4. fejezet

Kik a mis�re gy�lekeztek, most mind odaszaladtak, s a kis oldalk�polna pillanatok alatt zs�folt lett. Pedig nem voltak sokan, t�n heten vagy nyolcan, s k�z�l�k is Philip atya, ki v�n volt m�r, mint az orsz�g�t, igaz�n k�zel se j�tt. Ciaran is csak Soladra mell� l�pett.
- J�l vagy? – ragadta meg a hal�ls�padt le�ny karj�t, ki megrend�l�s�ben csak b�lintani tudott. Szeme iszonyatt�l kit�gulva egyre csak Idwalon f�gg�tt.
Ciaran el�bb k�rben�zte a le�nyasszonyt, s miut�n meggy�z�d�tt arr�l, hogy val�ban semmi baja, csak akkor pillantott a s�r�lt ifj� fel�.
Nem tudni, mib�l k�sz�lt az a szobor, de t�ny, hogy az az �t-hat ereje telj�ben l�v� f�rfi is, ki ott volt, alig b�rta arr�bb tenni. Ink�bb csak leg�rgett�k az ifj�r�l, mintsem leemelt�k, s nem biztos, hogy ezzel nem okoztak nagyobb f�jdalmat, mint a szobor maga. Idwal ny�sz�rg�seib�l legal�bbis erre lehetett k�vetkeztetni.
Philip atya maga hajolt le az ifj�hoz. Vizsg�l�d�sa sor�n r�ncokt�l szabdalt arca eg�szen komor lett.
- Nem vagyok gy�gy�t� ember – mondta v�g�l reszketeg hangj�n -, de alighanem megs�r�lt a gerince. M�g az is lehet, hogy �r�kre leb�nult a l�ba.
- Akkor gy�gy�t� kell ide – felelte Zadon �r, egyike a seg�t�knek. – T�n legink�bb Helga �rn�. De itt van Soladra kisasszony is, azt mondj�k, m�lt�n az anyja le�nya. – S szem�vel h�vta a le�nyasszonyt k�zelebb.
De az nem j�tt. Tov�bbra is csak �llt ott, �s nagyra t�gult szemekkel b�multa Idwalt, ki r�m�lten felki�ltott:
- Ne!
- Mi baj van? – hajolt le Zadon.
- Hozz�m ne �rjen ez a boszork�ny! – morogta Idwal.
- He? – form�lt a kez�b�l t�lcs�rt a f�le m�g Philip atya, ki kiss� nagyot hallott.
- Semmit nem �rtek – vonta fel a szem�ld�k�t Zadon, ki ugyan �rtette a sz�t, de az ok�t nem.
- T�n a kisasszony maga is megs�r�lt – tal�lgatta agg�dva Nual �r.
- Avagy sokkot kapott – hagyta r� Zadon.
- Minket is megijesztett e f�ldreng�s, h�t m�g egy ilyen k�nyes feh�rn�pet – cs�v�lta a fej�t egy�tt�rz�en Nual.
- Nem is ok n�lk�l riadozott! L�m, szeg�ny Idwal…
Idwal mindek�zben megpr�b�lta mag�t feljebb torn�szni, de nemigen siker�lt neki. N�h�ny ifj� azonban odaugrott hozz�, �s egy�ttes er�vel megford�tott�k �s fel�ltett�k. H�t�t �ppen ama szobornak vetett�k.
- Nem egyszer� f�ldreng�s volt ez – mondta kiss� pihegve -, hanem egy d�mon m�ve, kit e boszork�ny id�zett meg! – mutatott v�dl�n Soladr�ra.
Az urak �sszen�ztek.
- Sokkot kapott � is – jegyezte meg Nual.
- Nem csoda azok ut�n, mi t�rt�nt vele – helyeselt Zadon.
- Boszork�ny! – ki�ltott Idwal. – Egy �tkozott boszork�ny, ki az im�nt maga vallotta meg nekem, hogy � hozott szeg�ny Ul�ra ront�st egy d�monnal, kit � id�zett meg!
Oly meggy�z� er�vel besz�lt, hogy az urak �nk�ntelen�l is Soladr�ra n�ztek. A le�nyasszony m�g mindig n�m�n �llt ott, hol r�tal�ltak, szeme m�g mindig kit�gulva meredt Idwalra, de m�gis… volt valami az arc�n, mely k�telyt �ltetett az �t b�mul�k sz�v�be �rtatlans�g�t illet�en.
