Ember t�rt�nete

Ember. Csak �gy nevezte mag�t. K�rdezhett�k a nev�t, hi�ba. Oly hossz� ideje nem haszn�lta, tal�n m�r maga sem eml�kezett r�. �lland�, k�nz� harcban �llt �nmag�val �s mindennel, ami k�r�lvette. D�h�ng� �r�lt volt, ugyanakkor a legnyugodtabb is egyben, aggasty�n �s kisgyerek, b�rmiben lelkes�lten hinni tud� �s k�zben mindent, m�g a bizonyost is letagad�.

Gy�ny�r�, m�ly �lomb�l �bredt a napon, melyet utols�k�nt kapott aj�nd�kba a Sorst�l. Ahogy �bredezett, �gy eszm�lt r� lassan ma is, mint minden nap az �t k�r�lvev� vil�gra. Az �lom �s val�s�g k�z�tti ellent�tet, m�g sosem �rezte ilyen �lesnek. T�nyleg ilyen lenne a vil�g? Ilyenn� v�ltak az emberek? Annyi �t k�z�l, vajon m�rt ezt, a legundor�t�bbat v�lasztottuk? Volt egy�ltal�n v�laszt�sunk? �s mint mindig most is elborzadt saj�t gondolatain. Ink�bb pr�b�lta kiverni fej�b�l az eg�szet. Mi �rtelme van folyton ilyen k�rd�sekkel k�nozni magunkat, ha �gysem kapunk v�laszt r� soha? El�nt�tte �jra az ismer�s d�h, az ismeretlen ir�nt. Ez�ttal nem csak fut� �rz�sk�nt, mint �ltal�ban, hanem nyomaszt�, egyre n�vekv� f�lelemk�nt �s haragk�nt.

Ut�lta �nmag�t, ami�rt �tl�t a vil�gon. Ami�rt n�ha m�r semmilyen sz�ps�get nem b�r felfedezni az �letben. Ut�lta mag�t a benne �g� tettv�gy miatt, ami�rt nem tudja legy�zni korl�tait, �s val�ra v�ltani �lmait.

Ezen a napon nem b�rt otthon maradni. Nem tal�lta a megnyugv�st semmiben, minden ideges�tette, mag�ban besz�lt, n�ha t�rt-z�zott, el�vette r�gi eml�keit, majd a sarokba v�gta �ket. V�g�l feladta �s kiviharzott az ajt�n.

A h�zb�l kil�pve nem tehetett �gy, mintha nem venn� �szre az es� el�tti t�j kegyetlen sz�ps�g�t. Ork�n tekerg�z�tt a f�k k�z�tt, s a sz�rke felh�k szeg�ly�n aranylott csak �t a napf�ny. Balj�s, m�gis leny�g�z�.

�llt egy percig n�m�n a k�sz�b�n, majd meggy�t�rt arccal indult tov�bb. Mit akarsz t�lem? Mit v�rsz t�lem? Mi a fen�t akarsz???
Nem is vette �szre, hogy m�r kiab�l, bele a semmibe, maga se tudja kihez besz�lve, �s rohan, rohan az aut� fel�.
Hangosan v�gta be maga m�g�tt az ajt�t, �s elhajtott, vissza se n�zve.


*

Nem tudta merre tart. Nem is �rdekelte. Csak min�l messzebb innen! Ki a vil�gb�l! Ki az �letb�l! Ki ebb�l a bolondokh�z�b�l!
De hi�ba minden, �nmag�t�l nem szabadulhatott, b�rhogy sz�guldott is.

M�r s�t�tedett, mire feleszm�lt �nk�v�let�b�l. Egy erd�ben j�rt az aut�val. Csod�lkozott, hogy m�g mindig egyben van, holott az ut�bbi �r�kban szinte f�l�lomban, elborult aggyal vezetett. Az �ton egy szarvas l�pdelt �t el�tte m�lt�s�gteljesen. Lelass�tott. Menj csak… �lj�l… Keser�en felnevetett. L�gy boldog… Te m�g biztos tudod, hogyan kell…

Sok�ig b�mult a szarvas ut�n.

