I. Titokzatos idegen

Erdély 1590.
Erdélyben ekkor a törökök uralkodtak. Mindenki rettegett és nem volt remény. Egy este a Bukovinai határ melletti kis fogadóba egy magas, fekete ruhás férfi tért be. Letelepedett az egyik asztalhoz. A kocsmáros lánya odalépett hozzá.
- Parancsol valamit uraságod?
A férfi lehajtotta az arcát, takaró csuklyát, s alaposan megnézte a lányt. Gyönyörű, sötétbarna szemei, és hosszú világosbarna haja, keskeny arca, magas, erős, izmos teste, nemesi származásra utalt.
- Téged!- mondta aztán.
A lány zöld szemei elnyíltak. Arcán egy lángrózsa jelent meg, szép sötétvörös haja meglebbent, s szégyellősen lesütötte a szemét.
- Engem?- kérdezte akadozva.
Az idegen bólintott. A lány elfordult, és el akart menni, de a férfi elkapta.
- Gyere!- szólt, és a háta mögötti lépcső felé intett.
A lány letette a mellettük lévő asztalra a tálcáját. Követte a férfit fel, az egyik üres szobába. E közben lent, az egyik vendég megjegyezte a kocsmárosnak:
- No lássa, a lányának már udvarolnak!
- No aztán!- mordult fel a kocsmáros.
Az idegen két óra múlva elment, s egy zacskó aranyat nyomott a kocsmáros kezébe.
- A lányáért.- szólt morogva.
A kocsmáros mielőtt szóhoz juthatott volna, az idegen eltűnt. A férfi felment a lányához. Az békésen aludt az ágyában. Felmérte a gyűrött lepedőt, ágyneműt, s tudta hogy mi történt. Kiment. Kilenc hónap múlva a lány egy szép kislánynak adott életet, de a szülés nagyon legyengítette, s egy hét múlva meghalt. Az újdonsült nagyszülőknek nagyon fájt a lányuk elvesztése, ám az unokájuk megvigasztalta őket.
A kislány felnőtt, s mire tizennyolc esztendős lett bebizonyította, hogy nem földi ember lánya. Sok furcsasága volt. Elég csendes, szótlan gyermek volt, akinek rendszeresen látomásai voltak az Alvilágról, az anyjáról, és egy férfiról, aki magas trónon ült az Alvilág középén, fején gyönyörű, zafír köves diadémmal, fekete ruhában, hosszú, fekete palástban, mely beborította az Alvilágot. Előtte emberek hódoltak, s látta a király, büszke tekintetét. Nem értette az álmát, s nem volt senki, aki megfejthette volna. Már egy ideje ugyanaz az álom gyötörte, melyben a király a lányának szólítja, s magához hívja.
Egy éjjel ismét álmot látott, melyben az Alvilág ura magához szólította. Úgy döntött nem várathatja tovább, s érezte, hogy tőle választ kaphat a kérdéseire. Kiment a közeli falu temetőjébe, majd egy a temető közepén álló sírboltnál így szólt:
- Nyílj meg Alvilág Kapuja!