2. fejezet (1. r�sz)

Fogalma sem volt, val�j�ban mi is t�rt�nt aznap, ki kivel csat�zott, hogyan, mivel, milyen eredm�nnyel. Annyit tudott csak, hogy Idwal minden ellenfel�t legy�zte, lett l�gyen sz� b�rmilyen fegyverr�l, �s hogy minden gy�zelme ut�n meghajtotta ugyan mag�t a kir�lyi emelv�ny fel�, ahol Soladra is �lt, de ment�ben r�mosolygott arra a l�nyra. Soladra fel volt h�borodva, fel volt zaklatva. Ki ez a l�ny? �s mit jelentenek ezek a neki sz�nt mosolyok?
Nyugalm�t a vacsor�n�l sem nyerte vissza, mert ott volt az a l�ny is az apj�val (nyilv�nval� volt, hogy a testes lovag csak az apja lehet), �s Idwal olyan s�r�n tekintgetett r�juk, hogy a l�ny orc�ja egyfolyt�ban piros volt, mint a r�zsa.
Soladra azonban �rezte, hogy s�padt. S�padt, mint a hal�l, kikergette a sz�nt az arc�b�l a harag �s a f�lt�kenys�g. A lakoma ut�n �sszevont szem�ld�kkel �s v�konyra �sszeszor�tott sz�jjal �lldog�lt egy oszlop mellett, onnan figyelte az imm�ron egym�s mellett l�v� p�rt.
- Ul�nak h�vj�k – sz�lalt meg m�g�tte a halk, beh�zelg� hang. – Az apja neve Larvic, egyszer� kisnemes, a keleti parton van egy kis faluja. Egy p�r�s �r�ks�gi �gyben vet�dtek ide, de a torna miatt most az �t�lkez�s is sz�netel. Itt ragadtak, v�rj�k a torna v�g�t, �s mivel az �reg h� fegyvern�ke volt valaha Zadon b�r�nak – intett Ciaran egy t�l�k nem messze �ll�, d�szes ruh�zat�, er�teljes, de m�r meglehet�sen koros �rra -, a b�r� megh�vta �ket mag�hoz.
- Kit �rdekel? – vonta meg a v�ll�t Soladra, holott szomjazta a h�reket.
- T�ged. No �s Idwalt. Idwal r�g�ta ismeri �ket, hiszen � abban a faluban n�tt fel.
- Micsoda? – kapta fel a fej�t Soladra.
- Bizony! A mi der�k Idwalunk nem is olyan r�g m�g Larvic �r jobb�gya volt – mosolyodott el g�nyosan Ciaran.
Soladr�ban ugyan m�g mindig tombolt a harag �s a f�lt�kenys�g, de Ciaran hangj�ra azonnal v�deni kezdte az ifj�t.
- De m�r nem az – mondta kem�nyen. – �s sokkal t�bbre fogja vinni, mint amir�l Larvic valaha is �lmodott!
- K�ts�gtelen – hagyta r� Ciaran nyugodt arccal. – De �gy l�tom, az �regnek am�gy sincs kifog�sa Idwal t�rsas�ga ellen. Mint ahogy a l�ny�nak sincs…
Soladra durc�san n�zett a sz�kes�gre. Ula – hiszen m�r tudta a nev�t – �ppen felnevetett. J�l �llt neki a nevet�s, sz�p fogai voltak.
- Olyan, mint egy csel�dl�ny – biggyesztette le a sz�j�t Soladra.
- Form�s csel�dl�ny – jegyezte meg Ciaran elismer�en.
- Egy megtermett teh�n – f�jtatott Soladra. Mi tagad�s, Ula val�ban magas l�ny volt, �s m�retei is magass�g�hoz igazodtak.
- El�l-h�tul mindene megvan, ami egy asszonyszem�lynek kell – mosolygott Ciaran.
- Akkora fara van, mint egy kemence. A t�gye meg…
- J� b�gy�s a szentem, az m�r igaz – hagyta r� Ciaran. – A fara is megvan… De �ppen az a j�! J� foghat�s feh�rn�p.
- Ej, de kedvet tal�lt el�tted! – jegyezte meg cs�p�sen Soladra.
- Nem vagyok vak – somolygott Ciaran.
- Akkor t�n azt is l�tod, hogy �lland�an vigyorog, mint egy eszel�s.
- Gondolom, eleget n�zte mag�t a t�k�rben. Tudja, hogy akkor a legszebb a k�pe, ha mosolyog.
- K�z�ns�ges! – f�jtatott ism�t Soladra.
- F�lt�keny vagy? – vigyorgott r� Ciaran.
- Te is k�z�ns�ges vagy! – csattant fel a l�ny kit�rve a v�lasz el�l.
- �s Idwal?
Soladra hallgatott.
- N�zd, hogy n�z r� az a l�ny! – duruzsolta a f�l�be Ciaran. – Mintha Idwal nem is f�ldi haland� lenne… Tetszik neki Idwal, ez k�ts�gtelen.
Soladra m�g mindig nem sz�lt, de Ciarann�l kev�sb� �les szem� megfigyel� is �szrevehette volna, hogy a keble egyre jobban hull�mzott.
- �s mi�rt is ne tetszhetne? – folytatta halkan Ciaran. – Idwal magas, er�s, j�k�p�. E napon bebizony�totta azt is, milyen rettenthetetlen lovag. � most a n�k b�lv�nya. L�tod, nem csak Ula b�mul r� ilyen �h�tattal. N�zz csak sz�t! Mennyi v�szoncsel�d felejti rajta a tekintet�t! Mintha � lenne itt az egyetlen, aki ma helyt�llt. Idwal, ha akarn�, ma �jjel d�sk�lhatna benn�k. �s ki tudja, lehet, hogy nem is mulasztja el ezeket a k�n�lkoz� alkalmakat.
- Idwal nem olyan! – tiltakozott Soladra. – � h�s�ges…
- Hozz�d? – fejezte be k�rd�n a mondatot Ciaran.
Soladra megperd�lt, �gy n�zett szembe a f�rfival. Soha nem kedvelte, de most egyenesen gy�l�lte. Gy�l�lte, hogy �tl�tott rajta, s hogy v�jk�lni mert a sebeiben.
