5. fejezet

A poh�r hangosan koppant az asztalon.

A f�rfi elgy�t�rten fels�hajtott, �s a s�t�t ablak fel� fordult. A csendet csak a kandall�ban lobog� t�z pattog�sa, �s a kinti, k�rlelhetetlen sz�l s�v�t�se t�rte meg. Az �rny�kok a l�ngok akarat�nak engedelmeskedve szesz�lyes t�ncot j�rtak. A f�rfi szeme k�vette a mint�kat. Azok rabul ejtett�k, magukkal ragadt�k, �s miel�tt feleszm�lhetett volna, ism�t az �lmok birodalm�ban j�rt.

„Vak�t� ver�f�ny. D�h�ng�tt k�r�l�tte a tavasz, a sz�nek �s a form�k �less�ge szinte f�jt az �rz�keinek; ahogy a levelek harsog� z�lden, ifjonti hamvasan, szinte l�that� sebess�ggel bomlanak ki, a r�ten a legszebb, l�g�l�nkebb ruh�jukat fel�ltve cs�b�t� vir�gok magakellet�se, a m�hek �s m�s bogarak d�ng�se, nyughatatlans�ga, a madarak n�sz�neke, t�zeleven sz�neik, folyamatosan hallatott hangjuk... Megr�zta a fej�t, �s kil�pett a f�k k�z�l.

Nem volt egyed�l. Karcs�, feh�rbe �lt�z�tt n� �llt ott, csukott szemmel a nap fel� fordulva. A f�ny k�rbevette, �tj�rta, val�sz�n�tlenn� halv�ny�totta.

A n� most fel� fordult, aranyhaja szikr�t h�nyt. Szeme iriz�l� ez�st�s k�kk� vil�gosodott. H�v�s sz�ps�g� arc�t felmeleg�tette mosolya. A f�rfi fel� indult…”

Zih�lva riadt fel. Felpattant, �s a f�rd�szob�ba sietett. F�radtan n�zett a t�k�rbe, arc�r�l hideg v�z sziv�rv�nysz�nben izz� cseppjei g�rd�ltek al�. Megt�r�lk�z�tt, �s a hideg falnak t�masztotta �g� homlok�t. Mi t�rt�nik vele? Ki az a n�, aki �lm�ban k�s�rti, aki olyan, mint Kaltes Kamilla, de j�val id�sebb, aki olyan ruh�kat hord, amik utolj�ra az �korban lehetettek divatosak, �s mik ezek a furcsa, ismeretlen �rz�sek, amik fel�bredtek benne? K�rd�sek, amikre nincs v�lasz, �s amik lassan t�nkre teszik az �let�t… Fels�hajtott, �s enyhe f�lelemmel a sz�v�ben �gy d�nt�tt, lefekszik. Visszat�rt a szob�ba, a p�rn�ra hajtotta fej�t, �s utols� tudatos gondolat�val m�g rem�lte, hogy az �lmok ez�ttal b�k�n fogj�k hagyni…

„Szigor� tekintet�, kor�n meg�sz�lt asszony el�tt �ll. A n� hangja el�rulja; parancsol�shoz, �s azonnali engedelmess�ghez szokott.

- Teh�t meg�llapodtunk. Hajland� vagy megfizetni a menyasszonyv�lts�got, ahogy azt n�p�nk hagyom�nya megk�v�nja.

- Enn�l t�bbre is k�pes lenn�k – hajol meg az �rn� fel�. Az asszony �r�mtelen�l elmosolyodik.

- Sose t�gy meggondolatlan kijelent�seket, ifj� uram – felemelkedik. – Most t�vozz. K�sz�lj az esk�v�dre; Akilina a k�vetkez� holdt�lt�n a feles�gedd� v�lik.

Meghajol, �s az ajt� fel� indul. T�gas, d�szes termeken v�g kereszt�l, n�ma szolg�k sietnek dolguk ut�n. A palota �li megszokott �let�t.

M�r az el�csarnokban j�r, mikor egy mozdulatlan alak felkelti figyelm�t. A fiatal, 16 �v k�r�li, de m�ris sud�r, kecses l�ny k�nnyed f�hajt�ssal �dv�zli, �s bel�p az oszlopok �rny�k�ban megh�z�d� ajt�n. � t�tov�z�s n�lk�l k�veti.

Az ablak n�lk�li szob�ban f�lhom�ly uralkodik. A vastag falak �s a kiv�l�an szigetel� ajt� elv�gj�k a palota l�rm�j�t. A l�ny fel� fordul, hideg sz�ps�g� arc�r�l semmit sem lehet leolvasni.

- Mit mondott?

Felelet helyett sz�lesen elmosolyodik, hozz�l�p, �s szoros �lel�sbe vonja. Moh�n a l�ny ajk�ra hajol, aki hasonl� szenved�llyel viszonozza a cs�kot, majd kiss� elt�volodik, �s mosolyogva jegyzi meg.

- Ezt igennek veszem.

� felnevet.

- Veheted is, Akilina! M�r csak egy h�nap! Egy h�nap, �s a feles�gem leszel! – felkapja, �s k�rbefordul vele. A l�ny h�trahajtott fejjel, gy�ngy�z�n nevet.”

„Gy�ny�rk�dve n�zi a l�nyt. Mit l�ny, asszony! jav�tja ki mag�t. Az � feles�ge… sz�ve hatalmasat dobban. N�zi, ahogy Akilina k�rbefordul a szob�ban, �s mindent szem�gyre vesz. Szorong�s k�szik fel a tork�ba. Tetszik majd neki…? V�g�l a l�ny fel� fordul. Arca kif�rk�szhetetlen. Az � sz�ve kihagy egy �temet. M�ly keser�s�g fogja el. H�t m�gsem… Pedig annyira igyekezett!

A l�ny v�ratlanul elmosolyodik; a var�zslatos k�ks�g� szemp�r megenyh�l.

- Nagyon sz�p lett. K�sz�n�m.

A sz�ve nagyot dobban. R�mosolyog a l�nyra.

- Nem akarod felavatni? – mag�hoz h�zza. A l�ny nevetve sz�d�l bele az �lel�sbe. Ell�gyulva n�zi. Istenek, sosem hitte volna, hogy lehet ennyire szeretni…”

„�gy mellett �l, a keze alatti kis asztalk�n gy�gy�t� italokkal teli �vegek sorakoznak. Reszketve hajol az �gyban fekv� n� f�l�, �s f�lresim�tja a csapzott, f�nyevesztett tincseket. A gy�ny�r� arc halottfeh�rr�, viaszoss� s�padt, �s lesov�nyodott; a b�r alatt kirajzol�dnak a finom vonal� csontok. A sz�ve �sszeszorul, mikor gyeng�den v�gigsim�t a kedves von�sokon, �s a n� f�lrekapja a fej�t. �ntudatlanul is menek�l el�lem, gondolja. �s a sz�ve f�j… Nagyon f�j.

