1. r�sz/1. fejezet

- … azt mondtam neki, hogy “uram, te egy emse csecs�n nevelkedett varangy vagy”, �s amikor el�kapta volna a kardj�t, �n elkaptam �s megemeltem a szak�ll�t olyan magasra, hogy pipiskednie kellett. �gy is tartottam vagy egy miaty�nknyi hosszat, hogy tanulja meg a tisztess�get. Meg is tanulta, gondolom, mert ut�na nem k�tekedett v�lem t�bb�, hanem nagy �vben elker�lt, mintha pestises voln�k.
- Idwal! – cs�v�lta a fej�t mosolyogva Soladra. – Nem m�lt� e viselked�s egy nemes lovaghoz.
- Nem-�? – kerekedett ki az ifj� szeme, �s Soladra maga is tudta, hogy most nagyot mondott. De Idwal m�r hevesen folytatta is: - T�n t�rtem volna el, hogy ez a c�meres �k�r sz�jaskodj�k velem, s sz�tlans�gomat magyar�zta volna gy�vas�ggal? Mif�le lovag lenn�k, �rn�m, ha hagyn�m, hogy mindenf�le senkih�ziak bel�m t�r�lj�k a mocskos pat�jukat? Nem! L�tom �n az udvari p�ld�kat: egy igazi lovag csak Istennel �s kir�ly�val szemben al�zatos, egyebekben azonban er�sen v�di becs�let�t, s annak van csak tekint�lye, ki legink�bb g�g�s, �s nem hagyja mag�t. Te magad mond�d, �rn�m – tette hozz� v�dekez�en -, hogy eme udvarb�li nemesek legyenek �tmutat�im viselked�sem sor�n. T�n rosszul �rtelmeztem volna p�ld�jukat?
- Nem err�l van sz�, Idwal – tette Soladra megnyugtat�an kez�t az ifj� karj�ra. – Csak azt k�v�ntam mondani, hogy m�s er� is l�tezik, mint a test�, s neked most jobban k�ne arra tekintgetned.
Idwal b�nb�n� arccal pislogott egyet.
- Haragszol r�m, mert nem megyek Grigor mester el�ad�sait hallgatni? – k�rdezte.
Sz�, ami sz�, a l�ny t�nyleg haragudott, �m ahogy r�n�zett az ifj� arc�ra, neheztel�s�t hamar elf�jta a sz�l. Vagy hogy m�g ink�bb k�zel j�rjunk az igazs�ghoz, sz�ve gy�zedelmeskedett az esze felett.
“Milyen sz�p” – gondolta mag�ban ell�gyulva.
Mert igen, Idwal val�ban gy�ny�r� f�rfi volt, mind arc�t, mind termet�t tekintve. Mintha az Isten j�kedv�ben teremtette volna, a maga mint�j�ra, mint – mondj�k – teremtette volt �d�mot annak idej�n. �s igen, Idwal al� l� val�, k�r�je t�gas t�r, hogy szabadon sz�guldozhasson, hogy sz�l kaphasson a hossz� haj�ba, nap s�thesse nemes metsz�s� arc�t. A k�nyvek, a skolasztika nem neki val�k. De…
- Tudod, hogy elm�d pall�roz�sa felt�tlen�l sz�ks�ges ahhoz, hogy kezelni tudd az er�det – mondta v�g�l.
Idwal orrcimp�ja eg�szen enyh�n megremegett.
- Igen, az elm�m pall�roz�sa felt�tlen�l sz�ks�ges – ism�telte meg t�relmetlen�l, azt�n kifakadt. – De az er�mmel eddig is nagyon j�l elvoltam mindenf�le okoskod�s n�lk�l is!
- Szerencs�d volt – sz�gezte le Soladra higgadtan. – Ismered azokat az eseteket, melyekn�l m�sok trag�di�kat okoztak gyakran a n�kik legkedvesebbeknek, puszt�n tudatlans�gb�l. Ezt akarod te is?
- Nincsenek n�kem legkedvesebbek – emelte meg az �ll�t g�g�sen Idwal. – Nem okozhatok bajt. S r�ad�sul nem is vagyok holmi ostoba fajank�, ki erej�t ha kell, ha nem, csillogtatja.
- A baj pillanat alatt meglehet… - kezdte volna a l�ny, de most Idwal tette a kez�t Soladra karj�ra.
- Tudom, tudom! – mondta gyorsan. – Besz�lt�nk m�r err�l el�gszer! – S hogy a l�ny csak a szem�ld�k�t vonta fel v�laszul, h�zelkedve hozz�tette: - E lovagi torna ut�n felt�tlen�l meghallgatom Grigor mester el�ad�sait. Csak ezt a kih�v�st hadd teljes�tsem, n�v�rk�m!
Szavainak meg is lett a hat�sa: a le�ny v�gk�pp elolvadt. Hogy a huncut n�z�st�l-e, avagy az ifj� karj�ra tett kez�t�l, net�n a megsz�l�t�st�l… ki tudja? De Soladra v�gre felnevetett.
- J�l van, te kiskakas! – mondta der�sen. – Gy�zedelmeskedj e torn�n a kir�lys�g �sszes bajnoka felett, de azt�n ut�na r�gt�n k�nyvet v�gy a kezedbe!
- �gy lesz, n�v�rk�m! – b�lintott az ifj�, k�nnyed cs�kot lehelt a le�ny kez�re, majd t�vozott.
Soladra ott maradt a kis v�rkertben, �s ell�gyulva n�zett ut�na.
