7. fejezet

- Kaltes Kamilla!

A zaj egy pillanatra elhalkult, ahogy a bálozók a lépcső tetején feltűnő alakra néztek, majd a lárma újult erővel csapott fel. Az úri társaság tagjai visszafordultak partnerükhöz, és folytatták a félbehagyott beszélgetést.

Kamilla könnyű léptekkel indult lefelé, miközben szeme a tömeget kutatta. Hűvös, tiszta tekintete végigsöpört a tarka karneválon.

Észrevette a félrehúzódott Lilith-Nétus párost. A félvámpír lány kihívóan rámosolygott. Kamilla nem törődött vele. Farkasszemet nézett a sötét Kiválasztottal. A mélybarna szempár nyugodtan viszonozta a pillantását, nem hátrált meg a jeges tekintet elől. Tűz égett benne, olyan tűz, amit a Bíró évszázadok óta nem látott. A diadal tüze volt ez, a beteljesedett győzelemé. Kamilla torka összeszorult. Ha a Mágus ilyen elégedett, az számára semmi jót nem jelent.

Komor gondolataiból egy könnyű érintés és egy évődő kérdés zökkentette ki.

- Hol jársz, húgocskám?

Kamilla felrezzent, és visszatért a terembe. Halványan elmosolyodott.

- Messze innen, egy békés, nyugodt helyen. Miért, mire gondoltál, Kerecsen?

A férfi vidáman felnevetett.

- Azt hittem, hogy gondolatban már a jövendőbelid mellett üldögélsz a tengerparton.

Kamilla felkacagott.

- Ez esetedben sokkal aktuálisabb téma lenne, nem? Hány éves is vagy már? Huszonnyolc?

A férfi felsóhajtott.

- Ne is mondd! A következő családi ülésen biztos napirendre kerül a kérdés: a vámpírmesterek zaklatása helyett miért nem nősülök már meg?! Iszonyúan unom.

- Magadnak köszönheted – mosolygott Kamilla. Nem titkolta, hogy remekül mulat bátyjaként szeretett rokonán.

A férfi játékosan a szívéhez kapott.

- Ah, hölgyem! Jégszívűséged kioltja bennem az élet lobogását, és a kétségbeesés tüzébe taszít! Hol van hát a híres női együttérzés, kérdem én, hol?

Kamilla vállat vont.

- A szobámban hagytam. Egyébként sem értem a sopánkodásodat. Ha már fázlal az én jegességem, de a szerelem tüzénél sem óhajtasz megmelegedni, akkor mi bajod a kétségbeesés lángjaival?

- Boszorkányokkal sose vitatkozom – emelte fel a kezét megadóan Kerecsen. – És most, hogy ily fölényes győzelmet aratott felettem a hölgy, megtisztel azzal, hogy megengedi, hogy szülei elé kísérjem?

- A legnagyobb örömmel.

A lány belekarolt Kerecsenbe, és engedte, hogy magával sodorja a tömeg. A hátában érezte Lilith és Nétus tekintetét, és bár nagy volt a kísértés, de nem nézett vissza. És bár viselte a jókedv, vagy épp a hűvös közöny jól bevált maszkját, szíve a torkában dobogott, és a feszültség íjfeszessé tette az idegeit. Rossz előérzete egy pillanatra sem lankadt, és szüntelen gyanakvással figyelte környezetét. Ha az ösztöneinek engedelmeskedik, habozás nélkül távozik a bálról; de nem látott erre kézzelfogható okot. A látszatot meg kellett őrizni. Ám hiába győzködte magát; egy halk hang szüntelenül azt suttogta: Tán nem elég ok a Nétus szemében látott diadal?

* * *

Lilith mereven figyelte Kamillát, míg végül a lüktető, áramló tömeg eltakarta szeme elől a fehér ruhás alakot. Bár napok óta ezt a pillanatot várta, a lány mégis elégedetlen volt, és kissé… csalódott. Elfordult a mulatóktól. Nétus mosolyogva ölelte át.

- Levertnek tűnsz kedvesem. Mi bánt?

- Kamilla – sziszegte Lilith. Nétus meglepetten felvonta a szemöldökét.

- Mi van vele? Ó! – mosolyodott el hirtelen. Szeme megvillant. – Másra számítottál – állapította meg. Nevetés bujkált a hangjában.

Lilith dühösen kifordult az ölelésből, hogy Nétus szemébe nézhessen. Szeme veszedelmesen villogott, haját semmiből kelt szellő borzolta.

- Hogy mi van vele? – sziszegte. – Semmi! És épp ez a baj! Úgy sétált be ide, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mintha semmi sem fenyegetné! Mintha a jelenlétünk mindennapos látvány volna! Az van, hogy bár látja a fenyegetést, semmibe vesz minket, fittyet hány a veszélyre! Vagy, ha nyugalma nem ebből fakad, és valójában vak a veszélyre, akkor túlbecsültem; és ebben az esetben az dühít, hogy megfosztott a diadal ízétől!

Nétus csillapítóan megérintette a karját, míg szeme figyelmeztetően villant meg.

- Halkabban! – sziszegte. – Ne ébreszd fel az őröket! – fejével a fal felé bökött. Lilith követte a pillantását, és meglepetten felszisszent. Két méter magas, négykarú, félelmetesen felfegyverzett szörnyek körvonala sejlett át a falakon.

- Luciferre! – suttogta. – Mik ezek?

Nétus az egyik oszlop árnyékába húzta, és halkan suttogva magyarázni kezdett.

- Őrzők. A Kaltes családtagok biztonságára ügyelnek. Erősek, gyorsak, és ami a legfőbb, értelmesek. Kevés olyan varázslat és még kevesebb olyan fegyver létezik, amivel ártani lehet nekik. Úgy tudom, Kaltes Kuzum apja tenyésztette ki őket, de hogy miből és hogyan, azt csak ő tudná megmondani. Az viszont biztos, hogy ezeket a lényeket csak egyetlen feladat mozgatja, egy cél vezérli: megóvni mindenkit, akiben a Kaltesok vére folyik. Ha többet elkaptak volna a kis szónoklatodból, akkor most igencsak kellemetlen helyzetben lennénk!

- Szólnod kellett volna róluk! – felelte Lilith dühösen.

- Azt hittem, magadtól is észreveszed őket – felelte hűvösen Nétus. – Ami pedig a kérdéseidet illeti; én egyáltalán nem lepődtem meg. Sőt – mosolyodott el hidegen -, nem is vártam kevesebbet Kamillától.

- Hogy érted ezt? – hajtotta félre a fejét érdeklődve Lilith.

- Feleslegesen aggódsz. Amit láttál, az nem arrogancia vagy ostobaság – csupán egy maszk. Kamilla épp a lényege miatt nem is tehetett volna mást, mint hogy felölti ezt.

- Miről beszélsz? Mi a lényege Kamillának?

- Nem csak neki – javította ki Nétus. – Minden Kiválasztottnak van lényege, szolgálja akár a Sötétséget, akár a Fényt. Az egyensúly, a polaritás elvileg tökéletes – hatan itt és hatan ott, két Mágus, két Gyógyító, két Intrikus, két Bíró, két Kereskedő és két Építész; az egyik itt, a másik ott. Egyenlő erők, és hasonló lélek; egymás tükörképei vagyunk.

