2. fejezet (2. r�sz)

A gr�f rossz�rz�se azonban hamarosan elm�lott, l�tva, hogy Soladra milyen buzg�n veszi ki r�sz�t az �pol�sb�l. Helga �rn� mindh�rom le�ny�t beavatta a gy�gy�t�s m�v�szet�be, de Soladra csak ritk�n foglalkozott az emberekkel, ink�bb a kenc�k, italok el��ll�t�s�ban jeleskedett, b�r abb�l is jobban a rafin�ltabb dolgok �rdekelt�k, nem a gy�gy�t� erej�ek. Helga nem is er�ltette; egyszer�en tudom�sul vette, hogy k�z�ps� l�nya az apja neh�z term�szet�t �r�k�lte. �ppen ez�rt volt kellemes meglepet�s mindny�juknak, hogy Soladra most, Ula �pol�s�n�l nem h�z�dott a h�tt�rbe.
Dehogy h�z�dott! �ppen ellenkez�leg! Helga �rn� legink�bb re� t�maszkodhatott. Olyannyira ser�nykedett, hogy Idwal m�g pihenni is hajland� volt, ha Soladr�t tudhatta a beteg mellett.
Mert Idwalt szinte el sem lehetett r�ngatni a beteg�gy mell�l. Ul�t ugyan �thelyezt�k a palota egy m�sik r�sz�be, mely j�val kev�sb� volt forgalmas, �gy a le�nyasszonyt r�szben el tudt�k takarni az �nc�l�an k�v�ncsiskod� tekintetek el�l, r�szben meg kellett a hely. No, nem Ula r�gi terme – abba a baleset �ta senki nem volt hajland� �nsz�nt�b�l betenni a l�b�t, nemhogy benne aludni -, hanem a le�ny k�r�, hiszen most kellett olyan sarok, ahol elk�sz�thett�k a gy�gyf�ves te�kat, ken�cs�ket, kellett olyan sarok is, ahol az �pol�k is pihenhettek, no �s kellett egy hely Idwalnak is. Mert – mint eml�tett�k – a fiatalember nem t�g�tott a beteg mell�l. F�leg azut�n, hogy Larvic �r is elment (szeg�ny �reg k�ptelen volt megem�szteni a gondolatot, hogy egyetlen gyermek�t ilyen szerencs�tlens�g �rte, k�t nappal a sz�rny�s�g ut�n gyakorlatilag �ts�rta mag�t a m�svil�gra), Idwal fokozottan gyanakv�v� v�lt. Fej�be vette, hogy megpr�b�ltat�saiknak m�g nincsen v�ge, hogy valami lesz m�g, valami borzalom, s ez�rt karddal felfegyverkezve �lland� k�szenl�tben �llt. M�g arra is nehezen lehetett r�besz�lni, hogy a szomsz�dos f�lk�ben d�lj�n le egy kicsit, hiszen �lland�an �bren nem lehet, de az alv�sra is csak Soladra tudta r�besz�lni, m�ghozz� �gy, hogy meg�g�rte, maga �ll �rt Ula �gy�n�l Idwal helyett. Hogy a gr�fkisasszony hogyan tudta volna megv�deni enmag�ban Ul�t olyan veszedelmekt�l, melyhez Idwalnak kardra lett volna sz�ks�ge, azt nem tudni, de ezt nem is firtatta senki, mindenki �r�lt, hogy a fiatalember megb�zik Soladra testv�ri szeretet�ben, �s v�gre p�r �r�ra nincsen l�b alatt. A kimer�lt, gyanakv�, ingerl�keny Idwalt elviselni bizony gyakran f�raszt�bbnak bizonyult, mint Ula �pol�sa.
Nem is csoda – gondolta Malaz�r -, hogy Soladra arca megv�ltozott. Nem felt�n�en, nem is megfoghat�an, de a figyel� szemnek igenis megv�ltozott. Valahogy… s�t�tebbek lettek a von�sai. �lesebbek, m�gis… sz�nre fak�bbak. M�g a tekintete is. Mintha valamilyen �rny�k lepte volna meg. Nem mondhatni, hogy e v�ltoz�s el�ny�re v�lt volna. No de szinte �jjel-nappal vigy�zni Ul�t �s Idwalt is… ak�rki bel�thatja, ez k�t embernek is elegend� feladat lenne! F�radt szeg�ny. T�l sokat v�llalt mag�ra.
