9. fejezet 2. r�sz

A Nap v�rbefulladva fejezte be p�ly�j�t. F�nye m�g egyszer, utolj�ra bebor�totta a v�lgyet �s a makacsul �gbet�r� hegyeket, felfedve a v�res csatamez�t, mit k�nytelen odahagyni; utols� fell�ngol�s ez, az utols� er�fesz�t�s, mert a k�zeled� �j menthetetlen�l visszavonul�sra k�nyszer�ti.

Kamilla az ablakn�l �llt. N�zte a haldokl� t�jat, a lassan elv�rz� Napot. V�lla megg�rb�lt, k�k szeme �resen figyelt kifel�, b�r a m�rv�nymaszk m�g t�retlen volt. �llt, �s v�rt. Az ajt�n hamarosan bel�p Mortensen, Lisestra k�ld�tt�vel kar�ltve, � pedig megsz�nik l�tezni. A m�lybe bukik, ak�rcsak az �gen v�r�sl� �ri�s – csakhogy neki nem adatott meg m�g egy es�ly. A Nappal egy�tt az � napja is le�ldozik, �s nem is kel fel soha t�bb�; csup�n t�rsait, c�ljait, eszm�it, v�gyait, mindazt, mi �let�ben fontos volt; csup�n ezt viszi mag�val, mert k�rlelhetetlen ellens�gei beny�jtottak egy sosem l�tez� sz�ml�t, �s nem el�gszenek meg fizets�gk�ppen az � pusztul�s�val. �, mennyivel sz�vesebben fogadta volna az oszt�lyr�sz�l jutott sorsot, ha nem k�ne mag�val r�ntani milli�kat a semmibe! De a forr� k�v�ns�g mit sem �rt, �haj�t nem hallgatta meg senki. K�zelgett az id� – az �let utols� percei ezek. K�l�n�s m�don nem f�lt, nem rettegett. K�nz�ja munk�j�nak gy�m�lcse be�rett; a m�lys�ges gy�szon �s az �ress�gen k�v�l nem �rzett semmit.

Lebben� �rny vonta mag�ra figyelm�t. Hunyorogva pr�b�lta kivenni a t�volban vitorl�z� alakot, de a hal�d� Nap elvak�totta. V�g�l megvonta a v�ll�t; biztosan csak egy sas.

„L�gy hal�lra k�sz, mint egy beteg sas, mely az �gre n�z.”

Elhessegette az eml�kt�red�ket, �s �nk�ntelen�l is a rejt�lyes �zenetre pillantott. J�slatr�szletre eml�keztette a l�nyt, aki keserny�sen elmosolyodott. Sosem hitt a pr�f�ci�kban, �s �m, itt az eleven bizony�t�k hitetlens�g�re. A bilincs �p, �s er�sebb, mint valaha. Fels�hajtott, figyelme visszat�rt az alkonyi �ghez.

Nem sok�ig �llhatott ott, csendes szeml�l�d�sbe mer�lve. Kopogtat�s, majd az ajt� ny�l�s�nak hangja figyelmeztette, hogy elj�tt az id�.

Mortensen a tork�ban dobog� sz�vvel l�pett be. Lisestra mag�t meg nem nevez� k�vete n�m�n s�t�lt mellette. Becsukta az ajt�t, de a f�rfi ebb�l semmit sem vett �szre; szeme az ablakn�l �ll� l�nyra tapadt. Kamilla lassan fel�j�k fordult, �s Mortensen sz�ve �sszeszorult. �ress�get, f�jdalmas, l�lektelen semmit l�tott a l�ny szem�ben; tovat�nt a hideg b�szkes�g, a h�v�s arc elvesztette �ltet� l�nyeg�t. Mortensen k�nz�an �lesnek �rezte a k�l�nbs�get. A rabs�g, a f�jdalom megfosztotta valamit�l a szoborszer� t�k�letess�get, �s k�z�ns�ges, b�r tov�bbra is gy�ny�r� szoborr� lett. Olyan volt, mint a term�f�ldj�b�l kit�pett vir�g, mit megrabolnak �ltet� elem�t�l, �s ez�rt elsorvad, csup�n sz�ps�ge, �lete sz�raz v�z�t hagyja maga ut�n. Ha Lisestra k�vete nem k�sz�ti fel, akkor bizonyosan mindent megb�n ebben a pillanatban, �s szabadon engedi a l�nyt. �m a n� m�g idejekor�n elmagyar�zta: mindez sz�ks�ges rossz, semmi t�bb. Kamill�nak kereszt�l kell haladnia a legm�lyebb k�ts�gbees�sen, mondta, hogy kijuthasson a f�nyre. Ahogy a sok�ig lel�ncolva, s�t�ts�gben tartott ember is szenved eleinte a vil�goss�gt�l �s szabads�gt�l, �gy szenved most Kamilla. A m�ly hazugs�got sokszor csak drasztikus eszk�z�kkel lehet legy�zni, de az eredm�ny mindent meg�r. A f�rfi most eml�keztette mag�t ezekre a szavakra, �s nyugodt maradt. J�jj�n, aminek j�nnie kell.

- J�jj�n h�t, aminek j�nnie kell – l�pett el�re Kamilla.

- �r�l�k, hogy v�gre jobb bel�t�sra t�rt�l – felelte megt�veszt� szel�ds�ggel a k�ld�tt, �s a l�ny fel� l�pett. – �g�rem, nem sok�ig fog f�jni. Mindez csak a te �rdekedben t�rt�nik.

- Hagyjuk a sz�nj�t�kot – szak�totta f�lbe Kamilla. – Fejezz�k be ezt.

- �r�mmel – villantott fel egy farkasmosolyt a n�. Felemelte a kez�t. A gy�r� �lesen felf�nylett, Kamilla pedig n�m�n a f�ldre zuhant. �sszeg�mb�ly�dve, sz�j�t v�kony vonall� pr�selve, hang n�lk�l t�rte a f�jdalmat.

- Nem tart sok�ig, ne agg�djon – a n� felemelt karja meg�ll�totta az el�rel�p� Mortensent. – Gyorsan v�ge lesz – ford�tott egyet felemelt kez�n.

Az er� a falhoz v�gta Kamill�t, aki felsikoltott. Teste �vbe fesz�lt, pillant�sa a lenyugv� napra esett.

Kecses �rny�k �szott a v�r�s korong el�, �s egyenesen a v�rben fuldokl� �gitest fel� tartott. Sas, ismerte fel Kamilla.

�jabb f�jdalomhull�m �rkezett, � pedig megvonaglott. Szem�ben a k�n k�nnycseppjei jelentek meg. Tekintete a rejt�lyes �zenetre esett. M�r sosem fogja megfejteni. Leg�rd�lt egy f�nyl� k�nnycsepp.

„L�gy hal�lra k�sz, mint egy beteg sas, mely az �gre n�z…” Az �gre n�z… az �gre n�z…

A szavak v�gtelen, �rtelmetlen k�rbe kezdtek tudat�ban. A k�n g�rcsbe r�ntotta test�t; a medalion aranyf�nye halov�nny�, szinte sz�rk�v� fakult – m�r nem sok v�lasztotta el a kihuny�st�l.

„Elj�n a nap, mikor a bilincs megpattan, �s a napba n�z� maga m�g�tt hagyja b�rt�ne �rnyait.” Annyi, mint: a napba n�z� szabadd� v�lik.

A napba n�z�… Sas, mi az �gre n�z… A sas a f�ny madara; az egyetlen, aki k�zvetlen�l a Napba n�zhet. A napba n�z�…

Belekapaszkodott a halv�ny sejt�sbe, �s belesz�d�lt a felismer�sbe. Csak ez lehet az… Csak ezt jelentheti… Milyen ostoba dolog. Milyen buta, primit�v hiba… Hisz 2000 �v nem m�lhat el nyomtalanul. �s m�gis – ez lehet az utols� rem�ny. A k�n magasra csapott.