- Ezt rég tudom – szakította félbe türelmetlenül Lilith. – Térj a lényegre!

- Azonnal. Bár lelkünk alapvetően emberi, ám, hogy is fogalmazzam meg, hogy érthető legyen – rázta a fejét tanácstalanul Nétus. – Emberek vagyunk. Nincs kizárólagos és tökéletes uralmunk egy elem felett. Csak annyira irányíthatjuk, mint ahogy bármelyik ember tudná, és képtelenek vagyunk megteremteni a semmiből. De lényegünk lelkünk, eskünk révén valamennyire hasonlít, valamennyire kötődik egy elemhez; és ha a szükség fenyeget, vagy valami katasztrófa nem hagy más választási lehetőséget, feloldódhatunk benne.

Lilith tűnődve figyelte.

- A polaritás – kezdte végül. – A polaritás, gondolom, itt is jelen van. Az azonos címet hordozók azonos elemhez kötődnek?

Nétus szótlanul bólintott.

- Mi a te elemed?

A fiú szeme megvillant.

- A szél – mondta csendesen.

- És Kamilláé? – Lilith tekintete a terem túlsó felére szegeződött; oda, ahol Kamilla épp a szüleit üdvözölte.

- A jég – Nétus megfordult, és követte Lilith pillantását. Arca az üres nyugalom maszkját viselte, miközben nézte a ceremóniát; csak a szemében ragyogott valami sötét tudás és valami évezredekig hurcolt, ismeretlen érzelem tüze.

- A jég – ismételte tűnődve Lilith. Szeme továbbvándorolt, és felfedezte a magányosan álló Mortensent. A varázsló is Kamillát nézte, ereje lusta fellegként gomolygott körülötte, tekintete izzott. – Csupa tűz – jegyezte meg halkan a lány. Ajkait kegyetlen mosolyra húzta. – Vajon meddig állhat ellen a jég a tűznek?

Nétus arcán Lilith mosolyának párja tűnt fel.

- Önmagában sokáig. Ugyan a tűz megolvasztja a jeget, de ezzel saját pusztulását idézi elő; a víz elfojtja lángjait, és a lángok melege híján újra megdermed. Hacsak -mosolya kiszélesedett – fel nem szárítja a szél.

* * *

- Kaltes Kamilla!

A felhangzó kiáltás megdermesztette. Bár egész este ezt a pillanatot várta, most meg se tudott mozdulni. Lassan, mereven fordult meg, furcsán valószerűtlennek érezve a helyzetet. Mintha ez a bál csak egy álom lenne… És ez a benyomása tovább erősödött, mikor tekintete a kecsesen lefelé lépegető, méltóságteljes, fehér alakra esett.

Gyönyörű volt. Feltámadtak az emlékek, és a szíve fájdalmasan összeszorult. Elfelejtkezett mindenről, a világ megszűnt számára. Csak a lány létezett. Szeme falta a részleteket.

Megvalósult, életre kelt látomásnak látta. A karcsú, tökéletes alakot körülölelő ruha hófehéren ragyogott, a finom ezüsthímzések fénylettek, és varázslatos mintát szőttek a lány köré. Haja olvadt aranyként omlott alá, arca a görög istenek márványszobrainak mása. Hideg, márványból, aranyból, és fényből szőtt szépsége fázlalta, de meg is babonázta Mortensent. Ahogy évezredekkel ezelőtt is… Tekintete a lány szemére tévedt. Az ékkőként ragyogó szempár elbűvölte, a fagyos pillantás pedig a szívéig hatolt, és megdermesztette. Aztán a lány tekintete továbbsiklott róla, és megállapodott valakin. Mortensen elfordult, és követte a pillantását. Gyorsan kiszúrta a félrehúzódva álló, fiatal párt.

Az aranyvörös hajú lány rámosolygott Kamillára, hideg, fenyegető mosollyal. Mortensen tekintete ide-oda járt. Úgy látta, Kamilla rá se hederít a lányra. A fiút figyelte. Mortensen kíváncsisága fellobbant. Valami azt súgta neki, hogy egy nem mindennapi pillanat szemtanúja.

Érdekes látvány volt, annyi szent. Kamilla arca akár egy szoboré; hideg, elutasító, távolságtartó, olvashatatlan. Szeme még jobban megfagyott, egyúttal ki is világosodott; Mortensen úgy érezte, már nem is szem az, hanem két, mesterien csiszolt, a tél hidegét árasztó jégdarab.

A fiú arca nyugodt volt és enyhén derűs; ám a rátekintő férfi elég tapasztalt volt ahhoz, hogy felismerje: álarc ez is, semmi több. Tekintete a szemekre tévedt, és meglepte, amit látott.

A mélybarna szempárt a nyugalom uralta, de valami más is megbújt mögötte. Valami sötét dolog kavargott a mélyében, és Mortensen önkéntelenül is megborzongott. Nagyon nem szerette volna, ha azok a szemek rá néznek így. Mert ha Kamilla szeme metszett, jéggé fagyott víz volt, akkor ez a szempár egy olyan sötét vizű tóra emlékeztette Mortensent, minek mélyében forró, emésztő lángok lobognak.

Végül a párbaj véget ért. A lány leért a lépcső aljába, ahol megszólította az egyik rokona, és rövid beszélgetés után a terem másik felében álló emelvény felé indultak. Mortensen addig nézett utánuk, míg a báli forgatag el nem nyelte őket a szeme elől. Nem tűnt fel neki, hogy a korábban Kamillát fürkésző, és oly fenyegetőnek érzett sötétbarna szempár most az ő mozdulatait követi nyomon hideg, számító figyelemmel.

* * *

Kamilla nyugodtan ült az emelvényen apja oldalán, és üdvözölte a vendégeket. Pár udvarias szó, egy hűvös mosoly; szinte gépiesen tette a dolgát. A rutinfeladatnak számító cselekvés most segített megőrizni a nyugalmát, és el is terelte a figyelmét. Ugyan az elhangzott társalgásokról nem, de a vendégek szándékairól pontos leírást tudott volna adni.

Lopva a terem falánál álló őrökre sandított. Azok folyamatos készenlétben álltak, és bár Kamilla tudta, hogy a legkisebb gyanús jelre habozás nélkül közbeavatkoznak, mégsem lett nyugodtabb. Akitől ő tartott, azt nem lehetett ilyen könnyedén elintézni.

Mintha csak a gondolataival megidézte volna, Nétus már ott is állt az emelvényen, és épp szüleit üdvözölte. Arca a gondtalan jókedvé, ahogy a mellette álló Lilithé is; a lány hegyes vámpírfogai kivillantak a mosolyából.

- Leányom, Kaltes Kamilla – mutatta be épp az apja.

Nétus udvariasan kezet csókolt.

- Örvendek, hogy megismerhetem – mosolygott, és Kamilla hátán végigfutott a hideg.

- Számomra is öröm, hogy megismerhetem. Remélem, kellemesen fogja magát érezni – felelte hűvösen.

- Abban biztos vagyok – a sötét mosoly maradt, szeme vidáman, elégedetten csillogott. – Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a bál a legmerészebb álmaimat is felül fogja múlni.

