Elhagyott utakon

Amikor a h� bebor�tja a t�jat, minden m�snak l�tszik, mint amilyen val�j�ban. Minden b�k�s �s nyugodt, �s az �gb�l sz�ll� hatalmas h�pelyhek f�gg�nyt vonnak a szem�nk el�, hogy ne l�ssuk meg a cs�ny�t �s a koszosat.

Lassan alkonyodott, pedig az �v m�r a v�g�hez k�zeledett. A hatalmas k�ria szob�i �resen �s�tottak, helyenk�nt letakart b�torok hevertek hatalmas takar�kkal bor�tva, v�dve �ket a port�l. Az �res falakon itt-ott elsz�nez�d�tt a fel�let, jelezve, hogy egykor ott egy k�pkeret l�gott, n�hol a parketta por�ban tiszt�bb foltok l�tsz�dtak; nem is olyan r�gen ott b�torok �lltak. A h�z kin�zete egy�rtelm�en mutatta, hogy valaki nemr�g kik�lt�z�tt onnan.
Vagy m�gsem? A figyelmes szeml�l� egy fiatal n�t l�thatott az egyre s�t�ted� hallban. A n� nem t�r�d�tt az �ress�gt�l kong� h�zzal, sem az �pp a dombok m�g� lebukni k�sz�l� nappal. B�skomoran �lt poros, foszladoz� fotel�ben az ablak el�tt, �s elmerengve n�zett ki a koszos �vegen, melyet �llapot�b�l �t�lve el�g r�gen tiszt�tottak utolj�ra. A n� n�zett, de nem l�tott. Legal�bbis nem azt l�tta, amit egy felsz�nes szeml�l� l�thatott kereszt�ln�zve az �vegen.
� nem az �r�kz�ld bokrokat l�tta, melyek m�ly z�ldje �tsejlett a r�hullott h�r�teg al�l, nem a k�rog� varjakat, melyek �ppen akkor t�rtek vissza a mez�r�l napi porty�juk ut�n, m�g csak nem is a gondnokot, aki a birtok hat�r�n l�v� ker�t�s mellett vezette m�lt�s�gteljesen gy�ny�r�, fekete m�nj�t.
A l�ny tudat�ig egyed�l a h� jutott el. Esz�be juttatott egy t�voli eml�ket. Tal�n nem is eml�k volt az, csup�n egy elm�lni nem akar�, v�gtelen hossz�nak t�n�, de mesesz�p �lom halv�ny darabk�i, melyet az id� m�l�sa sz�p lassan egyre kisebb �s kisebb r�szekre szaggatott. M�r csak halov�ny k�pek villantak fel a n� lelk�ben. H�, f�k, tovat�n� f�nyek �s a sz�l z�g�sa. Mintha egy �llat morg�s�t is hallani v�lte volna, de azt elmosta a tenger hull�mainak zaja.
�, a tenger, az �ce�n. A l�ny im�dta a vizeket, a m�lt�s�gteljes k�k t�meget, mely egyszer ny�jas veled, a h�t�n hordoz, m�skor meg kivet mag�b�l, vagy leh�z a m�lly�be.
A tenger fel�l �rkez� fuvallatok mindig j� hat�ssal voltak r�, szeretett a messzes�gbe n�zni. Mintha v�rt volna valamit, vagy ink�bb valakit, ami a tenger fel�l �rkezik, �rezte sz�v�ben a v�rakoz�s izgalm�t, de sosem j�tt r�, mire is v�r, �s az a valami sem �rkezett meg ezid�ig.
A l�ny s�hajtott. Ritk�n engedte meg mag�nak, hogy elmerengjen, �lmodozzon, de most olyan �rz�sek korb�csol�dtak fel benne, melyeket nem tudott csak egyszer�en elnyomni mag�ban.

Mint orvos nem is nagyon volt lehet�s�ge elengedni mag�t, hiszen gy�gy�t�k�nt csak a betegei�rt �lt. Ez a mostani is csak az�rt volt, mert a hirtelen r�szakadt �r�ks�g �s a mag�nyoss�g annyira nyomaszt�an hatott r�, hogy nagyon kicsinek, gyeng�nek �s jelent�ktelennek �rezte mag�t. Pedig mindig hat�rozott szem�lyis�g volt, okos �s sz�p; sz�lei mindig csal�djuk �kess�gek�nt emlegett�k, �s mutogatt�k a rokonok, ismer�s�k el�tt. Mindig tudta, mit kell cselekednie, melyik a helyes �t. B�tyja is hasonl�an karizmatikus szem�lyis�g volt, �r�k vezet� egy�nis�g…