- El�g! – sikoltotta. �m hangj�t nem f�jdalom t�lt�tte meg; harag tombolt benne, a zajl�, b�rmin �tg�zol� j�g haragja, minek senki sem �llhat ellen, mivel senki sem dacolhat b�ntetlen�l.

Lisestra k�ld�tte meglepetten leengedte a kez�t. Felt�nt neki a v�ltoz�s, b�r nem �rtette. �nk�ntelen�l is h�tr�lt egy l�p�st. Kamilla lassan, zih�lva fel�llt.

- El�g – ism�telte meg halkan. Szeme m�lyk�kk� s�t�t�lt; hideg m�ly�n titokzatos �ramlatok kavarogtak. – V�ge van.

Mortensen rem�nykedve el�rel�pett, �m a fel� villan� tekintet meg�ll�totta. Tan�cstalanul a k�ld�tth�z fordult.

- Mi t�rt�nt?

A n� tan�cstalanul r�zta a fej�t. T�tov�n, elbizonytalanodva pillantott Kamill�ra; szeme �rtetlens�ggel telt meg.

- Nem tudom – hebegte. – Nem… Nem ennek kellett volna t�rt�nnie.

Kamilla szeme diadalmasan f�nylett.

- Nem is t�rt�nt volna – suttogta maga el�. – Ha nem figyelmeztetnek. De – mosolyodott el �lesen -, megtett�k. V�ge van.

Mortensen kifakadt.

- Mi t�rt�nt?

Lisestra k�vete b�nultan r�zta a fej�t. Megsejtett valamit; valamit, ami rettenetes, valamit, ami mindent romba d�nt, valamit, amit nem mert felfogni… �s f�lni kezdett, hogy h�tha m�gis igaz… Mert ha igaz, egy sose felejt�, hatalmas l�lek haragj�t vonta mag�ra. De sz�lni nem tudott err�l, csup�n a fej�t r�zta.

- Nem – lehelte. – Nem lehet! Nincs gyenge pont!

- Nem volt gyenge pont – helyesb�tett Kamilla.

- Mi t�rt�nt? – k�vetelte a v�laszt Mortensen.

A k�ld�tt nem felelt, �m Kamilla v�laszolt. Halkan besz�lt, szinte csak mag�nak; �m szavai s�t�t sejtelmet �bresztettek a f�rfiban, aki kezdte m�r gyan�tani: valami f�lresiklott. Valami elker�lte a figyelm�ket, elmulasztottak �szrevenni egy apr� r�szletet, elfelejtettek egy fontos dolgot, mire eml�kezni�k kellett volna.

- „M�rv�ny fejem zsibbad�sa
jelez k�v�v�lt id�t,
ideiglenes hal�lom
jelent �julni er�t.”

- Nem �rtem – r�zta a fej�t tan�cstalanul Mortensen.

- Szabad vagyok – felelte egyszer�en, mag�t�l �rtet�d�en Kamilla. Kin�zett az ablakon, �s elmosolyodott, tiszta, �szinte mosollyal. – Szabad – ism�telte meg.

Mortensen �rtetlen�l �llt. Ez vajon azt jelenti, hogy m�giscsak siker�lt? Bizonytalanul a mellette �ll� n�re pillantott, �s elvetette ezt a felt�telez�st. A k�ld�tt vill�ms�jtottan �llt ott, majd arca eltorzult, �s elvicsorodott.

- Nem! Nem igaz! – felemelte a kez�t, �m Kamilla megel�zte.

- Ne mer�szeld!

A m�gia korb�csk�nt v�gott v�gig a h�trat�ntorod� n�n. A l�ny k�r�l er� kavargott, szeme szikr�t h�nyt. Az �g� tekintet megb�n�totta a teremben tart�zkod�kat.

A m�lyk�ken �rv�nyl� pillant�s m�g egyszer v�gigs�p�rt rajtuk, meger�s�tve az �ntudatlan b�v�letet, megdermesztve a vele szemben �ll� f�rfit �s n�t. Majd a ragyog� szemp�r lecsuk�dott, �s Kamilla lehajtotta a fej�t. Befel� fordult, elmer�lt �nmag�ban, �s egyenesen az �t gy�tr� �ress�gbe, f�jdalmas hi�nyba bukott. Tudatosan ereszkedett egyre m�lyebbre, m�g v�g�l megtal�lta, amit keresett. Halv�ny szikra a k�nz� semmi legm�ly�n, alig pisl�kol�, gyenge l�ng; �m szabad, l�ncok �ltal elker�lt, mert mikor a gy�r� k�sz�lt, nem volt birtok�ban. Most megragadta ezt a szikr�t, ezt a halv�ny er�szil�nkot, belekapaszkodott, �s a felsz�nre h�zta.

Mortensen csak azt l�tta, hogy Kamilla lehajtott fejjel �ll, majd remegni kezd, �s kis h�j�n �sszecsuklik. F�nyl� k�nnycseppek hullottak a f�ldre. Azt�n a reszket�snek v�geszakadt, �s a l�ny felemelte a fej�t. Arc�n gy�zelemittas mosoly ragyogott.

- Igen – suttogta. Szem�ben vak�t� t�z �gett, a hatalom �s a diadal kavarg� l�ngjai j�rt�k t�ncukat.

Mortensen sz�l�sra nyitotta sz�j�t, �m a szavak sosem sz�lettek meg. A medalion meleg f�nyt kezdett �rasztani, mi v�gigfutott a l�ny alakj�n. Kamilla aranyl� izz�sba burkol�zott.

Lisestra k�ld�tte d�h�sen felvijjogott, ahogy meg�rtette, mi t�rt�nik. Persze! Milyen ostoba is volt! Hogy is felejtethette el, hogy a Kiv�lasztottak r�szes�ltek a Csillagok N�p�nek erej�b�l! D�he kit�rt, de semmit sem tehetett. Az �tv�ltoz�s t�l gyorsan zajlott le. A f�ny �sszezsugorodott, �s kihunyt. A f�ld�n egy karcs� sas �llt, l�b�n ott volt a gy�r�; �m az aranykarika megrepedt.

Kamilla felemelte a fej�t, �s diadalmasan felnevetett. N�h�ny sz�rnycsap�ssal a leveg�be emelkedett. A f�rfi �s a n� f�ldbe gy�kerezett l�bbal, mozdulni k�ptelen�l �lltak; megb�v�lten figyelt�k a madarat.

A sas egyenesen sz�llt, a b�cs�z� napsugarak val�szer�tlenn� festett�k. Szem�t �sszeh�zva koncentr�lt, mik�zben a borosty�nt�bla fel� rep�lt – �s s�rtetlen�l suhant kereszt�l rajta! A lehull� gy�r� nem k�vette, nem is k�vethette; f�mes cseng�st hallatva koppant a f�ld�n. Kamilla felvijjogott, �s nyugatnak fordult.

Mortensenben irracion�lis, l�ngol� harag t�madt fel.

- Nem! – �v�lt�tte. N�h�ny gyors l�p�ssel az ablakn�l termett, �s kicsapta a t�bl�kat. Kihajolt; tekintete a t�volod� mad�rra tapadt.

- Nem! – sziszegte. El�reny�jtotta p�lc�t tart� kez�t. Szaggatottan szakadtak fel bel�le a szavak. �tkok suhantak a menek�l� fel�, �m annak pajzsa elnyelte azokat.