- Boszork�ny? – ism�telte meg bizonytalanul Zadon. Ezt hallotta Idwalt�l az im�nt is, mikor nem b�zott a saj�t f�l�ben, de ezt hallotta most is, imm�ron �sszet�veszthetetlen�l.
- Fiam, hogy mondhatsz ilyet? – feddte az ifj�t Philip atya. – Beverhetted a fejed is.
- Igazat sz�ltam, �s erre ak�r meg is esk�sz�m! – ki�ltotta rend�letlen h�vvel Idwal. – Itt, e szent helyen dicsekedett v�le, hogy csak neki van olyan hatalma, mellyel r�usz�thatott egy d�mont Ul�ra! S m�g meg is fenyegetett, hogy engem is meg�l, mint szeg�ny ar�mat!
- H�t, de ugyan mi�rt tett volna ilyet? – k�rdezte Nual.
Idwal kiss� elpirult, de ett�l a hangja nem csengett kev�sb� kem�nyen.
- Miattam – jelentette ki. – Szerelemf�lt�sb�l.
- Ah! – ki�ltott fel az atya, s jelent�s�gteljesen n�zett �ssze Zadonnal.
- Igazs�got k�vetelek! – ki�ltotta Idwal. – Vess�k m�gly�ra ezt az �tkozott boszork�nyt!
- H�t… - t�prengett Zadon.
- �n is hallottam m�r, hogy a kisasszony boszork�ny – t�d�totta az egyik fiatal nemes, kit Weylinnek h�vtak.
- Honnan hallottad? – faggatta lord Nual.
- M�g az �r�k�s�d�si H�bor�ban – l�pett el�re Weylin b�szk�n, hogy a figyelem k�z�ppontj�ba ker�lt. – A Mardek�r udvarh�zban h�ztuk meg magunkat, hov� egyszer martal�cok t�rtek be. Cs�f vil�g k�sz�nt�tt r�nk, de egyszercsak nagy kavarod�s t�madt, melynek sor�n a martal�coknak v�g�k lett. Mondt�k, Soladra kisasszony d�monokat id�zett meg, azok int�zt�k el a harami�kat.
- S te l�ttad azokat a d�monokat? – k�rdezte Nual, ki var�zstud� ember l�v�n ismerte az igazs�got, de tudta, hogy azt titkolni kell.
- Neeem… - h�zta el a sz�t kiss� elv�r�s�dve Weylin. – De m�sok l�tt�k!
Nual csak felvonta a szem�ld�k�t, mire a fiatal nemes d�h�dten replik�zott.
- Igenis l�tt�k! – ki�ltotta. – S hallott�tok: �me e lovag is l�tta itt ama m�sik d�mont!
- L�ttad? – fordult lord Nual Idwal fel�, szem�ld�k�t szemreh�ny�an �sszeh�zva.
De Idwalt – noha megesk�d�tt annak idej�n maga is a titoktart�sra – most a bossz� f�t�tte, mely elfeledtetett vele minden m�st.
- L�ttam – b�lintott. – Noha hihetetlen�l gyors volt, ink�bb csak az �rny�t, de… l�ttam! �reztem!
- Boszork�ny! – ki�ltotta Weylin, s ezzel v�gk�pp megakad�lyozta, hogy Nual megpr�b�lja elsim�tani a dolgot.
- Meglehet! – hagyta r� m�g mindig t�prengve Zadon. – Hiszen mindny�jan tudjuk, mily nagy kedvet tal�lt el�tte Idwal. Ha boszork�ny, k�nnyen lehet, hogy t�nyleg � v�gzett Ul�val.
- Boszork�ny biza! – dugta el�re az orr�t fontoskodva egy m�sik, alacsony rend� �s termet� fiatal nemes, ki a Brogan n�vre hallgatott. – Hallottam az udvarban suttogni, hogy Lady Anne-nek is az�rt nem sz�letett fia, mert a kisasszony meg�tkozta!
- Hej! Bizonnyal boszork�ny! – ki�ltotta a harmadik ifj� nemes is, Padrig nevezet�. – V�nl�ny, �s m�gis milyen fiatalnak, sz�pnek l�tszik! Mi m�s ez, ha nem boszork�nys�g?
- Boszork�ny! – csapott a leveg�be Idwal.