- Nézze el nekem, hogy hitetlenkedem. Ha nem tévedek, az ön fantáziája elég gazdag ahhoz, hogy ez egy lehetetlen feladat legyen számunkra.

- Elég, ha én hiszem. Más nem számít – Nétus hátralépett, miközben Lilith udvariasan meghajolt.

- Lilit Dragonire Tepes.

- Kaltes Kamilla – Kamilla viszonozta a meghajlást, és a lány szemébe nézett. A jeges berill és az égő borostyán pillantás összekapcsolódott. – Örülök, hogy megismerhetem.

- Ó, nem – mosolygott a lány. – Én örülök, hogy végre megismerhetem. Már sokat hallottam önről.

Fenyegetés lüktetett a szó Kamilla elméjében. Vigyázz. Alaposabban szemügyre vette a lányt. A felismerés villámcsapásként érte, de sikerült eltitkolnia meglepetését.

- Remélem, nem hazug káromlásokat – felelte egy hideg mosoly kíséretében. – Kellemes szórakozást.

- Biztos vagyok benne, hogy ebben nem lesz hiba – a páros távozott. Kamilla leült, bár nagy erőfeszítésébe került, hogy ne lerogyjon.

Szánalmasan védtelennek érezte magát. Rettenetesen lebecsülte Lilithet, amikor csak Nétussal számolt. A sötét Kiválasztottal még elbánna, de most, hogy itt van ez a lány, esélyei drasztikusan csökkentek. Hibázott, de még mekkorát! És most csak remélni tudta, hogy tévedésének nem lesznek komolyabb következményei.

Újjászületni újra és újra, és közben nem felejteni – ez a Kiválasztottak sorsa. Hosszú életük során mind többször is megismerték a szerelmet, mindegyiküknek voltak kapcsolatai, házasságai. Az évezredek alatt sokszor és sokféleképpen szerettek, ám volt egy, egyetlen egy szerelem, amit sose feledhettek teljesen.

Mint minden, ez is rég volt, még a Bukás előtt. Kamilla szíve megsajdult, ahogy eszébe jutott a férfi, aki életeken át a társa volt, és mindig mellette állt. Aki végigkísérte számtalan évszázadon, és a kedvéért magára vette az emlékezés terhét. Aztán jött a Bukás; ő hű maradt esküjéhez; és ezzel elvesztette a szeretett férfit. Magára hagyta a bajban, egyedül hagyta a pokolban, és nem számít, hogy nem volt más választása; elárulta, és ez a seb sose gyógyult be igazán. Ő meghalt, és ezzel elmenekült; a férfi ott maradt, és szenvedett, míg végül szellemét megtörték, és elvesztve az emlékezés képességét, és mindaz, mit addig elért, vele együtt zuhant a mélybe. Azon a napon, azon az ezerszer is elátkozott napon, nem csak az erejét, nem csak a társait vesztette el, hanem őt is, és Kamilla mélyre temette az emlékeket; de most Lilith és Nétus megjelenése felszakította a soha-be-nem-forrt, csupáncsak behegedt sebeket.

Minden Kiválasztottnak volt társa, és ahogy a Fény Kiválasztottjai elvesztették sajátjukat, úgy a Sötétségéi is elszakadtak az övéiktől. Egészen eddig Kamilla azt hitte, Lilith csupán egy futó kaland Nétus életében, egyetlen életre, pár röpke évtizedre szóló szerelem; de mikor szemtől szemben állt a félvámpír lánnyal, rájött, hogy sokkal többről van szó. Nétus újra megtalálta a társát, a társát, aki ha most még nem is emlékszik mindenre, de hamarosan fog, és legalább akkora hatalma van, mint magának a fiúnak…

Ez a felismerés rémítette meg Kamillát. Nétussal szembe tud szállni, de ismerte a korlátait. A Mágust legyőzheti; de a Mágust és a társát együtt – soha. Remélte, ha a dolgok rosszra fordulnak, a kastélyt átjáró mágia elég időt biztosít neki a menekülésre.

- Dylemon Nemus Mortensen – a kellemesen mély hang kizökkentette sötét gondolatai közül. Felpillantott.

Az előtte álló férfi nyomokban sem hasonlított Willson ezredeshez. Kékesen fénylő, hollófekete haját hátrafogta, szeme viharszürkén villant meg, arcvonásai és bőrszíne indián származásról árulkodtak. Ruhája elegáns volt, és nem hordott ékszert, kivéve egyetlen, ezüstből készült, a Mortensen címerrel ékes pecsétgyűrűt. A férfi érdeklődve figyelte őt. Szemében tűz lángolt, és ez Kamillának egyáltalán nem tetszett. Túl sok ilyen pillantást kapott már ma este.

- Üdvözlöm. Örülök, hogy megismerhetem. Remélem, kellemesen érzi magát a kastélyunkban.

A férfi elmosolyodott.

- Otthona szépsége felülmúlja a hírét. Ám álmomban sem hittem volna, hogy hazámtól ily távol, önhöz hasonló, ragyogó szépséget találok.

Kamilla hűvösen mosolygott.

- Megtisztelő a bók uram, de felesleges túloznia. Történetesen tapasztalatból tudom, hogy az ön hazájának sincs oka szégyenkezni.

A férfi meghajolt.

- Sajnos, ezt a vallomást nincs lehetőségem viszonozni; eddig nem állt módomban körülnézni, és attól tartok, nem is lesz rá lehetőségem. Ám ha valóban olyan csodákról maradok le, mint amilyenekre céloz, megtenné, hogy kárpótlásul megtisztel egy tánccal?

Kamilla hűvösen pillantott rá.

- Örömmel.

Mortensen egy újabb meghajlás után távozott, apja pedig közelebb hajolt.

- Ismered?

- Nem. Ő viszont szemlátomást ismer minket.

Kuzum egyetértően bólintott.

- Erős – jegyezte meg halkan. – És becsvágyó is, azt hiszem. Szemmel kell tartanunk. Veszélyes lehet.

- Igen – bólintott Kamilla. – Veszélyes lehet. Vagy talán máris az - mormolta halkan.

* * *

Mortensen lelépett az emelvényről, és engedte, hogy a tömeg magával ragadja, elsodorja onnan. A sokféle társalgás, a diszkrét zene egyetlen morajjá állt össze a fülében, és ez a színek és illatok kavalkádjával együtt kellemesen elzsongította, miközben még mindig az előbbi beszélgetés hatása alatt állt. Szíve hevesen vert.

Döbbenten tapasztalta, hogy 2000 év elteltével az őt nyűgöző varázs mit sem enyhült. A lány ugyanúgy vonzotta, mint akkor régen, mikor először találkoztak a zsúfolt piactéren. Elégedetten állapította meg, hogy ezúttal Lisestra nem hazudott; Kamilla valóban nem változott semmit.

Ezüsttálcát cipelő szolga sodródott mellé, terhén megsokszorozódott a termet megvilágító fények játéka, a karcsú, hosszú lábú poharakban rubinpiros ital ringatózott. Mortensen leemelt egyet, és továbbsétált. Körülötte zajlott a bál, és ő felidézte az iménti beszélgetést. Önkéntelenül is megborzongott.