Kamilla m�mor�t� �r�met �rzett, mik�zben t�volodott b�rt�n�t�l. A sz�l hangosan f�ty�lt mellette, a Nap a legm�lyebb v�r�sben f�rd�tt. Lelke sebei gy�gyulni kezdtek, a nyomaszt� s�ly leszakadt r�la, �s az �jj�sz�let� k�t�sek minden sz�rnycsap�ssal teljesebbek lettek, enyh�tve, bet�ltve a benne t�tong� �rt. A z�poroz� �tkokkal keveset t�r�d�tt; b�r legyeng�lt, de ism�t a r�gi volt, b�zott benne, hogy Mortensen nem tudja meg�ll�tani. �m v�ratlanul �jabb t�mad�k csatlakoztak a f�rfihoz. L�tv�nyos el�ad�s bemutat�s�ra k�nyszer�lt; igyekezett kit�rni az ellene t�madt er�k �tj�b�l, mik�zben a kiutat kereste.

Maga a term�szet sietett seg�ts�g�re. A v�lgyet b�szke, szilaj foly� szelte kett�; haragosan rohant, hull�mai fej�ket r�zva z�dultak el�re, �s ostromolt�k meg a makacs hegyeket, magas, keskeny alagutat v�jva �gy azok szil�rd test�be. A sas a foly� f�l� kanyarodott, �s a v�gat fel� tartott. Ha el�ri, megmenek�l, kicsusszan a v�gzetes h�l�b�l.

�ld�z�i r�d�bbentek sz�nd�k�ra. D�h�k �s a b�ntet�st�l val� f�lelm�k megsokszorozta erej�ket, �s a t�mad�sok fokoz�dtak. Kamilla minden erej�t beleadta a rep�l�sbe, �s m�r �gy tetszett, s�rtetlen�l megmenek�l, hisz pajzsa minden �rt� sz�nd�knak ellen�ll – �gy l�tszott, m�gnem egy �tok, egy keser�s�gb�l, d�hb�l, megannyi �rzelemb�l kov�csolt, �s a testv�rgy�r� erej�re t�maszkod� �tok el nem �rte. A var�zs darabokra z�zta pajzs�t, �s a sz�v�be csap�dott. Kamill�ra s�t�ts�g borult. �ntudat�t elvesztve zuhanni kezdett.

* * *

Mortensen l�tta, hogy a var�zslat c�lba tal�l. A sas sz�rnyai elernyedtek, lend�lete megt�rt; erej�t �s eszm�let�t vesztve a m�lyben z�g� v�z fel� hullott. Es�s k�zben k�r�lvette a m�r ismert f�ny, �s Kamilla visszanyerte emberi alakj�t. A f�rfi agg�dva hajolt el�re. Megnyugodva l�tta, hogy lila sugarak indulnak a l�ny elkap�s�ra. Csakhogy sosem �rtek c�lba.

Er� s�p�rt v�gig a foly� vonal�n, k�nnyed�n elt�r�tve �ket. Mortensen szeme elkerekedett, ahogy megl�tta, hogy ki – vagy mi – a v�ratlan seg�t�. Sz�rnyas embernek t�n� alak suhant kecsesen a v�z f�l�tt. Elkapta a zuhan� l�nyt, �s feljebb emelkedett. Sz�rnyai hihetetlen gyorsas�ggal rep�tett�k – mire az �r�k �szbekaptak volna, m�r r�g besuhant az alag�tba, �s messze j�rt a v�lgyt�l. Mortensen l�tta mindezt; d�h�sen s�jtott a p�rk�nyra, �s tehetetlen�l, csal�dottan fel�v�lt�tt.

* * *

A Kiv�lasztottak a v�lgyben lezajlottakr�l semmit sem tudtak, �m Kamilla szabadul�s�t mind �rz�kelt�k, �s term�szet�knek megfelel�en reag�ltak is r�.

N�tus letette a kez�ben tartott tekercset; arca elkomorult, sz�ja v�kony vonall� pr�sel�d�tt. Fel�llt, �s k�sleked�s n�lk�l a S�t�ts�g szob�ja fel� indult.

A s�t�t Intrikus �s Keresked� egy sakkparti k�zep�n j�rt, mikor meg�rezt�k a v�ltoz�st, a kiszabadult er� �ltal keltett hull�mokat. Arcuk els�t�t�lt. Abbahagyt�k a j�tszm�t; szem�k egyet�rt�en villant �ssze. Egyszerre �lltak fel, �s indultak Hiadorhoz.

A s�t�t �p�t� f�lbehagyta munk�j�t; harag forralta fel k�r�l�tte a leveg�t, �m a k�vetkez� pillanatban ennek nyoma sem volt. Komoran folytatta, mit az im�nt f�lbeszak�tott, csup�n elfelh�s�d�tt homloka �rulkodott a t�rt�ntekr�l.

A Gy�gy�t� letette a f�lig elk�sz�lt m�rget. Szomork�s, keserny�s mosoly futott �t az arc�n, amolyan sz�p-lett-volna-ha-siker�l jelent�s�. V�llat vont, �s �jfent a r�zmozs�r�rt ny�lt.

A B�r� az ablakn�l �llt, szeme a messzes�get kutatta. S�t�ten f�rk�szte a t�volt. Megr�zk�dott, �s elfordult; gyors l�ptekkel hagyta el a szob�j�t, �s t�rsai keres�s�re indult.

Mikor a sas s�rtetlen�l �tsuhant a borosty�nt�bl�n, Krisz felkapta a fej�t. Diadalmasan felkacagott, szem�ben t�z lobbant fel; vid�m mosoly�ba kegyetlen �l vegy�lt, mik�zben fel�llt, �s a Tan�csterem fel� indult.

Melinda �jult er�vel fojtatta a p�rbajt Kili�nnal; a f�rfi, l�tva a szem�ben ragyog� f�nyt, mindentud�an elmosolyodott, �s k�nnyed�n f�lre�t�tte a l�ny peng�j�t.

Csenge fel�bredt szenderg�s�b�l, �s szob�ja ablak�hoz l�pett; tekintete a messzes�get kutatta, mintha l�thatn� sask�nt sz�ll� t�rs�t, keze a medalionra kulcsol�dott; v�gtelennek tetsz� id� �ta most el�sz�r t�nt fel arc�n boldog, felszabadult mosoly.

A Keresked� f�lbehagyta a megkezdett mondatot; besz�lget�t�rsa d�bbenten sz�longatta, de a l�ny nem figyelt r�. Szeme a semmibe r�vedt, �s vid�man felnevetett.

A M�gus felemelte a fej�t, �s az �g fel� n�zett. Mozdulatlanul �llt, szeme a lombok tengere �ltal szabadon hagyott folton f�gg�tt, �s szinte l�tta a szabadon sz�ll� sast. Megk�nnyebb�lten fels�hajtott, �s gyors, ruganyos l�ptekkel indult tov�bb. K�s�r�i n�m�n k�vett�k.

* * *

Hiador szinte azonnal �rtes�lt az esem�nyekr�l. A semmibe r�ved� szemmel, les�jtottan �lt; v�r�t megdermesztette a r�m�let, agy�ban egyetlen k�rd�s zakatolt: mi lesz most vele? Kedv�n nem sokat jav�tott a Kiv�lasztottak komor l�togat�sa sem. Rettegve kereste a megold�st, a kiutat, �m azt sehol sem l�tta… N�vekv� f�lelemmel gondolt az elker�lhetetlen pillanatra, mikor felelnie kell a S�t�ts�g k�rd�seire, �s meg kell adnia emberei hib�j�nak �r�t.

Lisestra �pp ki�r�tett krist�lyait rakta vissza hely�kre, mikor h�ve �rtes�tette a t�rt�ntekr�l. Elgondolkodva hagyta f�lbe a pakol�st. �rzelmei zavarosan kavarogtak, nem tudta eld�nteni, hogyan is fogadja a kudarcot. Ha Hiador helyzet�re gondolt, ajka kaj�n mosolyra h�z�dott; �m a k�ts�gbevonhatatlan veres�g komor d�h�t hozott mag�val. Fel�bredt a k�nz� k�rd�s is: mi lesz most? Mi lesz, ha m�giscsak �t vonj�k felel�s�gre a sz�k�s miatt? Hisz Uruknak a j� sz�nd�k vajmi keveset sz�m�t… �s ott volt m�g egy nyugtalan�t� t�ny: Kamilla szabad. Kili�n el�tt megny�lt az �t… Itt az alkalom, a soha vissza nem t�r� lehet�s�g, hogy megszabaduljanak a gy�r�k fenyeget�s�t�l. Nem fognak t�tov�zni.

