VI. Fenyegetés és egy rég halottnak hitt személy


A lány elbűvölten figyelte a napfelkelte utolsó fázisát, s nem hallotta, hogy nyílik a közös ajtajuk. Tyr nesztelenül a háta mögé állt, és megfogta a derekát. Antonia megrezzent, s a férfi felé fordult, aki mosolyogva nézett rá.
- Megijesztettelek?- kérdezte.
- Egy kicsit.
- Miért nem alszol? Elég korán van még.
- Korán kivet az ágy. De azért te se aludtál sokáig.
- Nem tudok aludni. Borzalmas éjszakám volt.
- Igen tudom. Sokszor hallottam, ahogy felijedtél.
- Ne haragudj, ha felvertelek. Nem akartam.
- Nem haragszom. Mit tervezel a mai napra?
- Nem tudom, de majd kitalálok valamit. Tudod, nagyon unatkozom. Jó lenne kimozdulni innen.
- Na, igen. Néha tényleg nagy kedvet érzek rá, hogy itt hagyjam ezt az egész kócerájt.
- Akkor miért nem tesszük meg?
- Mert harminc évig még maradnunk kell.
- Pedig látom rajtad, hogy szívesen megtennéd.
Az istenség csak bólintott, s nézte a sivatagot.
- Mit szólnál, ha reggeliznénk.
- Rendben. Nyolckor megfelel neked?
- Nagyon is. De addig mit tegyünk?
- Nekem lenne egy tippem.
- És mi legyen az?- kérdezte a lány kíváncsian, de nem kerülte el a figyelmét a férfi tekintetében felvillanó bujaság.
- Gyere, és megtudod.
Mikor bementek a szobába, a férfi bezárta az erkély ajtaját, s magához vonta a lányt, s a nyakába csókolt. A királyné engedett a férfi csábításának. Tyr lassan megszabadította a ruháitól. Öt perc múlva már félmeztelenül feküdtek az ágyon. Mikor azonban az elviselhetetlen kéjtől Antonia felsikoltott Tyr-nek eszébe jutott a lánya. Ettől teljesen elszállt a kedve a szeretkezéstől. Lemászott a félájult lányról, és öltözködni kezdett. Antonia lassan magához tért, és némán figyelte a férje tevékenykedését.
- Tyr, hová mész?- kérdezte, mikor látta, hogy a férfi a közös ajtajuk felé indul.
- Bocsáss meg, nem tudom tovább csinálni.
- Gabriella? Én jutattam eszedbe?
- Az arckifejezésed. Ne haragudj, nem tudok lazítani.
- Talán majd máskor, semmi baj. De azért áll még a közös reggeli?
- Igen, áll.
Azzal bezárult az ajtó, s Antonia is felöltözött. Tyr a szobájában elült az asztala mögé, s miközben a sivatagot nézte mérgelődött.
„ Gyászolok”- emlékeztette saját magát.- „Én bolond, nem kéne annyi időt töltenem ezzel a nővel, hisz ha a közelében vagyok, elvesztem a fejem. Jobb, ha a reggelit is lemondom.”
De aztán mégis úgy döntött, hogy a kedvesével költi el a reggelit. Antonia se értette, mi baja van az istennek. Talán a merész szeretkezés zavarja? Igen, biztos, hogy ez a probléma, hisz csak egy hónapja, hogy a lányát eltemette. Egy gyászoló apa nem így viselkedik még akkor sem, ha friss házas. Nagyon jól tudta, hogy a férfi kívánja őt, s képtelen ellenállni a csábításnak. Ennek többé nem szabad megtörténnie! Okosabb lesz, ha elutazik, míg a gyász le nem telik. Reggeli közben ezt megbeszélte a férfival, akinek nem tetszett az ötlet.
- Tyr, én azt hiszem, elutazom. Nem akarom, hogy miattam bűntudatod legyen. - mondta reggeli közben.
- Miről beszélsz?- nézett fel a tányérjából az isten megrökönyödve.
- Nem akarom megzavarni a gyászodat, és tudom jól, hogyha itt vagyok, akkor teljesen megőrülsz. Nem akarok több ilyen félbehagyott szeretkezést, inkább nélkülözök. Gyászold ki magad, és utána ismét együtt leszünk.
- Hová mennél, ha szabad kérdeznem?
- Haza.
- Nem gondolod, hogy a haza tértettel nagy riadalmat okoznál apósomnak?- szúrt oda Tyr.
- Írok neki néhány sort, mielőtt haza megyek. - vont vállat nem törődöm módon a lány, felállt, hogy összeszedje a koszos edényt. Mikor el akarta venni a tányért az istenség előtt, ő elkapta a csuklóját.
- Nem mész sehová.- szólt hidegen.
- Nem érdekel! Nem mondhatod meg, hogy mit tegyek, hova menjek, mikor és miért! Nem vagy az apám!
- De megmondhatom, mivel a férjed vagyok, és engedelmességgel tartozol nekem!
- Lehet, de elegem van belőled! Rád jön a szerelmeskedés, aztán meg észbe kapsz és otthagysz! Ez a módszer se nekem, se neked nem jó! Hagyjuk inkább az egészet akkor!- mordult fel a királyné, és kirántotta a kezét Tyr szorításából.