“Milyen sz�p” – gondolta mag�ban ism�t, ki tudja h�nyadszor, mi�ta egy�ltal�n ismerte.
Pedig nem is olyan r�gen, t�n egy �ve hozta vele �ssze a sors, amikor Idwalr�l nemcsak az der�lt ki, hogy m�lt� a nemesi c�mre, de az is, hogy k�l�nleges k�pess�gekkel rendelkezik. Ekkor ker�lt Roxfortba, ahol a kor n�gy legnagyobb m�gusa vezet�s�vel ok�tott�k az eme k�pess�gekkel meg�ldott (olykor megvert) embereket erej�k haszn�lat�ra.
B�rmily nagy tehets�g adatott meg azonban Idwalnak, m�gsem volt k�nny� dolga. � az eddigi �let�t nem a bet�vet�s �s az olvas�s tudom�ny�nak szentelte, hanem sz�ntott, vetett, aratott, j�sz�gokkal b�bel�d�tt, mint ahogy tette azt atyja, vagy nagyatyja, kik egyszer�, szeg�ny emberek voltak, s meg sem fordult a fej�kben, hogy a fi�nak valaha is m�s �let adasson, mint nekik. �m Idwal harcosnak sz�letett, nem arra, hogy a f�ldet t�rja; mit m�sok v�res verejt�kkel igyekeztek elsaj�t�tani a harc m�v�szet�r�l, az n�ki benne volt a v�r�ben an�lk�l, hogy valaha valaki is ok�totta volna r�. S�lyom volt �, nem galamb, nem csoda h�t, hogy mikor a falujuk k�zel�ben vad�sz� kir�lyt megt�madta egy vadkan, k�pes volt enmaga v�gezni az �llattal. A kir�ly ugyan nemesi c�mmel ruh�zta fel e tett�t k�vet�en, de az ifj� nemesi neveltet�s�t nem tudta p�tolni.
M�rpedig a t�bbi tanonc – vagy mint a k�lvil�gnak mondt�k: apr�d - mind nemesi sz�rmaz�s� volt, kik nehezen fogadt�k maguk k�z� a vad�c jobb�gyivad�kot. Mert a fi� vad volt �s k�m�letet nem �smer�, t�rsai hamar megtanult�k, hogy jobb �t b�k�n hagyni, mert a g�nyra nem g�nnyal, hanem �k�llel felelt, s lett l�gyen ellenfele n�l�n�l ak�r fejjel is magasabb, k�pess�gei r�v�n sorra legy�zte �ket mind.
Meglehet, az�rt m�giscsak siker�lt volna kiut�lniuk a t�bbieknek, ha a f�kezhetetlen ifj� nem sz�r szemet Malaz�r �r k�z�ps� l�ny�nak, Soladr�nak, s nem veszi �t a sz�rnyai al�. Malaz�r �r nem csak az�rt volt megfellebbezhetetlen tekint�ly a tanoncok k�z�tt, mert a kir�ly k�zeli rokona volt, hanem enmag��rt is: besz�lik, olyan hatalmas m�gus, melyet csak igen-igen keveset hordott h�t�n a f�ld. De h�t m�g a hitvese, Soladra kisasszony anyja! Helga �rn�r�l m�g t�bbet sutyorogtak, m�g t�bbet pletyk�ltak, mint Malaz�r �rr�l, �s b�r a nagyasszony nem szokott f�lelmetes dolgokat m�velni – f�leg a tan�tv�nyai el�tt nem -, de t�ny, hogy az orsz�g f�i olyan tisztelettel viseltettek ir�nta, mely ak�rkinek bizonnyal nem adatik meg.
Ily sz�l�k le�nya akkor is tekint�lyt parancsol� lenne a t�bbiek el�tt, ha maga nem is b�rna k�l�n�sebb k�pess�gekkel, de Soladra b�rt, s ennek nem egyszer tan�jel�t is adta. Ha fi�nak sz�letett volna, biztos nagy hadvez�r lett volna. �m mert le�ny lett, sz�rmaz�s�ra, k�l�nleges helyzet�re, k�pess�g�re, no meg sz�ps�g�re tekintettel az egyik legk�v�natosabb jel�lt volt a n�s�lni v�gy� ifjak k�r�ben.
�m Soladra mindez ideig p�rt�ban maradt. Na nem mintha sz�k�lk�d�tt volna a k�r�kben, hanem mert atyja meg�g�rte neki, hogy ahhoz mehet, akit � maga v�laszt, �s Soladra eddig nem tal�lt olyan f�rfi�t, akinek odaadta volna a kez�t. Rangot, vagyont, tekint�lyt nem kellett f�rj �tj�n szereznie, a szerelem pedig mostan�ig nem �rintette meg a sz�v�t. Mostan�ig.
De ez az ifj�…! Hej, be m�s, be k�l�nb ez a t�bbin�l! Sz�p, mint a r�gi id�k istenei, er�s �s szilaj, ak�rcsak �k, �s f�kezhetetlen, mint a t�z…! M�g Amarn�l, Godrik b�tyja fi�n�l is t�zesebb, mit mi sem bizony�t jobban, hogy Amar nem tud oly hevet sz�tani benne m�r a puszta l�tv�ny�val is, mint Idwal, pedig mindenki tudhatja, hogy Amart mennyire szereti! Igen, Amar a fiv�re, �s Idwal… Nos, igen, Idwal is az. A fiv�re. Vagy valami olyasmi.