Csakhogy ez azt jelenti, hogy vissza kell t�rni�k a Mortensen kast�lyba…

A v�ratlan gondolat felvid�totta Lisestr�t. M�g semmi sincs veszve. M�g minden j�ra fordulhat… A gy�zelem m�g az �v�k lehet; csak okosan kell cselekedni. �s b�r sokf�le v�d m�lt�n igaz volt Lisestr�ra, az ostobas�g nem tartozott k�z�j�k.

A S�t�ts�g eleven sakkt�bl�ja mellett �llt, mikor h�r�t vette a sz�k�snek. S�t�t tekintete nem �rult el semmit, ahogy figyelte az �jfent �trendez�d� er�viszonyokat. Elmer�lt a tervezget�sekben, �m gondolatai fonal�t er�szakosan f�lbeszak�tott�k. A fekete g�mb, mi a Szolga b�rt�n�t jelk�pezte, szertefoszlott, �s diadalittas, m�g sz�m�ra is kegyetlennek t�n� kacag�s visszhangzott a f�l�ben. A S�t�ts�g megborzongott, arc�n harag t�nt fel, �m ez csup�n egy pillanatig tartott; a d�h hely�t �tvette a b�nat. Lehunyta szem�t. Fel�bredt benne a f�lelem; f�lelem a j�v�t�l, f�lelem a buk�st�l; a buk�st�l, mi az �let veszt�t okozhatja.

Nem!

Elt�k�lten indult a semmib�l felt�n� ajt� fel�, �s bel�pett a legfeket�bb �jszak�ba. Itt az ideje egy �j besz�lget�snek.

Az ajt� halkan becsuk�dott m�g�tte.

* * *

A Szolga lehajtott fejjel �lt b�rt�n�ben. A g�mb halv�nny� fakult, ereje kit�rni v�gyva kavargott.

Koncentr�lni kezdett, egy sz�rke cs�p kiv�g�dott, a b�rt�n megremegett; a s�t�ts�g egy halk s�hajjal tovat�nt. A szabadd� lett rab diadalt�l r�szeg nevet�st hallatva emelkedett a leveg�be. Hangja hallat�n messzire futottak az �llatok, ahol �rny�ka a f�ldre vet�lt, ott elsz�radtak a n�v�nyek, term�ketlenn� v�lt a talaj, �s m�rgez�v� a v�z, �m � mindezzel nem t�r�d�tt. Rep�lt, korl�tokt�l szabadult ereje szilajon �radt k�r�l�tte, megfert�zve a leveg�t, a f�nyt, az �letet. Egyenesen sz�llt, �tj�t semmi sem g�tolta, �s � sem t�rt le r�la; feladata volt, hisz gazd�ja serege m�r k�szen �llt.

Csup�n egybe kellett h�vnia �ket.

* * *

Kamill�nak �gy tetszett, csal�ka �lmot l�t. Sz�d�t�en kavarg� v�z fel� hullott, a tajt�kos habokat �s a szilaj hull�mokat s�t�tre festette a k�sz�b�n toporg� �j; csup�n egy-egy b�gyadt, narancsv�r�s napsug�r k�zd�tt m�g t�tov�n a feketes�g ellen, halv�ny aranyszikr�kat lopva a v�zbe. � szabadon, mozdulni k�ptelen�l zuhant. Szeme sark�b�l embereket l�tott, ismer�s-ismeretlen embereket, kiknek ujj�b�l lila sugarak t�rtek el�, �s indultak fel�. Sz�v�ben fel�bredt a f�lelem, �m tehetetlen volt; zuhan�s�t sem gyors�tani, sem lass�tani nem tudta.

Egyszercsak ismer�s er� �rint�s�t �rezte; egy er��t, mit m�r szinte elfelejtett, egy olyan er��t, mi valaha mindig mellette �llt, �s szil�rd t�maszt, megnyugv�st jelentett a legs�t�tebb �r�ban is; �m a felt�mad� rem�nyt r�gt�n leh�t�tte a hideg j�zans�g – ez nem lehet val�s�gos. Hisz � halott… A gy�sz hull�mai magasra csaptak.

�m ha m�shol nem is, �gy t�nt, az �lomban (mert m�s nem lehetett) lehets�ges a lehetetlen. Az er� nem t�nt el, �pp ellenkez�leg, �v�n k�rbevette, elt�r�tve a lila f�nyeket.

A foly� minden pillanatban k�zelebb ker�lt hozz�, �s m�r alig volt �ntudat�n�l. �lmodom, gondolta. Milyen furcsa… �lom az �lomban.

M�g �rezte, hogy valaki elkapja, �s emelkedni kezd. Ismer�snek �rezte az �lel�st, de t�l f�radt volt a gondolkod�shoz. M�g megcsapta a barlang h�v�s leveg�je, azt�n mindent bebor�tott a s�t�ts�g.

* * *
Meleg, t�kozl�an aranyl� f�ny �bresztette. Kamilla kinyitotta, majd becsukta szem�t; a napf�ny elvak�totta. Hasra fordult, arc�t eltakarta, �s s�r�n pislogva l�tni pr�b�lt. Mikor nagyj�b�l alkalmazkodott a k�r�lm�nyekhez, felemelte a fej�t, �s k�r�ln�zett.

Idegen, ismeretlen helyen t�rt mag�hoz. A baldahinos �gy �s az ablakok feh�r f�gg�nyeit l�gyan lengette a nyitott ablakokon kereszt�l bekalandoz� szell�. A szoba h�rom fal�t t�gas, kecses �v� ablakok alkott�k, csup�n a negyedik k�sz�lt valami furcsa, meleg sz�n� k�b�l, a padl��hoz hasonl�b�l. Cirkalmas mozaikminta tekerg�z�tt a j�r�lapokon.

Kamilla az ujj�ra pillantott, hogy ellen�rizze; a gy�r� val�ban nincs rajta. Megnyugodott; ezek szerint siker�lt a sz�k�s. De hogyan? �s hol van most? Fel�lt az �gyon, �s tan�cstalanul n�zett k�r�l.

F�nyben �szott a szoba. Meleg, vil�gos sz�nekkel rendezt�k be, t�gas volt, szell�s, kecses �s k�nyelmes. Nyugalom �s b�ke �lte meg a furcsa, idegen, �m a legkev�sb� sem kellemetlen illatokat hoz� leveg�t.

T�n�d� pillant�sa az ablakon t�li vil�gra v�ndorolt. Elakadt a l�legzete a l�tv�nyt�l. Gyors, k�nnyed mozdulattal kiugrott az �gyb�l, �s odasietett, hogy meggy�z�dj�n r�la: ez nem �lom.
Az ablak el�tt felh�k gomolyogtak, h�feh�r, gyapjas fellegek. Amerre n�zett, csak ezt a feh�r �ce�nt l�tta, �s a v�gtelen, val�szer�tlen�l �l�nkk�k eget; �s term�szetesen h�zak is voltak ott, hasonl�k ahhoz, minek � is vend�gszeretet�t �lvezte, csup�n kisebbek. �p�t�ik a karcs�, hajl�tott form�kat, �s a nagym�ret� ablakokat r�szes�tett�k el�nyben; az �gi otthonokat mer�szen �vel� hidak k�t�tt�k �ssze, b�r ezeket a lak�k ritk�n vett�k ig�nybe; hisz mi�rt gyalogoljanak, ha rep�lhetnek is?

