3. fejezet

A saj�t arc�t… Soladra elgondolkodva forgatta a fej�ben Ciaran szavait. Igaza van, Ula hi�, �s Ul�t szembes�tenie most �nmag�val fel�rne egy gyilkoss�ggal. Egy t�k�r neki t�r lenne.
El�g, el�g! Mif�le gondolatok ezek? – intette mag�t. Gonosz, b�n�s gondolatok! Gyilkos gondolatok!
Lehet, hogy e pillanatban gonosz gondolatoknak t�nnek, de ha j�v�t n�zz�k… Bizony igaza van Ciarannak, ennek az undok k�gy�nak. Mi lenne Idwalb�l? �s mi lenne Ul�b�l? Ha Ula f�lre�llna, vagy net�n enmaga elrendezn� enmaga sors�t… �, Soladra tudna boldog �letet ny�jtani Idwalnak. Boldog �s teljes �letet…
Tanulhatt�l volna az eddigiekb�l! Ki a set�t hatalmakkal sz�vetkezik, maga is megj�rja!
De most nem id�zne d�mont! Most csak… teljes�ten� Ula k�r�s�t. Hiszen a le�ny am�gy is t�kr�t k�rt a minap, csak �k �gy tettek, mintha nem hallott�k volna. Mi lenne, ha teljes�lne a k�v�ns�ga? Ula mindig is nagyra volt a k�lsej�vel – hiszen egy�b �rt�ke am�gy sincs neki -, mit sz�lna most, ha l�tn�, hogy eddigi b�szkes�ge, a telt keble �s a r�zs�s arcocsk�ja �r�kre oda? L�tn�, igen, a f�l szem�vel…
D�mon vagy nem d�mon, a rossz sz�nd�k nem vezethet j�ra!
Rossz sz�nd�k? Mif�le rossz sz�nd�k van abban, ha es�lyt ad Ul�nak eld�nteni, mit kezd mag�val? Hiszen most tudatlans�gban �l, szinte csak annyit tud, hogy elvesztette az egyik szem�t, de keze m�g csak a k�t�seket tudja kitapogatni, s ritk�n, a k�t�sek cser�jekor ha �rzi is a hegeket, l�tni nem l�tja. M�g… �s m�g elhiszi Idwal vigasztal� szavait, hogy sz�p lesz, m�g rem�li, hogy egym�s oldal�n boldog lesz a j�v�, de hazudnak neki! Ez nem b�n?
J� sz�nd�kkal hazudnak neki.
A hazugs�g mindenk�ppen b�n. Lehet j� sz�nd�kkal b�nt elk�vetni? �s ha � Idwalt pr�b�lja megmenteni, az mi�rt lenne rossz sz�nd�k�? Elismeri, Ula sorsa nem igaz�n �rdekli, legal�bbis Idwal�val �sszehasonl�tva semmik�pp, de mi�rt lenne b�n engedni, hogy maga d�nts�n mag�r�l? H�t hol van a szabad akarat?
Ki az, aki el tudja d�nteni, hol kezd�dik a j� �s hol a rossz? Ki tudja eld�nteni, mi �rt, �s mi haszn�l? Ki mern� �t megk�vezni az�rt, mert megmutatn� Ul�nak, amit el�bb-ut�bb �gyis l�tni fog?
Soladra d�nt�tt.
*
Gyorsan k�sz�lt el a kopors�, d�lre m�r felravatalozt�k a k�poln�ban a halottat. Na persze csak az egyiket, Ul�t. A csel�dl�nyt gyors miaty�nk alatt m�r el is f�ldelt�k egy �cska zs�kban. Pedig Ula vetett �nk�nt v�get az �let�nek, mikoron kiugrott a torony ablak�b�l, a csel�dl�nyt pedig Idwal lovag d�fte le, mikoron kider�lt, hogy � adta a kisasszony kez�be azt a t�k�rf�nyes bronzt�lc�t. De Soladra azt mondta a n�peknek, hogy a csel�dl�ny l�kte ki Ul�t, Idwal az�rt d�fte le, �s… elhitt�k. Hi�ba, az egyik kicsi, a m�sik meg nagy �let�ben, holt�ban is. A csel�dl�ny nem �rdekelt senkit, m�g haragudtak is re�, a kisasszonyt meg sz�pen felravatalozt�k, gyeng�d kezek vir�ggal hintett�k tele a kopors�j�t, k�r�l�tte a k�polna k�v�t is, de m�g a finom feh�r szemf�d�t is, mellyel j�t�konyan eltakart�k avatatlan szemek el�l az �sszeroncsolt arc�t. Ki b�cs�t vesz t�le, a vir�gokra, a hajdanvolt sz�ps�g�re eml�kezzen.