E v�ltoz�s mag�nak Soladr�nak is felt�nt, �s egy�ltal�n nem �r�lt neki. � tudta, hogy ez nem a f�radts�gt�l van; az�ta telepedett az arc�ra ez a v�n�t� �rny�k, mi�ta v�ghezvitte azt a var�zslatot. �, de bolond is volt! Azt hitte, van olyan er�s, hogy k�zben tudja tartani a d�mont, �s azt is, hogy az �r valamif�le r�nc vagy eff�le lesz. Mindk�t dologban t�vedett. Kis h�ja volt, hogy az a megsz�llt-megveszett d�g hal�lra nem marta Ul�t, s az �r nem egy testi cs�fs�g, hanem lelk�b�l egy darab lett. Sok-sok �ve, mikor m�g szinte kisl�nyk�nt id�zett meg d�monokat, ilyesmi nem t�rt�nt vele. Persze most m�r, ut�lag okos: annak idej�n martal�cok t�madtak r�juk a Mardek�r-udvarh�zban, v�dekez�sk�pp k�rte annak a seg�ts�g�t, aki els�k�nt az esz�be jutott, most viszont �rt� sz�nd�kkal, tudatosan h�vta e pokol sz�l�tt�t. A k�l�nbs�g �ri�si. Nyilv�nval�, hogy a k�vetkezm�nyekn�l is az. “Ki a gonosz er�kkel pakt�l, megr�tul annak teste-lelke” – mondta Helga �rn�. Soladra most tapasztalta a saj�t b�r�n, mennyire igaza volt az anyj�nak.
Nem ezt akarta. B�rki, aki belen�zne a sz�v�be, l�tn�, hogy nem ez volt a sz�nd�ka. � csak el akarta kiss� cs�f�tani Ul�t, hogy Idwal t�bb� r� se n�zzen, s t�rjen vissza hozz�, legyen az �v�… De Ula nem kiss� cs�nyult el, hanem cs�f nyomor�k lett, egy emberi roncs, Idwal pedig ahelyett, hogy elfordulna t�le, csak m�g nagyobb vonzalommal k�t�dik hozz�, tov�bbra is n��l k�v�nja venni, s esze �g�ban sincs a boldogs�g�t n�la, Soladr�n�l keresni.
Mit�v� legyen?
Soladra hal�nt�k�t d�rzs�lgetve t�prengett. Tal�n… lenne egy megold�s, de…
Borzongva gondolt vissza arra, mit mondott neki Ciaran a minap, amikor l�tsz�lag v�letlen�l (de Soladra gyan�ja szerint igencsak sz�nd�koltan) �sszeakadtak Ula lak�torny�nak t�v�n�l.
“- L�m csak, l�m! – duruzsolta a fiatalember. – T�ged is lehet l�tni, kisasszonyom? �gy elt�nt�l mostan�ban, mintha a f�ld nyelt volna el.
- Nem j� helyen kerest�l – v�laszolta Soladra h�v�sen. – Lentre tekintett�l, holott fentre kellett volna n�zned.
- Fentre? Az �gre?
- Addig az�rt nem. Csak e toronyig – b�k�tt Soladra a h�ta m�g�.
- Mert mi vagyon e toronyban? – k�v�ncsiskodott Ciaran.
- Ki vagyon – jav�totta ki a le�ny. – Ula le�nyasszony.
- Ula le�nyasszony? H�t �l m�g?
- Mi�rt, te tal�n hal�lh�r�t vetted?
- Halnia kellett volna szeg�nynek – vonta meg a v�ll�t Ciaran hidegen.
- Isten az �gben! – h�k�lt h�tra Soladra. – Miket besz�lsz te?
- Csak az igazs�got – mosolygott az ifj�. – L�ttam, mi maradt bel�le. – S hogy Soladra k�rd�n vonta fel a szem�ld�k�t, hozz�tette: - �n is odasiettem ama �jszak�n a h�l�term�be.
A le�ny egy b�lint�ssal nyugt�zta a magyar�zatot, azt�n csak ennyit mondott:
- Meg fog gy�gyulni.