A n� felny�g, �s kinyitja a szem�t. � f�l�hajol. A titokzatos, sz�nev�lt� k�k szemp�r elhom�lyosult, �s a semmibe mered, valahov� a v�lla f�l�. A r�vid �brenl�tet kihaszn�lva megemeli a n� fej�t, �s megitatja vele az egyik �vegcse tartalm�t. Az asszony engedelmesen nyel, majd visszahanyatlik a p�rn�ra, �s halkan felkuncog. � d�bbenten n�zi. Istenek… csak nem t�bolyodik meg? Nem, az nem lehet! sikoltja k�ts�gbeesetten, b�r sz�ja nem mozdul. �lni fog, �letben kell maradnia! Meggy�gyul, �s akkor majd minden megint j� lesz, elfelejtik ezt a r�m�lmot, �s megbocs�t…

A halk, rekedtes hang kir�ntja a k�ts�gbees�s d�mon�nak karmai k�z�l.

- V�gre! V�gre itt van! – a n� szeme rezzen�stelen�l mered egy pontra. Megfordul, de nem l�t ott semmit. Biztos csak a l�z… A n� f�l� hajol.

- Ki van itt, kedvesem?

- A hal�l – suttogja a n�. - M�r nem tart sok�ig. Hamarosan szabad leszek.

Hatalm�ba ker�ti a p�nik. Gondolatait hangosan is kimondja, mik�zben minden erej�t egyetlen c�l fel� ford�tja.

- Nem! Nem engedem!

- Te okoztad – a halk suttog�s j�gg� dermeszti a v�r�t. Minden egyes sz� t�rd�f�ssel �r fel. - A gy�r�vel elv�gt�l a m�sik �letemt�l. Ez�rt halok meg.

- Mir�l besz�lsz? – k�rdezi �sszezavarodva. Nem �rti. A gy�r� nem okozhatja… Hisz mostan�ig az tartotta �letben. Az�rt k�sz�lt, hogy meg�vja. Szerelemb�l, eleven �rzelemb�l alkotta; a gy�r� nem puszt�thatja el!

Valami megvillan az asszony nyak�ban. K�r alak�, aranysz�n, furcsa jelekkel d�sz�tett medalion. Fel� ny�l.

- �s mi ez? Eddig sose l�ttam.

- Ez �l meg – mosolyodik el hidegen a n�.

Harag lobban fel benne. Ha ez t�r a feles�ge �let�re, akkor elpuszt�tja! A medalion fel� ny�l, de iszony�, embertelen k�n has�t a kez�be. �gy �rzi, a sejtjei megsemmis�lnek, el�gnek, j�gg� fagynak a t�zben. Visszar�ntja a kez�t. A n� felnevet, de hangja k�h�g�sbe fullad. Rekedt, szaggatott, k�h�g�ssel tark�tott szavai �rtelm�t szinte fel se fogja. �tl�tja eg�sz �let�t. Szem�b�l leg�rd�l egy k�nnycsepp; �tja nyom�n felcsapnak az �nv�d �s k�ts�gbees�s l�ngjai. Besz�lni kezd a n�h�z, akit im�d, k�rleli, ne hagyja el, t�rjen vissza… De az asszony lehunyja szem�t, �s � �rzi, hogy egyre ink�bb t�volodik. Hatalm�ba ker�ti a k�ts�gbees�s, minden idegsz�l�val a m�gi�ba kapaszkodik, hogy visszah�zza; de egy n�la hatalmasabb er� elv�gja a sz�lakat, �s mag�hoz parancsolja az asszonyt, aki engedelmeskedik a h�v�snak. A sz�v m�g egy utols�t dobban, az izmok megfesz�lnek, a karcs� alak megremeg; azt�n egy s�haj, �s semmi. Csup�n egy �res porh�vely fekszik a szob�ban.

Iszony�, eddig sosem �rzett f�jdalom mar a sz�v�be. A testre roskad, �t�leli, �s csak fekszik, k�nnyek n�lk�l, n�m�n, hideg �rrel a sz�ve hely�n…”

Leveg� ut�n kapkodva �lt fel az �gyban. Eg�sz test�t r�zta a zokog�s, az �lomb�li f�jdalom. M�lyeket l�legezve pr�b�lt megnyugodni, de beletelt egy kis id�be, am�g elcsitult a k�n. Kit�molygott a f�rd�szob�ba, �s hideg v�zzel megmosta az arc�t.

Visszat�rt a szob�j�ba, de csak, hogy azonnal kimenek�lj�n onnan. Most nem b�rt volna visszafek�dni az �gyba, �gy semmik�pp sem, hogy az �lomk�pek k�r�l�tte donganak.

A nappali kandall�j�ban m�r �sszeroskadt a t�z, csup�n a par�zsl� r�nk�k adtak n�mi f�nyt. Leroskadt egy fotelba, �s a tenyer�be hajtotta az arc�t.

- Mi�rt t�rt�nik ez velem? Mik ezek az �lmok?

- Az eml�keid – felelte egy kellemes n�i hang. Mortensen d�bbenten kapta fel a fej�t. �szre se vette, hogy az im�nt hangosan kimondta a gondolatait. Minden figyelme a behatol� fel� fordult.

- Ki maga? – k�rdezte. – Mutassa meg mag�t!

A n� kil�pett az �rnyak k�z�l. A f�rfi �les tekintettel vette szem�gyre.

A titokzatos l�togat� gy�ny�r� volt. Magas, t�k�letes alak, rafin�lt frizur�ba rendezett halov�ny arany hajzuhatag, nemes arc, szikr�z� k�ks�g� szemp�r. Vesz�lyes sz�ps�g, �llap�totta meg mag�ban. Nem sokan tudnak ellen�llni neki…

- Ki maga, �s hogy jutott be? – k�rdezte.

A n� k�nny�, hangtalan l�ptekkel s�t�lt el�re, �s �lt le a f�rfival szemben. �les mosoly villant fel, �s a vak�t�k�k szemp�r Mortensenre koncentr�lt.

- Nem fontos, hogy, hogy jutottam be – a n� hangja �gy sz�lt, mintha a t�l ez�stcsengetty�i zend�ltek volna meg. – Az a fontos, ami�rt j�ttem.

- �s mi�rt j�tt? – a f�rfinak komoly koncentr�ci�j�ba ker�lt, hogy ne fulladjon bele a tengerk�k szemekbe. Er�vel t�pte el mag�t t�l�k, �s megpr�b�lta ink�bb a n� eg�sz arc�t figyelni.

- Hogy seg�tsek. Seg�tsek eml�kezni.

- Maga csin�lta az �lmokat? – a f�rfit kir�zta a hideg.

A n� r�m�lten megr�zta a fej�t.

- Nem, nem, dehogyis! – szem�b�l s�t�tt az �rtatlans�g. – Akkor most nem lenn�k itt.

Mortensen gyanakodva figyelte, de nem tudott belek�tni a szavaiba. T�l kev�s volt az inform�ci�ja.

- Ki maga, �s mit akar? – ism�telte meg a k�rd�st.

A n� �desen r�mosolygott.

- Sz�l�tson Lisestr�nak. �s, hogy mit akarok… Nos, hagyja, hogy seg�tsek eml�kezni, �s megtudja!

A f�rfi makacsul r�zta a fej�t.

- Addig nem egyezem bele semmibe, am�g nem mondd t�bbet!

A n� fels�hajtott, �gy, ahogy ifj� any�k szoktak, engedve elk�nyeztetett kisgyermek�k leg�jabb szesz�ly�nek.

- Nyilv�n felismerte az �lm�ban szerepl� n�t… �s a gy�r�ket.

A f�rfi �vatosan b�lintott.