Majdnem alkonyatt�jra t�zt�k ki a temet�st, hogy az esti mis�vel r�gt�n �ld�st is k�rhessenek re�, Soladra azonban m�r kor�bban lement. H�borg� l�lekkel mondott im�t a kopors� el�tt. A terve siker�lt: Ula �me, itt fekszik el�tte kiter�tve. Elh�rult az �tj�b�l ez az akad�ly. Most m�gis… Ez a l�ny miatta halt meg. Hi�ba pr�b�lta nyugtatni mag�t, hogy nem � l�kte ki ama bizonyos toronyablakon, tudta, � rendezte �gy a dolgokat, hogy annak az ostoba kis csel�dl�nynak a keze �gy�be ker�lj�n az a t�k�rf�nyes t�lca a k�t�sek cser�j�n�l, s tudta azt is, hogy Ula mit tesz majd, ha megl�tja az arc�t. Bah! De hisz � volt az okoz�ja a s�r�l�seinek is! H�t ki m�s id�zte oda azt a d�mont, mely a kuty�ba k�lt�zve elcs�f�totta azt a szerencs�tlen le�nyt? Bizony, ha � nincs, Ula ma is �lne, ma is �p, s�rtetlen lenne, boldog asszonya lenne Idwalnak…
Idwalnak…
Hah! H�t ez�rt! Ha kilenc �lete lenne is Ul�nak, mint a macsk�nak, kilenc hal�l re�, mert el akarta venni t�le Idwalt! Mit kilenc, t�z! S mind sz�rny�bbn�l sz�rny�bb, f�jdalmasabbn�l f�jdalmasabb, rettenetesebbn�l rettenetesebb legyen! Hal�l re�! El kellett pusztulnia, mert az �tj�ba mert �llni, el kellett vesznie, mert szebbnek, jobbnak hitte mag�t… De �, Soladra megmutatta neki, ki az er�sebb! Egy boszork�nnyal pr�b�lt szembesz�llni ez a tudatlan mugli le�ny? Meg�rdemelte a sors�t!
Soladra megremeg� orrcimp�kkal egyenesedett fel. V�gre megnyugtatta mag�t. B�rmit is tett, csak azt cselekedte, amit cselekednie kellett. S most itt az ideje, hogy elvegye a jutalm�t: Idwalt.
Az ifj� nem a kopors� l�b�n�l t�rdepelt, hanem egy oldalk�poln�ban, egy szent kiss� durv�n kifaragott k�szobra el�tt. Soladr�nak r�mlett, mintha ez a szent lett volna annak a falunak is a v�dszentje, ahol Idwal feln�tt. Sejtette, hogy a r�gi szok�sok t�rhettek el� a fiatalemberben, az�rt fordult im�j�val a v�d�szent fel�. Mit k�rt t�le? Nem tudni… De az biztos, hogy nem a szent adja majd meg neki a boldogs�g�t.
Halk l�ptekkel ment k�zelebb hozz�.
- Idwal – sz�l�totta meg.
Az ifj� el�bb �gy t�nt, meg sem hallja, de ahogy Soladra a v�ll�ra tette puh�n a kez�t, rekedtes hangon v�laszolt:
- Miattam halt meg.
A hangj�b�l kicseng� keser�s�g val�s�ggal mellbe v�gta Soladr�t.
- Miket besz�lsz? – rebegte.
Idwal nagyot s�hajtott, de m�g mindig nem emelte fel a fej�t �sszekulcsolt kezeir�l.
- �n okoztam a hal�l�t.