Az ifj� pedig… Nos, az ugyan bizonyos, hogy a le�nyz� kedvet tal�lt el�tte, de hogy mennyire, annak bizony csak az �giek a tud�i. Minden szilajs�ga ellen�re mintha t�ls�gosan is k�t�tte volna a tisztelet, mellyel Soladra sz�rmaz�s�nak illett ad�znia. Ez�rt – vagy egy�b ok�rt? - mindez ideig csup�n addig a bizalmaskod�sig jutott el, ha kettesben maradtak, hogy �gy sz�l�totta a le�nyt: n�v�rk�m. Soladr�nak pedig egyszerre repesett �s hasadt meg a sz�ve e megsz�l�t�s hallat�n, kev�s is volt, meg sok is, j� is, meg rossz is, t�ske, mely bef�rta mag�t a b�re al�, s csak az id� d�ntheti el, hogy m�rget hoz, vagy �ld�st.
“Id� kell neki, s nekem is” – gondolta mag�ban a le�ny, �s m�g b�lintott is hozz� a fej�vel, mintegy nyugt�zva �nn�n gondolat�t. Elgondolkodva s�t�lt tov�bb, �s meg sem fordult a fej�ben a gondolat, hogy valakik figyelik.
No nem mintha ez olyan nagy baj lett volna, hiszen az egyik, ki rajta pihentette a szem�t, atyjaura, Malaz�r �r volt, a m�sik pedig lord Nual, ki m�r kicsi kora �ta kedvelte a gr�fkisasszonyt. L�m, most is mosolyra h�z�dott az ezer r�ncba szabdalt arca, mikor ezt mondta:
- Ahogy m�lnak a napok, Soladra egyre szebb �s szebb lesz.
- Sz�p volt � m�r sz�let�se pillanat�ban is – v�laszolta kor�ntsem titkolt b�szkes�ggel Malaz�r �r.
- Ahogy mondod, bar�tom! – helyeselt a lord. – Csod�lom is, hogy eddig m�g nem k�t�tte be senki sem a fej�t. Egy ilyen sz�ps�g… Nem hiszem, hogy ne akadt volna k�r�je!
Malaz�r �rnak egy kiss� kellemetlen lett a besz�lget�s ilyet�n fordulata: �ltal�ban nem szokta nagydobra verni, hogy �g�rete szerint a l�nyai ahhoz mennek, kit maguk v�lasztanak. M�g hogy hossz� haj� le�nyz�k d�nts�k el, ki lesz a j�vend�belij�k? M�g hogy szerelem? Na, sz�pen is �lln�nk! Szeresse azt, akit az apja kiv�laszt sz�m�ra! - A legt�bb embernek ez lett volna a v�lem�nye, tudta ezt Malaz�r �r nagyon j�l. S tudta azt is, hogy �t furcs�llan�k, hogy hogyan adhatta �ld�s�t ilyen ostobas�gra. Persze m�soknak nem Helga asszony a feles�g�k, nem tudhatj�k, milyen az, amikor valakinek nemcsak gy�ny�r�, hanem okos is az asszonya. Okos is, er�s is, kedves is, csod�latos is… olyan, akinek egyetlen mosoly��rt b�rmire k�pes az ember fia. Mit tudj�k ezek, milyen egy f�rfi �lete olyan asszony mellett, aki szereti? Eh, nem tudj�k! �gy h�t Malaz�r �r most is azt v�laszolta, amit m�r r�g�ta kigondolt az ilyen k�rd�sekre:
- Olyan k�r�je m�g nem akadt, aki rangban hozz� illett volna – mondta. �s mert � maga a kir�lyi csal�d tagja volt, s k�zismerten g�g�s ember, tudta, e magyar�zat�t minden tov�bbi n�lk�l elfogadta b�rki.
Nem volt ez m�sk�pp most sem.
- Igaz – b�logatott lord Nual. – Ki ilyen magas polcon van, nem k�nny� annak megfelel� p�rt tal�lni.
- �gy van – hagyta r� Malaz�r �r, s m�r �ppen vette a leveg�t, hogy m�s t�m�ba v�gjon bele, amikor megsz�lalt egy beh�zelg� hang m�g�tte:
- Ha m�r �gyis err�l besz�lgettek, uram, tal�n sz�nhatn�l r�m n�h�ny percet.
Mindk�t f�rfi megfordult. K�z�pmagas, barna haj�, barna bajsz�, barna b�r� ifj� �llt vel�k szemben: Ciaran, az egyik legid�sebb tanonc, aki ugyan m�r befejezte itt tanulm�nyait, de m�gsem ment el. Malaz�r gondolatban elh�zta a sz�j�t, mert nem kedvelte a fiatalembert.
- Mit k�v�nsz t�lem? – k�rdezte fennhangon.
- Mint mond�m, uram, csak n�h�ny percet – felelte Ciaran, s jelent�s�gteljes pillant�st vetett az egyre t�volod� Soladr�ra. Nemhi�ba: mindk�t id�sebb �r el�rtette a pillant�st, �s lord Nual azonnal szabadkozott is:
- Besz�lgessetek csak nyugodtan! M�r am�gy is menni k�sz�ltem, hiszen itt az esti mise ideje. – S azzal t�vozott.
A k�t f�rfi kettesben maradt, s ennek – mi tagad�s – Malaz�r �r nem igaz�n �r�lt. �m udvariatlans�g lett volna elz�rk�znia a besz�lget�s el�l, hiszen Ciaran erre nem adott okot. N�mik�ppen k�nyszeredetten h�t, de ny�jass�got er�ltetett mag�ra, �gy fordult a volt tan�tv�nya fel�:
- Nos? – k�rdezte. – Mi mondand�d van sz�momra?