Nem volt tudat�ban, hogy a szavai bizony igencsak keser�en hangoztak, csak felvetette a fej�t, �s indult volna tov�bb. �m a lovag el�llta az �tj�t.
- Meg fog gy�gyulni? – k�rdezte g�nyosan mosolyogva. – T�n a kenc�id �j keblet adnak n�ki? Vagy net�n sima arcb�rt var�zsolsz re�? Avagy visszaadod a szeme vil�g�t?
- Azt nem – vonta �ssze Soladra haragosan a szem�ld�k�t. – De mit ember megtehet, azt megtessz�k �rte.
- Mit ember megtehet… - emelte meg Ciaran lassan az �ll�t. A szeme �gy meredt a le�nyra, mintha a ves�j�be akart volna l�tni, �s az �g a megmondhat�ja, Soladra �gy �rezte, Ciaran val�ban oda is l�t.
- Mit ember megtehet… – ism�telte a f�rfi elgondolkodva, s azt�n egyszerre csak metsz�en �les lett a hangja: - Nem sokat tehet az ember egy d�mon okozta s�r�l�sekkel szemben, kisasszonyom!
Soladra sz�ve egy pillanatra kihagyott.
- D�mon? – hebegte elf�lva. – Mif�le d�mon?
- D�mon, ki megsz�llta azt a kuty�t.
- Az a kutya megveszett. – Soladra hangja m�g mindig remegve sz�lt.
- Mond�m, �n is ott voltam azon az �jszak�n. – Ciaran belef�rta a tekintet�t a le�ny szem�be, s Soladra b�rhogy is szeretett volna m�sfel� fordulni, k�ptelen volt r�. – L�ttam, amit l�ttam.
- Mit l�tt�l? – k�nl�dott Soladra, mert tekintet�t m�g mindig nem b�rta elszak�tani Ciaran tekintet�t�l.
- Nyomokat. Te is tudod, kisasszonyom, hogy egy d�mon nyomokat hagy maga ut�n: �rnyakat, foltokat, szagokat. Tudod, hiszen tanultad magad is.
- �s te l�tt�l ilyes nyomokat?
- L�ttam. – Ciaran tekintete s�rg�n izzott fel.
- Nem lehet, hogy csak �lmodtad �ket? – tal�lta meg v�gre Soladra a hangj�t. - Rajtad k�v�l senki sem tal�lkozott v�l�k.
- Dehogynem tal�lkozott. Csak nem vette �szre.
- Azt mondod, hogy egy d�mon j�rt ott, melyet aty�m �s any�m nem vett �szre? – vetette fel a le�ny g�g�sen a fej�t. M�g az ajk�t is lebiggyesztette. - N�nik�m �s b�csik�m sem, csup�n csak te?
- Nem vett�k �szre, mert nem is volt az esz�kben, hogy keress�k – mosolygott hidegen Ciaran, s a tekintete m�g mindig fogva tartotta a le�ny�t. – De �n m�r akkor tudtam, mit keressek, mikor m�g csak a hangj�t hallottam.
- Csak Ula sikoltott.
- Mint akit a t�z �get – h�z�dott le megvet�en a f�rfi sz�ja sz�le. – De t�z nem volt sehol, hacsak a pokolban nem, �m ott volt ama d�g, ki �gy sz�tmarcangolta, ahogy emberi l�nyt eb m�g soha.
- Ism�t k�rdem, te olyat hallott�l, mit m�s nem?
- Ism�t mondom: nem vett�k esz�kbe. De mi�rt is vett�k volna? Ki gondolt volna d�monra?
- Csak te? – k�rdezte Soladra g�nyosan.
Ciaran kiss� meghajtotta mag�t:
- Hisz ismersz – mondta. – �n mindig a legrosszabbra sz�m�tok. Ez�rt nem szoktam csal�dni. Mint ahogy most sem.
Soladr�ban fellobbant a gy�l�let.
- Hogyan ker�lt volna oda d�mon? – sziszegte �lesen, t�mad�lag. – Mag�t�l nem j�hetett.
- De nem �m! – helyeselt halkan Ciaran. – Valaki h�vta.
- Ki h�vta volna? – Soladra most maga tartotta fogva Ciaran tekintet�t.
- H�t ez az! Ki h�vta? Sejt�sed sincs r�la, kisasszonyom?