- Az a n�… olyan volt, mint Kaltes Kamilla. A gy�r�k pedig…

- … mint az �n r�gi, csal�di �r�ks�ge – fejezte be helyette a n�.

- Honnan tudja…? – d�bbent meg a f�rfi. A n� felemelte a kez�t.

- K�rem, ne idegeskedjen. Az a dolgom, hogy tudjam.

- Akkor nyilv�n tudja a magyar�zatot is… - jegyezte meg ep�sen a f�rfi.

A n� szeme megvillant, �s egy �rd�gi mosoly cik�zott �t a az arc�n.

- Szeretn� tudni? B�r a magyar�zat roppant egyszer�. Az�rt hasonl�tanak annyira, mert azonosak.

- Mir�l besz�l…? – akadt el a f�rfi hangja.

- Hallott m�r a reinkarn�ci�r�l?

Mortensen b�lintott.

- Akkor, ezek szerint…

A n�, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, �tvette a sz�t.

- �n az egyik el�z� �let�re eml�kezett, amelyben ismerte Kaltes Kamill�t, �s megalkotta a gy�r�ket. Az �r�ks�g�t… - elmosolyodott, de ett�l a mosolyt�l a f�rfit kir�zta a hideg. A n� erre �gyet sem vetve, folytatta.

- Kamilla pontosan eml�kszik mindenre. Felismerte �nt.

- Az nem lehet – d�bbent meg a f�rfi. – Nem l�tott �lca n�lk�l…

A n� egy int�ssel elhallgattatta.

- Arra nem is volt sz�ks�g. Kamilla minden �let�re eml�kszik; ez �gy van m�r felfoghatatlanul hossz� ideje. Felismerte �nt, �s ennek megfelel�en viselkedett.

- Mit akar? – n�zett a n� szem�be Mortensen.

- Fel�leszteni az eml�keit, �s egy�ttm�k�dni �nnel. Ez mindkett�nknek gy�m�lcs�z� kapcsolat lenne. �n is megkapn�, amire v�gyik, �s �n is.

- �s honnan tudja, hogy �n mire v�gyom? – Mortensen megpr�b�lt a n� l�ny�nek legm�ly�re n�zni. Lisestra halkan felnevetett.

- Ott van a szem�ben. Vagy ha ez nem lenne el�g, gondoljon az �lmaira.

A f�rfi elt�prengett. Az ut�bbi id�k l�tom�sszer� k�pei ott kavarogtak benne. Igaza lehet ennek a n�nek? T�nyleg erre v�gyik? T�nyleg szerelmes? Az biztos, hogy valami megmagyar�zhatatlan vonz�st �rzett m�r az els� tal�lkoz�skor. De kitarthat egy �rzelem ilyen hossz� id�n �t? A t�zbe b�mult.

- Ki bizony – Lisestra is az izz� r�nk�ket n�zte. – Se az �rzelmek, se az eml�kek nem vesznek el. El�bbiek legfeljebb jelent�ktelenn�, �rt�ktelenn� fakulnak, t�ll�p�nk rajtuk. De ha valakivel kapcsolatban voltunk, ha gy�l�lt�k, ha im�dtuk, �vezredekre el�re hat�ssal lesz r�nk. Magunkkal hurcoljuk az ir�nta val� �rzelmeket, �s b�rhol tal�lkozunk is vele, �ntudatlanul felismerj�k.

- Mit k�r az�rt, hogy el�bressze az eml�keimet? – a f�rfi d�nt�tt. A n� arc�n �tvillant egy hideg, sz�m�t� mosoly.

- Az�rt semmit.

- Akkor csin�lja! – adta ki az utas�t�st a f�rfi.

- Ahogy k�v�nja – Lisestra felemelkedett, �s Mortensen el� s�t�lt. A f�rfi nyugtalanul megmozdult, �m a n� parancsa meg�ll�totta.

- Maradjon �lve.

Lisestra Mortensen hal�nt�k�ra helyezte ujjait. �rint�se k�nny� volt, s�lytalan. Lehunyta a szem�t. Mortensen t�relmesen v�rt, �m nem t�rt�nt semmi. M�r �pp sz�v� akarta tenni ezt, �m ekkor l�legzete elakadt. �gy �rezte, elm�j�ben leomlik egy fal. Az el�seregl� k�pek el�rasztott�k a tudat�t. �r�lt k�osz tombolt, az eml�kek �s az �rzelmek vadul �rv�nylettek, �s k�nz� f�jdalom has�tott a fej�be. Feljajdult, �s �sszeg�rnyedt. Szem�ben megjelentek a f�jdalom k�nnyei.

Egy �r�kk�val�s�gnak �rezte, am�g a roham csillapodott, �s elcsitultak az elm�j�t gy�tr� hull�mok. Felemelkedett, tekintete Lisestr�t kereste.

A n� k�zben vissza�lt a hely�re, �s most �t figyelte; az arca z�rt maradt, kif�rk�szhetetlen.

- Ahhoz k�pest, hogy eltelt 2000 �v, j�l tartja mag�t – jegyezte meg Mortensen egy cinikus f�lmosoly k�s�ret�ben.

- Nem panaszkodhatom – Lisestra h�v�sen viszonozta a mosolyt. V�rt. Mortensen l�tta ezt. M�s k�r�lm�nyek k�z�tt �lvezte volna a j�tszm�t; most azonban t�l f�radt �s t�relmetlen volt hozz�. Keser�en elmosolyodott.

- Mer�sz l�p�s volt idej�nnie. Becsaptak – nem fejtette ki b�vebben. Lisestra t�tov�z�s n�lk�l v�laszolt.

- Csup�n elhallgattunk dolgokat. De ez l�nyegtelen. A helyzet az�ta megv�ltozott.

- Amennyiben? – Mortensen hangj�nak jegess�ge mellet a kint tombol� vihar szel�dnek tetszett.

- Amennyiben most c�ljaink �sszev�gnak.

Cs�nd telepedett a szob�ra. A kandall�ban megadta mag�t egy vastag r�nk, �s darabokra hullott.

- Ezt fejtse ki b�vebben – t�rte meg a csendet Mortensen.

- �n arra v�gyik - kezdte Lisestra –, hogy Kamilla visszat�rjen �nh�z. Ha el�g t�relmes, a gy�r�kkel el�rheti ezt. �s ha el�g kitart�, meggyeng�theti annyira, hogy elvehess�k t�le a medaliont.

- Cs�b�t� aj�nlat – felelte a f�rfi g�nyosan. – Csup�n egy probl�ma van: nem hiszek �nnek.

- Nyugodtan hihet – Lisestra nem j�tt ki a sodr�b�l. – Annak idej�n erre sem id�nk nem volt, sem ig�ny�nk; nem �rt�nk volna vele semmit. Most igen. Ha megszerezz�k az � medalionj�t, elkaphatjuk a t�rsait is.

- A t�rsait is – ism�telte meg elmerengve Mortensen. Megelevenedtek a r�gi szavak t�red�kei; r�szletek, amiknek akkor nem szentelt figyelmet. „Elvesztett�nk mindent… csak a puszta �let�nk maradt… nem marad vel�nk… le kell tenn�nk…” – H�nyan vannak?

- Mindig hatan – suttogta Lisestra. – Hatan mellett�k �s hatan mellett�nk.

- Akkor mi�rt most? – k�rdezte Mortensen �sszezavarodva.