Ciaran l�tsz�lag al�zatosan n�zett Malaz�r �rra, mint aki most szedi �ssze a gondolatait, de Malaz�r nem tudott szabadulni az �rz�st�l, hogy az ifj� val�j�ban egy�ltal�n nem al�zatos. Mintha valami m�g�ttes, nyugtalan�t� h�ts� sz�nd�k bujk�lna benne, s ez a gr�fot – mint mindenki m�st – kellemetlen �rz�ssel t�lt�tte el.
Ciaran azonban most egy�ltal�n nem k�nt�rfalazott:
- Szeretn�m m�sodsz�l�tt le�nyod kez�t megk�rni, uram – mondta.
Malaz�rt megh�kkentette a ny�lt k�r�s.
- Soladr��t? – k�rdezte kiss� bamb�n.
- Igen, Soladr��t – er�s�tette meg Ciaran.
Malaz�r �nk�ntelen�l is a l�nya ut�n n�zett, de Soladra addigra m�r bement a kast�lyba.
- Nem – v�gta r� �nk�ntelen�l, s meglehet�sen goromb�n.
Ciaran bal szem�ld�ke felszaladt, de egy pillanat alatt er�t vett mag�n, �s ism�t felvetette kor�bbi, l�tsz�lag al�zatos p�z�t.
- Megk�rdezhetem, mi�rt nem, uram? – A hangja udvariasabb m�r nem is lehetett volna, noha a tov�bbiakban nem n�lk�l�z�tt n�mi g�g�sebb �rnyalatot. – Hiszen mindketten tudjuk, nem vagyok megvetend� k�r�. Anyai nagyany�m fels�ges nagyaty�d unokah�ga volt, s b�r aty�m nem b�szk�lkedhet kir�lyi rokons�ggal, m�gsem lebecs�lend� sem a rangja, sem a vagyona. Egysz�l�tt fiak�nt majdan �n �r�kl�m gr�fi c�m�t s vagyon�t is… Vagy ez sem el�g l�nyod kez�hez, uram?
Malaz�r tiszt�ban volt azzal, hogy Ciaran �rvei b�rmely m�s l�nyos apa el�tt meg�llt�k volna a hely�ket. �m tiszt�ban volt azzal is, hogy ha nem k�t�tte volna az adott szava, Ciaranhoz a rang �s vagyon ellen�re sem adta volna Soladr�t. Volt ebben a fiatalemberben valami hidegs�g, valami, ami tasz�totta t�le az embereket… L�m, most is, ahogy n�z re�, barna szeme szinte s�rga f�nyben �gett – Malaz�r legal�bbis meg mert volna esk�dni r�, hogy s�rg�nak l�tja Ciaran szem�t. S�rg�nak �s �that�nak… szinte hipnotiz�l�nak. Mintha valamif�le er�k rejtezn�nek benne, melyek nem emberiek… de legal�bbis tiszt�talanok…
Nem. Ciaranhoz semmik�ppen. De megs�rteni sem akarta a fiatalembert. V�g�l is az ellenszenve lehet egyszer� t�ved�s is, ami meg azt illeti… szegr�l-v�gr�l val�ban rokonok. Hm… Milyen j� is, hogy van az az �g�ret!
K�sz�r�lt egyet a tork�n, �s bar�ts�gos hangnemet igyekezett mag�ra er�ltetni:
- N�zd, fiam – mondta -, ez a dolog nem rajtam �ll. Eredj Soladr�hoz, k�rd meg t�le a kez�t, �s ha Soladra igent mond, �ld�som r�tok.
- Soladr�hoz? – vonta fel a szem�ld�k�t a fiatalember.
- V�gt�re is v�le �hajtasz a tov�bbiakban egy�tt �lni, nem? Az a fontos, hogy � szeressen.
- Szeressen… - visszhangozta elgondolkodva Ciaran. A s�rga f�ny ugyan kihunyt a szem�b�l, de a pillant�sa metsz�en �less� v�lt. - Meg ne haragudj, uram, de a mi k�reinkben ritk�n hall az ember ilyesmit. Rang �s vagyon: ez az a k�t dolog, mi el szokta d�nteni a h�zass�got, no �s a k�lcs�n�s �rdekek.
A cs�ppnyi g�nnyal f�szerezett hang, amelyen Ciaran besz�lt, val�s�ggal arcul csapta Malaz�rt. Karj�t keresztbe f�zte a mell�n, fej�t g�g�sen megemelte, s mivel am�gy is j�val magasabb volt, mint a fiatalember, most val�s�ggal len�zett r�.
- Rang �s vagyon? – biggyesztette le az ajk�t. – A te k�reidben biztos sz�m�t mindez. De hol vannak a mi k�reink? Ki van, ki fel�rhetne hozz�nk?
Ciaran imm�ron meg sem pr�b�lta pal�stolni d�h�t.
- Tan�tv�nyod voltam, �s megtanultam, hogy nincs olyan er�s ember, kin�l ne lenne er�sebb, uram! – sziszegte.
- S te lenn�l az er�sebb n�lam? – m�rte v�gig megvet�en a fiatalembert Malaz�r.
Ciaran d�he fell�ngolt, de azt�n egy pillanat alatt �rr� lett �nmag�n, s hangja is vissza�llt a megszokott kiss� beh�zelg� hangra.