Kimer�lten, er�tlen�l, le�ll�totta a kocsit �s kisz�llt. P�r l�p�s ut�n t�rdre rogyott. Na tess�k, a lelki k�nok hogy legy�rik az embert! Cinikus kacaj. �gy t�nik, enn�l m�lyebbre m�r nem s�llyedhetek. Tiszt�ra ironikus lettem. �s l�m, m�r nem is �rdekel semmi. Fel�lem a vil�g…

Nem jutott gondolatai v�g�re, mert el�tte egy emberi alak bontakozott ki a s�t�tb�l.
Az es� is szemerk�lni kezdett.
Az alak meg�llt el�tte �s n�m�n b�multa.
M�r nem is szemerk�lt, �ml�tt nyakukba az es�.

Az idegen szakadt, sz�rke k�penyt viselt, rongyos szalmakalappal, ami �rny�kot vetett az arc�ra. Azt�n lehajolt, megragadta Ember karj�t, �s talpra �ll�totta. � nem ellenkezett, v�gt�re is akkor �ppen minden mindegy volt neki. Az idegen pedig csak vezette, �s vezette �t az erd�n �t.

A barlang, ahov� v�g�l a zuhog� es� f�gg�ny�n �t bel�ptek, k�l�n�s berendez�ssel b�szk�lkedett. K�zep�n t�z lobogott, k�r�l�tte puha sz�nyegek hevertek, a falakn�l pedig s�t�t f�b�l faragott k�nyvespolcok vettek k�zre �jabb h�rom ajt�t. Egy szemk�zt, egy balra, s egy jobbra. Mintha egy m�sik vil�gba l�ptek volna be. Kis asztalk�kon f�st�l�k illatoztak, s az es� hangja egyre jobban eltompult, majd elhalt.

Az idegen meg�llt a t�z el�tt, �s az egyik sz�nyegre mutatott.
Ember le�lt.
Az idegen szint�n helyet foglalt vele szemben.

Egy ideig �ltek, �s n�m�n b�multak egym�sra. Ember pr�b�lta kif�rk�szni a m�sik arc�t a t�z f�ny�ben. De hi�ba, a l�ngok �s a kalap folyton kusza �rny�kokat vetettek r� �s mintha az arc az �rnyj�t�kkal egy�tt �r�k�sen v�ltoz�sban lett volna. Az egyetlen biztos pont k�t szeme volt, amely mozdulatlanul m�lyedt Ember tekintet�be.

Apr�, szel�d villan�s, ahogy a k�nnycsepp a l�ngf�gg�ny el�tt a sz�nyegre hullott. De � nem t�r�lte meg a szem�t. M�r mindegy volt.

- Mes�lj – mondta neki az �reg. Legal�bbis most �regs�g �s tapasztalat sug�rzott a furcsa alak szem�b�l. – Mondd el a t�rt�netedet.

Szomor�s�g. B�n�t�, �lmos�t�, gyilkos szomor�s�g. Ember nem �rzett m�st. Ez az �rz�s elmosott �s kit�r�lt minden m�st. Hogy is mondhatn� el? Hisz olyan v�gtelen�l abszurd minden.

- K�rlek.

- Nem lehet. Nem b�rom. Eg�sz �letemben ezzel pr�b�lkoztam, m�rt siker�lne �ppen most? – szegezte a m�sikra tekintet�t. - Hogy is tudn�m elmondani? Neked? Egy ismeretlennek?!… Te tal�n el tudn�d mondani? Te ki tudod mondani a kimondhatatlant? Mikor �rzel valamit, �rj�t�en �rzed, eg�sz val�dat �tj�rja egy �rz�s, amit egyszer�en k�ptelens�g megfogalmazni?

- M�r meg is tetted, fiam.