Ism�t s�hajtott, �s �jb�l kin�zett az ablakon, ez�ttal val�ban a t�jra. A h� eg�szen fiatal kora �ta nagy hat�ssal volt r�. M�r nem eml�kezett r�, honnan eredt ez a nagy szeretet, de �l�nken �lt benne, hogy testv�reivel mindig is szerettek a h�ban j�tszani.
A testv�rei… A testv�rei, akik mind meghaltak. B�tyja, �ccse �s h�ga is egy sz�rny� baleset �ldozatai lettek, melyben sz�lei is �let�ket vesztett�k �s �, az egyed�li t�l�l�k�nt �r�k�lte meg csal�dja r�gi, �reg bar�tj�nak hatalmas k�ri�j�t. Sosem �rtette, hogy az �reg professzor hogy lehet annyira hossz� �let� �s mindig annyira �letvid�m. �m az id�s �r kor�nak v�lt vagy val�s mivolta ellen�re csod�lkozott a hirtelen t�voz�s�n. Mikor nemr�giben tal�lkoztak, teljesen eg�szs�gesnek t�nt, �gy a l�ny �rtetlen�l �llt a t�rt�ntek el�tt.
�gy �rezte, mindenki elhagyta. Mindenki, akit szeretett, tov�bbl�pett vagy elszakadt t�le. Nem tudta, honnan j�tt a furcsa gondolat, hiszen csal�dj�n k�v�l nem igaz�n volt olyan, akit �szint�n, sz�vb�l szeretett volna. Sosem volt f�rfi az �let�ben. Fiatalabb kor�ban sz�lei szerett�k volna, ha t�rsat tal�l mag�nak, gyerekei lesznek, �gy viv�n tov�bb a csal�d nev�t, de k�s�bb belet�r�dtek, hogy a l�nyuk csak a munk�j�nak, �s ezzel egy�tt persze a betegeinek �l.

A n� gondolataiba minduntalan be akart furakodni egy furcsa, hom�lyos gondolat. Ha nem tudta volna, hogy lehetetlen, biztosra vette volna, hogy k�v�lr�l �ltett�k oda, a saj�tjai k�z�.
Hirtelen fullaszt�v� v�lt a szoba leveg�je, �s �gy �rezte, ha nem kap menten frissleveg�t, a hall k�zep�n esik �ssze, egymag�ban, az �res, bar�ts�gtalan h�zban. Az �res jelz� persze nem volt igaz, hiszen b�rmikor szolg�lat�ra �llt a h�z teljes szem�lyzete takar�t�n�kkel, szak�csokkal, kert�sszel �s gondnokkal egy�tt, m�gis egyed�l �rezte mag�t.

Amint az ablak kilincse megadta mag�t, �s a t�bl�k kiny�ltak, mintha s�s leveg� �ramlott volna a helyis�gbe, de a n� meggy�zte mag�t, hogy t�ved.
Tud�s doktork�nt elgondolkozott azon, hogy ki k�ne vizsg�ltatnia mag�t. Noha �vek �ta makkeg�szs�ges volt, a k�pzel�d�sek �s a hirtelen �rkez� �rz�sek kezdt�k nyugtalan�tani. Pedig mind�ssze csak a m�lt �rnyai sim�tott�k v�gig test�t, legal�bb egy �jszak�ra nem adva neki nyugalmat.

M�g sok�ig �lt az ablak el�tt merengve, m�g azon nem kapta mag�t, hogy hirtelen vil�goss�g t�madt a szob�ban. Els� �s meglehet�sen szokatlan gondolata az volt, hogy mennyei jelen�st l�t, de hamar kider�lt, hogy csak az egyik szobal�ny az kez�ben egy gyerty�val, aki a kapuk z�r�s�ra k�r enged�lyt.
Miut�n megadta azt, gyorsan let�r�lte az egyetlen kicsordul� k�nnyet, melyet a m�sik �rkez� fiatal n� szerencs�re nem vett �szre a gyertya halov�ny f�ny�ben. �vek �ta nem ejtett k�nnyeket. Nem meggy�z�d�sb�l vagy elhat�roz�sb�l, mind�ssze nem volt oka, sem alkalma r�. Persze gyerekesnek is tartotta �rzelmei ilyet�n val� kimutat�s�t. Most azonban mintha egy l�thatatlan g�t szakadt volna �t lelk�ben, �tj�ra engedve a f�ktelen fenevadakat, melyek lelkiismeretek�nt szorgalmasan marcangolt�k eg�sz bels�j�t. Zokogni t�madt kedve, mikor esz�be jutott saj�t butas�ga. Feln�ttk�nt teljesen elfelejtkezett olyan fontos dolgokr�l, melyekkel gyerekk�nt t�k�letesen tiszt�ban volt: elfelejtette �lmait �s a mes�k birodalm�val egy�tt tovas�p�rt rengeteg sz�p eml�ket is.