- H�s�ges ahhoz, akit szeret – mondta felindults�gt�l kiss� remeg�, de hat�rozott hangon. – Mert Idwal tud szeretni, nem �gy, mint te, Ciaran!
- Honnan veszed, hogy �n nem tudok szeretni? – vonta fel a szem�ld�k�t ironikusan a f�rfi.
- Hallottam, hogy besz�lt�l arr�l a l�nyr�l. A feh�rn�pek neked csak… h�s!
Ciaran szeme egy pillanatra �sszesz�k�lt.
- Ritk�n eszem feh�rn�pet – mondta nyugodtan. – De most ne velem foglalkozz, hanem szedd rendbe az �br�zatodat, mert �gy t�nik, Idwal �ppen fel�d vezeti azt a… h�st!
Soladra �nk�ntelen�l is arra a kapta a fej�t, �s l�tta, hogy Ciaran nem hazudott: Idwal, Larvic �r �s Ula �ppen fel�j�k tartott.
- Mit akar? – k�rdezte szinte k�ts�gbeesve Ciarant, de a f�rfi megintette.
- Nyugalom! – sz�lt r� szigor�an. – Gr�fkisasszony vagy, Malaz�r �r �s Helga �rn� le�nya, ezek pedig csak k�zn�pek. �rezz�k a kegyet, hogy sz�ba �llsz vel�k!
Soladra �nk�ntelen�l is engedelmeskedett a parancsol� hangnak, ut�lag pedig akaratlanul is h�l�s volt Ciarannak a hat�rozotts�g��rt. �gy is alig maradt ideje rendbe kapni az arcvon�sait, Idwal m�r ott is termett.
- �rn�m! – sz�l�totta meg. – Kisasszonyom! Megengeded-e, hogy bemutassam neked gyermekkorom v�delmez� atyj�t �s le�ny�t?
Soladr�nak siker�lt �gy megfordulnia, mint akit v�ratlan meglepet�s �rt.
- Igen? – csod�lkoz�, bar�ts�gos, de kiss� t�vols�gtart� arccal tekintett a j�vev�nyekre.
- � Larvic �r – mutatott a testes lovagra az ifj�. – �rvas�gom idej�n � volt oltalmaz�m �s gy�mol�t�m.
A lovag olyan m�lyen hajolt meg, ahogy csak pocakja �s �lemedett kora engedte.
- Kisasszonyom! – mondta. – Nagy megtiszteltet�s sz�momra, hogy szem�lyesen is megismerhettelek. – S hogy Soladra kiss� k�rd�n vonta fel a szem�ld�k�t, �gy folytatta: - H�red m�r r�g�ta eljutott mihozz�nk is: sz�ps�gedr�l, okoss�godr�l reg�ket mes�lnek.
- A reg�k mindig t�loznak, uram – mosolyodott el Soladra, �s kegyesen cs�kra ny�jtotta a kez�t.
- Meg sem k�zel�tett�k a val�s�got, �rn�m – hajolt a kis k�z f�l� az id�s lovag.
- � pedig Ula kisasszony – mutatott a le�nyra Idwal.
Ula m�lyen b�kolt, Soladra kegyesen biccentett.
Most l�tszott, hogy a gr�fkisasszonyb�l bizony a f�lt�kenys�g besz�lt, mikor a m�sik le�nyt mindennek lehordta: Ula ugyanis magas volt, g�mb�ly�, de csak ott, ahol kellett. A dereka karcs�, a b�re hib�tlan, hossz�, sz�ke haja selymes �s d�s. Arcvon�sai ugyan val�ban n�lk�l�zt�k az el�kel�s�get, de sz�rke szeme kedvesen n�zett mindenkire, sz�ja pedig �r�kk�n k�szen �llt a nevet�sre. Bizony sz�p volt, sz�p �s szemmel l�that�an kedves.
Soladra m�ris ut�lta.
- � pedig lord Ciaran, csal�dunk rokona �s bar�tja – mutatta be viszonz�sk�nt Ciarant az �j ismer�s�knek. A hat�s nem is maradt el: Larvic �r �s le�nya ugyanolyan borzong�ssal tekintettek a fiatal�rra, mint b�rki m�s, aki el�sz�r pillantott azokba a hideg szemekbe.
Soladra azonban be�rte ennyivel.
- Hogy tetszik a torna, uram? – k�rdezte Larvict�l.
- Nagyon! – t�rt ki a lelkesed�s az id�s lovagb�l. – Hajdanvolt ifj�koromban l�ttam utolj�ra ilyet, s most meg az az �r�m is �rt benn�nket, hogy �me, ismer�s, aki eddig veretlen. S�t! Nagyon is ismer�s! – n�zett elismer�en Idwalra, melyet az ifj� mosolyogva fogadott. �m Soladra figyelm�t nem ker�lte el, hogy Idwal ut�na r�gt�n Ul�ra tekintett, aki rajongva pillantott vissza r�.
- Nem csak Idwal volt verhetetlen – jegyezte meg a gr�fi le�ny a fellobban� d�ht�l majdnem sz�razon. – Lord Ciaran sem vesz�tett egyetlen m�rk�z�st sem eddigel�.
- �gy van! – t�d�totta udvariasan Larvic. – �gy sz�momra k�l�n megtiszteltet�s, hogy e jeles este megismerhettem a m�sik gy�ztes lovagot. Milyen szerencs�s nap ez a mai!
Ciaran egy k�nnyed f�hajt�ssal nyugt�zta a b�kot.
- �s ti ketten is v�vni fogtok, uram? – k�rdezte t�le Ula. Most el�sz�r sz�lalt meg: kellemes, magas hangja volt.
- Ha egyik�nket sem gy�zi le senki m�s, akkor igen – v�laszolta Ciaran, Soladra szerint j�val kedvesebben, mint kellett volna.
- �! – kerekedett ki a le�nyz� szeme. – �s lehet sejteni, hogy mely�t�k lenne a gy�ztes?
Ekkora naivit�s hallat�n Soladra feld�h�d�tt, Ciaran azonban – Idwalhoz hasonl� m�don – elmosolyodott.
- Nem hinn�m – v�laszolta. – Mi m�g soha nem l�ttuk egym�st viadal k�zben.