- Boszork�ny! Boszork�ny! – hallatszott imm�ron innen is, onnan is, �s lord Nual elsz�rnyedve l�tta, hogy nem tudja megv�deni Soladr�t. Leg�ny�t intette mag�hoz, Malaz�rhoz k�ldte a gyors l�b� fi�t, hogy h�tha a gr�f t�bbet tudna tenni, s maga m�r el volt sz�nva arra, hogy karddal a kez�ben fogja �rni a v�g Soladra v�delm�ben, amikor megsz�lalt Ciaran.
- Helyes, urak! Helyes! – duruzsolta beh�zelg� hangj�n. – Gyer�nk, menjetek a kir�lyi p�rhoz, �s v�dolj�tok meg szeretett unokah�gukat boszork�nys�ggal!
- Micsoda? – kapta fel a fej�t Brogan.
- �! T�n csak nem feledt�tek, hogy a kisasszony a kir�lyi csal�dhoz tartozik? – vonta fel k�rd�n a szem�ld�k�t Ciaran. – Soladra kisasszony nem egy egyszer� p�rle�ny, kit �gy vethettek m�gly�ra, ahogy �ri kedvetek tartja. Neki t�rgyal�s duk�l.
- �llunk a t�rgyal�s el�be! – v�gta oda Idwal.
- Olyan v�dakkal, hogy Lady Anne-nek nem sz�letett gyermeke miatta, holott mindenki tudja, hogy Lady Anne f�rje egy pederaszta? – mosolygott Broganra Ciaran, s mosolya m�g beh�zelg�bb volt, mint a hangja. – Avagy hogy milyen fiatal �s sz�p m�g mindig ez a h�sz �v k�r�li v�nl�ny? – n�zett Padrigra. - Vagy hogy d�mont id�zett meg hajdan a Mardek�r udvarh�zban, kiket senki sem l�tott? – pillantott Weylinre. - Kem�ny v�dak ezek, val�ban! – S hangja a v�g�re egy�rtelm�en g�nyoss� v�lt. Tekintet�t v�gighordozta az eln�mult, megh�kkent urakon, majd folytatta: – Bizonyos, hogy a kir�lyi p�r kell�k�ppen m�lt�nyolni fogja igyekezeteteket, mellyel bes�rozni akarj�tok kedves rokonukat, csal�djukat, s ezzel mag�t a koron�t is. Mit gondoltok, mily jutalomban r�szes�tenek benneteket? Aranyban? Ez�stben? Net�n j�f�le kenderk�t�lben, mely olyan magass�gokba r�p�t benneteket, hov� csak a h�h�r �r f�l?
Az urak hallgattak.
�m a csendet Idwal haragt�l f�t�tt hangja t�rte meg:
- Itt van az �n v�dam – sisteregte. – V�dd ki ezt, ha tudod!
Ciaran megfordult.
- A te v�dad…! – biggyesztette le az ajk�t.
- Igen! Az �n v�dam! �n l�ttam azt a d�mont!
- L�ttad azt a d�mont… - b�lintott elgondolkodva Ciaran. – �s mit is mondt�l, szerelemf�lt�sb�l �rtott n�ked Soladra kisasszony?
- Igen!
- H�t de m�r megbocs�ss! Ha szeret t�ged a kisasszony, mi�rt k�ldene r�d d�mont? – k�rdezte Ciaran �rtatlan arccal.
- Mert �n… visszautas�tottam – pirult el ism�t Idwal. T�rt�nt ami t�rt�nt, de nyilv�noss�g el�tt kiadni egy h�lgy titk�t…!
- Visszautas�tottad? – szaladt fel Ciaran szem�ld�ke.
- Felaj�nlotta sz�v�t.
- Itt? – k�rdezte Ciaran hitetlenkedve.
- Itt.
- Most?
- Most.
- Neked?
- Nekem.
Ciaran k�rbepillantott.
- H�t igen… - mondta. – Nincs is ann�l romantikusabb, mint halotti mis�n szerelmet vallani a meg�zvegy�lt v�leg�nynek. Gr�fi kisasszonyok mind �gy szokt�k.
Az urak �sszen�ztek �s felmordultak.
- Mondtam neki, hogy a mise ut�n azonnal elmegyek �r�kre – ki�ltotta Idwal, ki �rezte, hogy kiss� nevets�gess� v�lt. – Nem volt m�s v�laszt�sa!
- H�t persze, hogy nem! – v�gta r� Ciaran. – Hiszen azel�tt soha nem voltatok egy�tt, soha nem besz�lgettetek, se itt, az udvarn�l, se Roxfortban…
- H�t ez az! – kapaszkodott a gondolatba Idwal. – Mi m�s�rt lett volna egy�tt velem annyiszor, ha nem szeretett volna?
