C�m: Csak h� �s hal�l

�r�: Zsofiy

A lehunyt szemek m�g�tt havazott. S�r�, puha pelyhekben rak�dott le az idill a szemh�j�ra, leh�tve megf�radt elm�j�t �s megnyugtatva kicserzett sz�v�t. Nem sz�m�tott, hogy k�r�l�tte kegyetlen�l f�jt a sz�l, b�r�be d�rzs�lve a semmi por�t, a fi� csak csendben �lve hallgatta a t�l dermedt altat�dal�t.
Valahol most kar�csony van.
Valahol most t�nyleg kavarog a feh�rs�g, valahol most �ppen magukba sz�vj�k a felszabadult nevet�sek legigazibb r�sz�t a f�k, valahol most szeretnek �s �lnek. Valahol most az emberek teljes er�b�l ker�lik a gondolatot, hogy egy fi� dideregve �lmodozik egy l�v�sz�rokban, a cigarett�ja mindj�rt le�g �s a kapkod� l�legzetv�telekkel �hatatlanul is homok ker�l a sz�j�ba, amit azt�n j� darabig egy mag�nyos �jszaka mement�jak�nt �rizhet.
Valahol most… nem is ez a l�nyeg, terelte el a gondolatait a fi�. A most itt van, a valahol pedig messze. Ha keser� is a val�s�g, csak ez az �v� jelen pillanatban – a sivatag, a hideg, a szenved�s. Minden �rt�kes, ami m�land� – tan�totta neki egyszer az anyja, de most el�sz�r �let�ben v�gtelen�l t�volinak t�nt � is, minden b�lcsess�g�vel �s szesz�ly�vel egy�tt. A fi� tudta, hogy m�g nem j�tt el a pillanat, az a perc ahol az agy felett �tveszi az ir�ny�t�st a sz�v, mikor lebontja a gondosan fel�p�tett barik�dot �s az �rzelem �s az �let k�z�tt. M�g messze volt a perc, amikor �jra valami emberi lesz benne, nem csak ez a hideg gondolkod�s, az embers�g teljes hi�nya.
�s ha k�rben�zett, tudta, hogy ezzel mind �gy vannak.
�gy h�zz�k ki a napokat – �res szemekkel b�mulj�k a harcot, a v�rt a kez�k�n, a hal�lt, az �leteket, amiket �k loptak el, mik�zben bel�l, m�lyen, ketrecek m�g�tt forr benn�k az �let, sz�pen t�bolly� szel�d�lve. Csak �gy lehetett t�l�lni a vak�t�, forr� nappalokat, szenvtelen sz�vvel, azt�n ha az �jszaka k�zep�n valaki felzokogott, az �gysem zavart m�r senkit.
�rdekes volt �gy gondolkodni, an�lk�l a r�teleped� k�nyszer n�lk�l, ami eg�sz �let�ben k�s�rtette �t, hogy szivacsk�nt sz�vta mag�ba az �rzelmeket, �nmag�b�l �s a k�rnyezet�b�l, hogy azt�n felhalmozva, �sszekeverve �s t�l�rt�kelve k�pk�dje vissza a lelk�be, ebbe a sz�nalmas szenved�skoh�ba, �s hagyja hogy ez �gesse porig a tudat�t. �s most, igen, most k�nny� volt minden. �gy �rezte – szabad, akarata van, amit ir�ny�tani tud, �s ezek voltak azok a pillanatok, amikor k�pes lett volna �sszet�rni azt a kibaszott nagy t�kr�t, aki tulajdonk�ppen � maga volt. Nem zavarta volna, hogy ezzel megsemmis�l.
Valami megmoccant benne.
K�zeledik.
Csendben, halkan veszi be elm�j�nek kihalt utc�it, mint valami giccses szabads�gharcos – a szem�ben szabads�g c�m�n az �r�let vigyorog r�d, �s percr�l percre er�s�dik benne minden primit�v – �s �pp ez�rt gy�ny�r� – szenved�ly, �s m�r csak megy �s megy.
Igen, hat�rozottan megmoccant benne a l�lek.
Undorodva nyomta el a csikket, hogy egy �jabb cigire gy�jtson, a kihalt puszta k�zep�n l�v� cs�kev�nyes feny�f�ra gondolva, amit az ellens�g helyezett oda pszichol�giai hadvisel�s c�m�n, rem�lve, hogy kicsit �sszet�ri az � hagyom�nytisztel� lelk�ket. Addig kellett r�gondolni, am�g nincsenek k�vetkezm�nyek.