- Nem-�? – csod�lkozott Larvic �r. – Hiszen Idwal azt mondta, egyazon v�rban gyarap�tj�tok tud�sotokat.
- Ez igaz – hagyta r� Ciaran. – �m eddigel� m�g gyakorl�sk�ppen sem fordultunk szembe egym�ssal, mint ellenfelek.
- Mi�rt nem? – faggat�zott tov�bb Larvic.
Ciaran szeme �sszevillant Idwal�val. K�v�l�ll� sz�m�ra is nyilv�nval�v� v�lt e pillant�sb�l, hogy nem kedvelik egym�st – de nem is ellens�gek.
- Mi�rt nem? – vonta meg a v�ll�t Ciaran. – Tudja az �g… Mi�rt is csaptunk volna �ssze? T�n h�vtam volna ki azzal, hogy “Soladra kisasszony a legszebb le�nyz�”? Hisz �gyis elismerte volna, nem? – S azzal ism�t Idwalra pillantott; a tekintete olyan ny�ltnak l�tszott, mintha �szre sem vette volna, hogy Ula mosolya bizony elhalv�nyodott e szavak hallat�n, hogy Soladra arc�ra szinte ki�lt a moh� k�v�ncsis�g, s hogy Idwal olyannyira zavarba j�tt, hogy val�s�ggal belepirult.
- Ugye, Idwal? – �t�tte Ciaran tov�bbra is a vasat. – Ugye, hogy eg�sz Roxfortban nem akad m�g egy ilyen gy�ny�r�s�ges h�lgy, mint Soladra kisasszony?
- �gy bizony! – kapott a sz�n Idwal megk�nnyebb�lve. – Eg�sz Roxfortban nincsen p�rja!
Mindenki �gy tett, mintha nem vette volna �szre a n�k arc�n �tsuhan� csal�dotts�got. Eg�sz Roxfortban? Soladr�nak ez kev�s volt, Ul�nak m�g sok is.
- R�ad�sul m�g okos �s kedves is, tudja ezt mindenki – folytatta Ciaran. - Nem lehetett volna ez k�zt�nk vita t�rgya.
- Nem bizony! – t�d�totta Idwal is egy Ul�ra vetett �vatos oldalpillant�s k�s�ret�ben.
- De az�rt ugye nem haragszol, bar�tom, hogy el�bb k�rtem t�le z�logot, mint te? – fordult �rtatlan szemekkel Ciaran a m�sik fiatalemberhez.
- Z�logot? – n�zett csud�lkozva Idwal.
- Azt. A derek�t �vez� szalagot – h�zta el� az inge al�l Ciaran az eml�tett ruhadarabot.
Idwal r�meredt a szalagra.
- Nem tudtam, hogy Soladra kisasszony adta neked – mondta vontatottan. Furcsa pillant�st vetett Soladr�ra, amit�l a l�ny hirtelen zavarba j�tt, de a k�vetkez� percben arca g�g�ss� v�lt. “Te nem k�rted, Ciarannak adtam. H�t azt�n?” – �pp hogy csak ki nem mondta.
- Mire j� az a szalag? – k�rdezte hirtelen Ula.
- Azt mondj�k, szerencs�t hoz a visel�j�nek – t�j�koztatta Ciaran.
- Sorsunk Isten kez�ben van, nem holmi szalagokban – korholta �ket Larvic �r szel�den.
- Igaz – b�lintott Ciaran. – �m rendszerint az a h�lgy, aki adja, j� sz�vvel gondol arra a lovagra, aki kapja. M�rpedig a szeretet Istent�l val�, �ppen ezok�b�l a hatalma is nagy, ezt magad sem vitathatod, uram.
- Nem, val�ban nem… - bizonytalanodott el Larvic.
�m m�g be sem fejezhette motyog�s�t, amikor Ula hevesen f�lbeszak�totta:
- Akkor h�t adok neked �n szalagot, Idwal!
- Igaz�n? – der�lt fel az ifj� k�pe.
- Ha m�r Soladra kisasszony nem adott… - biccentett Soladra fel� l�tsz�lag tiszteletteljesen, val�j�ban kih�v�an Ula. – Adok �n.
- Merthogy j� sz�vvel vagy ir�ntam, kisasszonyom? – k�rdezte Idwal, �s csak a siketek nem hallott�k ki a hangj�b�l a meghatotts�got.
Ula kiss� elpirult, de nem felelt, viszont gyorsan leoldotta az �v�t.
- Mit kell tennem? – k�rdezte.
- Idwal t�rdeljen le el�d, te pedig k�rj re� �ld�st, kisasszonyom – duruzsolta Ciaran. A hangja beh�zelg�bb volt, mint valaha.
- J�l van – b�lintott Ula.
S ahogy Idwal f�lt�rdre ereszkedve elfogadta a szalagot, Soladra �rezte, hogy a d�h elnyomja a sz�v�ben a marad�k j�indulatot is a m�sik le�ny ir�nt.

- Ciaran! Meg kell nyerned ezt a torn�t!
- Mit mondasz?
- Musz�j, hogy te legy�l a gy�ztes!
Ciaran, aki Idwal�k p�ld�j�t k�vetve m�r t�vozott volna a teremb�l, most visszafordult, �s komoly arccal pr�b�lta kif�rk�szni Soladra gondolatait.
- El�fordul a legjobb lovaggal is, hogy legy�zettetik – mondta v�g�l.
- Veled nem fordulhat el� – jelentette ki Soladra komoran.
- Nem?
Soladra s�padt volt, szemei izzottak.
- Az �n szalagomat hordod – mondta.
Ciaran egy darabig m�g mindig a l�ny arc�t f�rk�szte, azt�n l�tszott, d�nt�sre jutott.
- Tudom, mit kell tennem, kisasszonyom – mormolta, mik�zben m�lyen meghajolva cs�kot lehelt Soladra kez�re.

Meglehet, �ppen az�rt volt olyan m�ly a meghajl�sa, hogy a l�ny ne vegye �szre a szem�ben felszikr�z� g�nyos, de egyben diadalmas f�nyeket.
*
A torna utols� napja val�di csemeg�nek bizonyult a n�z�knek. Eddigre a lovagok “f�rgese” m�r kihullott, �s mintha a bennmarad�k �ppen erre a napra tartogatt�k volna tud�suk legjav�t. Olyan szemk�pr�ztat� v�dekez�sek �s t�mad�sok, miket most vonultattak fel, t�n m�g az�ta sem voltak, mi�ta a vil�g vil�g.