Mert a v�ros lak�i a leveg�ben k�zlekedtek; hatalmas, egy�nre jellemz� sz�rnyaik k�nnyed�n rep�tett�k �ket. Kamilla hunyorogva pr�b�lta kivenni a r�szleteket, de csak annyit tudott meg�llap�tani, hogy az emberekhez hasonl� testfel�p�t�ssel rendelkeznek.

Halk kopog�s riasztotta fel mereng�s�b�l. H�v�s �rdekl�d�ssel az arc�n fordult meg.

- Szabad!

Fiatal, magabiztos l�ny l�pett be, egy a v�ros lak�i k�z�l. K�v�ncsian m�regette Kamill�t, aki viszonozta a mustr�t.

A l�ny vele egymagas lehetett. K�nyelmes, feh�r ruh�t viselt. K�lseje egy ember�hez hasonl�tott; ha a szeml�l� eltekintett a borotva�les karmokt�l, miben ujjai v�gz�dtek, valamint szem�t�l, haj�t�l �s sz�rnyait�l. Ut�bbiakat mintha egyazon anyagb�l form�zt�k volna; tollai az obszidi�n tompa z�ldes-barn�j�ban j�tszottak, egyetlen copfba k�t�tt haja �gyszint�n; szeme, miben nem k�l�n�lt el �risz, feh�rje �s pupilla, olyan volt, mint k�t csiszolt �sv�nyg�mb.

- �r�l�k, hogy v�gre mag�hoz t�rt – mosolygott r� a l�ny, megt�rve a s�r�s�d� cs�ndet. – Az �r �r�lni fog.

- Hol vagyok? – k�rdezte Kamilla.

- Biztons�gban – t�rt ki a v�lasz el�l a l�ny.

Kamilla m�rlegelte a feleletet, de �gy d�nt�tt, hogy nem �ri meg er�ltetni a k�rd�st. Most m�g nem. T�m�t v�ltott.

- Hogy h�vnak?

- Tell� – mosolyodott el a l�ny.

- Az �n nevem Kamilla – viszonozta a mosolyt. – Ti hoztatok ki a v�lgyb�l?

- Az �r volt az.

- Mikor tal�lkozhatok vele? Szeretn�k neki k�sz�netet mondani – �s p�r k�rd�st feltenni, f�zte hozz� gondolatban.

- Az �r �r�lne, ha �n vele reggelizne – Tell� az egyik szekr�nyhez l�pett, �s r�vid keresg�l�s ut�n kiv�lasztott egy ruh�t. – Az�rt k�ld�tt, hogy megn�zzem, fel�bredt-e m�r, �s ha igen, k�s�rjem el.

- K�sz�n�m – b�lintott Kamilla. �tvette a fel� ny�jtott ruhadarabokat.

- Odakint v�rom – a l�ny halkan csukta be maga m�g�tt az ajt�t.

Kamilla gondolataiba mer�lve cser�lte le h�l�ing�t a Tell� �ltal v�lasztott ruh�kra. A hossz�, b�, s�t�tk�k szokny�b�l, puha, m�lyk�k csizm�b�l �s �gk�k bl�zb�l �ll� �lt�z�k t�k�letesen illet r�. K�sz�ltek a fogad�s�ra, tudtak r�la… De honnan?

Furcsa m�don nem �rzett f�lelmet. �lmos�t� nyugalom �s puha b�ke uralkodott k�r�l�tte, a sz�l szabadon j�rt, k�rnyezet�t nem m�rgezte �rt� sz�nd�k vagy s�lyos rabs�g. Tell� szem�ben is csak �szintes�get l�tott. A l�ny nem hazudott: val�ban biztons�gban �rezhette itt mag�t. �s ha t�ved… Nos, akkor sem t�rt�nik trag�dia. Elmosolyodott, azzal a saj�tos, csak r� jellemz� mosollyal, mit�l ismer�seit �s ellens�geit egyar�nt a hideg r�zta. Nem, nem t�rt�nik trag�dia. Hisz most, hogy lehullottak a bilincsek, nemigen van er�, mi meg�llhat ellene… Szeme hat�rozottan megvillant, mik�zben az ajt� fel� indult, hogy csatlakozzon Tell�hoz, aki majd elk�s�ri titokzatos megment�j�hez.

* * *

A Tell� �ltal �rk�nt emlegetett megment� h�ttal �llt nekik, kib�mulva az ablakon, mikor bel�ptek. Tell� meghajolt, bejelentette �rkez�s�ket, majd n�m�n kih�tr�lt. Kamilla tekintete v�gigfutott a szob�n.

St�lus�ban hasonl�tott azokra a termekre, miken eddig kereszt�lhaladtak. A v�ros lak�inak nyilv�n fontos volt a szabad t�r �s az aranyl� sz�nek egy�ttese. K�tszem�lyes reggeliz�asztal �llt a szoba k�zep�n. M�r megter�tett�k; csup�n le kellett volna �lni�k, �m az ablakn�l �ll� nem mozdult. Fej�t lehajtotta, �s l�that�an teljesen elmer�lt gondolataiban. Kamilla nem zavarta meg; ehelyett ink�bb n�m�n az asztal mell� s�t�lt, �s kihaszn�lva az alkalmat, alaposan szem�gyre vette.

Vend�gl�t�ja f�l fejjel lehetett magasabb n�la. Hatalmas sz�rnyait �sszeh�zva, pihen� tart�sban tartotta. A fekete alapsz�n� tollakon kavarg� szesz�lyes, �gk�k minta eml�keztette valamire Kamill�t, de nem jutott esz�be, hogy mire. A f�rfi f�lhossz� haja h� t�kre volt sz�rnyai mint�j�nak.

V�g�l a mereng� feleszm�lt; tal�n v�g�re jutott t�preng�s�nek, tal�n csak meg�rezte a jelenl�t�t; Kamilla nem tudta, de nem is volt fontos. A f�rfi megfordult, arc�n tiszt�n l�tszott a meglep�d�s, �m a l�ny is elvesztette egy pillanatra hideg nyugalm�t.

Vend�gl�t�ja fiatalabb volt, mint hitte – egy-k�t �vvel lehetett id�sebb n�la -, de nem ez lepte meg. A szem�be n�zett, a t�k�letes feketes�gben kavarg� k�k s�vokba, �s egyszercsak beugrott, hogy mire eml�kezteti mindez. Mintha k�t, t�k�letesen csiszolt szardonix lett volna a f�rfi szeme hely�n… Belesz�d�lt a felt�madt eml�kekbe.

A f�rfi k�v�ncsian nyitotta ki az apr� csomagot.

- Vigy�zz! – �vta �. – T�r�keny.

F�rje b�lintott, �s �vatosan ny�lt a dobozk�ba. Kiemelte a benne rejt�z� kicsiny figur�t; szem�ben �r�m csillant.

- Ez gy�ny�r� – tekintete falta az apr�, t�k�letes csiszol�s�, fekete-k�k k�b�l k�sz�lt szobrot; � pedig nem tudta, �s nem is akarta elnyomni az arc�ra �l�, boldog mosolyt…

Megr�zta a fej�t, �s elhessegette az eml�ket. Sz�ve �sszeszorult, de nem t�r�d�tt vele. Azok az id�k m�r elm�ltak; most a jelenre kell koncentr�lnia.

Vele ellent�tben a f�rfi m�g l�that�an nem jutott t�l az els� d�bbeneten.

- Mintha �lmodn�k – suttogta maga el�. – Mintha csak tegnap lett volna, hogy elv�ltunk, vagy mintha az egyik �lmom v�lt volna val�ra – v�ratlanul r�mosolygott. – Azt hiszem, elfelejtettem m�r, hogy mennyire nem v�ltozol az �vek alatt, Tilanna.

