gt�n magukkal r�ntanak. Forg�sz�l t�mad a fejemben, ezernyi k�pszil�nkot t�ncoltatva.

K�v�lr�l l�tom a m�ltat. A terem ugyanez, hasonl� d�sz�t�ssel. Ifj� �nmagam k�k-arany ruh�ban �ll egy kisebb t�rsas�g k�zep�n, sz�rakoztat� anekdot�kat mes�lve, mik�zben szeme egy kicsit t�volabb �ll�, z�ld-ez�st ruh�s, sz�rke szem� n�n f�gg…

A k�p �sszezavarodik, �s �j szil�nk perd�l el�m. Egyed�l vagyunk, par�zs vit�t folytatva; � v�g�l ledobja maszkj�t, arcomon hitetlenked�s, iszonyat.

Ism�t egy b�l k�pe suhan el�m. Ruh�m eleg�ns, sz�m nevet, �m szemem m�ly�n ott bujk�l a k�ts�gbeesett tagad�s. Nem n�zek a sz�rke szem� n�re, pedig ha megtenn�m, megl�tn�m a ragyog� l�lekt�kr�ket elhom�lyos�t� b�natot, a s�t�t felad�st, az �letr�l val� lemond�st.

Er�vel z�zom sz�t a soron k�vetkez� eml�kszil�nkot, �s megr�zom z�g� fejemet. Felemelem tekintetem, �s azt veszem �szre, hogy farkasszemet n�zek vele; ak�rha torz t�k�rk�p�t l�tn�m a r�gm�ltnak. Vajon tudtad ezt, akkor, r�gen? Tudtad, hogy �nfel�ldoz�sod csup�n egy �jabb gy�trelmes fordul�t hoz, mikor is �n leszek a Begy�jt�, de te nem hallgatsz r�m; �s hogy �ltedet meg�vjam, fel�ldozom �nmagam. Ezzel majd a sz�m�zet�s keser� �tj�ra l�klek, �s a k�r kezd�dik el�lr�l; sosem tal�lunk b�k�t, hisz csak egy�tt t�rhetn�nk meg otthonunkba, de az emberi k�pr�zat valamelyik�nket mindig visszah�zza, �s a m�sik vele zuhan. El�nt a keser�s�g �s a rem�nytelens�g, �m ekkor megremeg k�r�l�tted a leveg�, �s �n mozdulatlann� dermedek.

Nem. Ez nem lehet.

Nem merem elhinni azt, mi megt�rt�nik. Elk�stem, t�l k�s�n leltelek meg; m�r nincs id�m megpr�b�lni megt�rni a k�rt. Emberi l�ted a v�g�re �rt, �s a b�lterem k�zep�n, ellens�gekt�l k�r�lv�ve �lt�d fel val�di alakodat, ahogy egykor �n is tettem.

�s nem akad�lyozhatom meg.

Dermedten �llok az �rny�kban, �s tehetetlen�l n�zem, ahogy hajad felveszi oly j�l ismert, szinte �arany barnas�g�t, b�r�d kiez�st�s�dik, sz�rke szemed f�ld�nt�liv� sz�p�l. �rzem, ahogy az undor, az elsz�rnyed�s, a gy�l�let �s a r�m�let hull�mai v�gigs�p�rnek a termen, �s eml�keimmel birk�zom; hisz r�gen is �gy t�rt�nt. �n f�lreh�z�dva �lltam, megb�kly�zva gy�vas�gom �ltal; te pedig az indulatok k�zep�n, b�szk�n magasra emelt fejjel, ragyog� fens�gk�nt emelkedt�l a cs�csel�k f�l�. �s ekkor, mid�n szemem el�tt egym�sra cs�szik m�lt �s jelen, r�d�bbenek a megold�sra. Leoldom maszkomat, �s elindulok, b�b�jom minden l�p�sn�l vesz�t erej�b�l.