- Idwal…
- Elvesztettem ap�m �s any�m, a testv�rem is r�g�ta halott. �gy hordozom magamban a balszerencs�t, mint a d�gv�szt, �s aki k�zel ker�l hozz�m, annak jobb felk�sz�lnie a korai v�gre. – Idwal ism�t s�hajtott. – Tudtam, hogy ilyen vagyok, �s m�gis… Megk�rtem �t, legyen a hitvesem. �s � igent mondott…
- Idwal…
- N�zd, miv� lett! M�g Larvic �r is… Szeg�nynek nem volt m�s b�ne, mint hogy kedvelt engem, �s �r�lt, hogy a veje leszek. Ak�r a hal�lt �lelte volna kebl�re…
- Ez nem…
- Te is, kisasszonyom, jobb, ha t�vozol a k�zelemb�l – folytatta az ifj�. – Tudom, j� sz�vvel vagy ir�ntam, mindig is j� sz�vvel volt�l, �s �n mivel tudom megh�l�lni a j�s�godat? Balszerencs�vel, k�nos hal�llal.
- Ostobas�g! – csattant fel Soladra.
- Nem ostobas�g ez, hanem val�. – Idwal v�gre feltekintett, de nem a kisasszonyra, hanem a szentre. – Valami nagyon-nagyot v�tettem, hogy ezzel b�ntet meg az Isten.
- Semmif�le b�n�d nincsen, szepl�telen vagy, mint mikor megsz�lett�l – jelentette ki hat�rozottan Soladra.
- Senki sem b�n n�lk�l val�. �s �n… - remegett meg a sz�ja, �s elhallgatott.
Soladr�ban fel�ledt a k�v�ncsis�g.
- Mif�le b�n�d van neked? – k�rdezte.
Idwal f�jdalmas, de egyben zavart pillant�st vetett r�.
- Tudod te azt, kisasszonyom… - suttogta, s hogy Soladra csak �rtetlen k�pet v�gott, m�g halkabban tette hozz�: - Ez a szents�gtelens�g. Ez a var�zsl�s-dolog.
- Micsoda? – r�k�ny�d�tt meg a l�ny.
- Amiket aty�d h�z�ban m�velt�nk… meg �n m�r otthon is… Nem Istent�l val� dolog ez – ingatta a fej�t az ifj�. – Nem Istent�l val�…
- Azt hiszed, hogy a var�zshatalmad okozta szeretteid hal�l�t?
Idwal v�laszk�nt csak b�lintott. Szem�t ism�t a szentre f�ggesztette, sz�ja n�ma im�ds�g szavait l�tszott rebegni.
Soladra eg�szen megd�h�d�tt, de d�h�be �hatatlanul is j� adag len�z�s keveredett.
- H�t jobb, ha eszedbe veszed, hogy nem olyan k�nny� szerencs�tlens�get vagy hal�lt var�zsolni – v�gta oda halkan. – Alapos tud�s �s felk�sz�lts�g sz�ks�geltetik hozz�, te pedig hacsak tehetted, kihagytad az alkalmakat, amikor mindezt a tud�st �s felk�sz�lts�get megszerezhetted volna!
- Ann�l rosszabb – felelte Idwal. – Nem te magad mondtad, hogy a tudatlans�g mekkora vesz�lyt jelent mindazoknak, akik nek�nk a legkedvesebbek?
Soladra d�h�t els�p�rte a h�kkenet. Felr�mlett neki az a hajdani besz�lget�s. De igen, � mondta mindezt az ifj�nak annak idej�n…
- �s �n kinevettelek – s�hajtotta Idwal. – G�g�sen v�gtam oda, hogy nekem nincsenek legkedvesebbek… S most l�m: a legkedvesebb ott fekszik felravatalozva abban a kopors�ban. Ne mondd, hogy ez nem az �n hib�m.
Soladra egy pillanatig gondolkodott. Mit mondhatna erre? V�g�l let�rdelt Idwal mell�.
- Nem – mondta csendesen. - Nem hinn�m, hogy a te hib�d lenne mindez. �m vond le a kell� tanuls�got, s innent�l kezdve min�l nagyobb tud�st igyekezz megszerezni. �gy legk�zelebb nem lesz okod magadat v�dolnod.
- Legk�zelebb? - n�zett r� csod�lkozva Idwal. - Mir�l besz�lsz?
- H�t... amikor legk�zelebb szerelmes leszel... - v�laszolta habozva Soladra.
�m Idwal csak megcs�v�lta a fej�t.
- Soha t�bb� nem leszek szerelmes - jelentette ki megfellebbezhetetlen�l.