- Nem, nem �rtesz engem! Mint mikor… istenem, b�r lenn�nek �j szavak erre, a r�gi elcs�pelt fr�zisok helyett, amik meg sem k�zel�tik az igazs�got!... – Ember fels�hajtott, majd vett egy m�ly l�legzetet. Az idegen szem�be n�zett, �s a tov�bbiak szinte �nk�nt bukkantak fel tork�b�l. - Legsz�vesebben �t�leln�d a vil�got, ugyanakkor egyazon �lel�ssel �ssze is roppantan�d azt. Gy�l�lsz mindenkit, a legapr�bb porcik�jukig megveted �ket, m�gis �rt�k im�dkozol s�rva �jjelente, az � rongyos lelk�k megmenek�l�s��rt! N�ha egyszer�en elfutn�l... De nem lehet. �tkozottk�nt be vagyunk b�rt�n�zve ebbe a f�ldnek nevezett tr�gyadombba.

- Hov� is menek�ln�l?

- Mit tehetsz, ha h�vnak a csillagok? Ha felkapna a sz�l, de te otromba l�ncokkal a f�ldh�z vagy k�t�zve? Hogy lehet ezt kib�rni? Sz�tszakadok!

Az idegen csak n�zte az el�tte gy�tr�d� embert.

- Kibe kapaszkodsz, ha az eg� mocsk�t�l ragad minden teny�r? Hol b�jsz el a mindenhov� ell�t� g�pszemek el�l? Hogy k�nyszer�thetn�d orrodat, hogy ne sz�vja be a szennyet, mit egykor leveg�nek h�vtak? Hogy csin�ltathatn�l olyan szem�veget, amellyel v�gre nem l�tn�l �t az embereken, nem l�tn�d remeg�, csontig fagyott lelk�ket, melyekre r�mek �s �l�sk�d�k tapadnak hal�luk �r�j�ig?

Csend. F�rk�sz� tekintet. T�nc, a l�ngok em�szt� t�nca.

- �s mit tehetsz, - tette hozz� v�g�l Ember halkan, - ha r�d n�z egy f�ldi csillag, amiben �gi rokonainak f�nye t�kr�z�dik? Mit tehetsz, ha ut�nakapn�l, de a l�tszat megt�vesztett, mert ez is csak ugyanolyan messze van, mint a t�bbi…?

- H�t emiatt b�ntod magad, fiam? Szerelmes vagy?

- Nem!

Ember talpra ugrott, hogy kirohanjon a barlang kij�rat�n. A vallat� szemek k�vett�k �tj�t, �rezte mag�n a m�sik tekintet�t. A k�sz�bn�l megtorpant, majd lassan megfordult.

- M�r nem… – suttogta.

- Hov� is futn�l?

Ember megk�nzott arccal meredt a k�ny�rtelenre. Hisz el�bb ecsetelte neki � maga, hogy menek�lni lehetetlen. �nmagunk el�l f�k�nt k�ptelens�g. F�radtan visszal�pett a sz�nyeghez, �s lerogyott r�.

- Ne k�rdezz err�l, furcsa vend�gl�t�m. Nincs �rtelme. Meg akarok halni.

A t�zbe b�mult. Gy�ny�r�ek ezek az �si l�ngok. Ha belemer�ten� az arc�t, csak l�gyan k�r�l�leln�k �t, �s b�d�t�an magukkal r�ntan�k a v�gtelenbe. Tudta, hogy nem f�jna. M�gse merte megtenni. Annyiszor elk�pzelte, annyiszor �llt t�le egy hajsz�lnyira, hogy megtegye, de sosem merte v�g�l. Ember, a gy�va. Csod�s.

- F�lsz?
- Rettegek.
- Mes�lj tov�bb.

- Egyszer�en minden f�lelmetes. Az eg�sz vil�g. Ahogy feln�ttem �gy fordultak a t�nd�rmes�k gyilkos krimikbe, a szikr�z� naps�t�s �get� gy�trelembe, az emberek angyalarca kapzsi sz�rnypof�kba.

- Mikor megsz�lettem, zene volt minden. �j tal�nyokat hozott minden ragyog� hajnal. Mindenki mosolygott, ha r�m n�zett, s �n boldogan mosolyogtam vissza r�juk. Azt�n a zene elhalkult, �s az emberek egyszercsak nem �nekelve sz�laltak meg t�bb�. Most m�r besz�ltek, besz�ltek �s kiab�ltak, vitatkoztak �s ord�tottak. Hazug szavakat suttogtak, hazug k�nnyeket s�rtak. A zaj pedig egyre n�tt �s n�tt. Hi�ba fogom be a f�lem, mindig hallani fogom.