Valóban, Kamilla nem változott; még mindig képes volt megfagyasztani környezetét. Mortensen sosem értette, hogy csinálja. Gyönyörű, mosolyog és udvarias; és mindeközben olyan hidegség, olyan jeges felsőbbrendűség árad belőle, hogy környezetében mindenki önkéntelenül is ehhez alkalmazkodik. A férfi tűnődve megcsóválta a fejét. Megközelíthetetlen. Távoli. Idegen.

A hideg újfent végigfutott a hátán, mikor eszébe jutott az ékkőragyogású, fémes fényű jégszempár. Az a tekintet egyenesen a lelkébe hatolt, és bár a férfi tudta, hogy ez lehetetlen, hisz régi-új szövetségesei ellátták a megfelelő védelemmel, mégis úgy érezte, hogy Kamilla látta a legtitkosabb gondolatait is. A férfi félt. Mi lesz, ha a lány időben észreveszi a csapdát, és kicsúszik belőle? Sose lesz még egy ilyen alkalma. Ha Kamilla most elmenekül, sose veszi rá, hogy felvegye a gyűrűt, és sose lesz az övé…

Nem!

Mortensen megtorpant, és megújult lendülettel fürkészett körül. Szövetségesei azt ígérték, hogy valakit a segítségére küldenek. Ideje lenne végre találkozniuk. Összeszűkülő szemmel kémlelte a tömeget. Alaposan szemügyre vett mindenkit, mégis meglepetésként érte, mikor a semmiből egy fiatal pár termett előtte. Meghökkent, és feltámadt benne a gyanakvás. Figyelmesen végigmérte őket.

A párost Kamillával egykorúnak becsülte, és Mortensen jól emlékezett rájuk. A lány feltűnő szépség volt ragyogó, vörösarany hajával, fénylő fehér bőrével. A fekete, merész ruha vonzotta a férfiak tekintetét. Szív alakú arca, törékeny arccsontja, finom vonásai ártatlannak mutatták, ám szeme szétrombolta ezt az illúziót. A mandulavágású szempár mély borostyánszínben izzott, mélyében sötét tudás és nem emberi intelligencia lángolt.

A fiú egyszínű fekete ruhát viselt. Magasabb volt a lánynál, mozgása könnyed, ruganyos. Arca jóképű, sötétbarna haját rövidre vágva hordta. A mélybarna szempárba nézve Mortensen megborzongott. A szemek nem illettek a fiú fiatalságához.

De minden furcsaság ellenére mégis csupán egy ifjú, ragyogó pár állt előtte, ártalmatlan mulatozók. A férfi épp el akart tőlük fordulni, mikor valami elsuhant mellette, és Mortensen megmerevedett. Elakadó lélegzettel vette újra szemügyre a párt.

Mintha gátat nyitottak volna ki, úgy áradt belőlük az erő. Körülfonta és átjárta őket. Mortensen szája kiszáradt, és a férfi nagyot nyelt. Amit érzett, az nem csupán erő volt; hanem színtiszta, parancsoló hatalom, olyan, amihez foghatóval még sosem találkozott. Önkéntelenül is hátralépett.

A fiú könnyedén meghajtotta magát, szájzugában gunyoros mosoly táncolt.

- Elnézést a késésért. Tudja, akadt egy kis problémánk. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Kristály Nétus. A hölgy pedig Lilith Dragonire Tepes.

- Örvendek – a férfi gyorsan összeszedte magát. – Önök lennének a beígért segítők?

Nétus szemében elismerés villant fel.

- Így is lehet fogalmazni.

- Mi a terv?

- Mulasson nyugodtan. Hajtsa be a megígért táncot, és legyen résen. Kövesse a farkast.

- Miféle farkast? – kérdezett vissza zavartan Mortensen.

- Ha meglátja, fel fogja ismerni. A hintója készen áll?

A férfi bólintott.

- Mindent előkészítettem, ahogy megbeszéltük.

Nétus felvillantott egy röpke mosolyt.

- Nagyszerű. Öröm önnel dolgozni, Mr Mortensen.

- Talán még nagyobb öröm lenne, ha kevesebbet titkolóznának előttem – jegyezte meg mogorván a férfi. Nétus békéltetően intett.

- Ne bosszankodjon, kérem. Mindennek megvan a maga ideje. Akkor hát, a mielőbbi viszontlátásra – belekarolt Lilithbe, és szempillantás alatt eltűntek a tömegben.

Mortensen meglepetten pislogott párat, majd lassú léptekkel ő is elindult. Tűnődve sétált a tömegben. Végül úgy döntött, hogy nem rágódik tovább a válasz nélküli kérdéseken, hanem megfogadja Nétus tanácsát, és mulatni fog.

Amíg el nem jön az ő ideje.

Amíg a csapda be nem zárul.

* * *

Lilith és Nétus könnyedén kerülgették az útjukba akadó bálozókat. Céltudatosan, sietség nélkül, észrevétlenül vágtak át a tömegen.

Bántatlanul elhagyták a termet. Az őrök nem látták őket; csupán két halovány árnyat észleltek; egyikük farkast, másikuk tollas kígyót formázott.

Hangtalanul suhantak végig az üres folyosók labirintusán. Szoborrá dermedt őrök mellett haladtak el; azok felmordultak közeledtükre, de fel nem ébredtek; a Mágus kézben tartotta az őket nyűgöző mágia szálait, és nem engedte, hogy feleszméljenek. A kristályba zárt fények megremegtek és eltompultak, csaknem kihunytak előttük, hogy távozásuk után újra erőre kapjanak.

Végül Nétus megtorpant egy egyszerű, csúcsíves ajtó előtt. Megérintette a kilincset, és az ajtó lassú, kelletlen mozgással bár, de feltárult.

Kicsiny szobába léptek, csupán a tetőablakon bepillantó hold adott némi fényt, ezüstös ragyogásba vonva a falakat és a padlót díszítő ábrákat.

Lilith megállt az ajtó mellett. Szemét félig lehunyta, írisze aranyosan fénylett fel. Érzékeit kiterjesztve, éberen őrködött.

Nétus letérdelt a szoba közepén, és tenyerét a padlóra helyezte. Lehunyta szemét, és halkan dúdolni kezdett. A levegő megremegett, és a mágus körül hideg fénnyel izzott fel egy kör, s benne egy pentagramma. A Mágus elhallgatott, és feltekintett. Felemelte a kezét, és a levegőbe rajzolt egy éjsötét rúnát.

Rash.

Szolgaság.

Lilith csillogó szemmel figyelte, ahogy a Mágus folytatta munkáját. Újabb és újabb rúnákat rajzolt föl, míg sok jel magától, csupán az akaratának engedelmeskedve jelent meg. Az erő zúgott, áramlott, és fokozatosan feszes hálóba rendeződött a térdelő Nétus körül.

A ragyogó rúnák már teljesen körülvették, és eltakarták a Kiválasztottat, ám őt ez cseppet sem zavarta, könnyedén eligazodott a mágia szálai között. Szeme az aragonit mély, enyhén arany beütésű barna fényével ragyogott, ahogy felvéste az utolsó rúnát is.

A levegő megremegett, az alkotás felfénylett, a mágia mélyen búgó hanggal áramlott. A rúnákat összekötő szálak és csatornák megfeszültek, és elpattanással fenyegettek, ám a Mágus tökéletesen uralta őket, és könnyedén irány szabott az erőnek.