- Persze - hagyta r� a le�nyasszony, s hangj�n csak egy �rnyalatnyit lehetett �rezni a t�relmetlens�get. - M�g csak ma vesz�tetted el Ul�t, persze, hogy �gy �rzed, soha t�bb� nem leszel szerelmes. De mondj�k, az id� mindent begy�gy�t.
- Nem - cs�v�lta meg Idwal ism�t a fej�t. - Ezen az id� sem v�ltoztat.
- Ebben nem lehetsz biztos.
- De igen. Kicsiny korunkt�l fogva Ul�t szerettem, s szerettem akkor is, amikor messze elker�ltem t�le. �s szerettem akkor is, amikor ama d�g �sszemarta - s�hajtott az ifj�. - Eg�sz �letemben szerettem. Tudom, hogy soha nem fogok m�sra n�zni.
Soladra megd�bbent ett�l a kijelent�st�l.
- De hiszen m�r n�zt�l - mondta �vatosan.
- Soha.
- Roxfortban.
- Nem �n.
Soladr�t ak�rha fejbe v�gt�k volna.
- A n�k kedvence volt�l - tapogat�zott tov�bb. - Csak nem azt mondod, hogy sz�nlelted csup�n a kedvess�get?
- Nem sz�nleltem - v�laszolta Idwal. - Kik kedvesek ir�ntam, kedves vagyok hozz�juk �n is. De egyre sem �gy tekintettem, mint ahogy f�rfi tekint asszonyszem�lyre.
- Egyre sem? - tette fel a k�rd�st habozva a le�nyasszony.
- Egyre sem - ism�telte meg Idwal, s a hangja nem hagyott k�ts�get afel�l, hogy ezt a lehet� legkomolyabban gondolta.
“R�m sem?” - sz�vta vissza a nyelv�re tolul� k�rd�st Soladra. Hisz nyilv�nval� volt a v�lasz, de � m�gsem akarta hallani. Az a sok bizalmas besz�lget�s, azok a meghitt pillant�sok, azok a lopott �rint�sek... Nem jelentettek semmit? Semmit? “Csak a gy�sz besz�l bel�le - nyugtatta mag�t. - Csak a gy�sz.”
- Szeg�ny Idwalom - mondta r�szv�tteli hangon. - Sz�vemb�l sz�nlak.
- K�sz�n�m, kisasszonyom - felelte Idwal.
- Tudom, nehezen hiszed, de az id� m�giscsak hoz gy�gy�rt a sebedre. A sok elfoglalts�g, mi Roxfortban v�r...
- Nem megyek vissza Roxfortba - v�gott a szav�ba az ifj�.
- Nem? - kerekedett ki a le�nyasszony szeme. - Mi�rt nem?
- Heap of Stones-ba viszem Ul�t eltemetni. - S hogy l�tta Soladra �rtetlen tekintet�t, hozz�tette: - Az a falvam, amit a kir�ly adott nekem.
- �gy tudtam, Ula itt �s most lesz eltemetve - csod�lkozott Soladra.
- Meggondoltam magam - felelte Idwal. – Heap of Stones-ba viszem. A falu mellett van egy kis csalitos, azt mondj�k, szent hely. Oda temetem Ul�t. Ott j� helye lesz.
- �rtem - felelte Soladra elgondolkodva. - De ut�na visszaj�ssz, ugye?
- Nem - r�zta meg a fej�t a f�rfi. - Ott maradok.
- Meddig?
- �r�kre.
�r�kre? Elevenen eltemeti mag�t Ula mell� �r�kre? Soladra gondolatai �gy kavarogtak, mint egy megbolydult m�hraj, s ahogy lassan felfogta Idwal szavainak �rtelm�t, �gy n�tt benne a harag �s a k�ts�gbees�s. Ha �lt is m�g sz�nalom sz�v�ben az elhunyt ir�nt, az most nyomtalanul elt�nt. B�r falta volna f�l az a d�mon Ula test�t! Akkor most nem lenne Idwalnak mit �riznie! M�ghogy Heap of Stones! M�ghogy �r�kre! Gy�sz, igen, gy�sz... M�g friss Idwal sebe, majd meggondolja mag�t, majd visszat�r m�g... De mikor? Egek! Mikor? S mi lesz addig �vele? Nincs m�r ideje... Ha elengedi Idwalt, val�ban, ki tudja, visszat�r-e...?