A legk�l�nb persze az eddig is veretlen k�t lovag volt: Idwal �s Ciaran.
B�rmily kev�s id�t is t�lt�tt m�g Idwal Roxfortban, az oskola megl�tszott a st�lus�n. K�l�n�sen Godrik �r�: a sz�les, nagy�v�, j�l megform�lt mozdulatok, a lend�letess�g, a sz�v�ss�g, a kem�ny, �thatolhatatlan v�delem, az elsz�nt, c�ltudatos, kiv�dhetetlen t�mad�s s a tal�latok v�gtelen pontoss�ga egyar�nt Griffend�l gr�fj�nak harcmodor�t id�zt�k. Az oroszl�n ereje, az oroszl�n kitart�sa – �s igen, id�nk�nt az oroszl�n v�rszomja is jellemezte, nem csoda h�t, hogy ellenfeleit val�s�ggal sz�tt�pte.
Ciaran is Roxfort tan�tv�nya volt, de � teljesen elt�r� st�lusban k�zd�tt. Soha nem tett semmit f�l�slegesen, mozdulatai els� l�t�sra szinte sz�gletesek, �m val�j�ban v�gtelen�l lecsiszoltak, kifinomultak voltak. Valami furcsa kecsess�g jellemezte, ami csak azoknak saj�tja, akik t�k�letesen tudj�k uralni a test�ket. �gy t�nt, mintha el�re ki tudta volna sz�m�tani, mit akar tenni az ellenfele: a lehet� leghat�konyabban v�dekezett, az � v�ratlan t�mad�sai pedig mindig sikeresen c�lozt�k meg az ellenf�l leggyeng�bb, legsebezhet�bb pontjait. Olyan volt, mint a k�gy�: feleslegesen soha nem mozdult, de mindig hal�los pontoss�ggal csapott le. Harcmodora eml�keztetett Malaz�r �r�ra: hideg fej, kisz�m�thatatlans�g, c�ltudatoss�g. Neki sem akadt �rdemben ellenfele.
Idwal – mihelyt bel�pett a soromp�ba – azonnal t�madott, mint a forg�sz�l, s les�p�rte az ellenfelet.
Ciaran el�bb felm�rte a m�sikat, ut�na vill�mgyorsan elint�zte.
Akik kicsit is �rtettek a viadalhoz – m�rpedig akkort�jt igencsak �rtettek hozz� -, azok tudt�k, hogy kettej�k k�zdelme lesz a torna cs�cspontja, �s m�r el�re d�rzs�lt�k a tenyer�ket; k�l�n�sen Griffend�l �s Mardek�r gr�fja, kik egym�s k�z�tt ugyan soha nem jutottak d�l�re, de �ppen ez�rt most k�v�ncsian lest�k tan�tv�nyaikat. Most t�n elv�lik, melyik�k harcmodora a jobb! Hiszen nem is kellett sokat v�rniuk: Ciarannak �s Idwalnak is h�tra van m�g egy utols� k�zdelme, azt�n… Azt�n �k ketten egym�s ellen!
Soladra eg�sz nap �gy �rezte, k�tfel� hasad a lelke. Egyik fele Idwal�rt reszketett – hiszen szerette �t -, m�sik fele viszont Ciaran gy�zelm�t k�v�nta. K�l�n�sen az ut�n, hogy viadalr�l viadalra l�tta, mik�nt integet oda Idwal Ul�nak, s hogy a l�ny milyen boldog b�szkes�ggel fogadja ezeket az integet�seket. M�r m�soknak is felt�nt az ifj� lovag �s a – fels�bb k�r�kben ismeretlen – l�ny k�z�tti kapcsolat, �s Soladr�nak egy�ltal�n nem volt kellemes, hogy Ula megszeml�l�se ut�n �t is f�rk�sz� pillant�sok �rik.
Idwal �des ifj�, de e torn�t neki, Soladr�nak kell megnyernie Ula ellen�ben!
Ciaran utols� ellenfele nagydarab f�rfi volt, vagy egy fejjel magasabb, mint Ciaran, v�lla legal�bb m�sf�lszer olyan sz�les, �s eddigi viadalaib�l tudni lehetett, hogy j�l �rt a harchoz.
Gyalog kellett �sszecsapniuk, egy sz�l karddal. Pazar k�zdelem lesz!
Ciaran mozdulatlanul �llt, amint ellenfele fel� futott, �m amikor az les�jtott, egyetlen kecses mozdulattal arr�bb l�pett, megperd�lt, �s kardja markolat�val egy nagyot �t�tt a lend�lett�l el�re buk� f�rfi tark�j�ra.
Szinte m�g el sem kezd�d�tt, m�r v�get is �rt a viadal.
Mindenki dermedten �lt a hely�n, m�g a cerem�niamester sem ocs�dott fel �mulat�b�l. Ez a vill�mgyors cselekv�s eddig nem volt jellemz� Ciaranra… Hogyhogy m�r v�ge? V�g�l azonban a cerem�niamester m�giscsak mag�hoz t�rt, �s m�r kezdte volna kihirdetni a gy�ztest, amikor a nagydarab lovag felt�p�szkodott. �gy l�tszott, a viadal ilyen gyors elint�z�se neki sem volt �ny�re, olyannyira nem, hogy �l�nken tiltakozott is.
- Nincs v�ge! – h�b�r�gte. – Gyere vissza, te kis korcs, folytassuk!
Ciaran nem is foglalkozott vele, nyugodtan s�t�lt ki a soromp�b�l. �m ellenfel�t nem csak nagy termettel, de igen heves v�rm�rs�klettel is meg�ldotta az �g: l�tva, hogy Ciaran nem hajland� folytatni, ut�na rohant, �s hatalmas �kl�nek egyetlen �t�s�vel ugyan�gy tark�n csapta az ifj� lovagot, mint az �t az im�nt.