Művén keresztül összekapcsolódott a kastélyt átjáró mágiával. Engedte, hogy az évszázadok óta változatlan áramlatok magukkal sodorják. Meglovagolta az erőt, és felolvadt benne. Mély, nyugodt folyóba merült, és annak részévé válva került egyre közelebb a mágia szívéhez.

A kastélyban folytonos mozgásban volt az erő, újra és újra áthaladva, megújulva az ősök által megalkotott varázslat kezdőpontján. Rafinált háló védte ezt a behatolóktól, mert ez volt az egyetlen hely, ahol csapást lehetett mérni a védelemre. Nétus akadálytalanul jutott be a mágia szívébe, könnyedén átsiklott a védelmező hálón; a varázslat nem érzékelte az áramlásban felolvadt idegent.

A Mágus eljutott a kastély szívébe, ahol a sodrás megszűnt, és tökéletes nyugalom honolt. Kilépett a folyóból, és megjelenítette magát.

Kesze-kusza szálakba kavarodva fonta körül az erő. Figyelmesen szemügyre vette, és csakhamar átlátta az évezredek alatt kialakult rendszert.

Hidegen, szenvetlenül tanulmányozta a Kaltes mágia csúcsát. Ajka kegyetlen mosolyra húzódott, ahogy tudata körbetapogatta az energia útvesztőjét.

Mély levegőt vett, és belevetette magát a középpont körül kavargó örvénybe. Engedte, hogy az áramlat sodorja, ám látszólagos tétlensége csupán a védelem megtévesztését szolgálta. Tudata ki-kinyúlt, és egy leheletnyit változtatott néhány csatornán, majd hagyta, hogy a körforgás visszavigye a kicsiny szobáig. Elszakadt a mágiától, és visszatért a testébe. Kinyitotta a szemét, és miközben a megalkotott varázslat kihunyt körülötte, elégedetten mosolyogva felállt. Nyújtózkodott, és Lilithez lépett.

- Választottál?

A lány hegyes szemfogai kivillantak.

- A tenyeremből eszik. Sikerrel jártál?

Nétus hagyta, hogy az elégedettség kiüljön az arcára.

- A mágia sértetlen, az egység töretlen. Ha észrevesznek is valamit, a változást elhanyagolhatónak fogják találni. Ma este a Bíró megtanulja, hogy a jelentéktelen apróságok sokszor végzetesebbek lehetnek, mint a látványos erőfitogtatás.

* * *

Kamilla nyugtalanul járkált fel-alá a tömegben. A zenészek önmagukba feledkezve játszottak, a táncteret ellepték a párok. Ami azt illeti, neki is ott kellett volna lennie, de most egyszerűen nem volt türelme a bájcsevelyhez.

A kínzó előérzet nem tágított mellőle, és mikor a kastélyt behálózó mágián végigfutott az a különös rezgés, otthagyta családját, és félrehúzódott az egyik homályos sarokba. Megvizsgálta, és lényegében sértetlennek találta a rendszert, de nyugtalansága nem hagyott alább. Persze, akár véletlen baleset is okozhatta, hogy néhány csatorna kissé kibillent szokott helyzetéből, de Kamilla nem hitt ebben. Ha a Mágus a közelben van, felettébb valószínűtlenek az ilyen véletlenek.

Ám a hiba, bár némi aggodalomra okot adott, azt nem tette lehetővé, hogy elhagyhassa a bált.

Elfordult a táncolóktól, és tekintete végigfutott a félrehúzódva állókon. Minden rendben lévőnek tűnt; a vendégek szemlátomást jól érezték magukat, az őrök éberen strázsáltak, figyelmüket semmi sem kerülhette el. A teremből senki nem távozhatott észrevétlenül, és Kamilla nyugtalansága csökkent egy kicsit. Ellensége nem vonulhatott félre varázsolni. Továbbfordult, de szeme sarkából elkapott egy surranó árnyat. Visszapördült, és szíve kihagyott egy ütemet, ahogy meglátta a terembe lépő Lilith-Nétus párost. Hideg verítékcsöppek futottak végig a gerince mentén, és döntött. Pokolba a következményekkel! Azonnal el kell hagynia ezt a helyet!

Emelt fejjel, határozott léptekkel vágott keresztül a tömegen. Egyenesen a legközelebbi kijárat felé tartott. Ám az ajtóhoz közeledve léptei akarata ellenére meglassúdtak, míg végül kénytelen volt megállni. Erőlködve próbált megmozdulni, de egy láthatatlan erő gúzsba kötötte. Hátralépett; összeszűkülő szemmel nézett körül, és ezúttal nem csak a látható síkon.

Káprázatos látványban volt része. Mivel a meghívott vendégek egytől-egyig varázstudók voltak, az egyszerű embereknél sokkal jobban átjárta őket a mindenhol jelenlévő energia. Kamilla látta, ahogy az erő aranyszínű szálai behálózzák testüket, és szeszélyesen kavarogva rajzolják ki az emberi elme számára felfoghatatlan mintákat. A terem egyszeriben fénylő, vakító tóvá változott, és ezt a ragyogást vette körül a hűvösebb, kastélyt átjáró mágia folyama. Kevesen lettek volna képesek ellenállni a pompázatos látványnak; a legtöbben elvesztek volna a részletekben, az erő bűvöletébe kerültek volna. Kamilla figyelmét azonban nem terelte el a kábító energia. Végignézte a kijáratokat, és megdermedt.

Immár nemcsak az őrök vigyázták a termet. Sápadt, síron túli árnyak álltak a kijáratoknál, a halál hidegét árasztó hatalmuk hozzákapcsolódott a kastély mágiájához, és körbefonta az ünneplők tömegét. Kamilla hűvösen végigmérte őket, majd az általuk felállított akadályt. Szíve nyugodtan vert, elméje jegesen hideggé vált. Elfordult az ajtótól. Tekintete keresztülvágott a termen, és megállapodott a táncolók közé vegyült ellenségein. Lassú léptekkel, emelt fejjel indult a mulatozók felé. Megállt a tánctér szélénél, és megvárta, hogy a közelébe sodródjanak. Szeme elkapta, és foglyul ejtette Lilith tekintetét. A félvámpír lány szemébe nézett, elismerően biccentett, és sarkon fordulva beleveszett a tömegbe.

Már nem félt; tökéletesen nyugodt volt. A csapda bezárult.

* * *

Lilith táncolt.

Teste együtt élt, és mozdult a zenével, ahogy lépett, fordult, majd Nétushoz simult. Összeolvadt a ritmussal, a dallammal. Halkan dúdolt, és magában megállapította, hogy már csak ezért is érdemes volt eljönni ide. Ám bármennyire is belefeledkezett a táncba, időről-időre a kijáratoknál elhelyezett őreire sandított.

Csaknem felnevetett, mikor meglátta, hogy Kamilla az ajtó felé igyekszik. Élvezettel nézte, ahogy szolgái ereje megbénítja, és mozdulatlanságra kárhoztatja a Kiválasztottat. Kamilla végül kénytelen volt meghátrálni. Lilith kíváncsian figyelte a mereven álló lányt. Aztán a ritmus továbbragadta, és ő elvesztette szem elől. A zenészek új számba kezdtek, és ő felolvadt a dallamban.