- Nem arra v�gyom, hogy �sszem�rjem, hanem hogy egyes�tsem az er�met a csal�dod�val, uram – mondta. – B�rmekkora is legyen az.
Malaz�r a visszafogotts�g ellen�re is �rz�kelte a fiatalember gyilkos d�h�t, de valahol benn, m�lyen elismer�st is �rzett Ciaran �nuralma miatt. T�n ez�rt pr�b�lt meg higgadt maradni, b�r szavai �gy is igen hidegen csengtek.
- �rt�kelem a sz�nd�kodat – felelte. – De mint mondtam, annak adom Soladra kez�t, akinek Soladra adni akarja.
- �s ha Soladra igent mond nekem, megkapom az �ld�sodat? – firtatta az ifj�.
- Meg – v�laszolta kelletlen�l Malaz�r.
Ciaran szeme nagyot villant, azt�n meghajtotta mag�t, �s t�vozott.
Malaz�r elgondolkodva n�zett ut�na. B�nta, hogy meg�g�rte az �ld�s�t, noha elk�pzelhetetlennek tartotta, hogy Soladra valaha is egy olyan alaknak ny�jtan� a kez�t, mint Ciaran. Soladra �s Ciaran…! M�g a gondolat is nevets�ges! Soladra az olyan t�zes, egyenes ifjakat kedveli, mint Amar, vagy Idwal! Igen, Idwal… Nos, nem mondja, hogy Idwal a t�k�letes v�jel�lt… T�l heves, t�l makacs… R�ad�sul – �s mi tagad�s, ez a legf�j�bb pont – a sz�rmaz�sa sil�ny. M�ghogy az � n�sza egy k�rges mark� paraszt mugli legyen? Na de… mindegy! Idwal nemigen tartja a rokons�got a sz�leivel, vagy b�rki m�ssal, nem val�sz�n�, hogy a h�zass�gk�t�s ut�n v�ltoztatna ezen. S�t! Ha jobban belegondol, Idwal mintha olyasmit emlegetett volna, hogy egyed�l � van m�r csak �letben a rokons�g�b�l. Szeg�ny �rva gyerek… Na de �gy legal�bb nem botork�lhat elib�k valami mugli jobb�gy n�sz!
Igyekezett figyelmen k�v�l hagyni azt a t�nyt, hogy az � lojalit�s�ban igen nagy szerepet kapott a feles�ge, Helga szava. Pedig akarva-akaratlanul is bevillant el� a k�p, amikor az asszony z�ld, cirmokkal tark�tott szeme hidegen v�gigs�p�rt rajta: “�n is p�r sz�rmaz�s� vagyok, ha elfelejtetted volna – csend�lt fel a fej�ben Helga hangja. – Nekem se volt se var�zsl�, se boszork�ny felmen�m. Akkor �n is csak m�sodrend� vagyok? B�nod, hogy elvett�l feles�g�l?”
M�g hogy b�nja? Dehogy b�nja! �s persze m�sodrend�nek sem tartja. Oh�! Az k�ne m�g csak! Volt m�r egyszer-k�tszer alkalma megtapasztalni, kicsoda-micsoda is val�j�ban az � feles�ge, �s dehogy akar � m�g egyszer olyan vihart! Hajaj!
Csakhogy… Mi is val�j�ban a d�nt�? A sz�rmaz�s vagy a tehets�g? Ha sz�tn�z a vil�gban, akkor bizony a sz�rmaz�s. �m vitathatatlan, hogy ha m�g alaposabban sz�tn�z, l�tja, hogy n�ha, ritk�n, kiv�teles alkalmakkor bizony a tehets�g. Akkor h�t…
A macska r�gja meg! Ha Soladra szereti, j� lesz Idwal v�nek!
*
Teltek a napok, �s Malaz�r �r nap mint nap k�r�rvendve leste Ciaran arc�t. �m a fiatalember �gy t�nt, m�g nem k�rte meg Soladra kez�t. Legal�bbis erre l�tszott utalni az ifj� kiss� ugyan borultabb, de egy�ltal�n nem bossz�s k�pe, meg az is, hogy a le�nyz� nem mes�lte atyj�nak borzadva a le�nyk�r�s t�ny�t. Mert Malaz�r �rnak k�ts�ge sem volt afel�l, hogy Soladra elmondan� neki az esem�nyt: a le�nyka kisl�ny kora �ta mindent megbesz�lt az apj�val, jobban, mint a n�v�reivel, jobban, mint az anyj�val. Innen tudta Malaz�r �r azt is, hogy Soladra – csak�gy, mint m�sok – egy�ltal�n nem kedveli Ciarant. �s mi tagad�s, a hallgat�s�b�l tudta azt is, hogy Idwalt viszont nagyon is. �m – mint mondtuk – csak teltek-m�ltak a napok, s a l�nyk�r�s m�g mindig nem t�rt�nt meg. K�zben pedig k�sz�l�dtek a kir�lyi udvarba, a nagy lovagi torn�ra, ahol sok m�s ifj�val egyetemben Idwal is be akarta mutatni az orsz�g sz�ne-java el�tt a lovagi tud�s�t. Malaz�r �r tudta, hogy ez id� alatt Soladra messzir�l ugyan, de egyv�gt�ben Idwalt vigy�zta, nem is csoda h�t, hogy Ciaran nem igaz�n tudott sort ker�teni a besz�lget�sre.