Most azonban a hat�s j�val l�tv�nyosabbnak bizonyult. Ciaran a viadal sor�n csak akkora er�vel csapott le, hogy a m�sik lovag a f�ldre ker�lj�n, �t azonban val�s�ggal letagl�zta ellenfele �t�se. Eszm�letlen�l fek�dt a porban, �s nem hallotta, mik�nt z�g fel az eg�sz k�z�ns�g e lovagiatlan tett l�tt�n. Nem el�g, hogy a k�zdelem ut�n, de m�g h�tulr�l, el�zetes figyelmeztet�s n�lk�l? Sz�gyen! Az ilyen becstelent ki kell z�rni nem csak innen, hanem minden lovagi torn�b�l!
A gyal�zatos lovagot el is hurcolt�k, �m Ciaran, akit �vatosan a s�tr�ba vittek, tov�bbra is eszm�letlen maradt. Senkit nem lepett meg, hogy maga Helga �rn� is a sebes�lt seg�ts�g�re sietett. Az � tud�s�nak h�la a fiatal�rnak siker�lt mag�hoz t�r�tenie, de p�r �r�ig m�g l�bra sem b�rt �llni, nemhogy �jabb k�zdelemben r�szt venni.
B�r Idwalnak volt m�g egy ellenfele, imm�ron nyilv�nval�v� v�lt, hogy Idwal �s Ciaran k�zdelme elmarad.
Ha Idwal most is gy�z, � lesz a torna bajnoka. Ha Idwal gy�z, Ula lesz a torna kir�lyn�je!
Istenem! Add, hogy Idwal vesz�tsen…!
Nem adta meg…
A gy�ztes jutalma a lovagvil�g elismer�se volt, valamint egy koszor�, melyet maga a kir�lyn� t�z�tt a lovag l�ndzs�j�ra. Ez ut�bbit a gy�ztes szok�s szerint – ha volt neki - a sz�ve h�lgy�nek adta �t, aki ily m�don szint�n r�szes�lt a dics�s�gb�l; a f�rfiak h�doltak neki, a n�k irigykedett r�, �rthet� h�t, hogy a h�lgyek ugyan�gy v�gytak a gy�zelemre, mint maguk a lovagok.
Most, e torn�n Idwal kapta az elismer�st �s a koszor�t is. Miut�n a kir�lyn� felt�zte a koszor�t, m�lyen meghajolt, majd megemelte kiss� a l�ndzs�j�t, amit�l a koszor� lejjebb cs�szott rajta, azt�n megsarkanty�zva a lov�t megfordult, �s v�gt�ba csapott. Olyan hirtelen f�kezett le az utols� p�holy el�tt, hogy a lova szinte far�ra �lt le, de Idwal meg sem rezzent, l�ndzs�ja v�g�r�l a sz�ke sz�ps�g �l�be pottyantotta a becses d�szt. Ula orc�ja b�borsz�nt �lt�tt, de azt�n fej�re tette a koszor�t �s b�szk�n n�zett sz�jjel. �mhol �, a torna kir�lyn�je! �s val�ban f��ri mozdulattal h�zta ki haj�b�l a piros p�ntlik�t, amit viszonz�sk�nt k�t�tt a lovag m�g mindig fel� ny�jtott l�ndzs�j�ra.
Oly sz�p volt e pillanat! Oly meghat�! L�m, m�g Soladra le�nyasszony arc�n is b�szke mosoly �l, ahogy v�denc�re �s annak kegyeltj�re pillantott! Mert lest�k, �, igen, sokan lest�k a kisasszony arc�t, de eme der� eleve lefegyverzett minden rosszindulatot. Sz�p volt e pillanat nagyon! Oly der�s! Oly meghat�!
Mert csak kevesen ismert�k annyira Soladr�t, hogy felfigyeltek volna a le�nyasszony szem�ben meglapul� balj�slat� s�t�ts�gre.
*
- Haragszol r�m, kisasszonyom.
- Mi�rt haragudn�k?
- Nem nyertem meg neked a torn�t.
- Nem tehett�l r�la.
- Ha nem akartam volna gyorsan bev�gezni azt a viadalt, az az ostoba Dunn nem �t�tt volna le.
Soladra most el�sz�r n�zett Ciaranra.
- Mi�rt akartad gyorsan bev�gezni? – k�rdezte.
- Nyilv�nval�, nem? – n�zett vissza Ciaran ny�ltan. – Idwalra akartam tartogatni az er�met.
- Nem sejtettem, hogy f�lsz t�le – h�zta el a le�nyasszony a sz�j�t megvet�en.
- Nem f�lek t�le, de le sem becs�l�m. Ha nem vetted volna �szre, j�val magasabb �s er�sebb, mint �n.
- Az az ostoba Dunn is j�val magasabb �s er�sebb volt, mint te, m�gis letagl�ztad egyetlen �t�ssel.
- Mert � ostoba – felelte Ciaran nyugodt hangon. – De Idwal v�vni is tud.
- Nekem �gy t�nt, az az ostoba is tudott v�vni. V�g�lis eljutott majdnem a d�nt�ig.
Ciaran belekortyolt a serleg�be. A lakoma k�zben besz�lgettek, ahol Ciaran Soladra mellett foglalhatott helyet. M�skor j�val lejjebb �lt, mert b�r gr�fi c�m v�rom�nyosa volt, m�g nem volt gr�f, s ha az is lett volna, nem tartozott a kir�ly csal�dhoz. Most azonban itt lehetett, tal�n az�rt, mert majdnem bajnok lett, vagy tal�n a s�r�l�se miatt, de az is lehet, hogy mindkett� okb�l kifoly�lag. Itt �lt, de m�g �vatosan mozd�totta a fej�t, az �telb�l is csak csipegetett, s bor�t is �gy felvizezte, hogy ink�bb lett borral �zes�tett v�z, mintsem ford�tva.
- A harcn�l k�t dolog a fontos – mondta, miut�n visszatette az asztalra a serleg�t. - Az egyik a test adotts�ga, a m�sik az elm��. K�l�nb�z� m�dokkal mindkett��n lehet jav�tani: edz�sekkel er�s�teni a testet, tanul�ssal �les�teni az elm�t. Hi�ba er�s valaki, mint a bivaly, ha ostoba hozz�, �s hi�ba tudn� valaki a legszebb v�g�sokat, ha nincs ereje v�ghezvinni �ket. Dunn nagyon er�s volt �s okos is a maga m�dj�n, de velem nem vehette fel a versenyt, mert �n olyan mesterekt�l tanulhattam, akik e haz�ban a legjobbak. Az eg�sz torna alatt tiszt�ban voltam azzal, hogy csak egyetlen ellenf�lt�l kell tartanom, �s az Idwal, mert neki is ugyanazok a mesterei, mint nekem.