Körökkel később ismét megpillantotta Kamillát. A Kiválasztott emelt fejjel, királynőként vonult feléjük. Az emberek önkéntelenül is félrehúzódtak előle. Lilith féltékenyen figyelte a ragyogó lányt.

Kamilla egyenesen feléjük tartott. Lilithben fellobbant a kíváncsiság. Mit fog tenni a lány most, hogy rájött, csapdában van?

A Bíró csak a parkett széléig jött; ott aztán megállt, és mozdulatlanná dermedt. Eleven szobornak tetszett; arca ragyogó maszk, szeme zománckékké sötétült jégtükör. Tekintete elkapta az övét, és nem eresztette. Fogva tartotta, és ez a hideg, néma pillantás megfagyasztotta Lilithet, kirántotta a tánc bűvöletéből. Végül a Bíró elengedte; szemével a halálsápadt árnyak felé intett, majd hűvösen, elismerően biccentett, és sarkon fordult. Lilith hátán végigfutott a hideg, ahogy a távozó lányt figyelte. A csapda ugyan bezárult, de a préda most vált csak igazán veszélyessé. A félvámpír lány közelebb húzódott Nétushoz. Nem érezte biztonságban magát.

Nétus átölelte, és halkan megkérdezte:

- Megrémültél?

Lilith meglepetten nézett rá.

- Honnan tudod? – lehelte.

- Nem te vagy az első – mosolygott rá szelíden Nétus.

- Azt hiszem, alábecsültem – vallotta be zavartan Lilith. – Miért nem fél? Miért nem próbál kitörni?

Nétus megforgatta, majd újra magához húzta, és csak aztán válaszolt.

- Hogy miért nem fél? Mert már látja a csapdát, és tudja, hogy nem menekülhet. Most már nem retteg, de nem is áll szándékában megadni magát, vagy önpusztító kitöréssel próbálkozni. A Bíró nem szokott hiábavalóan hősködni, vagy kilátástalan, reménytelen küzdelembe kezdeni. Vár és figyel. Az érzelemi nem homályosítják el az elméjét, és mindig készen áll, hogy a kihasználja a kínálkozó lehetőséget. Csapdában van, de nem esett kétségbe. Az utolsó pillanatig küzdeni fog.

Lilith szemében felvillantak az elismerés szikrái.

- Tehát bátor, és a végsőkig elszánt – állapította meg. – De így sincs esélye, igaz?

Nétus eltűnődött.

- Tulajdonképpen lenne – felelte végül lassan. – Az utóbbi időben megdöbbentően sok erejüket nyerték vissza. Igen, azt hiszem, lenne esélye a szökésre; ha – villantott fel egy ragadozómosolyt – tudná, hogy Mortensen már kapcsolatba lépett velünk.

* * *

- Felkérhetlek egy táncra?

- Miért is ne? – kérdezett vissza Kamilla. Hagyta, hogy Kerecsen a parkettre vezesse. Beálltak a táncolók közé, és felvették a ritmust. Kerecsen kedélyesen társalgott, Kamilla pedig szórakozottan válaszolgatott. Fél szemmel mindig a körülöttük forgolódókat fürkészte.

Mortensen sodródott melléjük. A Kamilla-Kerecsen kettőst meglátva megtorpant, elengedte partnerét, és könnyedén meghajolt feléjük.

- Elnézést, de a hölgy ígért nekem egy táncot. Lekérhetem?

Kerecsen tétován Kamillára pillantott, de a hűvös márványarcról semmit sem tudott leolvasni. Kelletlenül bólintott.

- Hogyne.

Mortensen ismét meghajolt, majd a karját nyújtotta Kamillának. A lány elfogadta.

Némán táncoltak, és sokan megbámulták őket; a karcsú, magas, fehéren ragyogó, aranyszőke lányt és a fekete ruhás, hollóhajú férfit. Tökéletes összhangban mozogtak, és látszólag mindketten teljesen nyugodtak voltak.

Mortensen szíve hevesen vert, ahogy a lányt forgatta, és komoly koncentrációjába került, hogy felöltse a tánchoz illő maszkot. Emlékei folyton-folyvást előretolakodtak. Olyannyira elmerült a táncban, hogy nem is érzékelte környezetét.

Vele ellentétben Kamilla feje tiszta volt, és hidegen figyelte őt. Éberen fürkészte a közelükben lévőket, de egyelőre nem talált semmi gyanúsat. Észrevette ugyan Mortensen izgatottságát, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Úgy gondolta, a férfi még a katonai bázison történtek miatt ideges, az nem hagyja nyugodni.

Mortensen megköszörülte a torkát, és beszélgetést kezdeményezett.

- Nagyon szótlan, kisasszony. Talán rosszkor kértem fel?

- Ugyan, szó sincs erről – felelte szórakozottan Kamilla. – Csupán elgondolkodtam.

- És miről, ha szabad kérdeznem? – Mortensenbe belehasított az aggodalom. Rájött! Tudja, hogy emlékszem, tudja, hogy nálam vannak a gyűrűk, és cselekedni fog!

- Csupán azon, hogy egy önhöz hasonló ember miért akart jelen lenni ezen a bálon? – Kamilla éles tekintettel méregette a férfit. Fél – gondolta. De mitől?

Mortensen egy pillanatra megkönnyebbült, hogy a lány a jelek szerint nem fogott gyanút, de a következő pillanatban feltámadt az óvatossága is. Kamilla kérdése váratlan volt, és lényegretörő, méghozzá túlságosan is az. Észnél kell lennie.

- Bocsásson meg – felelte udvariasan. – Azt hiszem, nem értem a kérdést.

- Én viszont azt hiszem – hajtotta félre a fejét Kamilla -, hogy nagyon is érti – hagyta, hogy Mortensen megforgassa, majd elkapta, és nem eresztette a férfi tekintetét. A varázsló feszengeni kezdett, de gyorsan feltalálta magát. Elmosolyodott.

- Önt nem lehet félrevezetni, igaz? Sokat hallottam az ön családjáról. A Kaltesek hírneve legendás. Ami azt illeti, egészen fantasztikus dolgokat pletykálnak. Kíváncsi voltam.

- És sikerült kielégítenie a kíváncsiságát?

A férfi zavartan felnevetett. Legszívesebben elmenekült volna az átható, vesébe látó, kék tüzű szempár elől.

- Ami azt illeti, korántsem. Inkább csak összezavarodtam.

- Csak a kíváncsiság vezette, mikor megszerezte a Capita Veneficus ajánlását? – a lány gunyorosan felvonta a szemöldökét. – Bocsásson meg, de kételkedem. Brazília varázslóinak vezetője nem könnyen osztogatja ezt a kegyet, és mindig megkéri az árát.

- Látja, most hazugságon kapott – mosolygott a férfi. – Valóban nem minden hátsó szándék nélkül érkeztem. Az egyik emberem innen származik. Rengeteget mesélt erről a helyről, és megemlítette az ön páratlan szépségét is. És persze mesélt a különleges mágiáról – fűzte hozzá csak úgy mellékesen a férfi.

Kamilla átható tekintettel fürkészte.