Tilanna. Kamilla megsz�d�lt. Hisz ez lehetetlen… 36000 �ve nem sz�l�tott�k �gy. �sszesz�k�l� szeme a m�sik�ba m�lyedt. Az nem tiltakozott; engedte, hogy megtal�lja, amit keres, s�t, maga hozta felsz�nre a r�gi eml�keket. Kamilla sz�d�lt.

- Karmira – suttogta. A f�rfi meg�rt�en r�mosolygott.

- Most Kizavadn�nak h�vnak – el�rel�pett, �s kih�zta az egyik sz�ket. Kamilla lerogyott r�.

Kizavadna le�lt vele szemben. Meg�rt�en figyelte a l�nyt, aki gyorsan �sszeszedte mag�t. B�r m�g mindig nem l�pett teljesen t�l a d�bbeneten, tekintete ism�t �less� v�lt. N�zte a m�ltb�l el�bukkant f�rfit, �s hossz�-hossz� id� �ta most el�sz�r, nem tudta, hogyan is k�ne reag�lnia.

Karmira, nem, Kizavadna, jav�totta ki mag�t, csendben �lt, �s �t figyelte. L�that�an arra v�rt, hogy � t�rje meg a csendet, �s mikor ez nem t�rt�nt meg, csup�n alig �szrevehet�en b�lintott.

- Tal�n reggelizz�nk – javasolta csendesen.

N�m�n ettek, b�r Kamilla nem igaz�n tudta, hogy mi van a t�ny�rj�n; figyelm�t t�ls�gosan is lek�t�tt�k kavarg� �rzelmei. Mit k�ne tennie? Mit mondhatna? Hogyan t�r�lhetn� el az �rul�st, mi 36000 �ve elv�lasztotta �ket egym�st�l? Nem tudta, hogy mi lenne a helyes, ez�rt h�t hallgatott, Kizavadna pedig nem s�rgette.

V�g�l csak v�ge lett a reggelinek, �s Kamilla d�nt�sre jutott. F�lretolta a t�ny�rt, m�ly leveg�t vett, �s megt�rte a cs�ndet.

- Hol vagyunk?

Kizavadna t�n�d� pillant�st vetett r�.

- Jelenleg valahol a Csendes �ce�n f�l�tt.

- Mi ez a hely? – �rkezett a k�vetkez� k�rd�s.

- Egy el�retolt k�vets�g, ha �gy tetszik – Kamilla k�rd�n felvonta a szem�ld�k�t, mire a f�rfi folytatta. – P�r h�napja furcsa dolgok t�rt�ntek a birodalmamban. Valami k�l�n�s l�ny j�rta v�rosainkat, �s amerre elhaladt, halottak szeg�lyezt�k az �tj�t. Nem tudtuk, mi lehet, sem azt, hogy mi a c�lja. V�g�l megmutatkozott; sosem l�ttam m�g hozz� hasonl� l�nyt. Tulajdonk�ppen – t�n�d�tt el egy pillanatra -, ma sem tudom, hogy mi lehetett. Megpr�b�ltuk meg�ll�tani, de nem b�rtunk vele, m�g v�g�l fel nem t�nt egy ez�stsz�rke k�penyes, arc�t csukly�val eltakar� ember. Elpuszt�totta a l�nyt, de s�lyosan megsebes�lt. �poltuk, b�r nem tudtuk, ki lehet, sem azt, hogy honnan j�tt, vagy hogy n�z ki, ugyanis a csukly�t nem tudtuk elmozd�tani, � pedig v�gig eszm�letlen volt, vagy legal�bbis �gyesen megj�tszotta. V�g�l egy nap nyomtalanul elt�nt, csup�n egy krist�ly �s egy lev�l maradt ut�na. Nem sokkal ezut�n �lmodni kezdtem.

- Eml�k�lmok – sz�lt k�zbe Kamilla, f�lig k�rd�n. A f�rfi b�lintott.

- Igen. Id�be telt, am�g r�j�ttem erre. Most m�r meglehet�sen sok mindenre, szinte mindenre eml�kszem. Az �lmok �s az idegen �ltal h�trahagyott t�rgyak elvezettek ide. A lev�lben le�rtakat k�vetve, csup�n megfigyel�k�nt vagyunk jelen. Ez�rt is hoztuk l�tre ezt a v�rost – intett k�rbe.

Kamilla szeme a semmibe r�vedt.

- Hogy h�vt�k az idegent? – k�rdezte hirtelen. Kizavadna k�v�ncsi pillant�st vetett r�.

- Azt mondta, a neve Erdaendil – Kamilla felszisszen�s�t hallva hozz�f�zte. – Ha j�l tudom, Mag�nyos �rny�kot jelent. Vagy t�vedn�k?

- Nem, nagyj�b�l pontos. Igaz�b�l a mi nyelv�nkre nemigen lehet leford�tani. T�nde eredet� sz�. �jsz�l�tt soha nem kapja; ezt ki kell �rdemelni. M�ghozz� nem is ak�rhogy… Ha haza�rek, Mira nem teszi zsebre, amit ez�rt kapni fog – mormolta maga el�.

- Mi�rt, mit jelent pontosan? – hajolt el�re k�v�ncsian a f�rfi.

- Er: mag�nyos; dae: �rny�k; -ndil: h�s�g, �rdek n�lk�li szeretet – v�laszolta mechanikusan Kamilla. Gondolatai messze j�rtak.

- Ismered? – k�rdezte elgondolkozva Kizavadna. H�trad�lt, �s t�n�dve f�rk�szte Kamill�t. Szem�ben mosoly bujk�lt.

A l�ny b�lintott, �s elmosolyodott.

- Nem csak �n ismerem, hanem te is… Igaz, mikor legut�bb tal�lkoztatok, m�g N�s�nak h�vt�k…

Kizavadna nem tudta elrejteni d�bbenet�t, �m az els� csod�lkoz�s elm�lt�val vid�man felnevetett.

- N�sa! Gondolhattam volna, hogy a M�gus j�rt n�lunk!

- Sosem szeretett sok�ig egy helyen maradni – �rtett egyet Kamilla. Gondolatai visszakalandoztak a r�gm�ltba, �s �nk�ntelen�l is a Buk�s gy�szos napj�n�l lyukadt ki. Arca elkomorodott. Kizavadna sz�nakozva figyelte.

- Mi�rt nem k�rdezed meg? – mondta v�g�l halkan.

Kamilla felkapta a fej�t, �s farkasszemet n�zett vele.

- Otthagytalak.

A sz�raz, t�nyszer� meg�llap�t�st nem kellett elmagyar�znia. Kizavadna �gy is �rtette.

- Nem tehett�l m�st – r�zta meg a fej�t.

- De – c�folta meg Kamilla csendesen. Komolyan n�zett r�. – Tehettem volna.

A f�rfi csak a fej�t r�zta.

- Nem tehett�l volna semmit. Gyorsan kellett d�ntened – �s te a legjobb lehet�s�get v�lasztottad.

A m�lyk�k szemp�r megtelt a r�gi, t�zezer �vekig hordozott b�ntudattal.

- Meglett volna hozz� a hatalmam. Megszabad�thattalak volna.

- Csakhogy nem volt r� lehet�s�ged.

Kamilla ker�lte a tekintet�t. Kizavadna el�reny�lt, �s k�nnyed�n meg�rintette a kez�t. A k�t szemp�r �sszekapcsol�dott. A f�rfi l�gyan megsz�lalt.

- Nem a te hib�d volt. Az egyetlen b�n�s az �rul�, ki mindny�junkat erre a sorsra k�rhoztatott.

Kamilla keserny�sen elmosolyodott.

- Eml�tettem m�r, hogy nagyon eredeti �zenetet k�ldt�l? Mellesleg, elmes�lhetn�d, hogy hogy jutottunk ki a v�lgyb�l.