- A Buk�s ut�n meggyeng�ltek – magyar�zta a n�. – Egyszerre mindig csak egy �lt. Hossz�-hossz� ideje ez az els� alkalom, hogy az � oldalukon mind a hat Kiv�lasztott eleven. Lej�rt az id�m – v�ltott t�m�t. Fel�llt. – Hogy d�nt�tt?

Mortensen a t�zbe b�mult. K�ts�gek k�z�tt h�ny�dott. Mit tegyen? Szereti, v�gyik arra, hogy mellette legyen, �gy, mint r�gen… De van joga ahhoz, van �rtelme annak, ha er�szakkal r�ncolja mag�hoz? Eml�kezett, �, nagyon j�l eml�kezett, hogy mi t�rt�nt akkor… A jegess�, hidegg� v�l� tekintet, az elt�volod�s… A gy�r� elszak�totta �ket egym�st�l.

„A szerelem volt az �r” csend�ltek fel az elm�lt id�k szavai. �m mikor �gy d�nt�tt volna, hogy elutas�tja Lisestra aj�nlat�t, m�s, frissebb eml�kek t�rtek a felsz�nre.

„Pontosan eml�kszik mindenre. Felismerte �nt, �s ennek megfelel�en viselkedett.” A f�rfi megingott.

„Engem nem tud megt�rni, felesleges pr�b�lkoznia.”

A f�rfiban fellobbant a d�h, amit a b�zison is �rzett. Nem tudja megt�rni? Ostoba? Majd � megmutatja! D�nt�tt. Fel�llt, �s farkasszemet n�zett Lisestr�val. Az �let�t megv�ltoztat� szavak hat�rozottan csend�ltek fel.

- Elfogadom a felt�teleit.

Lisestra el�gedetten elmosolyodott. Valahol, t�vol a Mortensenek kast�ly�t�l egy f�rfi ajk�n ugyanez a mosoly j�tszott, mik�zben tekintete egy pillanatra sem mozdult el egy lassan feket�v� s�t�t�l� m�lyk�k b�bur�l.

- Akkor mutassa az utat.

Mortensen b�lintott, �s az ajt� fel� indult. D�szes termeken haladtak kereszt�l, a meglebben� gyertyal�ngok groteszkk� torz�tott�k az �rnyakat, a r�g halott �s�k komoran tekintettek le r�juk.

A f�rfi v�g�l megtorpant egy szer�ny, alacsony ajt� el�tt. Ujj�t a kilincs f�l�tti apr� sz�gre szor�totta. Az els� v�rcsepp kibuggyan�s�val egy id�ben az ajt� is kit�rult. Mortensen bel�pett, Lisestra sz�tlanul k�vette. Az ajt� hangtalanul becsuk�dott m�g�tt�k.

Az apr� szob�t dereng�, halv�ny, mag�b�l a falakb�l �s a padl�b�l �rad� f�ny vil�g�totta meg. Lisestra k�v�ncsian n�zett k�r�l.

Ez lehetett a kast�ly val�di sz�ve. Mortensenek hossz� gener�ci�ja gy�jt�tte �ssze az itt rejt�z� kincseket. M�t�rgyak, fegyverek, krist�lyok, �kszerek; mindegyik k�l�nleges, egyedi �s hatalmas er�t hordoz. Lisestra libab�r�s lett a m�gi�t�l.

A f�rfit l�that�an nem zavarta a t�rgyak kisug�rz�sa. T�tov�z�s n�lk�l l�pett egy finoman faragott, antik szekr�nyk�hez, �s kiemelt egy apr� dobozt. K�rd�n Lisestr�ra pillantott.

- Meg kell �j�tanunk a var�zslatot – felelte a n�. – T�gas helyre lesz sz�ks�g�nk, ahol nem lehetnek ilyen er�s aur�j� t�rgyak. Megzavarn�k a szertart�st.

A f�rfi b�lintott.

- K�vessen.

Elhagyt�k az apr� szob�t. Ism�t n�mas�gba �s f�lhom�lyba vesz� folyos�kon �s szob�kon kereszt�l vezetett az �tjuk, m�g v�g�l Mortensen hat�rozottan benyitott egy �velt, s�t�tre lakkozott ajt�n. A f�rfi int�s�re fellobbantak a s�t�ts�gbe burkol�z� terem f�kly�i. Lisestra figyelmesen k�r�ln�zett.

Az ajt�val szembeni falat hatalmas ablakok alkott�k, l�legzetel�ll�t� kil�t�st adva. A sz�l teljes er�vel tombolt, szinte a f�ldig meghajtva a b�szke f�kat, a rongyfoszl�nyk�nt cib�lt felh�k hol elfedt�k, hol szabadon hagyt�k az ereje telj�ben t�nd�kl� holdat. A sz�l k�nye-kedve szerint vonta ez�st�s ragyog�sba, vagy elemi s�t�ts�gbe a v�lgyet.

A t�bbi falat vil�gos sz�n�re festett�k, h�j�n mindenfajta d�sz�t�snek; egyhang�s�gukat csak a r�juk r�gz�tett fegyverek �s f�kly�k t�rt�k meg. �m az igazi l�tv�nyoss�got a terem padl�ja jelentette.

Az �aranysz�n� j�r�lapokon s�t�tv�r�s k�r�k �s szimb�lumok kavalk�dja kavargott; a sz�d�t� minta k�nnyen mag�val ragadta a tapasztalatlan szeml�l�t.

- A plafont t�k�r bor�tja – jegyezte meg a f�rfi, l�tva Lisestra f�rk�sz� tekintet�t.

- Gyakran id�z d�mont? – k�rdezte foghegyr�l a n�, mik�zben egy megfelel�nek �t�lt szimb�lumcsoport fel� indult.

- Nem. Az a nagyap�m hobbija volt – Mortensen macskal�ptekkel k�vette. – Mit akar tenni? Hogy lehet meg�j�tani, fel�breszteni a gy�r�k erej�t?

- Meg kell id�zni az �selemeket �s a sz�nd�kot. M�g jobb lenne, ha a r�gi �rz�st is lehetne, de mivel az jelen pillanatban nem k�lcs�n�s… - sajn�lkozva v�llat vont, �s f�lbehagyva a mondatot, m�sk�pp folytatta. – Miel�tt elkezdj�k, sz�ks�g�nk lesz p�r apr� el�k�sz�letre.

◦◦◦

Gomolyg� f�st �s halov�ny gyertyaf�ny t�lt�tte meg a f�lhom�lyba burkol�z� termet. Mortensen egy hatalmas k�rben �ll� pentagramma k�zep�n t�rdelt, kez�ben a gy�r�ket rejt� dobozzal. A nagy k�rh�z n�gy kisebb kapcsol�dott, az �gt�jaknak megfelel� ir�nyban; a k�rvonalakon hidegen izz� r�n�k sorakoztak.

A pentagramma cs�csaira �t krist�lyt helyeztek, azokon f�st�l�k �lltak. A f�rfi m�ly leveg�t vett, lesz�vta a f�st�t, �s kif�jta. A k�r�n k�v�l �ll� Lisestra moh� tekintettel figyelte.

Mortensen k�nt�lni kezdett. A r�n�k felizzottak, a f�st megs�r�s�d�tt. A gy�lekez� energi�k lassan megt�lt�tt�k a k�rt, �s megemelt�k a terem h�m�rs�klet�t. A f�rfi elhallgatott, Lisestra mozdulatlann� dermedt.