Egy h�t m�lt�n fel is kerekedtek, s p�r nap alatt meg is �rkeztek a torn�ra. Idwal j�l sz�m�tott, val�ban itt volt az orsz�g nemeseinek sz�ne-java, s vel�k j�ttek csal�dtagjaik is: korosabb vagy kev�sb� koros asszonyaik, sz�p vagy kev�sb� sz�p le�nyaik, pelyhetlen �ll� kamasz fiaik, vagy �ppen szak�llt ereszt� d�lyf�s ut�daik. De nem csak a nemesek voltak itt, hanem v�s�rosok, zsib�rusok, mutatv�nyosok �s kalm�rok, csel�dek �s szerencsevad�szok mindenf�le korban, nemben, n�ci�ban. Annyi ember gy�lt �ssze, mintha nem is egyszer� lovagi torna, hanem igazi n�p�nnep�ly lett volna. Val�j�ban az is volt, n�p�nnep�ly, mint hajdan, a let�nt pog�ny korban, ahol kenyeret �s cirkuszt adtak a n�pnek, hogy nyugton maradjon. A k�l�nbs�g csup�n csak annyi volt, hogy most a papok nem t�bb, hanem csak egy isten kegyelm�be aj�nlott�k a r�sztvev�ket, s hogy rabszolg�k helyett az urak sz�rakoztatt�k kit�rt fogaikkal, reccsen� csontjaikkal, szertefr�ccsen� v�r�kkel a k�z�ns�get. Kenyeret �s cirkuszt… A mulats�g mindig ugyanaz, legfeljebb a r�szletek v�ltoznak az id�k folyam�n.
Malaz�r �r j�l sejtette: Soladra Idwalt vigy�zta. Az ifj�nak sz�ks�ge is volt erre a v�delemre, k�l�nben m�r r�gt�n az els� vacsora ut�n legal�bb t�z kih�v�snak kellett volna eleget tennie. Nem mintha Idwal megrettent volna a p�rbajokt�l, de Soladra tudta, hogy ez most illetlen cselekedet lett volna, s hogy a torna sor�n az ellenfelek am�gy is megtal�lj�k a m�dj�t annak, hogy a soromp�kon k�v�li egy�b dolgaikat is lerendezz�k egy-egy viadal sor�n. �gy h�t ha Idwal net�n rosszul sz�lt egy-k�t lovaghoz, avagy azok sz�ltak volna rosszul Idwalhoz, Soladra otthagyva atyj��kat mindig ott termett, hogy mag�ra vonja a figyelmet, �s tekint�ly�vel – mely bek�tetlen feje ellen�re is a legt�bb jelenl�v�t�l megillette –, nomeg sz�ps�g�vel elsim�totta a ny�lt ellent�teket.
�m maga lep�d�tt meg a legink�bb azon, hogy ez bizony igencsak f�raszt� feladatnak bizonyult. Az este k�zep�re m�r l�ktetett a hal�nt�ka, �s hihetetlen�l kimer�ltnek �rezte mag�t. Cs�ggedten vette tudom�sul, hogy a fiatalember nemcsak lefek�dni nem sz�nd�kozik – pedig Soladra igyekezett r�besz�lni, tekintve, hogy igen meger�ltet� m�snapnak n�zett el�be -, hanem m�g a le�nyasszony mellett sem hajland� megmaradni. Ide-oda m�szk�lt a hatalmas teremben, hol ezzel, hol azzal elegyedett sz�ba. Igaz, m�r �gy t�nt, nem k�t bele senkibe, Soladra m�gis szab�lyszer�en fel�d�lt, amikor Idwal v�gre nem egy m�sik, hozz� hasonl�an forr�fej� fiatalember mell� sodr�dott, hanem m�r j� ideje egy id�sebb, testes lovaggal t�rsalgott, aki mellett egy egyszer� ruh�zat�, telt idom�, sz�ke le�nyz� �lldog�lt.
- �gy l�tom, Idwal remek�l sz�rakozik – b�gta Soladra f�l�be egy beh�zelg� hang. A le�nynak h�tra sem kellett tekinteni, m�r tudta, hogy Ciaran az.
- Mi�rt ne sz�rakozna remek�l? – k�rdezte f�sultan.
- H�t persze, sz�rakozzon csak! Hiszen ez�rt j�tt ide! – helyeselt Ciaran el�r�bb ker�lve, hogy egy borral teli serleget ny�jtson �t a kisasszonynak. – �ppen ez�rt nem kell annyira vigy�znod.
- Nem vigy�zom – tiltakozott er�tlen�l Soladra, mik�zben elvette a serleget.
- L�tom. Egyszer�en csak rajta tartod a szemedet.
- Idwal m�g tapasztalatlan az udvar k�r�li dolgokban – menteget�z�tt a le�ny, s azt�n belekortyolt a serleg�be. Mi tagad�s, a h�s bor most rendk�v�l j�lesett.
- Gondolom, ell�ttad a tan�csaiddal. Innent�l m�r mag�nak kell bej�rnia az �tj�t – felelte Ciaran, majd kiss� s�t�ten hozz�tette: - Idwal m�r f�rfi, nem �ltetheted a szokny�dra.
Erre Soladra azonnal fell�tott:
- Nem �ltetem a szokny�mra – sziszegte. – Csak szeretn�m, ha �p b�rrel meg�rn� a holnap est�t.
- Soromp�ba k�v�n �llni – v�laszolta rezign�ltan Ciaran. – Nagy az es�lye, hogy valaki m�giscsak kicserzi a b�r�t.