Kizavadna felnevetett.

- �hajod sz�momra parancs! – szeme vid�man csillogott. – Be kell vallanom; nem kev�s fejt�r�st okozott a figyelmeztet�s megfogalmaz�sa…

- Nem �rte meg a f�radts�got – szak�totta f�lbe Kamilla sz�raz g�nnyal a hangj�ban. – Olyan volt, mintha valami idi�ta j�slatb�l szedted volna.

A f�rfi vigyorgott.

- De bev�lt, nem?

A l�ny elmosolyodott.

- V�g�l be.

- �s, hogy k�rd�sedre v�laszoljak – Kizavadna arca elkomorodott. – Szerencs�re �pp id�ben �rkeztem. Egy�bk�nt nem tettem semmi k�l�n�set. Elkaptalak, m�g miel�tt a foly�ba est�l volna, �s berep�ltem a barlangba.

- H�t m�gsem csak �lom volt – merengett el Kamilla.

- Mit akarsz most tenni?

A k�rd�s felrezzentette. Kizavadna k�v�ncsian figyelte. A l�ny elmosolyodott; fagyos, a j�g hideg�vel v�g� mosollyal, szem�ben s�t�t szikr�k villantak.

- Egyel�re pihenni sz�nd�kozom. Ut�na… Ut�na v�r r�m egy l�togat�s. Valaki tartozik nekem, �s itt fizet�s ideje…

- �s te nem szereted a kiegyenl�tetlen sz�ml�kat, nem de? – mosolyodott el a f�rfi. – Sz�vesen seg�tek a… behajt�sban.

- M�r �pp k�rni akartam – felelte Kamilla �lmodoz� arccal.

* * *

Mortensen az ablakn�l �llt az – imm�r – lakatlan szob�ban. Keze a p�rk�nyt markolta, szeme a k�z�ny�sen rohan� foly�t k�vette; a foly�t, mi megnyitotta az utat Kamill�nak. Ahogy szor�t�sa er�sebb� v�lt, keze kifeh�redett; �g� homlok�t a h�v�s �vegnek t�masztotta.

Egy nap telt el, mi�ta rem�nyekkel telve, bizakodva bel�pett ebbe a szob�ba. Akkor nem a sz�rke �gben fuldokl�, v�rv�r�s Nap, hanem az ez�st�s �jt �dv�zl�, diadalmas, b�borba �lt�z�tt korong festette meg a szob�t. Akkor �gy hitte; az �vezredes �tok v�gre v�get �r, leteheti r�g�ta cipelt terh�t. Visszat�rnek a boldog napok, hisz Kamilla m�r nem lesz r�szese a h�bor�nak… Vagy ha m�gis, h�t a gy�ztes oldalon fog �llni. Csakhogy a hazugs�g er�sebbnek bizonyult.

�k�llel, d�hvel eltelve s�jtott az ablakf�lf�ra. Nem tudta, ki vitte el a l�nyt, nem tudta, ki lehet a v�ratlan ellens�g; tudni csak egyet tudott, de azt biztosan: b�rki is az, vesz�lyezteti terveit.

Vet�lyt�rs…

Felkapta a fej�t. Honnan j�tt ez a gondolat? Egy�ltal�n, mi�rt ilyen biztos a meg�rz�seiben?

- Kopp, kopp. Bej�hetek?

A l�gy, dallamos hang v�ratlanul �rte. Megp�rd�lt; a nyitott ajt�ban Lisestra �llt. A n� ragyog� mosolyt k�ld�tt fel�, �m ezzel nem tudott hatni a f�rfira; most nem. Haragt�l s�lyos l�ptekkel indult meg fel�.

Lisestra gyorsan felm�rte, hogy Mortensen nincs j� hangulatban, �pp ellenkez�leg, k�zel �ll a robban�shoz. Mosolya �gy t�nt el, mintha sose l�tezett volna. Hirtelen j�tt komolys�ga el�rte c�lj�t; a f�rfi megtorpant.

- Seg�teni j�ttem.

Mortensenben forrt a d�h, �m eme kijelent�s hallat�n h�travetette a fej�t, �s felnevetett, sz�raz, �r�mtelen nevet�ssel. Lisestra t�relmesen v�rt. Nem s�rgette.

- �, �s ezt higgyem is el, ugye? K�sz�n�m, nem k�rek a seg�ts�g�b�l. �pp el�g bajt okozott m�r.

- Meglehet – felelte Lisestra, �vatosan v�logatva meg szavait -, hogy a k�zelm�lt esem�nyeinek ismeret�ben val�ban �gy t�nik. Csakhogy minderr�l nem mi tehet�nk.

- Nem? – k�rdezett vissza a f�rfi g�nyt�l cs�p�g� hangon. – Nem az �n �reinek kellett volna meg�ll�tani a betolakod�t? �s tal�n nem az �n k�vet�nek kellett volna v�get vetnie a hazugs�gnak?

- Mindez igaz – hajtott fejet a n�. – �s �k j�l is v�gezt�k a dolgukat. A hiba val�ban a mi�nk, �m ments�g�nkre legyen mondva; nem sz�m�tottunk a T�rs megjelen�s�re.

- T�rs? – k�rdezett vissza gyanakv�ssal a hangj�ban a f�rfi. Rossz el��rzet�t l�tta bebizonyosodni.

Lisestra �szrevette ezt, hisz sz�m�t� figyelemmel k�s�rte Mortensen minden rezd�l�s�t. �szlelte az elbizonytalanod�st, a felt�mad� f�lelmet, �s tudatosan r�j�tszott ezekre, c�ljainak megfelel�en forgatva a val�s�got.

- T�rs – b�lintott hat�rozottan, majd b�ntudattal elegy�tett r�d�bben�st m�melt. – �, eln�z�st! Elfelejtettem, hogy m�g nem eml�tettem �ket… De h�t ki hitte volna, hogy valaha is visszat�rnek?

- H�l�s lenn�k – Mortensen a fog�t csikorgatta, mik�zben nyugalmat k�nyszer�tett mag�ra -, ha beavatna.

- Persze, persze, azonnal… Tudja, ez egy nagyon r�gi hist�ria – szeme kisz�m�tottan a semmibe kalandozott. – Mindig is c�ljaink k�z�tt szerepelt, hogy a Kiv�lasztottakat r�d�bbents�k a Csillag nev� l�ny hazug mivolt�ra, �m rettenetesen sok�ig nem �rt�nk el sikert. �s ennek a T�rsak voltak az okai… Ezek az emberinek aligha nevezhet� l�nyek felosztott�k egym�s k�z�tt a Kiv�lasztottakat, �s mindegyik mellett ott str�zs�lt egy �let�k minden perc�ben. Ott voltak, mikor k�zel ker�lt�nk a gy�zelemhez, �s nem engedt�k, hogy lehulljon a h�lyog a Kiv�lasztottak szem�r�l. Sz�ks�g�k volt r�juk, ugyanis egyfajta kataliz�tork�nt haszn�lt�k �ket; seg�ts�g�kkel erej�k a t�bbsz�r�s�re n�tt. V�g�l 36000 �ve siker�lt megtal�lnunk a gyenge pontjukat, �s elpuszt�tottuk �ket – hit�nk szerint �r�kre. �m sajnos t�vedt�nk… Kamilla T�rsa visszat�rt, �s amint �n is l�tta, elragadta a l�nyt; nyilv�n az�rt, hogy visszaszerezze r�gi hatalm�t – szeme sark�b�l Mortensent leste. El�gedetten l�tta, hogy r�gt�nz�tt sz�noklata c�lt �rt.

A f�rfi arc�n gy�l�let, harag… �s f�lt�kenys�g l�ngolt. Lisestra mag�ban vid�man felnevetett, de vigy�zott, hogy arc�n ebb�l semmi se l�tsz�djon; k�r lett volna t�nkretenni, amit eddig el�rt.