Mortensen a f�ldre helyezte a gy�r�ket, �s fel�llt. A nyugati k�r fel� fordult. Felemelte a kez�t, �s hozz�kezdett az id�z�shez.

- F�ld! �bredj fel m�ly �lmodb�l, rezzenj fel a k�bulatb�l! Eml�kezz a r�ges-r�gi, sz�lbe sz�rt szavakra, a neked aj�nlott �ldozatra! J�jj most, engedelmeskedj fiad szav�nak! Add nekem er�d, hogy a m�gia sz�lait �jrafonjam, a r�gi tud�st meg�j�tsam!

A k�rben s�t�tz�ld dereng�s t�madt. A f�ld megid�zett szelleme hajlott h�t�, �reg any�ka k�p�ben jelent meg.

A f�rfi tett egy negyedfordulatot, �s az �szaki k�r szellem�t sz�l�totta.

- V�z! A folyton v�ltoz�, te, ki minden�tt ott vagy, haldd szavam! Rejtelmek, titkok �rz�je, szerencse asszonya mosolyogj r�m, fogadj kegyedbe, ahogy r�gen is tetted. �rzelmek forr�sa, seg�ts c�lom el�r�s�ben!

Halov�nyk�k dereng�sb�l form�lt, leplekbe burkol�z� asszony jelent meg. Mortensen kelet fel� fordult.

- Sz�l! Hatalmas �r, egyszer gondos, m�skor kegyetlen, gyors sz�rnyakon j�r� fens�g, tisztelj meg jelenl�teddel! Vidd messzire szavam, ahogy vitted r�gen, hova te bel�phetsz, eressz be engem is, ne legyenek z�rt utak el�ttem!

�rv�nyl�s kelt, lila, z�ld �s k�k f�nyek olvadtak �ssze, megform�lva egy magas f�rfi alakj�t. A var�zsl� most d�l fel� fordult.

- T�z! A szenved�lyes, a puszt�t�, a hatalom hordoz�ja! �letet adsz, tisztul�st �s kegyetlen hal�lt! Te form�ltad meg a f�ld csontj�t, k�t�tted meg a m�gi�t. �ledjen most fel a r�gi par�zs, legyen �jra �p a var�zs! Te k�s�rj el utamon, hogy a j�g el�ttem meghajoljon!

A t�z sz�neib�l kiboml� f�rfi l�ngol� tekintettel n�zett Mortensenre. A k�r teljess� v�lt. A f�rfi let�rdelt, el�h�zott egy fekete peng�j�, k�t�l� t�rt, �s sebet ejtett az ujj�n. K�t v�rcsepp hullt al�.

Reccsen�s v�gott v�gig a termen, �s a m�gia �letre kelt. A term�szet er�i tett�k a dolgukat, v�gigfutottak a r�n�k �ltal meghat�rozott s�von. Az er� elszabadult, a gy�r�k �les f�nnyel felizzottak.

A sas arany f�nnyel l�ngolt, sz�rny�t emelte; szabadulni v�gyott. �m k�pm�sa ut�n ny�lt a f�ld, �s a mad�r lezuhant, sz�rnyai ernyedten l�gtak, ereje eleny�szett. A rep�lni v�gy� mozdulatlann� dermedt.

A p�rduc megr�zta mag�t, ugrani k�sz�lt, �m t�rs�t a m�sik gy�r�n maga al� gy�rte a v�z, mocs�rr� v�ltozott a f�ld, �s a nagymacska fogolly� lett.

A puma b�szk�n felszegett fejjel n�zett sorsa el�, �m a tombol� sz�l h�tral�kte, meghajtotta kem�ny fej�t, b�szkes�ge megt�rt, darabjait szertesz�rta a vihar.

A t�ltos a fej�t r�zta, sz�guldott volna, �m l�ngs�v�ny emelkedett k�r�l�tte, sz�r�be kapott, beker�tette, kar�mba z�rta.

A gy�r�k ragyog�sa tompult, az el�sz�l�tott er�k lassan elsziv�rogtak; ism�t rendesen lehetett l�legezni. Mortensen remegve, kimer�lten t�rdelt. Az utols� f�ny is kihunyt, eleny�szett az utols� izz� r�na, hamv�ba f�lt az utols� gyertya.

A s�t�ts�gbe borult terem csendj�t csak Lisestra cip�sark�nak kopog�sa t�rte meg. A n� az ablakfalhoz l�pett, �s elh�zta az egyik t�ml�t. A kinti vihar kapva kapott az alkalmon, �s s�v�tve t�rt be a terembe. A n� �that� pillant�st vetett a f�rfira.

- A var�zslat meg�jult, de m�g id� kell a megszil�rdul�s�hoz. Samhain napj�n tal�lkozunk. Addig k�sz�lj�n f�l.

Mortensen csak b�lintott; nem volt ereje besz�lni. Lisestra kil�pett az �jszak�ba. Lil�s f�ny vette k�r�l alakj�t, majd a f�ny �sszezsugorodott, �s eleny�szett. Az ablak becsuk�dott, �s a terem ism�t csendbe burkol�zott. Mortensen mag�ra maradt.

A kinti viharban, a tombol� sz�llel mit sem t�r�dve, apr�cska kolibri rep�lt, szerfelett el�gedetten. Ura boldog lesz; az els� l�p�s sikerrel j�rt.

* * *

A nemes pej megtorpant. A l� felemelte a fej�t, �s a f�l�t hegyezte.

Csend uralta az er�t. A hajnal m�r k�zeledett, de m�g t�l t�vol j�rt ahhoz, hogy a kor�n kel� madarak megsz�laljanak. A leveg� m�g �rizte az �jszaka hideg�t, a nedvess�g apr� harmatcseppekbe gy�lt a n�v�nyeken. K�d gomolygott az �vsz�zados f�k t�v�ben. A l� mozdulatlanul �llt.

Az id� telt, �s az �llat lassan megnyugodott. Tov�bbindult. L�pte nem vert zajt, elnyelte a harmatt�l megpuhult avar. Az �sz derek�n j�rtak; a f�k megkezdt�k leveleik elhullat�s�t.

Az �s�reg erd� v�get �rt. A szikl�s parton nem �ltek meg a f�k, a tenger t�k�rsima felsz�ne a v�gtelenbe veszett.

A l� meg�llt a hatalmas, az erd� hat�r�t �rz� t�lgyn�l. Ism�t f�lelt, �s most sikerrel j�rt. Halk pattan�st hallott; k�vet�je el�rulta mag�t. A sejt�s val�s�gg� er�s�d�tt. A l� k�rbef�rk�szett, de nem siker�lt felfedeznie a leselked�t. Rosszkedv�en csapott egyet a fark�val, �s �gy d�nt�tt, kock�ztat. Halv�ny aranyf�ny vette k�r�l. A ragyog�sb�l sz�tt l�alak f�rge m�kuss� zsugorodott, �s a f�ny eltompult. A m�kus megr�zta mag�t, �s apr� karmait a f�ba m�lyesztve, f�rg�n felszaladt. Elrejt�z�tt az �gak k�z�tt, �s a gondolataiba mer�lt.

