III. Az új asszony



Tyr lement a trónterembe, ahol iszonyatos fejfájás lett úrrá rajta. Fájdalmában letépte a diadémját, amit addig képtelen volt levenni. Dühében és fájdalmában a földhöz vágta, s a diadém három darabra tört. Leroskadt a trónjára, végig gondolta eddigi tetteit, és rádöbben előző felesége hatalom éhségére s gonoszságára. Tudta mostmár, hogy annak idején őt is becsapta, és megbabonázta. Ez a diadém felelős minden szenvedésért, kínzásért, gonoszságért és halálért. De most már másképp lesz! Felállt, összeszedte a diadém darabjait. A szép rubinon érezte a gonoszságot, ahogy hullámzik. Miért nem érezte meg rögtön? Elcsodálkozott önmagán, hisz általában azonnal megérezte a gonoszságot. Nem értette a dolgot. Fogalma sem volt róla, miért nem jelzett a ˝belső riasztója˝ mikor baj volt.

-Öregszem!- mosolyodott el keserűen.
A diadém roncsot kidobta a szemétbe, s úgy határozott, ad egy kis ajándékot új arájának, hogy ne unatkozzon, és az amnéziája is gyorsabban múljon. Fenn a szobájában szép diadémjai voltak. Kiválasztott egy szép smaragd köveset. A követ teletöltötte emlékekkel, megbűvölte, úgy, hogy az emlékek a lány álmaiban jelenjenek meg, majd félretette. A látszat kedvéért ő is feltett egyet, majd benézett Antoniához, aki épp a ruháit pakolgatta.
- Szerbusz, kedvesem!- szólította meg a háttal álló lányt.
- Istenem!- sikkantotta a másik, s kiejtett egy halom ruhát a kezéből.- De megijesztettél!
Ránézett a férfire, s nekilátott, hogy összeszedje a ruháit. Tyr odament, s segített. Egy darabért egyszerre nyúltak, de az isten visszahúzta a kezét. Egymásra néztek, majd felnevettek.
- Úgy jöttél, mint egy szellem- jegyezte meg a lány, aki a szekrénybe tette a ruhákat.
- Sajnos ez egy rossz szokásom, nem tehetek róla!
- Miről? Arról, hogy te nem lépsz, hanem lebegsz? De erről tehetsz! De majd leszoktatlak róla!- mosolygott kacéran a lány.
- Nem engedem!
- Igazán? És ha mégis megpróbálom, akkor mi lesz?- kacérkodott tovább a lány.
- Akkor megverlek!- mondta Tyr egy mosoly kíséretében.
A lány mosolyogva csóválta a fejét, s bezárta a szekrényt. A férfi mögé állt, s belecsókolt a lány nyakába, aki feléfordult. Átölelte a férfi nyakát, aki most szájon csókolta.
- Szeretlek, Tyr!- suttogta a lány.
- Én is!
Az isten végigsimított a lány testén.
- Tudod, mennyire kívánlak?
- Majd a nászéjszakán beteljesülnek a vágyaid. Bárcsak már túl lennénk a ceremónián!
- Két hét, és túl leszünk.
Vad csókolózásba kezdtek. Tyrnek már félig sikerült megszabadítani magát, és a lányt is a ruháiktól, mikor kopogtatás zavarta meg őket.
- Nem lehet!- szakította el a száját a lány Tyr ajkaitól, aki megdermedt, mert őt is meglepte a dolog.
- A szobalánya vagyok, úrnőm!
- Menjen el! Most nincs szükségem magára!
Kint valaki felsóhajtott, és elment. Antonia rámosolygott a férfira, és kezdte volna újból, ám a másik eltolta.
- Nem baj, lesz még alkalom, amikor elhancúrozgathatunk, és senki nem zavar- mondta bölcsen a férfi.- Kérlek, öltözz fel!
- Igen.- mondta kissé szomorúan a lány.
- Mondd csak, Natalia, már ha ez az igazi neved, kié volt az az ing, amit mutattál nekem?
- Nem tudom. Azt sem tudom, hogy került hozzám, de egy valamit tudok: azt, hogy nem Natalia az igazi nevem, és nem vagyok Vincent lánya.
- Akkor ki vagy?
- Bárcsak tudnám! Annyira szeretnék emlékezni, de nem megy.
- Értem. Akkor most pihenj, aztán később még benézek.
- Tyr! Nem vacsoráznánk ma este kettesben?
- Rendben, de csak egy vacsora!
Azzal Tyr visszatért a saját szobájába. A lány kissé szomorú volt, de azzal vigasztalódott, hogy lesz legközelebb. Ideje volt a ládákat, melyekbe a ruháit hozta besűllyeszteni a szekrénybe, amit megtett. Elment megkeresni Gabriellát, aki épp a folyosó közepén lévő szobájából lépett ki.
- Gabriella!- szólította meg Antonia, azzal odasietett hozzá.
- Szia!- üdvözölte a lány, amikor odaért.- Hallom már turbékoltok az apámmal.
- Honnan veszed?
- Mióta elmentek a vendégek, csak veled foglalkozik. A szobalányodat sem engedted be, és ő hallotta apám hangját a szobádból kiszűrődni.- nevetett.
- Mi csak beszélgettünk, nem tettünk mást.
- No igen, persze.- kacsintott rá a lány titokzatosan.
- Nem akarsz sétálni?- kérdezte Antonia.
Közben magában bosszankodott a cseléd miatt. Ki tudja mennyi ideje állt az ajtóban, és mennyit hallott, mielőtt kopogtatott?
Kimentek a kertbe. A kertben gondosan nyírt sövények, mahagóni fák, tuják, és más egzotikus növények álltak. A kert büszkesége egy nagy tulipánfa volt. Antonia ámulva nézte a kertet, melyet mesterséges öntözőrendszer táplált.
- Paradicsom a sivatag közepén!- morogta ámélkodva a lány.
- Igen. A kertészek jó munkát végeztek. Az öntözőrendszer apa ötlete volt, és a kertészeknek nem kis munkájukba került a megvalósítás.
- Gondolom.
Körbenéztek, majd visszatértek a szobájukba. Antoniát már várta Tyr.
- Mit keresel itt?
- Hiányoltalak.
A lány leült az ágyára, s Tyr is mellé telepedett.
- Gyönyörű édenkertet hoztál létre itt a sivatagban.
- Örülök, hogy tetszik. Azt hiszem, tudom, hogy foglak nevezni.
- Hogy?
- Antonia! Jobban illik hozzád, mint a Natalia. Sokkal jobban, és szebb is.
- Volt egy Antonia nevű lány az életedben, aki fontos volt neked, ezért nevezel el így?
- Mondjuk- bólintott a férfi.