- Mir�l besz�lgetett veled, Idwal? – k�rdezte Ciaran. – Mert amikor �n valaha is f�ltan�ja voltam, csak olyanokat mondott neked, hogy mi illik, s mi nem, hogy err�l ezt vagy azt kell tudnod, vagy ezt vagy azt kell tenned. Mit mondott neked, mikor kettesben voltatok, Idwal?
Oly k�nny� lett volna hazudni… De Idwal k�nyes becs�let�rz�se ezt nem engedte.
- Ilyeneket – felelte.
- Teh�t ok�t�sodat viselte a sz�v�n.
- Gondolom, ny�ltan nem merte bevallani �rzelmeit.
- Ez�rt gondoskod�sba burkolta.
- Igen.
- De nem fogadott lovagj�ul.
- Nem – mozdult meg Idwal kiss� k�nyelmetlen�l az eml�k hat�s�ra.
- Mi�rt? – k�rdezte Ciaran, akinek nem ker�lte el a figyelm�t a m�sik f�rfi mozdulata.
- Mert… - Ism�t lehetett volna hazudni. De Idwal nem tudott. - Nem is akarta, hogy r�szt vegyek a torn�n.
- Mi�rt nem? – csapott le r� azonnal Ciaran.
- Azt akarta, hogy Grigor mester el�ad�sait hallgassam. – S az urak halk nevet�ssel kevert �sszepusmog�s�t hallva felki�ltott: - Az egy nagyon h�res mester! Sokat tanulhattam volna t�le!
- H�t igen… - somolygott a bajsza alatt Ciaran is.
Idwal megd�h�d�tt.
- Irigykedsz, mert mindig is t�bbet t�r�d�tt velem, mint veled! – sziszegte.
Ciaran egy pillanatig csak n�zett Idwal szem�be, s a sebes�lt lovagnak hat�rozottan olyan �rz�se t�madt, mintha Ciaran vil�gosbarna szeme s�rg�v� v�lt volna, mellyel belel�tott egyenesen az � ves�j�be. Nem volt kellemes �rz�s.
De legal�bb r�vid, mert Ciaran v�g�l elford�totta a fej�t �s megsz�lalt:
- Nagyj�b�l k�t h�ttel a lovagi torna el�tt megk�rtem Malaz�r �rt�l Soladra kisasszony kez�t. Te ott volt�l, uram – intett fej�vel Nual fel� -, te tudod.
- Igen – b�lintott Nual, j�t�konyan a feled�s hom�ly�ba burkolva, hogy � csak ama besz�lget�s elej�n volt ott.
- Engem Soladra kisasszony lovagj�ul fogadott – n�zett Ciaran ism�t Idwalra, s hangja maga volt a t�m�ny g�ny �s a kem�ny rendreutas�t�s. – Nekem Soladra kisasszony szalagot adott. Velem t�lt�tte az est�it �s velem vacsor�zott. Nem ok�tgatott �s nem k�v�nta, hogy el�ad�sokat hallgassak meg. Mivel t�r�dhetett volna t�bbet veled, mint velem, Idwal?
- Ula szerencs�tlens�ge ut�n m�r csak velem volt – v�gta oda a m�sik f�rfi.
- Igen. �polta �t is �s t�ged is – b�lintott Ciaran. – De tudod-e, hogy nemes h�lgyek gyakran viselkednek �gy? Atyjuknak vagy uruknak nem parancsolhatnak, h�t kegy�kbe fogadnak olyanokat, kikkel megtehetik. Lovakat, kuty�kat… net�n parasztokat. Oktatj�k �ket, v�delmezik, p�tyolgatj�k. L�ttatok m�r ilyet mindannyian.
- Igen – b�logattak erre t�bben is.
- K�nyeztetik is �ket… De ez minden. �gyukba nem engedik eme alantasokat.
- �n lovag vagyok! – csattant fel d�h�sen Idwal.
Ism�t az a s�rga tekintet…!
- A kir�ly nemesi c�met adom�nyozott neked – mondta lassan, szinte tagoltan Ciaran. – De bel�l ma sem vagy m�s, mint aminek sz�lett�l: paraszt!
Idwal az oldal�hoz kapott, de a templomba nem vitte mag�val a kardj�t. Szeme d�h�sen sz�k�lt �ssze.
