IX. Aggódás és újrakezdés

Zitát másnap este a nyugtalan Metella kereste fel.
- Mi történt, kicsim?- nézett a feldúlt lányra.
- Nem láttad apát? Egész nap nem láttam, és a cselédség sem tud semmit.
Az asszony azonban nem esett kétségbe, bár a hír őt is meglepte. Ez nem jellemző Viktorra.
- Apádnak biztos valami fontos dolog miatt kellett távoznia, így nem tudott szólni.- legyintett.- Ne aggódj, biztos elő fog kerülni.
Metella azonban megérezte, hogy ez a könnyedség csak álca. Az anyja valamit titkol előtte. Lehet, hogy neki is köze van hozzá, hogy az apja nem jött haza?
- Mit akarsz elhallgatni előlem?- kérdezte gyanakodva.
- Semmit!- vágta rá azonnal az asszony, ám a lánya élesen nézett rá, s ezt nem tudta elviselni. Lehajtotta a fejét, és vontatottan beszélni kezdett.
- Tegnap éjjel, az apád meglátogatott, és szerette volna ha…
- Igen?
- Ha megpróbálnánk megint, de én elutasítottam. Nagyon csúnyán viselkedtem vele, a legszentebb érzéseit tapostam a sárba, és kigúnyoltam. Azt vágtam a fejéhez, hogy nem jelent számomra semmit, és hiába könyörög nem fog újabb esélyt kapni, mert nem bízom benne. Haza hozott, de hogy utána hová ment, és miért azt nem tudom. Előfordulhat, hogy megbántottam, és…
- És?
- Elment gondolkodni valami csöndes helyre.
- Tudsz ilyen helyet?
- Nem, de az Alvilág igen nagy, és rengeteg az elhagyatott hely. De nem kell aggódni, elő fog kerülni, addig meg meg kell lenned nélküle.
Metella meglepődött, ezen a nyugalmon, és hidegségen. Tényleg ennyire nem érdeki az anyját, hogy az Alvilág Ura elment, és ki tudja, hol van? Tényleg ennyire ki nem állhatja az apját? Bár az is lehet, hogy ez a könnyedség csak álca, hogy leplezze a valódi érzéseit. Megzavarodott, és nem értett semmit sem.
- Nem kéne megkeresnünk?
- Hazajön, ne félj! Mindig hazajön, bármerre jár is.- nevetett fel Zita.
- Anya! Ugye tudod, hogy apa nagyon szeret téged?
- Nem tudom, már mit higgyek vele kapcsolatban.
- Éppen ezért, adj neki egy esélyt. Mindenki megérdemel egy esélyt! Kérlek, legalább az én kedvemért!
- Nem akarok újra csalódni, félek! Nem akarom, hogy megint kihasználjon és eldobjon!
- Csak próbáld meg, kérlek, könyörgöm!
- Rendben, megpróbálom, de csak miattad. Ám ha kiderül, hogy csak játszott…- szólt, majd sötéten meredt maga elé.
A lány is megijedt. Zavartan elköszönt, s futva menekült a villából. Három napig szorongva várta a híreket, de nem jött semmi. Végül a negyedik nap hajnalán hazakerült a király, de szörnyű állapotban. Derékig sáros volt, a ruhája szakadozott, s a teste tele volt sebekkel.
- Felség!- kiáltott fel a komornyik mikor meglátta a gazdáját.- Mi történt Önnel?
- Semmi. Készítessen nekem egy fürdőt, legyen kedves. Állni se bírok, olyan fáradt vagyok.
Azzal elindult a szobája felé. Mikor felért a lépcsőn Metellával találta szembe magát.
- Úristen! Apa, mi történt veled? Hogy nézel ki?- sikkantott fel.
- Most inkább ne kérdezz semmit! Egy fürdő, és néhány óra alvás után mindent elmagyarázok.
A leány hosszan nézte, ahogy eltűnik a homályos folyosón, majd úgy döntött átmegy az anyjához közölni a hírt. Zita azonnal lesietett, mikor a komorna jelentette neki a lányt.
- Mi történt, gyermekem?- kérdezte, mikor leültek.
- Hazajött apa.- újságolta a lány.
- És jól van?