- Idwal kiv�l� harcos – v�gta r� Soladra hevesen.
- Minden bizonnyal – vont v�llat Ciaran. – �m ha ilyen kedvesen szerez ismer�s�ket, mint tette ma este is, sokan fogj�k holnap a fogukat fenni r�. Ak�r m�g olyan kiv�l� harcosok is, mint amilyen � maga.
- Nem lesz p�rbaj – nyugtatgatta els�sorban �nmag�t Soladra.
- Csak lovagi torna. A k�t dolog k�z�tt nincs olyan nagy k�l�nbs�g: a b�r�t itt is, ott is kicsipk�zhetik.
Ez annyira igaz volt, hogy Soladra v�laszolni sem tudott r�. Hogy ne l�tsz�djon aggodalma, a le�ny ink�bb t�m�t v�ltott:
- �s te? – k�rdezte, miut�n ism�t kortyolt egyet a borb�l.
- �n mi? – k�rdezett vissza Ciaran �rtetlen�l.
- Te nem �llasz holnap soromp�ba?
Ciaran egy pillanatig �gy emelte meg a szem�ld�k�t, mintha a le�ny valami illetlen dolgot mondott volna, azt�n h�v�sen ennyit v�laszolt:
- Nem kenyerem a boh�ckod�s.
- Te a torn�t boh�ckod�snak tartod? – �tk�z�tt meg Soladra.
- Mi m�snak tartsam? – felelte Ciaran. – L�ttad m�r �sszel a szarvasbik�k viadal�t? E torna pont olyan: k�t f�rfi teljes fegyverzetben egym�snak ront. Csak m�g a bik�k a tehenek kegy��rt versengenek, itt a c�l nem m�s, csak a m�sik k�z�ns�g el�tti leal�z�sa. Enn�l �rtelmetlenebb, ostob�bb dolgot keveset tudok elk�pzelni.
- Csak az�rt mondod ezt, mert te nem tudsz harcolni – biggyesztette le az ajk�t Soladra.
- �gy v�led? – vonta fel a f�l szem�ld�k�t Ciaran.
- �gy – b�lintott a l�ny, majd kiss� megvet� hangs�llyal folytatta: - Erre mondj�k, hogy savany� a sz�l�, Ciaran!
A fiatalember elgondolkodva n�zte a le�nyt. Lass� mozdulattal belekortyolt � is az ital�ba, majd ezt k�rdezte:
- Szeretn�d, ha besz�lln�k? Ha v�vn�k �n is?
- Mi�rt ne v�vn�l te is? – mosolyodott el kiss� len�z�en Soladra. – Lovagi torn�ra j�tt�nk, �s lovag vagy te is!
Ciaran tekintete �that�v� v�lt.
- Szeretn�d, ha v�vni l�tn�l? – k�rdezte m�lyebb hangon, mint �ltal�ban besz�lni szokott.
- Igen!
- Szeretn�d, ha v�vn�k �rted?
- Igen! – v�gta r� Soladra vid�man, bele sem gondolva, mire is mond igent.
- Akkor add n�kem a szalagodat, mit a derekadon viselsz!
- Micsoda?
- Azt mondtad, v�vjak meg �rted. H�t akkor add n�kem a szalagodat, hogy a p�nc�lomra t�zzem!
Bevett szok�s volt ez akkoriban, hogy a h�lgyek z�logot adtak lovagjaiknak, amit a lovagok a p�nc�ljukra t�ztek, �s jaj volt annak a vakmer�nek, aki a viadal sor�n hozz� mert ny�lni ezekhez a z�logokhoz! Tudta ezt j�l Soladra is, �m most j�tt csak r�, hogy Ciaran az � lovagjak�nt fog a p�stra l�pni. Ciaran fel�vezve az � szalagj�val…! M�g a gondolat is nevets�ges! �m ahogy k�ts�gbeesetten v�gigp�rgette gondolataiban az im�nt lezajlott besz�lget�st, el kellett ismernie, hogy Ciaran az � bujtogat�s�ra �ll be a k�zdelembe, teh�t jogos a k�r�se is. K�nytelen-kelletlen ugyan, de leoldotta h�t a derek�r�l a szalagot.
- Ez a szalag vigy�zzon r�d viadalaid k�zben – mondta v�kony hangon, miut�n Ciaran f�l t�rdre ereszkedett el�tte.
- K�sz�n�m – mondta a fiatalember komoly arccal. – Esk�sz�m, hogy a torna v�g�n �ps�gben fogom n�ked visszaadni.
Egy pillanatra az ajk�hoz �rintette a becses ruhadarabot, azt�n az inge al� rejtette. Ruganyosan �llt fel, meghajolt, majd ezt mondta:
- Engedelmeddel t�vozom most, kisasszonyom. Szeretn�m a holnapi viadalt kipihenve kezdeni.
Soladra csak biccenteni tudott, s Ciaran a k�vetkez� pillanatban m�r mag�ra is hagyta.
“Egek! – h�ledezett a le�ny. – Mit tettem? Szalagot Ciarannak?” K�ts�gbeesve n�zett sz�jjel, de senkit nem tal�lt, aki seg�ts�g�re sietett volna, hogy helyrehozza az ostobas�g�t. Ellenben megl�tta Idwalt, aki k�zen fogva k�s�rte ki a teremb�l az im�nt l�tott telt kebl� sz�ke l�nyt. Az id�s lovag m�g�tt�k ment, �s m�g ilyen messzir�l is leolvashat� volt az arc�r�l az el�gedetts�g.