- S�rtegethetsz – sziszegte Ciaran arc�ba -, de amit Ula ellen v�tett, azt nem tudod v�le megm�s�tani!
- Mit Ula ellen v�tett…! De h�t mit v�tett Ula ellen, az �g szerelm�re? Azt mondtad, d�mont id�zett meg, kit �ll�t�lag te is l�tt�l, s az r�d d�nt�tte eme szobrot. Tegy�k fel, hogy ez igaz, de ezzel hogyan �rthatott Ul�nak? Hiszen a h�lgy halott, amott fekszik kiter�tve, �s ha igaz a d�monr�l sz�l� mes�d, legal�bbis Ula kopors�j�ra kellett volna l�knie valamit, nem re�d!
- K�tszer id�zett d�mont! – ki�ltott Idwal d�ht�l izz� szemekkel. – Els�bben akkor, mid�n az a kutya �sszemarta szeg�ny le�nyt, m�sodj�ra most. �rted m�r? El�bb Ul�t tette t�nkre, azt�n engem! Mond�m: boszork�ny!
A be�ll� csendet Weylin hangja t�rte meg:
- Mondta: boszork�ny!
Az urak k�z�l t�bben felmordultak, Ciaran arc�n pedig riaszt� erej� d�h cik�zott �t.
- �n csak egy boszork�nyos embert l�tok itt, �s az Idwal! – ki�ltotta.
- Mentegetni pr�b�lod Soladr�t… - legyintett Brogan, de Ciaran egyetlen pillant�ssal elhallgattatta.
- Gondolkozz, miel�tt sz�ra nyitn�d azt az ostoba sz�d! – f�rmedt r�. Hangja kem�ny volt, parancsol�, nyoma sem maradt benne a t�le megszokott beh�zelg� felhangnak. – Gondolkozz! Soladra kisasszony – nyomta meg a sz�t kioktat�an - gr�fkisasszony, ki nemcsak gy�ny�r� �s fiatal, de oly gazdags�ggal, oly �sszek�ttet�sekkel dicsekedhet, mellyel nagyon kev�s le�nyz� ak�r ebben a kir�lys�gban, ak�r m�sikban. Ha � megtisztelne azzal, hogy f�rj��l szemelne ki, nemet mondan�l-� n�ki?
- Nem – rebegte megszeppenve Brogan.
- H�t te? – fordult m�g mindig vill�ml� szemekkel Padrig fel�.
- �n sem – r�zta a fej�t a k�rdezett.
- �s te? – n�zett Weylinre Ciaran.
- Ugyan! – tiltakozott Weylin.
- Akkor hiszitek, hogy e parasztfi�b�l lett lovagocska kikosarazn�? – mutatott Idwalra Ciaran.
- H�t… - h�zta el a sz�t Weylin, s l�tszott, nem tudja, mi egyebet mondjon.
De bezzeg tudta Idwal!
- M�gis megtettem! – mondta diadalittasan.
- De n�zz�k csak a dolgokat a m�sik oldalr�l – folytatta Ciaran, mintha Idwal meg sem sz�lalt volna. – Oly sok mindenben megt�veszt benn�nket a l�tszat, s m�st �s m�st l�tunk m�s �s m�s megvil�g�t�sban… Mi van akkor, ha Idwal szerelmes Soladr�ba?
- Nem vagyok – jelentette ki hat�rozottan Idwal, de Ciaran most sem foglalkozott vele.
- Soladra sz�p, fiatal �s kedves, melyik f�rfiembernek ne akadna meg rajta a tekintete? Elb�v�lhette Idwalt.
- Nem b�v�lt el!
- �m ha nagyon ritk�n is, de el�fordulhat, hogy a kir�ly nemess� �t egy parasztfi�t, az azonban soha, hogy egy gr�fkisasszony egy ilyen lentr�l j�tt senkinek adn� oda mag�t!
- Nem vagyok senki! – tiltakozott Idwal, de szavai s�ket f�lekre tal�ltak: az urak Ciarant hallgatt�k.
- Idwal hamar �tl�thatta – folytatta az -, hogy b�r a kisasszony kegyes hozz�, de �gy meg nem szerezheti. Fondorlathoz folyamodott, megpr�b�lta Ul�val f�lt�kenny� tenni.
- Dehogyis pr�b�ltam f�lt�kenny� tenni!