Tyr megrökönyödve nézett a lányra, aki otthagyta, s a szobaajtó dörrenve csapódott be mögötte, ami még sokáig visszhangzott a fülében. Rájött, hogy a királynénak igaza van. Jogos volt ez a veszekedés, és a letolás. Két nap a férfi aláírás nélküli levelet kapott. Antonia épp készülődött, hogy haza menjen, mikor a férfi átjött hozzá.
- Mi a baj?- nézett Tyr-re a felesége, aki elég feldúlt volt, s egy levelet nyújtott át neki.
A lány elolvasta. A levél így szólt:
„Már csak a feleséged van hátra, és ismét az enyém leszel! Egyedül az enyém! Meglátod, minden olyan lesz, mint régen.”
Aláírás nem volt. Antonia megrökönyödve olvasta, majd ránézett az istenre.
- Mi az ördög akar ez lenni?
- Fenyegetés.- mondta ki higgadtan a férfi.
- De ki írhatta?
- Nem tudom. Fogalmam sincs, hidd el.
- Tyr mondd csak neked az első feleséged után volt szeretőd?
- Nem. Te vagy az ő halála óta a második nő az életemben. Kivéve persze a lányomat.
- De akkor mit jelent ez a „meglátod, minden olyan lesz, mint régen.” mondat?
- Van egy sejtésem, de még kimondani sem merem, olyan valószínűtlen.
- De beszélj! Kíváncsi vagyok rá!
Tyr hallgatott egy sort, majd nagy nehezen kibökte:
- Lehet, hogy az első feleségem, aki ennek a hátterében áll!
Antonia felkapta a fejét, s a szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Hitetlenkedve nézett a férfira, aki lehajtotta fejét, s a szőnyeg mintáit kezdte figyelni, mintha valami érdekes lenne rajtuk.
- Ezt ugye nem gondolod komolyan?- kérdezte megütközve a lány, miután néhány perc múlva meg tudott szólalni.
- Mondom, hogy őrültség.- felelte a férfi, s felnézett.
- Nincs itt valami rendben. Én ezt nem értem. Nem lehet, hogy valaki királyné akar lenni?
- De ki? Ki álmodhat ekkora vakmerőségről?
- Bárki a nép közül.- vont vállat a lány.- Nem ismerhetjük az emberek egyéni igényeit, álmait és vágyait.
- Valóban nem.- hagyta annyiban a dolgot a hadisten.- Mindenesetre, figyelünk, és óvatosak leszünk. Mást egyenlőre nem tehetünk.
A lány figyelte a férjét, akinek szemében elszállt fények villantak. Antonia mikor ilyennek látta a férfit valami hatalmas biztonságérzet uralkodott el rajta. Nem tudta miért, de ilyenkor úgy érezte, hogy már máskor is látta ezt az elszánt nézést, s tudta, hogy nem fog bántódása esni.
Néhány hét múlva egy ismeretlen férfi jelentkezett Tyr-nél. A férfi épp befejezte a hivatalos kihallgatásokat, s indulni akart Antoniához, mikor az udvarmester még egy személyt jelentett be neki. A hadisten fogadta.
- Felség!- kezdte a férfi, mikor a király előtt állt.- Messziről jött, fáradt utazók vagyunk. A királynőnket kísérjük el egy utazásra, s ő kér téged, hogy engedd be őt a városodba, hogy felüdülhessen!
- Megengedem! Ha bejöttetek, vezesd elém az úrnődet, aki ebben a palotában fog pihenni!
- Igenis, uram, köszönöm a jóságodat! -hajolt meg a követ, s távozott.
Tyr pedig felment asszonyához, hogy értesítse a vendégek érkezéséről. Antonia gyorsan összekapta magát, s a férje mellé szegődött. A palota előtt várták a vendégeiket. Hamarosan egy csodálatos menet érkezett a palota elé. Rengeteg, díszes páncélba öltözött gyalogos és lovas katona vonult rendezett oszlopokban, s a menet közepén néhány fekete rabszolga egy gyaloghintót vitt, melyben egy nő feküdt. Mikor megérkeztek a palota elé, a szolgák letették a gyaloghintót, melyből a nő kiszállt, s a szembefordult a királyi párral. Az arcának nagy részét fátyol takarta, csak gyönyörű, zafír színű kék szemeit engedte láttatni, s magas homlokát.
- Üdvözlégy, úrnőm!- mondta Tyr, mélyen meghajolva.- Remélem, jól fogod magad érezni Tyrpolisban.
- Én köszönöm, hogy beengedtél a városba, Tyr. Nagyon csinos az új feleséged!- szólalt meg a nő, s leengedte az arca elől a fátyolt.
Tyr szeme elkerekedett, s hátrált egy fél lépést, s olyan arcot vágott, mint aki kíséretet látott. Elsápadt, s homlokán izzadtság cseppek jelentek meg.
- Hortenzia!- nyögte ki rémülten.- Ez nem lehet! Te meghaltál!