- Az �let csod�ja k�ossz� v�ltozott. Kerestem a helyemet ebben a felbolydult kasban, �m megtal�lnom nem siker�lt. Ha �jjel kifek�dtem a mez�re a t�csk�k dal�t hallgatni, heged�j�t�kukat f�r�szek �s munkag�pek zsibaj�nak �szlelte zavarodott agyam.

- Csak n�ha t�rt �t f�nysug�r a mesters�ges s�t�ten. Azt�n – merengett -, ahogy j�tt, �gy lebegett is lassacsk�n tova.

Ember szemei a m�ltba meredtek.
Az �reg pedig csak hallgatott.

�s hallgatott.

�s hallgatott.

- Igen, voltam olyan �r�lt, hogy beleszeressek! – vesztette el v�g�l a t�relm�t Ember.

Vend�gl�t�ja csilingel� hangon felkacagott. Hirtelen fiatalnak l�tszott, apr� gyereknek.

- Hisz bel�dl�tok, �res a sz�ved, mint a szoba egy gyertya l�ngj�nak kialv�sa ut�n, �s legal�bb �ppolyan s�t�t is! – nevetett Emberre.

Ember hirtelen nagyon d�h�s lett.

- Nem l�tsz te semmit! Azt hiszed, a sz�vben m�rik a szerelmet? Bolond. M�r nem �rzem mag�t az �rz�st, j�l l�tod. De � bennem van, a r�szemm� v�lt. � az egyetlen, amit szeretek magamban. Ami�rt meg�rn� tov�bb �lni.

Ami�rt meg�rn� tov�bb �lni… Mikorra ezek a szavak elhagyt�k ajk�t, m�r tudta, hogy ennyi volt. Ekkor �rtette meg, hogy hi�ba lenne �rtelme tov�bb �lni, tov�bb k�zdeni valami�rt, � m�r nem teheti. Ez a lek�sz�n�se az �let sz�npad�r�l.

Nem f�lt, furcsam�d megnyugodott. Kiss� el is mosolyodott. Tudta, hogy �gy lesz. Tudta, hogy �rezni fogja, ha itt az id�. Ha majd elj�n �rte a Hal�l. Vagy � megy a Hal�l el�be.

- H�t, �rzed… - csillogott a vele szemben �l� gyermek szeme is, a most hatalmasnak l�tsz� szalmakalap alatt. – �rzed a fuvallatot, �s suttog�st, ami most m�r �j t�jakra sz�l�t?

Ember csak mosolygott. Egy cseppnyit gunyorosan m�regette vend�gl�t�j�t.

- H�t te lenn�l az – mormolta. – Te lenn�l a Kapus, a Hat�r�r, a R�v�sz? – T�rs�nak arca minden megsz�l�t�sa ut�n id�s�dni kezdett, bar�zd�k szelt�k egyre ink�bb keresztbe-kasul. – H�d�sz vagy Szent P�ter, nekem egyre megy…

- Val�ban, fiam? – �jra a b�lcs �regember n�zett vissza r�. – Nem hiszel h�t bennem?

- Bocs�ss meg. Ez nem neked sz�l, ez a f�jdalom a vil�g ellen ki�lt. Hinni m�r r�g nem tudok. Nem csak benned, semmiben sem. Kihalt bel�lem a lelkesed�s valami nagyobb hatalom ir�nt, a vil�g ki�lte bel�lem. L�tod, m�r a t�nyek sem ingathatnak meg.

- Ez a vil�g m�sra sem hajt, csak erre. Hogy elvesz�ts�k val�di �rt�keinket, �s arctalan g�pekk� v�ljunk a nagy vezet�k p�nzt�l sikaml�s mark�ban. Nevets�ges �s c�ltalan, amit m�velnek, de senki nem sz�lal fel ellen�k, a felki�lt� hangokat elnyeli a p�nzgy�rak f�stje. �s egyesek ezt nevezik „civiliz�ci�nak”. H�nyingerem van t�l�k.

- Nem tudok hinni benned. – mondta ki Ember �jra keser�en, �m �szint�n.