Az elm�je lassan elborult, ahogy az eddig k�z�mb�s eml�kek sz�nt kaptak – a fekete-feh�r k�peken szab�lytalan gyorsas�ggal termett ott a vil�g legterm�szetesebb sz�ne, a v�r v�r�se, �s a sokk els� hull�mai g�rcsbe szor�tott�k a sz�v�t. Az eml�kekt�l nem csak nem szabadulhatott meg, de ilyenkor minden �jra visszaj�tt – csak hal�l, csak hal�l, csak hal�l.
Ezt �p �sszel kib�rni �gymond lehetetlen. � sem hitte volna, hogy eddig h�zza, de n�ha m�r azt gondolta, hogy jobb lenne a v�g. Megtudni, hogy t�nyleg �lt-e, �s erre mi �kesebb bizony�t�k, mint a hal�la? Ilyenkor szenvtelen�l szeml�lte a gondolatot mag�ban, forgatta �ssze-vissza, hogy milyen lenne, ha. Ha a k�vetkez� perc az ennyi, a b�cs�, az �tl�nyeg�l�s v�rva v�rt pillanata, amit m�gis csak halogatni akart. Tudni akarta, milyen a hal�l, valami unott k�v�ncsis�ggal, de k�zben m�gis – �lni akart. Mindenn�l jobban, �s ez seg�tett neki eddig is, hogy sz�tz�zza m�sok h�tral�v� idej�t.
Gyorsan megr�zta a fej�t, hogy elt�ntesse a gondolatot, nem akarta v�gigg�rgetni mag�ban, hogy nem csak �, hanem m�sok is, hogy nem csak �, hanem a t�bbiek is, mindazok, akik, akiket, akiknek, akikt�l… Hogy m�sok sem akartak meghalni. De a legf�lelmetesebb m�gis csak az volt, hogy nem sajn�lta annyira, hogy visszacsin�lja. Sz�m�ra � volt az egyetlen p�lda, �s az a sok lelki fetreng�ssel t�lt�tt �ra megint furcs�n messzinek t�nt, mikor �sszeszorult a sz�ve att�l, hogy tal�n m�s is olyan, mint �. Azt�n meg att�l, hogy senki m�s nem olyan mint �. Hogy tal�n m�lyebb m�sokn�l, vagy sek�lyesebb, hogy kevesebbet �rez… vagy t�l sokszor v�gja fejbe mag�t a szentimentalizmus�val, �s mindenki m�s csak unalmas, sz�m�t� seggfej. Most m�sk�pp voltak t�voliak a dolgok, mint mikor a fizikai �s lelki val�j�nak a t�vols�g�n �s m�gis elszak�thatatlannak t�n� kapcsolat�n csod�lkozott el. Vagy mikor a szerelmet kereste, �s n�la tal�lt�k meg, am�g � semmit nem �rzett.
Fels�hajtott. V�g�lis ez az eg�sz nem �r semmit, nem, itt nem, ahol a kar�csony csak egy r�hejes �rzelg�ss�g csup�n, pedig mindegyik�k a f�l karj�t adn� az�rt, hogy otthon lehessen, hogy zokogva boruljon a szerettei nyak�ba, �s addig �lelje �ket, am�g a l�bai �ssze nem csuklanak. Tudt�k �k ezt mind.
Arra gondolt, hogy aki �lve kiker�l ebb�l, tulajdonk�ppen egy a legszerencs�sebbek k�z�l a vil�gon – valamennyire k�pes lesz �rt�kelni az �letet, minden apr� sz�nalmas csod�j�val egy�tt, �s annyit s�r majd, amennyit j�l esik – am�g a t�rsadalom �jra meg nem fojtja.
V�rta a percet �s el is akarta od�zni azt, amikor mindennek v�ge lesz – mert egyszer musz�j, legal�bbis sz�m�ra musz�j. A h�bor� �s a b�ke �r�kk� v�ltogatj�k egym�st, az egyik teremti a m�sikat, de ez mindig, mindennel �gy van a vil�gon, �gyhogy nem is zaklatta f�l k�l�n�sebben. Siker�lt eljutnia ez alatt a n�h�ny keserves h�t alatt oda, hogy m�r csak �nmaga foglalkoztatta, m�g ilyenkor is, mikor �rzett.