Tudta, hogy ki k�veti, �s cseppet sem volt �ny�re a dolog. A lopakod� minden felt�telez�se ellen�re, a mostani �tj�nak semmi k�ze nem volt a feladatukhoz. Nem akart k�z�ns�get, de a k�vet�j�vel folytatott hosszas vit�hoz sem volt kedve. �s k�zben szor�totta az id�. A m�kus mogorv�n b�mult maga el�.

Felt�madt a sz�l, �s v�gigborzolta a lombkoron�kat, let�pve a megf�radt leveleket, �s felzavarva a tenger sima felsz�n�t. A fekete gombszemek elgondolkozva k�vett�k egy barn�ra fonnyadt lev�l �tj�t, ami a v�z mellett �rt f�ldet. A m�kus szeme felcsillant. Fajt�j�ra jellemz� f�rges�ggel t�nt el egy m�ly od�ban, hogy onnan mint karcs� bots�ska ker�lj�n el�. A rovar az egyik k�ls� �g sz�l�re egyens�lyozott, �s v�rt.

K�l�n�sen er�s sz�ll�k�s �rkezett, falevelek kavalk�dj�t sodorva mag�val. A s�ska elengedte a gallyat, �s hagyta, hogy a sz�l mag�val vigye. Kereszt�lrep�lt a szikl�s r�szen, �s m�r a part is m�g�tte maradt, mikor r�pte lanyhulni kezdett. A s�ska a v�zre zuhant, �s ellen�ll�s n�lk�l s�llyedt al�. A f�ny ism�t k�rbevette.

Izmos delfin indult a l�t�hat�r perem�n dereng� sziget fel�.

◦◦◦

A kop�r, szikl�s f�lddarabon nem �ltek meg a f�k �s a l�gy vir�gok; csup�n a bar�ts�gtalan, t�sk�s bokrok �s az elpuszt�thatatlanul sz�v�s f�f�l�k harcoltak az elemekkel.

A sziget k�zep�n, egy apr� horpad�sban k�l�n�sen sok t�sk�s n�v�ny vert tany�t, �s �ll�tott �thatolhatatlan akad�lyt az erre vet�d� v�ndoroknak. �m a pej parip�t nem rettentette vissza; ismert egy keskeny, kevesek sz�m�ra j�rhat� �sv�nyt. A csap�s v�g�ben halov�ny sziv�rv�nysz�n� �t emelkedett az �g fel�, hogy elt�nj�n a bokrok legmagasabb �gain�l. A lovat ez cseppet sem zavarta; t�tov�z�s n�lk�l l�pett fel a sziv�rv�ny�tra, �s lend�lt v�gt�ba.

Az �ton ha nem is egy m�sik vil�gba, de mindenk�ppen m�shova ker�lt; k�r�l�tte a m�lys�gesen fekete, hideg �r, miben semmi sincs, �s ott van mindennek a lehet�s�ge; csup�n a t�voli csillagok el�rhetetlen gy�m�ntf�nye adott t�mpontot. Az egyetlen dolog, ami a val�s�ghoz �s az �lethez kapcsolta, a l�ba alatt fut� �t volt. Er�sen kellett koncentr�lnia, hogy ne v�tse el a l�p�st; egyetlen rossz mozdulat, �s menthetetlen�l belezuhan a k�r�l�tte �s�t� semmibe.

Az �t nem volt hossz�; lassan ereszkedni kezdett, majd v�get �rt. A l� kil�pett egy apr�, selyemf�v� tiszt�sra, melyet haragosz�ld sz�nben pomp�z�, veszedelmes t�sk�j� bokrok z�rtak el a k�lvil�gt�l. �m ahogy az �t m�sik v�g�n is �sv�ny ny�lt, itt is f�lreh�z�dtak a bokrok az �tj�b�l.

A t�sk�s falon t�l mesevil�g t�rult fel. A m�ly szurdok csup�n egy keskeny r�sen kereszt�l kapott f�nyt, de ezt megsokszorozt�k a sim�ra csiszolt, rafin�ltan elhelyezett krist�lyt�bl�k; �gy a v�lgy tele volt �lettel. A keskeny v�gatot halkan csobog� patak szelte kett�, z�ld f�, �s vir�g�z�nbe burkol�z� cserj�k, fut�n�v�nyek t�lt�tt�k meg. �lmos�t� nyugalom borult a tompa narancs, v�r�s �s eleven z�ld sz�nben pomp�z� t�jra.

A l� alakja aranys�rga f�nnyel izzott fel. A kihuny� ragyog�s egy magas, fekete haj� f�rfit hagyott h�tra. A f�rfi eleg�ns, kecses l�ptekkel indult el, �s a v�lgyecske sz�ve fel� tartott.

A t�zv�r�s kelyh� vir�gok felfutottak az alacsony, t�r�keny n� szobr�ra. Az asszony �lmodozva, mosolyogva n�zett kelet fel�, hossz� hajfonata k�gy�k�nt hullott al�.

A f�rfi v�gigsim�tott a szobor arcvon�sain, majd let�rdelt, �s kez�t a f�ldre tette. A talaj remegni kezdett, �s tejfeh�r holdk�vet l�k�tt a felsz�nre. A f�rfi felemelte a k�nnycsepp form�j�, csiszolt krist�lyt, �s �vatos mozdulattal a n� fejp�ntj�ba illesztette.

- H�t �gy csin�lod!

A f�rfi megdermedt, j�romcsontj�n megfesz�lt a b�r. Semleges hangon v�laszolt, befejezve a megkezdett mozdulatot.

- Hogy jutott�l be?

A n� halkan felnevetett.

- Mintha nem tudn�d. A v�delmek kiv�l�ak; senkit nem engednek be, aki �rt� sz�nd�kkal �rkezik.

A f�rfi megfordult, s�t�t szeme kiismerhetetlen�l f�rk�szte a n�t.

- Nem hiszem, hogy eml�kezni j�tt�l. Sosem volt�l egy nosztalgi�z� t�pus.

- Tal�n m�gis – s�t�lt k�zelebb a n�, ajk�n kaj�n mosollyal. A f�rfi hidegen n�zett r�.

- Mit akarsz, Lisestra?

A n� mosolya �gy t�nt el, mintha sose l�tezett volna. K�k szeme eljegesedett.

- Alkut aj�nlok, Kili�n.

A f�rfi nem mozdult. V�rt. V�g�l Lisestra k�nytelen volt folytatni.

- Ugyanazt a megb�zat�st kaptuk. Hozz �ssze nekem egy tal�lk�t M�de�val, �s m�k�dj�nk egy�tt.

Kili�n elgondolkozva figyelte Lisestr�t.

- Megfenyegetett – vonta le v�g�l a k�vetkeztet�st. A n� d�h�sen felkapta a fej�t.

- Mib�l gondolod?

Kili�n elmosolyodott.

- Teh�t igazam van.

- �s ha igen? – szegte fel �ll�t dacosan Lisestra. – Azt aj�nlatomon ez semmit sem v�ltoztat.

- Nem – ism�telte meg elkomorodva a f�rfi. – Val�ban nem.

Hallgattak.

- B�r j�l�rtes�lts�ged k�ts�gk�v�l leny�g�z�, a v�laszom nem – v�laszolta v�g�l csendesen a f�rfi. A n� szeme d�h�sen megvillant.

- Mi�rt nem? Ez mindannyiunk �rdek�t szolg�ln�.