- Sajnálom – felelte végül -, hogy csalódnia kellett. Ha a mágia miatt jött, itt aligha talál kedvére való válaszokat.

- Ne féltsen engem – válaszolta a férfi. Szürke szemében furcsa fény gyúlt. – Azt hiszem, kijelenthetem; megkaptam, amiért jöttem.

A férfi tekintetétől Kamillát kilelte a hideg, ám még mielőtt válaszolhatott volna, valami megpendítette érzékei hálóját. Figyelme rögtön arra fordult, és kereste az erő forrását, miközben emlékeiben is kutatott. Hol találkozott már ezzel? Sötét balsejtelem kezdett formálódni benne.

Mortensen tudta, hogy bajban van. A gyűrűk váratlanul életre keltek, és pulzálva lüktettek. Látta a gyanakvást fellobbanni Kamilla szemében, és érezte, hogy a lány ereje fürgén, céltudatosan mozdul meg, és egyenesen az erő forrása felé tart.

Ebben a pillanatban értek melléjük Nétusék. A Mágus pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Elengedte Lilithet, és Mortensenhez lépett. Megnyerően mosolygott.

- Lekérhetem a hölgyet?

Mortensen megkönnyebbülten bólintott, és úgy hátrált el Kamilla közeléből, mintha kergetnék. Kamilla bosszúsan fordult Nétus felé. Már majdnem megtalálta azt a furcsa erőt, mikor a Mágus megjelent, és aurája elfedte a gyorsan halványuló nyomokat.

- Remélem, nem gondolod komolyan, hogy táncolni fogok veled? – kérdezte fanyarul.

- Ne legyél ilyen barátságtalan – karolta át Nétus. – Hisz tudod; játszani kell a szerepünket. Az ő szemükben – bökött a tömeg felé, ahonnan néhány kíváncsi szempár máris őket fürkészte -, nincs semmi okod arra, hogy visszautasítsd a felkérést. Hisz a Kristály család a harmadik legelőkelőbb a környéken.

Kamilla összevonta a szemöldökét, és kelletlenül bólintott. Valóban; játszania kell a szerepét. Táncolni kezdtek, és párosuk sokak figyelmét magára vonta. Szikrázott körülöttük a levegő, a köztük vibráló feszültség minden mozdulatukon átütött, és hiába volt tökéletes minden lépés; táncukból disszharmónia áradt, a lány engesztelhetetlen hideget sugárzott, a fiú körül szeszélyesen kavargott az erő.

Némi feszültségteli csönd után Nétus könnyed fecsejbe kezdett. Kamilla kelletlenül válaszolgatott.

- Meg se kérdezed, miért vagyunk itt? – nézett egyenesen a szemébe Nétus, miközben nekiszegezte a kérdést. Kamilla hűvösen válaszolt.

- Nem sok teret hagytatok a találgatásnak – fejével az ajtó felé intett, ahol egy pillanatra feltűnt egy halovány, fehér árnyék.

- Valóban – látta be Nétus. – Bár kétlem, hogy a pontos tervünket kitaláltad volna – gonoszul elvigyorodott.

Kamilla csupán egy dühös pillantással felelt, és némaságba burkolózott. A tánc hamar véget ért, és a lány megkönnyebbülve fordult el, mikor Nétus utolsó mondata utolérte, és szíven találta.

- Tudod, ha a helyedben lennék, és egy teremben tartózkodnék az esküdt ellenségeimmel, fokozottan ügyelnék a családtagjaimra. Kiváltképp a hiszékenyebbjére.

Kamilla lassan megfordult, pillantása jeges vihart jósolt.

- Miről beszélsz? – suttogta. Nétus vigyorogva bökött a legtávolabbi ajtó felé. A lány arra fordult, és megdermedt.

Lilith épp akkor távozott a teremből, belekarolva Kamilla unokatestvérébe. A Bíróval egyidős Kincsem nevetve hagyta, hogy a félvámpír lány kivezesse a teremből. Kamilla dühösen sarkon fordult. Haragja jegesen izzott, de egyelőre féken tartotta erejét.

- Ő semleges! – sziszegte.

- Valóban – bólintott szórakozottan Nétus. – Nem nyúlhatunk hozzá. De micsoda tragédia volna, ha ez a kedves, ifjú és bohó leány balesetet szenvedne! Mondjuk, vámpírrá tenné a családotok egy régi ismerőse – hagyta, hogy a mondat befejezése elvesszen a levegőben.

Kamilla fejében összeállt a kép. Az elejtett megjegyzések, a halálsápadt szolgák, a síron túli hatalom – mind, mind azt sugallta, hogy a vámpírmester, aki egyszer már rátámadt a családra, most bejutott a kastélyba. Csupán azt nem értette, hogy neki mi köze ehhez.

- Légy átkozott! – sziszegte Nétusnak, és sarkon fordult. Szinte futva indult a távoli kijárat felé. Nem hagyhatja, hogy a vámpírmester lerohanja a családját.

Nétus mosolyogva, lassú léptekkel követte. A távolról figyelő Mortensen félúton csatlakozott hozzá. A sietve távozott Kamilla nyomában ők is elhagyták a termet. A halálsápadt árnyak visszahúzódtak. Már nem volt szükség rájuk.

* * *

Kamilla hangtalanul futott. Fájdalmasan élesen érzékelte a vámpír jelenlétét. Megtorpanás, gondolkodás nélkül fordult be a sarkokon. Egyenesen a vérszívó felé tartott.

Sikoly hurkolódott az idegeire. Megtorpant egy csúcsíves ajtó előtt, és tétovázott. Kiterjesztette az érzékeit. Kicsit megnyugodott. Nétus még távol járt, és bár a lány nem igazán értette, miért késlekedik, egy újabb sikoly meggátolta abban, hogy sokáig töprengjen. Belépett a szobába, és a küszöbre dermedt.

A tetőablakon beragyogó holdfényben két, fehéren fénylő alak állt. Egyikük Lilith volt; a félvámpír lány elégedetten felkacagott, mikor meglátta Kamillát.

A másik magas, vékony, csontos vérszívó volt. A vámpír szeme üresen meredt a semmibe, barna haja csapzottan lógott, arca sav marta hegtenger; emlék, mit a kastély legutóbbi meglátogatásakor szerzett.

A szoba közepén varázskörbe zárva halálsápadt lány térdelt. Könnyei elmosták szemfestékét, kezét összekötözték a háta mögött, csokoládébarna haja kibomlott a csinos kontyból, és rendetlenül hullott az arcába, rettegéstől kitágult pupillája bekebelezte íriszét.

- Engedjétek el – Kamilla hangja jeges szélviharként töltötte meg a szobát. A vámpír üres tekintete felé fordult. Reszelős, halk hang válaszolt.

- Gyere, és vedd el.

Kamilla beljebb lépett; a vérszívó emberfeletti gyorsasággal mozdult meg, és támadt rá. Azt hitte, hogy támadása felkészületlenül éri a vakmerő lányt. Lilith vigyorogva hátrahúzódott, és a falnak dőlt.