A sok frissen visszaszerzett k�p k�z�l egy f�nyes csillag erej�vel t�nt ki egy alak, egy arc, melyet a n� m�r teljesen elfelejtett. Bet�k egyvelege kavargott lelk�ben, m�g n�h�ny karakter addig-addig tekerg�z�tt, m�g egy sz� lett bel�l�k, egy n�v, melyet olyan r�g nem ejtett ki ezen a f�ld�n, hogy az m�r a t�rt�nelem r�sze lett.
Sosem gondolta, hogy valaha viszontl�tja az arcot, melyhez a k�l�n�s n�v tartozott, m�g ha gondolatai kusza �rv�nyei k�z�tt is. Sosem gondolta, hogy egy �rz�s lehet ennyire intenz�v, ennyire els�pr�, m�g �vek t�vlat�b�l is, �s, hogy egyetlen, gyorsan megk�t�tt kapcsolat oly kev�ske id� alatt is l�ngol� kavalk�dd� n�jje ki mag�t. B�nta m�r, hogy annyira ostoba volt, hogy homokba dugta fej�t, �s �nmag�t fosztotta meg a boldogs�g rem�ny�t�l is. Caspian. M�r a n�v zeng�se is f�jdalmat okozott a sz�v�ben, h�t m�g, mikor egykori visel�j�re gondolt.

A l�ny ekkor m�r sz�vszaggat�an zokogott, de k�nnyei z�por�n �t is mintha hallotta volna, hogy valaki b�nata ok�t k�rdezi. Mikor durv�n megt�r�lte szem�t, el�sz�r semmit sem l�tott beleb�mulva a vaks�t�tbe. Majd mikor szeme hozz�szokott a f�nyviszonyokhoz, egy apr� teremtm�ny sziluettje bontakozott ki el�tte. Egy kis mad�r, aki embert megsz�gyen�t� figyelmess�ggel vizslatta, mintha csak � �rdekl�d�tt volna b�s szomsz�dja hogyl�te fel�l.

A l�ny elmosolyodott, �s v�r�s szemein �s elfolyt szemfest�k�n �t is l�tni lehetett, hogy ez egy igazi boldog mosoly. M�g akkor is, ha f�jdalom sz�lte azt. B�j�t mintha elf�jt�k volna, r�nevetett a kismad�rra, aki mintegy �rtetlenkedve oldalra billentette a fej�t, �s csipogott egyet. A n� erre m�g hangosabban felnevetett, �s boldogan kapta fel az ablakp�rk�nyon lassan le�g� gyerty�t, s �r�mmel sz�kellt ki a folyos�ra. Tudta, most valami olyasmi t�rt�nt vele, amit val�sz�n�leg soha t�bb� nem fog megtapasztalni, ez azonban m�gsem szomor�s�ggal t�lt�tte el, hanem der�vel, olyan t�l�rad� boldogs�ggal, melyet tal�n egyszer �rzett �let�ben. Egyszer r�gen, egy messzi f�ld�n, melynek fuvallat�t az �szaki sz�l hozta mag�val t�voli t�jakr�l, �s egy kismad�r sz�rny�n �rkezett �hozz�.

A n� k�t �vre r� meghalt. De e k�t �v teljesen megv�ltoztatta. Der�je sosem m�lt el, m�g a bor�s napokon is k�pes volt r�mosolyogni az emberekre, ezzel egy kis boldogs�got csemp�szve a vil�g egyre gorombul� m�ly�be.
Meghalni is boldogan halt meg, az volt az � sorsa, hogy gyermekeinek �letet adva hagyja el e vil�got, �ppen csak nevet adva magzatainak. Mintha tudta volna, mi v�r r�, Susan Pevensie ezeket a sorokat hagyta fi�nak, Edwardnak, �s l�ny�nak, Lucynak:

Sose azt b�nj�tok meg, amit megtettetek, hanem azt, amit elmulasztottatok megtenni. �n elv�tettem a magam �tj�t, melyre m�r csak k�s�n tal�ltam r�. Ne �ljetek �gy, hogy tudj�tok, egyszer r�gen elszalasztottatok egy lehet�s�get, mely mindent megv�ltoztatott volna!

�lel, �desany�tok