Az �reg nem sz�lt csak felt�p�szkodott a f�ldr�l.

Ember szint�gy.

- �vezredek �ta v�gzem b�k�ben a dolgom - n�zett r� a Vil�gok �re -, sosem sz�lhattam bele a dolgok alakul�s�ba. Ha j�tt valaki, egyszer�en beir�ny�tottam �t a megfelel� ajt�n – mutatott a h�rom ajt� fel�. – Most azonban megrengetted mozdulatlans�gomat, fiam. Ezt m�r hiba volna t�tlen�l tov�bb figyelni. L�that�, hogy az emberek nem figyelnek fel a jelekre, annyira beles�ppednek mindennapi gondjaikba. Itt van p�ld�ul a h�, ez a gy�ny�r�, tiszta aj�nd�k, mely, ha lehullott r�gen, b�k�t hozott a haland�k sz�v�be. Manaps�g mindenki �tkozza – szomorodott el -, undorodnak t�le, l�pten-nyomon szidj�k. Lassan, de biztosan siker�l is kiut�lniuk a vil�gb�l, mert a h� sem hullik �nk�nt olyan t�jra, ahol minden eszk�zzel el akarj�k puszt�tani �t. Pedig ha j�n, legal�bb kis ideig elfedi az emberek mocsk�t. Eml�kszem r�gen mennyit �ltem a barlangom el�tt, a havas t�j csendj�t figyelve…

- �m t�ged, fiam, most nem akarlak ezekkel, a r�gi t�rt�netekkel trakt�lni. Dolgod van, ahogy nekem is. Nem fog kit�rl�dni eml�kezetemb�l ez a nap, mikor elj�tt�l hozz�m, minden ember sz�sz�l�jak�nt, ha �ntudatlanul is. M�lt�n viselheted nevedet.

- Most pedig menj, indulj utadra. A Hal�l el�be… - kacsintott Emberre. – Drima singor laman ode. Vezessen a felkel� nap f�nye.

Ember nem �rzett t�bb� g�nyt az �regember ir�nt. Nem �rezte a gy�l�letet sem a vil�g ir�nt. Valahogy leegyszer�s�dtek a dolgok. Meg kell halnia, h�t megteszi. Nem az ajt�k egyik�n l�pi �t a hat�rt, neki saj�t �sv�nyt jel�lt ki az �let.

A Vil�gok �re meg�lelte �t, �s Ember kil�pett a barlangb�l.

Friss es�szag sz�llt fel� a term�szetb�l. Most vette csak �szre, hogy a barlang egy hegyoldalban b�jik meg. A magaslatr�l ell�tott a messzes�gen is t�lra, ahol a nap �pp most bukkant fel a vil�g perem�n.

Megbabon�zottan n�zte. Majd szinte �nk�v�letben elindult lefel� a hegyr�l. A f�k k�z� �rve m�r nem l�tta a f�nyt, de abban az ir�nyban folytatta tov�bb az �tj�t. Nemsok�ra valami f�mes vonta mag�ra a figyelm�t, s k�t sz�d�t�en magas fa k�z�tt az aut�j�ra bukkant. Be�lt a vol�n m�g� �s vezetni kezdett. El�re, egyenesen el�re. Mindig Kelet fel�.

Lassan kisz�lesedett el�tte az �sv�ny, s egyre t�gasabb �tt� v�ltozott. Elhagyta az erd�t, v�gel�thatatlan mez�k k�z�tt sz�guldott. Nem n�zte az utat, csak az egyre f�nyesebb �s vak�t�bb napkorongot. Szem�ben t�kr�z�d�tt a hajnal minden �rnyalata, v�r�st�l eg�szen a halv�nylil�ig.

Egyre gyorsabban �s gyorsabban haladt, m�gnem a f�nyek �s sz�nek, a mez� �s az �gbolt teljesen �sszemos�dott k�r�l�tte. Nem vette �szre, hogy m�r egy m�sik val�s�gban j�r, szeme t�retlen�l n�zett az �bred� napba, � pedig csak suhant, �s suhant el�re, f�nyg�mbk�nt ragyog� c�lja fel�.


V�ge