El�sz�r �szre sem veszik, mi t�rt�nt, l�tv�nyod lefoglalja �ket; �m azt�n lassan �szbekapnak, �s rettegve t�rnek ki utamb�l. Nem t�r�d�m vel�k, csak a te t�gra ny�lt szemedet l�tom, ahogy felfogod megv�ltozott k�ls�met; �jf�lk�k hajamat, f�gg�legess� sz�k�lt pupill�j�, tengerz�ld szememet, a gy�ngyh�zf�ny� b�r�m�n kavarg� kusza mint�t. Hozz�d l�pek, �s el�nt a megk�nnyebb�l�s; nem undor, hanem felismer�s fogad. Visszat�rt�l h�t.

K�r�l�tt�nk egyre magasabbra csapnak az indulatok; tudom, a pokol hamarosan elszabadul, �s nincs er�, mi kimenthetne innen minket. Meg fogunk halni, m�gsincs bennem f�lelem – a k�r megt�rt.

Katon�k t�rnek a terembe, az emberek �nk�nt utat adnak nekik; mag�nyosan �llunk a gy�l�let �ce�nj�ban. A fegyveresek vezet�je parancsot ki�llt, l�ngol� ny�lvessz� emelkedik a c�lra; �sszen�z�nk, �s magamhoz h�zlak, fejemet b�szk�n felvetve, kih�v�an pillantok a parancsnok szem�be. Nem pr�b�lok v�dekezni, �s ez elbizonytalan�tja; �m retteg�se v�g�l gy�zedelmeskedik. A parancs felcsattan, a vessz� �tj�ra indul, �n szorosabban �lellek – �s ebben a pillanatban meg�ll az id�.

F�ny t�r fel a f�ldb�l, az �sr�gi m�rv�nylapokb�l, �s �v�n k�rbevesz minket; ragyog�sa elem�szti a hal�los ny�lvessz�t, elvak�tja a b�m�sz t�meget, de nek�nk nem �rt, s�t �tj�r, kimossa bel�l�nk a keser�s�g �s a f�jdalom minden apr�cska szil�nkj�t.

Mikor a ragyog�s eleny�szik, meglepett h�rd�l�seket hallok. A mellett�nk l�v� falon f�gg� t�k�rre pillantok, �s �n is megd�bbenek. Alig ismerek magamra. Az arcodra van �rva, hogy te is �gy �rzel.

B�r�d imm�r nem egyszer�en ez�st�s, hanem val�di, sz�ntiszta ez�stsz�nn� v�lt. Hajad bels� t�zzel izzik, arcodon �lesen l�ngolnak a mint�k, szemed sz�rke ragyog�s.

Saj�t k�ls�m is hasonl�. Hajam a legm�lyebb, legb�rsonyosabb �j, b�r�m tengerm�lyi gy�ngyh�z, arcomon f�nyl� dr�gak�fonalak, szemem az �ce�n z�ldj�ben �szik.

�s nemcsak test�nk v�ltozott meg; er�t �rzek magamban, sz�zadok �ta nem tapasztalt, f�j�n hi�nyolt er�t. �r�mittasan felnevetek, �s te velem nevetsz. A vend�gsereg feleszm�l a b�mulatb�l, �s p�nikba esve h�tr�lni kezd, de mi m�r nem t�r�d�nk vel�k. Egyszerre t�rjuk ki sz�rnyainkat – az eny�m s�t�tk�k, a tied sz�rke-ez�st -, �s a leveg�be emelkedve k�nnyed�n kisuhanunk az ablakon, r�m�lten hasra v�g�d�, im�dkoz�, �tkoz�d�, sikoltoz� t�meget, hagyva magunk m�g�tt. �m mi m�r nem foglalkozunk vel�k. Egyre feljebb �s feljebb emelked�nk, f�rd�nk a hold ez�st viz�ben, mik�zben a sz�zadokig tart� szenved�s utols� szil�nkjai is m�g�tt�nk maradnak.