Soladra - igyekezv�n lenyugtatni mag�t - nagy leveg�t vett.
- Nem hinn�m, hogy ez j� �tlet. De m�g oly friss a gy�szod... Oly f�jdalmasan friss - mondta kenetteljes hangon. - �m megl�sd, m�r az �jjel is hoz n�mi enyhet. Holnap reggel, miel�tt �tra k�lsz...
- Ma indulok - v�gott a szav�ba ism�t Idwal. - A mise ut�n k�zvetlen.
Soladra �gy �rezte mag�t, mint akit mellbe d�ftek.
- M�ris? Az nem lehet! - szakadt ki bel�le.
- Nincs, mi itt tartson - felelte az ifj� k�z�ny�sen.
Soladra orc�ja falfeh�r lett.
- �s �n? - suttogta an�lk�l, hogy r�n�zett volna a f�rfira.
Idwal arca megr�ndult.
- K�v�nom, hogy legy�l boldog, kisasszonyom - mondta.
- N�lk�led? - Soladra k�ts�gbeesett suttog�sa szinte ki�lt�snak hatott.
- N�lk�lem is j�l megvolt�l - fesz�lt meg Idwal arc�n egy izom.
- M�g nem ismertelek... - Soladr�nak m�g a sz�ja is elfeh�redett, s�t�t szemei nagyra t�gultak.
- Majd elfeledsz - ford�totta el kiss� a fej�t Idwal.
- Soha! - suttogta Soladra, majd l�zasan hadarni kezdett: - �n... soha... soha nem szerettem m�st, csak t�ged. Ne hagyj el! Ne menj el! Miv� legyek n�lk�led?
Idwalon l�tsz�dott, hogy k�nosan �rzi mag�t.
- Ne...! - k�rlelte a le�nyasszonyt. - Ne mondj ilyeneket!
- Ne hagyj itt! - rim�nkodott tov�bb Soladra. - Maradj velem!
- K�s�bb meg fogod b�nni...
- Ha velem maradsz, sosem!
- Nem maradok veled.
- Idwal...
- Szeretlek, mint n�v�remet. - A f�rfi m�g most sem n�zett Soladr�ra. - De az �n sz�vem v�lasztottja ott fekszik, kiter�tve.
- Hisz ez az! - v�gta r� Soladra. - � halott, de �n, �n �lek!
- Az � temet�s�n vagyunk itt! - sziszegte a f�rfi. Zavar�n kereszt�l is �rezni lehetett, hogy kezd d�h�s lenni.
- Azt mondod, m�ris el akarsz menni. Van-� m�s v�laszt�som, mint hogy �szinte legyek?
- Van. Hogy hallgass.
- Besz�lnem kell. Hisz annyit v�rtam... V�rtam, hogy v�gre nyilatkozz, v�rtam, hogy Ula elmenjen, v�rtam, hogy elfeledd...
- Az Istenre k�rlek, hallgass v�gre!
- S azt mondod, hogy mindez a sok v�rakoz�s hi�baval� volt? H�t nem sz�m�t a szerelmem?
- Nem! - fortyant fel a f�rfi. V�gre szembefordult a le�nnyal, �s Soladra �gy l�thatta, hogy Idwal szeme hideg, mint a j�gcsap. - Nem kell a szerelmed.
- Ezt nem mondhatod komolyan - hebegte Soladra d�bbenten. - Tartozol nekem!
- Most m�r nem.
- Most m�r...?
- Hogy mered Ula kopors�j�n�l r�m er�ltetni magad? Olyan vagy, mint egy �tsz�li rima, kiben h�r�l sem lelni fel kegyeletet! - v�gta oda Idwal ridegen.
Soladra felpattant. Arca m�r nem is lehetett volna feh�rebb.
- Hogy mersz ilyet mondani r�m? – sziszegte d�h�dten. – Hogy mer�szelsz ilyet mondani r�m?!
- Te adt�l r� okot. �s most menj el. �r�kre - tette hozz� Idwal k�ny�rtelen�l.
Soladra azonban nem ment.
- Ha rim�t kell keresni, mutatok �n neked egyet - intett a kopors� fel�. - Azt gondoltad t�n, szerelemb�l akart hozz�d menni? T�vedsz! Csak azt hitte, �ltalad el�kel�bb emberek k�z� ker�l, �s �gy el�kel�bb lesz maga is!