- Idwal m�sk�pp harcol, mint te – vetette k�zbe Soladra.
- Igen – hagyta r� Ciaran. – Adotts�ga �s term�szete r�v�n ink�bb Godrik b�ty�d m�dszereit vette �t, m�g �n ink�bb aty�d�t. De legjobb tudom�som szerint b�ty�durad �s aty�d m�g soha nem v�vtak olyan csat�t, miben eld�lt volna b�rmelyik�k els�bbs�ge.
Soladra k�nytelen-kelletlen b�lintott. Esze ugyan elfogadta Ciaran magyar�zat�t, sz�ve azonban nem. Igaz, hogy nem az ifj� tehet arr�l, hogy Dunn le�t�tte, mint ahogy arr�l sem, hogy Idwal nem neki, hanem Ul�nak adta azt a koszor�t, de az a gyal�zatos nem volt itt, Idwalt pedig szerette, ez�rt Ciaranra z�d�totta mag�ban lelke minden haragj�t.
A f�rfi meg�rezte ezt. Eg�szen k�zel hajolt Soladr�hoz.
- Jobban kedveln�l, ha most ama koszor�val a fejeden Idwal beteg�gya mellett t�rdelhetn�d a kezed? – k�rdezte halkan.
Soladra �gy h�k�lt h�tra, mintha Ciaran meg�t�tte volna.
- Hogy mondhatsz ilyet? – k�rdezte, de ink�bb csak a l�tszat miatt. Volt egy olyan meg�rz�se, hogy az ifj� lovag �tl�t rajta, mintha �vegb�l lenne.
- Csak k�v�ncsi voltam – vont v�llat Ciaran furcsa f�lmosollyal.
Tov�bb nem besz�lgethettek, mert Ciaranhoz sokan sz�ltak, sokan k�rdezgett�k. F�leg a s�r�l�s�r�l faggatt�k, meg arr�l, hogy ha m�gis megk�zd�tt volna Idwallal, szerinte mi lett volna a torna v�ge, no �s persze a legt�bben biztos�tott�k egy�tt�rz�s�kr�l �s felh�borod�sukr�l Dunn gyal�zatos t�mad�sa v�gett.
Soladra a lakoma alatt oda volt k�tve Ciaran mell�, de valahogy k�s�bb sem szabadulhatott t�le. Mintha az a szalag, amit a f�rfinak adott, t�bb lett volna m�sok szem�ben, mint egy egyszer� szalag. S mivel azt is �szrevette, hogy Ciaran mellett nem mondanak neki k�t�rtelm� megjegyz�seket Idwal gy�zelm�r�l �s Ula megdics��l�s�r�l, az este folyam�n nem is igyekezett elt�volodni a f�rfi k�zel�b�l. Akkor sem h�z�dott f�lre, amikor maga Idwal l�pett hozz�.
- Kisasszonyom – cs�kolt kezet az ifj�.
- Idwal! J� lovagom! – Soladra �gy k�sz�nt�tte, mint kir�lyn� az apr�dj�t. – Rem�ltem, hogy siker�l az est folyam�n besz�lnem v�led, s elmondanom, mennyire �r�l�k a gy�zelmednek.
- K�sz�n�m, kisasszonyom. B�r ha Dunn lovag nem k�veti el azt a gyal�zatot, nem biztos, hogy most az �n gy�zelmemet �nnepeln�d – intett Idwal mosolyogva Ciaran fel�.
Ciaran meghallotta, �s maga is mosolyogva ny�jtott kezet Idwalnak.
- Valld be, hogy te usz�tottad r�m azt a mel�kot – mondta. – Hogy biztos�tsd a gy�zelmedet.
- Term�szetesen – szor�totta meg a kiny�jtott kezet nevetve Idwal. – Sz�ks�gem volt arra a koszor�ra. – S szem�vel a termen kereszt�l megkereste Ul�t.
Soladr�t szinte sz�tvetette a m�reg, de uralkodni pr�b�lt mag�n.
- Annyi bizonyos, hogy Ul�t boldogg� tetted vele – mondta alig �szrevehet�en ep�sen. – Legal�bb lesz mire eml�keznie, amikor visszamegy a falujukba.
- Ha visszamegy… - ism�telte meg Idwal. Arca elgondolkod�v� �s egyben aggodalmass� v�lt. – N�v�rk�m! – fordult hirtelen Soladr�hoz. – K�rlek, besz�lgess vele!
- Tess�k? – vonta fel a szem�ld�k�t Soladra. A bizalmas megsz�l�t�s most egy�ltal�n nem esett neki j�l, ink�bb f�lelemmel t�lt�tte el, hogy olyasvalaminek a bevezet�se, amit � nem akar.
- Annyira f�l t�led… Azt hiszi, az�rt, mert �n ily el�kel� t�rsas�gba ker�ltem, mint te �s a nagyra becs�lt sz�leid, t�n len�zem �t, vagy… �n nem is �rtem… K�rlek, besz�lj vele! – hadarta Idwal. – Nyugtasd meg, csit�tsd le!
- Nem �rtelek. – Dehogynem �rtette.
- Feles�g�l k�rtem. De � szer�nys�g�ben azt hiszi, oly el�kel� vagyok, hogy nem adhatja a kez�t n�kem. N�v�rk�m! Besz�lj vele…!
*
“- Az csak egy tenyeres-talpas csel�dl�ny!
- Az, de Idwal is csak egy kond�s. Nem �smeri a finoms�got, k�nnyen elcsavarhatja a fej�t egy b�gy�s csel�dl�ny csinos �br�zatja.”
Ciaran – b�r egy ki�llhatatlan m�regkever� – ez egyszer igazat mondott. Idwal �s Ula! Ha Soladra nem ismerte volna fel m�rf�ldekr�l a m�gi�t, azt hihette volna, hogy a sz�ke le�ny elb�jolta Idwalt. Annyira nem illenek �ssze! Idwal maga a lovagi er�nyek t�zes megtestes�l�se, de ez a l�ny…! Ez csak egy s�tlan, ostoba liba, kinek egy�b er�nye nincs, mint a hatalmas t�gye, nomeg a r�zs�s pofik�ja.