Soladra egy pillanatig n�m�n meredt a f�rfira, �sszes gy�l�lete ott volt a tekintet�ben, �gy n�zett, mintha �tni k�sz�lt volna, �m v�g�l csak ennyit mondott:
- Nincsen. – S azzal indult volna, hogy otthagyja Ciarant.
A f�rfi azonban el� l�pett, mintegy elz�rva az �tj�t.
- B�rki h�vta, a d�mon f�lmunk�t v�gzett – mondta.
Soladra megtorpant.
- Ezt hogy �rted? – vonta fel a szem�ld�k�t.
- Meg kellett volna �lnie azt a l�nyt. Azzal sok mindenkinek j�t tett volna. B�r egy d�mon nem arr�l h�res, hogy j�t akarna cselekedni – v�gott l�tsz�lag t�preng� arcot Ciaran.
- Ugyan kinek lett volna j�, ha Ula meghal? – Soladra d�he m�g retteg�s�t is elmosta. Mert rettegett: nyilv�nval� volt, hogy Ciaran ismeri az � set�t titk�t. De mit akar ezzel? Zsarolni pr�b�lja? H�t pr�b�lja csak!
Ciaran azonban egy�ltal�n nem l�tszott f�lni. Ellenkez�leg, �gy t�nt, nagyon is �lvezi a besz�lget�st. �lszent m�don b�natos k�ppel v�laszolta:
- Els�bben is mag�nak Ul�nak. Mif�le �lete lesz �gy szeg�nynek? Elcs�f�tva, elnyomor�tva egy kolostorba z�rva… Azt�n meg Idwalnak is. Mi lett a sz�p rem�nyeib�l?
- Idwal elveszi n��l Ul�t – v�gta r� Soladra.
- �gy is? – csod�lkozott Ciaran.
- �gy is.
- Nemes. Nagyon nemes cselekedet. – Szavaival ellent�tben Ciaran arc�r�l les�rt a megvet�s. – Mondhatni ak�r, lovagi cselekedet. De boldog lesz vajon a h�zass�ga?
- Nem tudhatom – felelte z�rk�zottan Soladra.
- Dehogynem tudhatod – csattant kem�nyen, b�r halkan Ciaran hangja. - E nemes bolondot eleinte kiel�g�ti saj�t nemes cselekedet�nek nagyszer�s�ge, de azt�n akaratlanul is fel fog ny�lni a szeme. �s ha l�tja, hogyan tette t�nkre a saj�t �let�t, vagy hal�los h�stettekbe, vagy az italba menek�l majd. B�rmit is v�laszt, a veszte lesz az, �s veszte lesz Ul�nak is. Nem lesz e h�zass�g m�s, mint �nmaga elveszejt�se �s Ula haldokl�s�nak meghosszabb�t�sa. �vekig tart� k�nl�d�s, k�ts�gbees�s… Kinek j� az?
- Ha �gy is lenne… - felelte Soladra -, mit tudn�k tenni ellene?
- Te tal�n semmit – mosolyodott el kiss� g�nyosan Ciaran. – De az, aki a d�mont h�vta…
- Mit tudna tenni �? – k�rdezte Soladra t�relmetlen�l, mert a f�rfi �gy elh�zta a v�laszt.
Ciaran szeme diadalmasan villant meg, de a le�ny ezt nem vette �szre.
- Seg�thetne Ul�nak megtenni a v�gs� l�p�st – mondta.
- Idwal �lland�an ott van – vetette ellene Soladra.
- Ember � is. Aludnia neki is kell.
- Akkor �n �rk�d�k helyette.
Milyen nemes l�lek vagy te is, kisasszonyom – hajtotta meg a fej�t Ciaran, �s Soladr�ban ism�t felvillant egy pillanatra a gy�l�let eme t�m�ny g�ny l�tt�n. De csak egy pillanatra, mert azt�n k�v�ncsian v�rta a folytat�st. Az nem is k�sett sok�: - Vigy�zod a le�nyasszonyt gyilokt�l, m�regpoh�rt�l… Ugye t�kr�t sem tartotok el�je? Mert ismerve Ula hi�s�g�t ez alighanem v�gzetes lenne n�ki, l�tnia a saj�t arc�t…”