- Ha ez igaz lenne, most nem lenn�l itt – c�folta meg a f�rfi, fekete szeme j�gbe fagyott t�k�nt villant a n�re. – Nem seg�tek neked, Lisestra. Tov�bb�tom az �zenetedet M�de�nak, de r�m ne sz�m�ts. Egyed�l kell boldogulnod. Igaz – f�zte hozz� –, ez neked bizony�ra nem fog probl�m�t okozni – s�t�t szeme g�nyosan villant meg.

- Nyugodt lehetsz; nem fog – b�lintott hidegen Lisestra. – De te jobban tenn�d, ha nyugtalankodn�l: nem felejtem el az �jabb visszautas�t�st, Kili�n – lil�s ragyog�s t�madt, �s pillanatokkal k�s�bb m�r egy jeges tekintet� sas sz�rnyalt az �g fel�.

A s�t�t szemp�r v�gigk�vette a mad�r �tj�t, majd a f�rfi visszafordult a szoborhoz. M�g egyszer meg�rintette a holdk�vet, majd elfordult, mik�zben k�rbevette az aranyl� f�ny.

A szobor mag�ra maradt, �s a t�volod� patadobog�s felverte a v�lgy cs�ndj�t.

* * *

- Kili�n!

A hang t�lharsogta a mindig zs�folt el�t�r l�rm�j�t. A fekete haj� f�rfi fels�hajtott, �s megfordult.

- Igen, K�mea?

Az �t v�gre utol�r� n� d�h�sen f�jt egyet, ez�stsz�rke szeme szikr�t h�nyt.

- Besz�ln�nk kell – sziszegte a f�rfinak, f�ken tartva haragj�t. P�ran megtorpantak, �s �rdekl�dve figyelt�k a kibontakoz�f�lben l�v� konfliktust.

- Nem, nem kell – felelte a f�rfi, �s elfordult. K�mea megragadta a karj�t, �s visszatartotta.

- De igenis kell, �s err�l nem vagyok hajland� vit�t nyitni – �les mosolyt villantott a f�rfira. – Vagy jobb szeretn�d, ha itt t�rgyaln�nk?

Kili�n egy gyors pillant�ssal felm�rte, hogy a b�m�sz t�meg egyre csak n�, �s kelletlen�l b�lintott. K�vette K�me�t; a t�meg sz�tny�lt, majd bez�r�dott m�g�tt�k, �s n�mi tal�lgat�s �s csal�dott mormol�s ut�n az emberek sz�toszlottak.

A p�ros n�m�n haladt a palota fels� �s f�lrees� szintjei fel�. V�g�l K�mea kiv�lasztott egy apr�, elhagyatott olvas�szob�t, nem messze a k�nyvt�rt�l. Kili�n sz� n�lk�l s�t�lt kereszt�l a kicsiny helyis�gen, �s t�maszkodott a falnak az ablak mellett.

K�mea gondosan bez�rta az ajt�t, majd a f�rfira t�madt.

- Hol volt�l? Mindenhol kerestelek!

- B�ntja a b�szkes�ged, hogy nem tudt�l k�vetni? – k�rdezett vissza egykedv�en Kili�n.

K�mea nem vette a f�radts�got, hogy sz�gyenkez�st sz�nleljen. �pp ellenkez�leg.

- Ha m�r sz�ba ker�lt, megk�rdezem: legal�bb j�l sz�rakozt�l? �s ha m�r ilyen kedvesen �rdekl�dsz – folytatta g�nyosan -, k�sz�n�m, nem f�ztam meg a k�dben!

- Mennyi ideig v�rt�l? – �rdekl�d�tt a f�rfi. K�mea d�h�sen f�jt egyet.

- Ne tereld a t�m�t! �gy l�tom, semmit sem v�ltozt�l az �vezredek alatt; ugyan�gy k�ptelen vagy az egy�ttm�k�d�sre, mint r�gen!

Kili�n f�lbeszak�totta.

- Ezt ne kezdj�k �jra, K�mea! Ha csak ennyit akart�l mondani… - ell�kte mag�t az ablakt�l.

- M�g nem fejeztem be – l�pett el� K�mea.

- Hallgatlak – s�hajtott fel a f�rfi. Meglepet�s�re a n� megr�zta a fej�t.

- Nem Kili�n, ezt m�g egyszer nem j�tsszuk el. Most nem fogom hagyni, hogy feld�h�ts, majd lel�pj.

A f�rfi keser�en elmosolyodott.

- Ennyire kiismerhet� lenn�k?

K�mea elgondolkozva n�zte.

- Volt id�, mikor azt mondtam volna, hogy ismerlek. Ma m�r nem tudom, h�nyad�n �llunk – felelte v�g�l cs�ndesen.

Kili�n arca elkomorodott. A f�rfi elfordult.

- Nem kell agg�dnod, nem l�tok hozz� n�lk�led a kutat�shoz. Ha m�sokat is megk�rdezel, elmondt�k volna, hogy az �vnek ezen a napj�n sosem vagyok itt.

K�mea Kili�n mell� l�pett, �s a tekintet�t kereste. Az ez�stsz�rke szemek lankadatlanul f�rk�szt�k a f�rfi arc�t, de a s�t�t szemp�r �thatolhatatlan maradt.

- Hol volt�l? – k�rdezte v�g�l csendesen K�mea. A f�rfi fels�hajtott.

- Mirjam s�rj�n�l, ha annyira tudni akarod.

K�mea zavartan az ajk�ba harapott, �s lehajtotta a fej�t.

- Sajn�lom – suttogta. – Nem akartam…

- Mindegy, mit akart�l – felelte f�radtan Kili�n. – Most, ha megbocs�tasz, dolgom van – az ajt� fel� indult. M�r a kilincsen volt a keze, mikor K�mea b�tortalanul ut�nasz�lt.

- Hogy halt meg? �s mikor?

A f�rfi megtorpant.

- Nem sokkal a f�v�ros pusztul�sa ut�n – felelte, gondosan kisz�m�tott, semleges hangsz�nnel pal�stolva �rz�seit. – L�lekt�rrel �lt�k meg.

- Ki tette? – suttogta d�bbenten K�mea, sz�v�ben �led� haraggal. Kili�n keze kifeh�redett, ahogy a kilincset markolta, hangja s�t�t �rzelmekkel telt meg, mik�zben szinte k�pte a nevet.

- Lisestra.

Az ajt� hangosan becsap�dott a t�voz� f�rfi ut�n, �s K�mea mag�ra maradt.

* * *

Lisestra k�r�l felizzott a leveg�, ahogy bel�pett az apr� szob�ba. A kicsiny helyis�get szinte teljesen kit�lt�tte egy hatalmas, embermagas, csiszolt krist�lyg�mb. A g�mbben k�l�n�s, feh�res f�st kavargott, nyugtalan�t� hull�mokat �s �rv�nyeket keltve. A szob�csk�t csup�n a krist�lyb�l �rad�, folyamatosan mozg�sban l�v�, lila �s eleven b�bor sz�n� f�ny vil�g�totta meg.

Lisestra a k�h�z l�pett, �s annak h�v�s felsz�n�re helyezte a tenyer�t. Egy nevet suttogott.

- Mirjam.

A k�d fel�rv�nylett, �s kibontakozott egy alacsony, �tl�tsz� n� szellemalakja. Lisestra egy fut� pillanatig elt�n�d�tt azon, hogy vajon ki form�lhatta meg a kicsiny szurdokban rejt�z� s�ron �ll� szobrot. B�rki is volt az ismeretlen m�v�sz, t�k�letes munk�t v�gzett.