“Mi ez?” – vonta �ssze a szem�ld�k�t rosszall�an Soladra. Ki ez a l�ny? �s mi ez az udvariaskod�s vele? Ha b�szkes�ge engedte volna, azonnal ut�nuk ment volna k�rd�re vonni az ifj�t, de maga is tudta, hogy ezt nem teheti. Er�vel elhessentette kellemetlen gondolatait, majd �gy d�nt�tt, hogy maga is nyugov�ra t�r. M�snap kezd�dik a torna. Kipihentnek, sz�pnek kell lennie a lovagja el�tt.
Csak f�l�lomban jutott esz�be, hogy Ciaran lesz a lovagja, �s nem Idwal. Nem lett boldogabb e gondolatt�l.
M�snap m�r nem ad�dott alkalma, hogy besz�ljen Idwallal. A lovagok igen kor�n keltek �s mentek a k�zd�t�r m�g�tt fel�ll�tott s�traikba. Ott m�r nem illett asszonyszem�lynek felkeresni�k �ket, hacsak nem voltak eg�szen k�zeli hozz�tartoz�k, de akkor is csak rendk�v�l indokolt esetben. Soladra nem volt Idwal k�zeli hozz�tartoz�ja, a felteend� k�rd�sei pedig k�v�l estek a rendk�v�l indokolt esetek k�r�n m�g akkor is, ha Soladr�nak mag�nak rendk�v�l fontosak is voltak. Az eff�le nyugtalans�ga egy�bk�nt am�gy is gyorsan lecsitult, amikor elfoglalta hely�t a kir�lyi p�r m�g�tt az emelv�nyen, mert ott, ahol �lt, igen-igen j�l be lehetett l�tni nemcsak a k�zd�teret, hanem a n�z�ket is, de nem fedezte fel az el�z� este l�tott sz�ke le�nyt, sem a vele l�v� testes lovagot.
Felvonultak a r�szvev�k. A lovak alighanem meg�rezhett�k az elj�vend� esem�nyeket, mert izgatottan nyihogtak, mozogtak, lovasaik alig b�rt�k f�ken tartani �ket. Mind�ssze k�t l� maradt nyugodt �s mivel gazd�ik am�gy is felcsapt�k sisakjuk rost�ly�t, Soladr�nak nem okozott k�l�n�sebb neh�zs�get felismerni �ket: a vil�gos p�nc�lba b�jt, c�mer�n l�ndzs�val �td�f�tt vadkant visel� lovag Idwal volt, a s�t�t p�nc�lt, c�mer�n lev�gott kezet visel� lovag Ciaran.
- Az a szalag nem a ti�d, h�gom? – hajolt k�zelebb Godrik �r Soladr�hoz. A le�ny arra n�zett, ahov� b�tyja mutatott: Ciaran v�llp�ntj�t val�ban egy szalag �kes�tette, sz�pen csokorba k�tve. Z�ld szalag ez�st, k�gy�z� mint�zattal…
- De igen – suttogta, �m �vatoss�ga ellen�re a v�lasz�t m�gis t�bben meghallott�k. Soladra k�nyelmetlen�l �rezte mag�t a k�v�ncsi pillant�sok keresztt�z�ben.
- Ciarannak adtad a szalagod? – Godric �r nem is titkolta a csod�lkoz�s�t.
- V�g�lis �n biztattam, hogy sz�lljon be a lovagi torn�ba – menteget�z�tt a l�ny.
- Mi�rt?
Soladra v�llat vont:
- H�tha kiverik egy-k�t fog�t.
A v�lasz hallat�n t�bben elmosolyodtak, s csak a k�zelben l�v� Nual �r n�zett jelent�s�gteljesen Malaz�r �rra, aki ezt igyekezett nem tudom�sul venni. Sz�lni azonban nem sz�lhattak, mert felharsantak a fanf�rok, �s kezdet�t vette a nyit� cerem�nia.
Soladra csak f�l f�llel figyelt r�. Nem el�sz�r vett r�szt lovagi torn�n, ismerte a menet�t j�l. Eddig azonban nem k�l�n�sebben �rdekelte, ki gy�z, vagy ki vesz�t, most viszont… Alig v�rta m�r, hogy v�get �rjenek a besz�dek, �s elkezd�dj�n. Majd megmutatja ezeknek Idwal! Igaz, a kir�lyi p�r k�r�se az volt, hogy se hal�l, se komolyabb s�r�l�s ne legyen – ezzel sokat levontak a torna izgalm�b�l -, de az�rt…! Hajr�, Idwal!
Amint v�get �rt azonban a nyit�ny, s a lovagok lev�gtattak a k�zd�t�rr�l, hogy helyet adjanak az els� p�rosnak, Soladra megfigyelte, hogy Idwal furcs�n lelass�t egy hely�tt. A le�ny igyekezett felt�n�s n�lk�l odan�zni, ahov� a lovag is (ehhez pedig j�csk�n el�re kellett hajolnia), �s legnagyobb bossz�s�g�ra felfedezte a n�z�k k�z�tt az el�z� este l�tott testes lovagot �s a sz�ke le�nyt.
Idwal… ezekre mosolyog?!
Soladra �rezte, hogy a f�lt�kenys�g k�gy�ja a sz�v�be mar. Tudta, hogy nem az id�s lovag az, aki Idwal arc�ra ilyen sz�les mosolyt csal, hanem a l�ny!