�s akkor valami t�rt�nt.
Csak egy apr�, semminek sem t�n� �rnyk�pnek t�nt m�sf�l perccel ezel�tt, gyenge rezd�l�snek, most viszont r�j�tt, hogy itt valami v�gzetszer� fog lecsapni r�juk, nem t�r�dve semmivel, legkev�sb� az � lelk�k m�lys�geivel. Akit megl�t, megszerez mag�nak, hogy egy �j helyen dobja le mag�nak, az egyetlen amit tehetnek, az a… tulajdonk�ppen nem tehetnek semmit.
T�madtak.
M�r mindenki feleszm�lt, a szenderg�sb�l durv�n kir�ncig�lta �ket az eszel�s k�rtsz�, a katon�k – val�szer�tlen�l fiatalok val�szer�tlen�l haland� l�tez�s�kkel – k�b�n n�zel�dtek k�rbe, majd a hom�lyt felv�ltotta a szem�kben a r�m�let, �s akkor valami el�rt a fi� sz�v�ig is.
Lehet, hogy meg fog halni. Hi�ba j�tszadozott annyit a gondolattal, n�ha m�g mosolyogva is rajta, az eg�sz annyira hihetetlennek, t�volinak t�nt, most pedig a gondolat, hogy � v�get �rhet olyan er�vel v�gta fejbe, hogy a t�rde megremegett �s alig b�rt talpon maradni. Mindenn�l jobban szerette az �letet. Ez az, ami volt, neki, �s mint ahogy nem lehetett benne biztos, hogy az � l�tez�se el�tt volt valami, annyira elk�peszt�nek �s �resnek t�nt az � hal�la ut�ni �let. Eddig nem hitt a hal�lban, de most valami furcsa, borzongat� meg�rintette a lelk�t, halottk�k g�rcsbe r�ntva azt.
F�lt. �let�ben el�sz�r igaz�n, tet�t�l-talpig reszketett, remegve �s sz�rny�lk�dve, nem akarta elhinni, egyszer�en k�ptelen volt felfogni, hogy � sem halhatatlan. Hogy tulajdonk�ppen hi�ba volt eddig is minden, mert egyszer csak, �s akkor ut�na a semmi vagy a minden, nem is l�nyeges, � nem sz�m�tott. Az �rzelmek ahelyett, hogy elsek�lyesedtek volna, m�g jobban bele�gett�k magukat a fi�ba, �s annyira �lesen r�mlett fel el�tte a menyasszonya arca, hogy h�trah�k�lt a minden r�szletre kiterjed� pontoss�gt�l.
Nem volt mese, menni kellett. Oda, ki, a goly�z�porba, ahonnan tal�n nincs vissza�t.
H�t ment. T�leked� testek, rendezetlens�g, �s leveg� helyett mintha a t�m�ny borzalmat sz�vta volna be, a k�telyt, amit mindenki �rzett.
Hazamegyek �n m�g valaha?
Azt�n elhom�lyosult minden, �jra �tvette benn�k az ir�ny�t�st a kegyetlen, m�r-m�r megh�kkent�en emberi tudat, �s aki elnyomta, annak v�ge volt – de a fizikain�l sokkal sz�rny�bb megsemmis�l�s fenyegette.
De a fi� ebb�l percek m�lva m�r nem sokat �rzett. Valami idegen hidegs�g ette be mag�t a mellkas�ba, forr�s�ggal bor�tva be a kab�tj�t, � pedig t�volr�l szeml�lte azt a megr�k�ny�d�tt, gyenge, siv�r testet, amit egykor az �v�nek mondhatott. A lelke hirtelen v�gigsz�guldott az eg�sz vil�gon, nem volt t�bb� sem f�jdalom, sem �r�m, csak a mindens�g maga, ami k�rlelhetetlen�l vonzotta �t, p�r pillanatra m�g l�tta a menyasszony�t, amint a folyos�n egyszer csak �sszeesik, a sz�v�be beleharap a tud�s, a lehet� legsz�rny�bb a vil�gon, � pedig �res szemmel mered maga el�. A fi� mosolygott, m�r minden k�t�d�s �s f�lelem hihetetlennek t�nt. K�ptelen volt elhinni, hogy � egy�ltal�n �lt, �gy h�t megadta mag�t, �s csendben beleolvadt a mindens�gbe.