Hogy az ebek marcangoln�k sz�t mind a t�gy�t, mind a pofik�j�t!
A var�zsige olyan elevenen bukkant fel benne, mintha nem is �vtizede, de az im�nti pillanatban olvasta volna. A d�mon, akinek l�thatatlan �rint�s�t�l megvesznek az ebek, �s sz�tmarcangolnak kart, arcot, t�pik ki – ha kell – a mellkasb�l az eleven sz�vet…
Soladra iszonyodva �zte el mag�t�l a gondolatot, de hi�ba, a d�mon elkapta m�r �t is, �s egyre elevenebben vet�tette el� a k�pet: Ul�t elcs�f�tja a kedvenc kuty�ja, s akkor Idwal visszat�r hozz�.
Igen…
De hisz ez egy s�t�t var�zslat! Ha kisl�ny-f�vel nem is, de mostani esz�vel tudja, micsoda s�t�t var�zslat ez: egy d�mont megid�zni, r�ad�sul egy sz�rny�s�gre k�rni…!
De hiszen � nem akar sz�rny�s�get! Nem akarja, hogy a d�mon megsz�llta kutya kit�pje Ula sz�v�t, vagy felt�pje a tork�t, � csak azt akarja, hogy cs�f�tsa el annak a ribancnak a k�p�t annyira, hogy Idwal j��rz�ssel t�bb� ne tudjon re� n�zni! Oly nagy k�v�ns�g ez? Oly b�n�s k�v�ns�g?
Egek! Ebek �ltal elcs�f�tatni valakit nem el�g nagy b�n?
Az elcs�f�t�s csak eszk�z. Eszk�z arra, hogy megmentse azt az ifj�t egy meggondolatlan tett�l. Az a d�mon lehet, hogy megt�p�zza Ul�t, de megmenti Idwalt.
D�mont megid�zni mindig b�n. R�ad�sul a d�monokat nagyon neh�z f�ken tartani. Rendszerint megpr�b�lnak m�g annak is �rtani, aki megid�zte �ket, hacsak az illet� nem b�r igazi hatalommal. De m�g ha igazi Nagy Var�zsl� is id�z meg d�mont, a S�t�t Var�zslat mindig nyomot hagy az emberen. Ezt Helga asszony, az anyja mondta Soladr�nak, �s a le�nyasszony tudta, hogy az anyja ilyen dolgokban sohasem t�vedett. De…
N�ki van hatalma. Egy d�mon szeg�lhetne ellene? No hiszen! Megn�zn� � azt a d�mont! Ami meg a billogot illetn� az orc�j�n… Lehet azt olyik helyre is ir�ny�tani, mely nincsen mindig szem el�tt, r�ad�sul az elt�ntet�s�re is l�teznek praktik�k… Mi�rt ne?
Mi�rt ne?
*
Az esk�v� el�tti �jszaka csendj�t heves sikoltoz�s szaggatta sz�jjel. M�g a v�r legt�volabbi zug�ban is felriadt r� az is, ki az igazak �lm�t aludta, �s verte ki a hideg ver�t�k hallat�n. �, mily pokoli k�nokat �llhatott ki az, aki e sz�vet t�p� sikolyokat adta ki mag�b�l! Mily embertelen fertelem k�sztethette erre! Sokakat a k�v�ncsis�g min�l k�zelebb vonzott a hang forr�s�hoz, de akadt olyan is, ki hideglel�sen ink�bb a fej�re h�zta a takar�j�t, m�g az arc�t is eltakarva, de a legt�bben h�nyt�k magukra a keresztet, b�zva e szent jel erej�ben, hogy meg�vja �ket a v�szt�l.
Malaz�r �s Godrik kivont karddal rohantak a hang ir�ny�ba. A kev�sb� rangos vend�gek sz�ll�sa fel�l j�tt, a h�lgyek sz�rny�t�l. El sem t�veszthett�k, hiszen az eszel�s sikongat�sba m�r a m�sokt�l sz�rmaz�, f�lelem sz�lte sikolyok is belevegy�ltek, f�lig eltomp�tva azt, f�lig feler�s�tve a hang-kavalk�dot, melyb�l imm�ron egy�rtelm�en kivehet�en fenyeget� �llati morg�s is kihallatszott.
A h�lgyek… Mi t�rt�nhetett vel�k? Godrik�kat lovagi v�r�k m�g hevesebb rohan�sra �szt�k�lte f�leg, mikor l�tt�k, hogy Ciaran is arrafel� siet, de miel�tt r�tal�ltak volna a vesz�lyben l�v�re, megel�zte �ket Idwal. Rohant, mintha d�mon �ld�zte volna, rohant, mintha az �lete f�gg�tt volna t�le, rohant k�ts�gbeesve, mert � meghallotta azt biztosan, amit Godrik�k csak sejtettek: Ula sikoltozott.
M�g nem �rt�k el a kisasszony term�t, amikor az eddigi v�szes morg�s �les sz�k�l�sbe csapott �t, majd elcsendesedett. Ahogy beestek az ajt�n, l�tt�k, Idwal m�r elv�gezte, amit elv�gezhetett: a kutya oldal�b�l m�g folyt a v�r, mely az ifj� kardj�t is megfestette, de nem a kutya miatt v�lt veresre az a terem, hanem Ula miatt, kire a gr�fok nem ismertek volna r�, ha Idwal nem szor�tja mag�hoz. Ul�nak ugyanis nem maradt se arca, se keble. V�res massza �ktelenkedett mindkett� hely�n.
Malaz�r a kutya teteme f�l� hajolt. L�tta m�r azel�tt is p�rszor, hiszen a kisasszony kedvenc kuty�ja volt, s szinte mindig mag�n�l tartotta. Az �llatnak m�g mindig habos volt a sz�ja, szeme kifordulva – t�n m�g az �r�lett�l, t�n a hal�l el�tti utols� mozdulatak�nt.
- Megveszett? – k�rdezte Godrik kardj�val megb�kve a tetemet.
- �gy n�zem – b�lintott Malaz�r.