A szellem f�radtan n�zett el�h�v�j�ra.

- Mit akarsz, Lisestra?

- Milyen �rdekes v�letlen – ny�jtotta el a szavakat g�nyosan Lisestra. – Ma m�r te vagy a m�sodik, aki ezt k�rdezi t�lem.

- Akkor tedd meg nekem azt a sz�vess�get, hogy levonod a megfelel� k�vetkeztet�st, �s b�k�n hagysz – morogta Mirjam.

- Nem hiszem – l�pett k�zelebb Lisestra d�h�sen -, hogy pont neked van okod panaszkodni.

- Mi�rt, neked tal�n t�bb okod van r�? – k�rdezett vissza szemtelen�l Mirjam. A v�lasz nem k�sett sok�ig; Lisestra felemelte a kez�t, �s Mirjamba �rj�t� k�n has�tott. F�jdalmas ki�lt�st hallatva g�rnyedt �ssze, de szinte azonnal ki is egyenesedett, �s �sszeszor�tott sz�jjal t�rte a tov�bbi f�jdalmat. Lisestra elgondolkozva n�zte.

- Sokak lelk�t ejtettem csapd�ba 36000 �ve. M�ra az �lland� szenved�s mindannyiukat megt�rte, a dr�ga nevel�sz�leimet is – nevetett fel g�nyosan, majd az izz� tekintet ism�t Mirjamra koncentr�lt. – De te mindv�gig ellen�llt�l!

- �s most megfejtetted a rejt�lyt – �llap�totta meg Mirjam.

- Meg bizony – b�lintott Lisestra. G�nyosan folytatta. – Milyen okos! Egy t�k�letes szobor a s�ron, felhaszn�lva a k�z�s elem erej�t; �s egy holdk�, mi a l�lek helyett szenved, �s a vil�ghoz kapcsolja azt, hogy fel ne adja a rem�nyt. Csak az a k�r, hogy �vente �j k�re van sz�ks�g, mert a r�git felem�szti a feladat!

- K�r? – k�rdezett vissza, rosszat sejtve, Mirjam. – Mi�rt k�r?

- �, nem nekem k�r – mosolyodott el fenyeget�en Lisestra. –Hanem neked! Mi lesz veled, ha valahai f�rjed m�r nem tud �j k�vet illeszteni a r�gi hely�re?

- Mi akad�lyozn� ebben? – �rdekl�d�tt Mirjam.

- Csak nem gondolod, hogy megengedek ilyesmit a rabszolg�mnak? – Lisestra m�rgez� mosolya �des volt, ak�r a m�z. Mirjam megdermedt, k�rvonalai megremegtek. K�nyszer�tenie kellett mag�t, hogy higgadtan v�laszoljon.

- Hazudsz, Lisestra. Ha igaz lenne, amire c�lzol, akkor Kili�n most itt �llna melletted.

- Hamarosan itt lesz – sziszegte a n�.- M�r csak id� k�rd�se, hogy v�gleg lesz�moljunk a Csillagok N�p�vel! Az egyik Kiv�lasztott hamarosan a markunkban lesz!

- Lehet, hogy ez mind igaz – felelte csendesen Mirjam. – Nem tudhatom. De egyvalamiben biztos vagyok: Kili�n sosem lesz a rabszolg�d, Lisestra.

- Csak meg kell tal�lnom a m�dj�t, hogy �nk�nt v�llalja – biccentette f�lre a fej�t Lisestra.

- �s most t�lem v�rsz v�laszt? – k�rdezte keser�en Mirjam.

- Ismered a szab�lyokat – mosolygott r� �desen, m�gis fenyeget�en Lisestra. – Ha el�g id�t t�ltesz el bez�rva egy l�lekb�rt�nben, k�teles vagy igaz v�laszt adni a tulajdonosod k�rd�seire.

- Igen, ismerem a szab�lyokat – b�lintott hidegen Mirjam. – Teh�t azt k�rdezed, hogy mi az, amivel r�veheted Kili�nt, hogy �nk�nt lemondjon az akarat�r�l, �s a kezedbe adja azt? A v�lasz egyszer�: t�gy rabszolg�dd� valaki m�st, akit nagyon szeret, �s aj�nld fel neki: szerette szabad lesz, ha helyet cser�l vele.

- Zsaroljam meg valamelyik gyermek�vel? – t�n�d�tt el f�lhangosan Lisestra. – Nem sokat v�ltozhattak, mi�ta apjuk r�juk bukkant �s visszahozta �ket az �lomb�l az �l�k k�z� – gonoszul pillantott a b�rt�nbe z�rt l�lekre. – El kell ismernem, hogy igaz�n alapos munk�t v�gezt�l – Mirjam dacosan �sszeszor�totta a sz�j�t, �s nem v�laszolt. Lisestra folytatta. – Vagy esetleg aj�nljam fel a te szabads�godat?

Mirjam megr�zta a fej�t.

- �rtem nem tenn� meg.

- Nocsak – csod�lkozott Lisestra. – Pedig �n mindezid�ig azt hittem, hogy szerett�tek egym�st. Akkor mi�rt vett el?

- Szerett�k egym�st – felelte csendesen Mirjam. – De nem egyforma m�rt�kben. �n im�dtam; � volt sz�momra a nagy szerelem – hangja ell�gyult. – � is szeretett, de nem �gy, mint �n. Mindketten tudtuk, hogy az igazi t�rsa, az egyetlen, akinek valaha is odaadta a teljes sz�v�t, nem �n vagyok.

- Ki volt az? – k�rdezte izgatottan Lisestra.

- Az, akit mindig is gy�l�lt�l. K�mea.

Lisestra megvet�en felhorkant.

- �k m�r j�val az esk�v�t�k el�tt szak�tottak!

- Igen – b�lintott vid�man Mirjam. – Szak�tottak.

- Minek �r�lsz �gy? – n�zett r� gyanakodva Lisestra.

- Hogy mindketten �lnek. �n a helyedben vigy�zn�k; lehet, hogy megint hoppon maradsz! – hangosan felnevetett.

- Mire c�lozgatsz? – k�rdezte d�h�sen Lisestra.

- H�t nem egy�rtelm�? – felelte g�nyosan Mirjam. – Mindenk�ppen ki kell mondanom? H�t j�. Mindenki tudja r�lad, hogy sosem bocs�tod meg a visszautas�t�st, Lisestra. Az pedig ny�lt titok volt az udvarban, hogy b�r sz�mtalan udvarl�d akadt, egy f�rfit sosem kaphatt�l volna meg. Pedig tal�n Kili�n volt az egyetlen, akibe valaha is…

- Hallgass! – ki�ltott fel Lisestra. Haragja felforralta a leveg�t. – T�nj a szemem el�l!

Mirjam g�nyosan mosolyogva biccentett, �s felolvadt a f�stben. Lisestra mag�ra maradt. Halkan suttogott szavai s�t�t fenyeget�st hordoztak magukban.

- Mind megfizettek, erre esk�sz�m!

- �s mennyire kell ezt komolyan venni? – �rdekl�d�tt egy hajl�kony, g�nyos hang. Lisestra megp�rd�lt. Az enyh�n �ttetsz� M�dea �llt el�tte.