Kamilla könnyedén kipördült a rohamozó vámpír elől. A vérivó döbbenten fordult felé, így egyenesen a mellkasa közepén robbant szét a Kamilla által elhajított üvegcse. Üvöltve görnyedt össze, ahogy a kiszabadult folyadék égetne, emészteni kezdte a bőrét, majd azon túljutva az inakat és az izmokat. Körmei barázdákat martak a padlóba, teste enyhén füstölgött. Kamilla hidegen figyelte.

- Szenteltvíz és ezüst – mondta halkan. – A hajnallények által megáldva. A legutóbbi próbálkozásod óta minden családtag kötelező felszerelése – elfordult a szenvedő vámpírtól, és Kincsem felé indult, ám kénytelen volt megtorpanni. Lilith a lány mellett térdelt, egyik kezével a haját markolta, és hátrahúzta a fejét, míg másik kezével fekete pengéjű tőrt tartott a nyakához.

- Én a helyedben nem mozdulnék.

- Mit akarsz? – kérdezte Kamilla, nyugalmat kényszerítve magára.

- Én semmit – felelte a lány. Tekintete az ajtóra szegeződött.

Kamilla félig elfordult, hogy Lilithet és az érkezőket egyaránt jól láthassa. Belépett Nétus, és szorosan a nyomában a roppant elégedettnek tűnő Mortensen. Kamilla rezzenetlenül állt, de legbelül dühösen felüvöltött. Most már valóban átlátta ellenségei tervét.

- Nem hittem volna, hogy máris megkeresed őket – nézett Mortensen szemébe. A férfi nyugodtan viszonozta a hideg, lelket dermesztő pillantást.

- Örülök, hogy sikerült meglepetést okoznom.

Kamilla tekintete ide-oda járt Mortensen és a roppant elégedettnek tűnő Nétus között.

- Mit akartok? – kérdezte végül, bár a válaszra magától is rájött már.

Mortensen előhúzott egy apró dobozt a zsebéből, és felpattintotta. Kiemelte belőle a gyűrűket; az egyiket felhúzta, a másikat Kamillának nyújtotta.

- Vedd fel – mondta. Hangja rekedten csengett.

Kamilla elutasítóan karba fonta a kezét. Gunyorosan nézett rájuk, miközben a tél hidege áradt belőle.

- Különben? Megölitek az unokahúgomat? Csalódtam benned Nétus. Neked tudnod kellett volna: bármennyire is szeretem a családomat, nem dobok oda értük milliónyi életet, nem szegem meg az eskümet. Én nem leszek áruló.

- Ezt jól tudom – bólintott Nétus. Mereven figyelte Kamillát. – Vagy annyira értelmes, hogy bármennyire is fájó seb legyen, de feláldozd az unokahúgodat. Ám nem hiszem, hogy meg se próbálnád megmenteni, ha van rá lehetőség.

- Mutass rá a lehetőségre – felelte maró gúnnyal Kamilla. Elhátrált tőlük. Akaratának engedelmeskedve rúnák izzottak fel körülötte, és védelmező, haloványkék burok emelkedett fel.

- Egyezséget ajánlok – folytatta Nétus nyugodtan, ügyet sem vetve a közbeszólásra. – Vedd fel a gyűrűt, és mind Kincsem, mind te túlélitek! Erre a szavamat adom, ahogy arra is, hogy a továbbiakban egy ujjal sem nyúlunk hozzátok.

Kamilla gúnyosan felnevetett.

- Miből gondolod, hogy ezzel ráveszel az együttműködésre?

Nétus elmosolyodott, rémisztő, hideg mosollyal; a lányt kirázta a hideg, ahogy ránézett.

- Ó, tudom, hogy téged ezzel nem veszlek rá az együttműködésre. De mást, egy személytelen akaratot igen – kihívóan pillantott Kamillára. A lány válaszolni készült, ám torkán akadt a szó.

A kastélyt átjáró mágia életre kelt. Azért alkották, hogy megvédje a Kaltesokat. Az erő korábban már próbát tett Nétussal, és úgy ítélte meg, hogy nem tud elbánni vele. Az erő érezte, hogy két Kaltes is meghalhat ma, és neki Nétus szavai a kiutat jelentették. A megváltoztatott csatornák nem törődtek azzal, hogy tettükkel Kamillára milyen sorsot szabnak ki. Csak az számított, hogy a lányok életben maradjanak.

És erre Nétus ajánlata volt a legnagyobb garancia.

Az erő figyelmeztetés nélkül csapott le Kamillára, és kioltotta a védelmeit. A Kiválasztott nem készült fel arra, hogy családja, vérei mágiája ellene fordul. Az erő áttörte a szellemét óvó falakat, és sorsa megpecsételődött.

Nem az ő akarata volt, ami a kezébe repítette a gyűrűt.

Nem az ő akarata volt, ami a kezét mozgatta, mikor megragadta a csillogó ékszert.

Nem ő volt, aki a gyűrűt, az ezerszer elátkozott bilincset az ujjára húzta.

Néhány pillanatra, pár szívdobbanásra Kamilla tehetetlenné és kiszolgáltatottá vált, és ez több volt, mint elég. Már látta a mágiában rejlő kiskaput. Már megértette a Mágus agyafúrt tervét.

Nem kellett önként vállalnia a rabságot – elég volt, ha a családja mágiája megtette helyette. A Bíró megtalálta az elferdített csatornákat, és tudta, hogy könnyedén helyreállíthatná őket; ahogy azt is tudta, hogy erre már nincs ideje.

A gyűrű az ujjára csúszott, és felragyogott.

Éles, emésztő kín hasított belé, karmos ujjak vájtak a lelkébe, és Kamilla felsikoltott. Rongybabaként csuklott össze, tudata pörögve hullott alá a megnyíló, éjfekete kútba.

Sötét, az éjszakából, mélységes feketeségből született, bársonyos, kegyetlen, elégedett nevetés hangzott fel fülében. Távol a kicsiny szobától, egy ónixból csiszolt gömb előtt álló, magas, dühfekete ruhás férfi elégedetten kacagott, miközben a bilincs megszorult lelke körül.

Elméjében képek villantak fel; látomástöredékek kergetőztek, húsába, tudatába vájtak, kínzó, gyötrő fájdalmat okoztak.

Látta, hogy a Sors Úrnője megadóan hajtja le fejét, arcán gyöngyházfényű könnycseppek ragyognak, mélykék szeme előtt ködbe burkolózik a jövő.

A barna hajú, fűzöld szemű Csenge sikoltva rogyott össze, sokezer kilométerrel messzebb.

Az ezüstszürke köpenybe burkolózó Mira nyöszörögve görnyedt össze egy sötét, fáklyákkal megvilágított teremben.

A magas, vékony Kereskedő levegő után kapkodva zuhant a padlóra egy távoli elf királyság palotájában.

Melinda, szemében szivárványszín könnyekkel, sikoltva ült fel az ágyán.

A sötét hajú Intrikus sápadtan, levegő után kapkodva esett össze, halkan suttogva:

- Nem. Ez nem történhet meg!

Társai egyként nyúltak felé. A köztük lévő kapocs felizzott, és megfeszült, a medalionok felragyogtak. Ám gyűrű összeszorult, mágiája teljessé vált, és a felcsapó, éles fény kettévágta a szalagot.

A fény kihunyt, és Kamilla sikoltva zuhant a semmibe