- Honnan veszed? - biggyesztette le megvet�en az ajk�t Idwal.
- Besz�ltem vele. Te magad k�rted, hogy besz�ljek vele, nem eml�kszel? - v�gta r� Soladra g�nyosan. - Nem te kellett�l neki, csak az ismerets�ged! Rang �s vagyon �s tekint�ly... Hiszen l�tta, hogy vel�nk vagy, vel�nk, a kir�lyi csal�ddal! Ezt akarta, nem t�ged! Erre k�rdezett r�, nem arra, hogy szereted-e!
- Hazudsz! - sz�kkent talpra Idwal is, de Soladra kegyetlen�l folytatta:
- S hogy bennem nincs kegyelet? H�t mi�rt gy�lnek ide most mis�re a n�pek? Mert azt hazudtam, hogy az a csel�dl�ny l�kte ki. Nem �rultam el, hogy az a hi� teh�n maga vetett v�get az �let�nek. Ezt is megtettem �rted! Hogy a loty�dat megszentelt f�ldbe tegy�k, s ne kaparj�k el, mint egy kuty�t!
- Hallgass! - kapta el Idwal a le�ny csukl�j�t. – Hallgass el v�gre! - S ben�zett a k�polna belsej�be, ahol m�r gy�lekeztek ugyan az emberek, de t�vol voltak, halk veszeked�s�ket nem hallott�k meg.
- J�! – sziszegte Soladra arc�ba Idwal olyan hidegen, amilyen hidegs�gre a le�ny eddig soha nem tartotta volna k�pesnek. - E hazugs�god�rt megbocs�tom az im�nti szavaidat, de most m�r takarodj innen, vagy nagyon meg fogod b�nni!
Soladra csod�lkoz�ssal vegyes haraggal meredt Idwalra.
- Kezet mersz emelni r�m? – k�rdezte.
- M�g nem emeltem kezet r�d - vill�mlott Idwal szeme. - De ne vond magadra a haragom! Te m�g nem tudod, mire vagyok k�pes!
- Hogy mire vagy k�pes? - nevetett bele Soladra megvet�en a f�rfi arc�ba, mik�zben majd sz�tvetette a d�h. - Hogy te mire vagy k�pes? Semmire! Csak �ltatod magad, hogy hatalmad van, pedig pondr� vagy hozz�m m�rten!
Idwal v�laszul csak r�ntott egyet a le�ny karj�n, �s m�g jobban megszor�totta. Soladra szem�be k�nnyek sz�ktek a f�jdalomt�l, �s a harag v�gk�pp elbor�totta az elm�j�t.
- Ha nem engedsz el, �pp�gy v�gzek veled, ahogy azzal a ribanccal tettem! - fenyeget�z�tt.
- Micsoda?! - Idwal �gy megh�kkent ezen a kijelent�sen, hogy m�g Soladra karj�t is elengedte.
- Nem te hoztad r� a ront�st, te ostoba! - k�pte a szavakat Soladra. - Nekem volt csak akkora hatalmam, hogy r�szabad�tsam azt a d�mont!
Ezred�vnek t�n� pillanatig tartott, m�g Idwal felfogta az im�nt elhangzottak �rtelm�t. Azt�n…
- �tkozott! – ki�ltotta, �s t�r�t kir�ntva a le�nyra rontott.
Nem �rte el.
S�t�t �rny bukkant fel a szent szobra m�g�tt, �s megr�zta �gy, hogy az eg�sz k�polna megremegett bel�. A szobor leesett a talapzat�r�l, egyenesen Idwalra, feld�ntve �s maga al� temetve az ifj� lovagot. Egy pillanatra �gy t�nt, Soladra is al�juk ker�l, de a s�t�t �rny – vagy egy m�sik? – szemmel k�vethetetlen gyorsas�ggal arr�bb r�ntotta a le�nyasszonyt, �gy �t nem sebezte meg sem az ifj� t�re, sem a szobor. Miel�tt Soladra egy�ltal�n csak leveg�t vett volna a sikolt�shoz, az �rny elt�nt, �s az eg�sznek m�r v�ge is lett.
Ekkor t�rt ki bel�le a sikoly.