- Idwal sz�ven sz�rta?
- Igen. Egy d�f�ssel leter�tette.
- Der�k d�f�s volt.
- Az biza.
Valahogy jobban akar�dzott a kuty�val foglalkozni, mint a kisasszonnyal. De nem sok�ig tehett�k.
- A l�nyom! – �v�lt�tt fel Larvic. Testes alakja alig f�rt be a sz�k ajt�n, de egy lend�lettel pr�selte �t mag�t rajta, s ugyanazzal a lend�lettel rogyott a gyermeke mell�. – Kisl�nyom…
Remeg� k�zzel ny�lt a v�res arc fel�, de nem �rt hozz�. Mintha nem mert volna. Csak t�rdelt mellette, s a remeg�s lassan az eg�sz terjedelmes alakj�n eluralkodott.
Malaz�r elford�totta a fej�t. Neh�z volt elviselnie a n�m�n zokog� f�rfi l�tv�ny�t. A kint b�m�szkod�kat k�nnyebb volt szeml�lnie. Sokan tolongtak kint, de csak n�gy n� mert bej�nni: Rowena, Helga, Soladra �s Treva, Helga �rn� legjobb tan�tv�nya. Helga azonnal Ul�hoz l�pett, maga is let�rdelt mell�, nyak�hoz ny�lt, majd a csukl�j�t fogta meg, �s hossz�-hossz� percek ut�n ezt mondta:
- �l.
Int�s�re Godrik, Malaz�r �s Ciaran azonnal ugrottak a le�nyasszonyhoz, de Idwal ism�t megel�zte �ket. Egymaga emelte fel �s tette az �gyra a h�lgy�t oly k�nnyed�n, mintha csak pelyhet emelt volna.
Helga int�zkedett. Treva elszaladt, s hamarosan gy�gyf�vekkel, t�gelyekkel t�rt vissza, nyom�ban egy vaj�kos asszonnyal, aki leped�ket cipelt, nemsok�ra pedig meg�rkeztek a csel�dek is a forr� v�zzel teli kann�kkal. Rowena Larvic �rral foglalatoskodott, igyekezett csit�tani, vigasztal� szavakat sugdosott a f�l�be, Soladra pedig csak �llt Idwal mellett.
Godrik a k�v�ncsiskod�-sz�nakoz�-sz�rny�lk�d� t�meget nyugtatgatta, oszlatta fel, Malaz�r pedig a kutya tetem�nek elt�vol�t�sa �rdek�ben int�zkedett. Izent az uralkod�nak is, hogy mi t�rt�nt, de a kint �csorg�kkal nem foglalkozott. Az Godrik feladata volt, mint mindig. Ciaran pedig �gy vizslatta k�rbe a termet, mint vad�szatkor a kop�k.
Sok id�be tellett, mire Helga �rn� ell�tta a le�nyasszony sebeit. Ula fej�t, mell�t, karj�t teljesen elbor�tott�k a k�t�sek.
- Pihennie kell – mondta Helga. – Menjetek ki, hogy aludni tudjon, b�r adtam neki olyan italt, ami f�jdalmai enyh�t�se mellett j�t�kony �lmot is hoz a szem�re.
- A szem�re? – ny�g�tt fel Larvic. – Maradt neki egy�ltal�n szeme?
- Egy – v�laszolta pillanatnyi haboz�s ut�n Helga. – Az egyik szeme megmaradt.
- S a m�sik?!
Helga nem felelt. Helyette Treva l�pett Larvichez.
- R�d is r�d f�r a pihen�s, uram. Idd ezt meg! – emelte meg a kez�ben tartott kup�t.
- Ki tud ilyenkor pihenni? – d�h�d�tt meg Larvic, �s heves mozdulattal csapta ki Treva kez�b�l az italt.
- Ezzel Ul�n nem seg�tesz – mondta csendesen Rowena. – Hagyd Helg�t, hadd tegye meg a l�nyod�rt, amit megtehet.
- �gy van, uram – tette hozz� Godrik is. – Ula a lehet� legjobb kezekben van. Meg fog gy�gyulni a l�nyod, uram, err�l Helga �rn� maga gondoskodik.
- Visszaadja n�ki a szem�t? – emelte fel k�nnyt�l �zott arc�t a lovag. Most nem �reg, egyenesen v�n volt.
- Megteszi �rte, amit tehet – v�laszolta �vatosan Godrik.
Larvic megvet�en felhorkantott, de Malaz�r f�lbeszak�totta:
- Ula �l – mondta. – �s most ez a legfontosabb.
T�n Malaz�r m�ly hangja tette, t�n amit mondott, de Larvic nem sz�lt tov�bb semmit. Cs�ndesen elvette az �jabb poharat, amit Treva ny�jtott fel�, �s hagyta, hogy Rowena �rn� kifel� korm�nyozza.
Soladra m�r ny�lt volna Idwal karja fel�, de az ifj� megel�zte:
- �n itt maradok – jelentette ki. A hangja sz�rke volt, m�gsem pr�b�lt meg senki sem ellenkezni vele.
Helga b�lintott, azt�n az ur�ra n�zett. Malaz�r el�rtette a pillant�s�t, kifel� indult, Godrik vele, Ciaran ut�nuk. Malaz�r a k�sz�br�l m�g visszan�zett. K�t csel�d m�g a v�rt takar�totta fel a k�vezetr�l, Treva Helga �rn�nek seg�dkezett, aki m�g mindig a sebekkel �s a k�t�sekkel foglalatoskodott, Idwal kicsit t�volabb figyelte �ket, mellette pedig Soladra �llt. Ennyi embert�l nagyon kicsinek �s nagyon zs�foltnak t�nt a terem, Malaz�rt azonban m�svalami zavarta, b�r sok�ig nem tudta, hogy tulajdonk�ppen mi. M�r f�lig elaludt, amikor felneszelve r�d�bbent, mi volt sz�m�ra zavar�: Soladra. Az, hogy a l�nya csup�n egy pillant�st pazarolt Ul�ra, ut�na azt�n mindv�gig Idwalra f�ggesztette a tekintet�t, de sem a le�nyasszonyra, sem az ifj�ra vetett pillant�s�ban nem akadt sz�nalom, hanem ink�bb… v�rakoz�s.