- A menyasszonyom azonban ahelyett, hogy fel� fordult volna, szinte bar�tn�jek�nt b�nt Ul�val. Ekkor Idwal sz�rny� tervet eszelt ki. Tudjuk, hogy j�l tud b�nni az �llatokkal, azt is, hogy azt a kuty�t r�g�ta �smeri, r�usz�totta h�t Ul�ra!
- �risten! – ki�ltott fel Idwal. – Mi�rt tettem volna ilyet?
- Hogy Soladra kisasszony megsz�njon – fordult v�gre fel� Ciaran. - Sz�m�t�sod kis h�j�n be is v�lt, a kisasszony �jjel-nappal ott volt, �polta Ul�t �s vigasztalt t�ged is, �s mid�n te azt hitted, terved sikerrel j�rt, kil�kted a toronyablakb�l Ul�t!
- Nem igaz! – ki�ltott Idwal.
- Ama csel�dl�ny l�kte ki? – meredt r� Ciaran. Vil�gosbarna szeme imm�ron eg�szen s�rga f�nyben izzott. – Ha val�ban lovag vagy, akinek mondod magad, esk�dj, hogy val�ban ama csel�dl�ny volt a gyilkosa!
Idwalban egy pillanatra a leveg� is bennrekedt, �m most sem tudott hazudni.
- Nem… - felelte halkan, s m�st m�r nem is mondhatott, mert Ciaran diadalmasan folytatta:
- Egyszer�en �tban volt m�r, s te meg�lted �t.
- Nem! Soladra is megmondhatja…!
- Azt hitted – v�gott a szav�ba Ciaran emelt hangon -, hogy gy�ng�d sz�v�t es�llyel k�rny�kezheted meg most, mid�n sz�nalommal hajol le hozz�d. De t�vedt�l, s most bossz�v�gyt�l telten s�rral dob�lod �t, hogy ha nem lesz a ti�d, ne legyen az eny�m se!
- Hazugs�g! – Idwal ezt m�r egyenesen �v�lt�tte.
- Isten h�z�ban vagyunk! – �v�lt�tte t�l Ciaran. – Isten m�r kinyilv�n�totta, ki a hazug, s ki nem! – mutatott el�bb Idwal megnyomorodott l�b�ra, majd Soladr�ra.
- D�mont id�zett meg! – �rj�ng�tt Idwal.
- Vagy �ppen Isten angyala sz�llt le, hogy megv�dje az �rtatlant!
- Nem!
Idwal ki�lt�sa nehezen csitul� visszhangot vert a k�polna falai k�z�tt, �s sok�ig ez volt az egyetlen zaj, mi hallatszott.
- Igaz – sz�lalt meg v�g�l neh�zkesen Zadon. – M�s f�nyben m�sk�pp l�tszanak a dolgok.
- Hazudik! – kapta fel� Idwal a fej�t. – Te is j�l tudod, uram, hogy hazudik!
- Nem tudok semmit – emelte meg tiltakoz�n a kez�t Zadon, �s elfordult. – �s nem is akarok. El�g, ha Isten tudja, mi az igazs�g.
- Uram! – fordult Weylin fel� Idwal. – K�rlek, ne hagyd, hogy e sz�rny� r�mtett megtorlatlanul maradjon!
Weylin elford�totta a fej�t. De elford�totta Padrig �s Brogan is, �s elford�totta a t�bbi �r is, miel�tt Idwal hozz�juk sz�lt volna.
Az ifj� �szrevette, hogy egyed�l maradt.
- Aty�m! – pr�b�lkozott m�g Philip aty�val, de a pap csak keresztet vetett fel�, s m�g abban is megakadt f�l�ton.
- Menj�nk innen – mondta Ciaran Soladr�nak, �s fel�je ny�jtotta a kez�t. A l�ny egy pillanatig �llt m�g ott, mint aki s�b�lv�nny� meredt, azt�n szinte alvaj�r�k�nt megfogta a fiatalember kez�t, �s elindult vele.
- Nem! – �v�lt�tt fel Idwal. El�kapta a m�sik t�r�t, �s teljes erej�b�l Soladra h�t�nak haj�totta.
T�n senki sem l�tta azt a set�t �rnyat, mely elg�ncsolta a le�nyt, ki �gy majdnem orra bukv�n sikeresen elker�lte a fel� suhan� fegyvert. �m ann�l jobban l�tta mindenki Ciaran vill�mgyors mozdulat�t, amivel a maga t�r�t Idwal sz�v�be �ll�totta.
Egy pillanat volt az eg�sz…
Idwal meghalt, Soladra pedig s�rtetlen�l felegyenesedett.