- Nem, egyáltalán nincs jól. Borzasztóan néz ki. Át kéne jönnöd!
Elmesélte neki, amit látott. Zita homlokráncolva hallgatta.
- Ennek a fele se tréfa! Átmegyek veled!
Visszatértek a palotába. Zita rögtön felment a király szobájába, a komornyikot finoman kitessékelte, mondván, ő majd vigyáz a férfira, s meghagyta, hogy senki se zavarja. Mikor egyedül maradt bezárkózott, s leült a férfi ágyához. Viktor félálomban volt, s megérezte, hogy ott van az asszony. Kinyitotta a szemét, s odafordult.
- Mit keresel itt?- kérdezte. Rekedtes volt a hangja, és színtelen.
- Bocsánatot szeretnék kérni, és örülnék, ha itt maradhatnék veled.
- Maradj, ha akarsz. Fáradt vagyok.
- Aludj csak nyugodtan.- bólintott megértően az asszony.
Az éjszaka eseménytelenül telt el. Másnap Viktor mikor magához tért először a feleségét látta meg, aki épp az ablaknál állt.
- Jó reggelt!
- Neked is.- fordult meg az asszony, de a férfi hangjára megfordult, s odament hozzá.- Szeretnék bocsánatot kérni tőled.
- Miért?
- Nagyon csúnyán viselkedtem veled. Elismerem, nem bízom benned, de úgy döntöttem, adok neked egy esélyt.
- Metella miatt?- kérdezte gúnyosan a férfi.
- Magam miatt. Tudod, nagyon megijedtem, mikor a lányunk elmondta, hogy eljöttél, és rájöttem, hogy még mindig szeretlek. Azt hiszem, megérdemelnél egy esélyt.
- Rendben van. Akkor mindent szépen újra kezdünk.
- Igen. Szeretnélek megismerni, mert rájöttem, hogy csak a tetteidet néztem, és nem a szívedet. Nagyon aggódtam miattad az éjszaka, és az elmúlt napok alatt, és attól féltem valami butaságot fogsz tenni.
- Miért tettem volna?
- Nem tudom. Hol jártál?
- Elmentem gondolkodni. Szükségem volt rá.
- Miattam?
- Igen, és a miatt is, hogy mit kéne tennem, hogy megbízz bennem.
- Ismerj meg!- válaszolta a nő egyszerűen.
Viktor nem szólt semmit. Kissé gyanakodva hallgatta Zitát.
- Mit szólnál, ha hármasban megreggeliznénk?- javasolta hírtelen.
- Remek ötlet! Felkeltem a lányunkat!
- Tedd azt.
Zita elment, Viktor, pedig felkelt, és felöltözött. Reggeli után a férfi és Zita sétálni indultak. Metella viszont bement a könyvtárba.
- Furcsa érzés sétálni veled.- szólalt meg Zita.
- Nekem is furcsa.
- Hogy szemeltél ki magadnak?
- Egy este láttalak meg a temetőben. Nagyon feldúlt voltál. Figyeltelek, és követtelek, ahogy sétáltál a sírok között. Azonnal beléd habarodtam, és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, te az enyém leszel.
- Hogy nem vettelek észre?
- Végig az árnyékok közt mentem.- mosolygott a férfi ravaszul.
- Aztán utánam jöttél a kocsmába, és lefeküdtél velem.
- Így van. Mi történt akkor, amikor kinn voltál a temetőn?
- Összevesztem a szüleimmel.
Zita jól emlékezett erre az estére. Az apja akkor mutatta be neki, a kérőjét. Mikor a fiú elment elég csúnyán összeveszett a szüleivel, mondván, ő nem akar hozzá menni a fiúhoz. A szülők képtelenek voltak megérteni a lányukat. Nem értették, mi kifogása lehet egy jól menő malom örököse ellen. De nem és nem! Zita hajthatatlan volt. Sírva rohant el otthonról, és a holtak nyughelyénél keresett menedéket. Aztán a veszekedés után két héttel találkozott Viktorral.
- Tudod, azt hiszem még mindig jobban jártam veled, mint azzal a másik férfival.- szólalt meg a nő hirtelen.
- Lehetséges.
- Nem tudom, miért mondom ezt, de most örülök neki igazán, hogy találkoztunk.
A király nem szólt semmit.