- Mit tehetn�k?

A k�rd�s visszat�r�tette elkalandozni k�sz�l� gondolatait a szob�ba. Az indulatokt�l remeg� Mortensen �t n�zte, �s l�that�an v�laszra v�rt. Lisestra lassan elmosolyodott.

- M�g nincs minden veszve. A T�rsra fenyeget�st jelentenek a gy�r�k, mik leleplezhetik hazugs�g�t. Tudja, hogy ezeket csak Kamilla puszt�thatja el. Ide fognak j�nni. Igaz – f�zte hozz� -, nem felk�sz�letlen�l.

Mortensen komoly, figyelmes tekintettel m�regette. Kegyetlen mosoly villant �t von�sain, ahogy meg�rtette a n� terv�t.

- Mit tal�lt ki?

Lisestra arc�n, l�tva a fordulatot, l�gy, gonosz mosoly k�dl�tt fel. V�laszolt, mik�zben �tfutott elm�j�n a gondolat: milyen ostoba is volt Kamilla… El�g lett volna elcs�b�tania a f�rfit, �s az t�lc�n ny�jtja neki a gy�r�ket, megszabad�tva az �r�k fenyeget�st�l. R�ad�sul nyert volna egy nem lebecs�lend� sz�vets�gest is... Nem folytatta a gondolatot. Mag�ban v�llat vont; v�g�lis, mit v�rhatott a B�r�t�l? Ink�bb a tervre koncentr�lt.

- Le�lhetn�nk? K�sz�n�m. Nos, a dolog tulajdonk�ppen nagyon egyszer�. �m mindenekel�tt sz�ks�ges tudnom, hogy…

* * *

Kamilla tartotta a szav�t – val�ban nem sz�nd�kozott elmozdulni a v�rosb�l. N�h�ny nyugodt, b�k�s nap k�vetkezett. Bej�rta a felh�k f�l�tt rep�l�, var�zslatos helyet, �s ismerkedett a lak�kkal, a szok�sokkal �s a kult�r�val. Amennyire ideje engedte, Kizavadna is elk�s�rte, �m a gy�r�kr�l nem besz�ltek. A t�ma csup�n h�rom nappal k�s�bb ker�lt ism�t sz�ba.

- Holnap indulunk.

Kizavadn�t meglepte a v�ratlan kijelent�s. Csod�lkozva fordult Kamilla fel�.

A v�ros egyik ter�n �lltak �ppen. Az �p�tm�nynek csup�n alja volt �s teteje, mit karcs�, spir�lisan faragott oszlopok tartottak.

A felh�k k�z�tt elt�n� Nappal szemben �lltak. K�pr�zatos l�tv�nyban volt r�sz�k, igaz, Kizavadna nem a fellegekbe buk� l�ngkorongot figyelte, hanem Kamill�t. A l�ny pupill�ja apr� pontt� sz�k�lt, �risze �ttetsz�v� vil�gosodott. B�r�t aranyragyog�sba vonta a f�ny, haj�ban napsugarak gy�jtottak szikr�kat. F�nyl�, b�szke szobork�nt �llt ott. Kizavadna belefeledkezett a l�tv�nyba.

- Besz�ltem Mirin�val. Mindent el�k�sz�tett; m�r csup�n r�nk v�rnak.

A szavak visszaterelt�k Kizavadna elkalandozott figyelm�t, akinek id�k�zben kiment a fej�b�l a besz�lget�s eleje. Most megpr�b�lt a szavakra koncentr�lni; igaz, ez nem ment k�nnyen.

- Megtal�lt�k az elpuszt�t�s m�dj�t?

Kamilla arc�n �tfutott egy h�v�s mosoly.

- �ll�t�lag Kili�n hoz valamit, ami a seg�ts�g�nkre lehet.

- Akkor h�t holnap indulunk – nyugt�zta a f�rfi. A l�ny b�lintott.

N�zt�k a teljes pomp�j�ban let�n� Napot. Kizavadna �t�lelte Kamill�t; a l�ny nekit�maszkodott. Sz�tlanul �lltak; l�tt�k, ahogyan az ez�st�s hold felkel, f�nye feh�rre festette az �gi v�rost; sugarai el�rt�k, �s felragyogtatt�k a k�t, egym�st�l k�l�nb�z�, m�gis oly hasonl� �riszt. A h�v�s j�gk�k �s a m�ly szardonix szemp�rban ugyanaz a l�ng t�ncolt. Mozdulatlanul, n�m�n v�rakoztak.

Hamarosan megkezd�dik az utols� felvon�s.

* * *

Ez�st�s k�d gomolygott a teremben. A falak �s a mennyezet a semmibe veszett, csup�n egy-egy karcs� oszlop, vagy eleg�ns b�tordarab t�nt el� id�nk�nt a sz�rk�s gomolyg�sb�l.

Az �jszaka feket�j�be �lt�z�tt f�rfi mozdulatlanul �llt. S�t�t, sosem pihen� tekintete a sakkt�bl�n zajl� l�p�seket k�vette figyelemmel. Lehunyta szem�t, �s koncentr�lni kezdett; szelleme �tra kelt, hogy val�s�gosan is l�ssa az esem�nyeket.

Bej�rta a meger�s�tett Mortensen-kast�lyt. L�tta a szob�kban �s a v�lgyben elrejt�z�tt �r�ket. Minden�tt ott volt, mindent figyelemmel k�s�rt – �s mindenr�l �rtes�lt, mi sz�m�ra fontos lehetett, lesz�m�tva ellens�gei el�k�sz�leteit. A 36000 �ve kitart� fal szil�rdan ellen�llt; m�g nem j�tt el leoml�s�nak ideje. M�s utat v�lasztott h�t, b�r tudta, hogy ezzel kit enged be erre a s�kra; igaz, a l�ny jelenl�te csak ideiglenes lesz.

El�zte h�d�t� terveit, elcsit�totta a k�r�l�tte kavarg� k�osz hull�mait. Az �let mindig jelenl�v� dallam�ra figyelt, �s lecsillap�totta t�relmetlens�g�t. Jutalma nem maradt el, b�r csup�n villan�sokat tudott elkapni az esem�nyekb�l.

L�tta, hogy egy aranyl�, fellegek f�l�tt sz�ll� v�rosb�l k�t alak indul �tnak; a l�ny eleg�nsan, kecsesen suhant a leveg�ben; a f�rfi sz�rnyai seg�ts�g�vel k�nnyed�n tartotta a temp�t.

D�li ver�f�nyben gy�lekez� csapat vonta mag�ra figyelm�t, �m m�g miel�tt megpillanthatta volna a r�szleteket, k�dbe burkol�zott a tiszt�s. Bossz�san fordult volna el, �m v�ratlan zavar futott v�gig �rz�kei h�l�j�n. Megdermedt.

Veszedelmes szikl�kkal t�zdelt, halott, m�rgez� v�lgyben poshadtsz�rke k�penyes �rnyak gy�lekeztek. Arcukat csuklya fedte; szinte tapintani lehetett az �ket �vez� �r�let �s hal�l hull�mait.

- Sz�p l�tv�ny, nem igaz?

A hang visszar�ntotta a szob�ba. Lassan, nyugodtan fordult meg; hisz pontosan tudta, mit fog l�tni.

Betegsz�rke, anyagtalan �rny�k imbolygott el�tte. B�r sz�nalmasan gyenge volt, m�gis el�gedetten kuncogott. A S�t�ts�g hideg nyugalommal figyelte.

- L�ttam m�r szebbet is – felelte kim�rten. Hangj�ban gy�l�let izzott.

- Nem k�tlem – az �rny nem hagyta kiz�kkenteni mag�t. – M�gis… Sz�momra ez a leggy�ny�rk�dtet�bb l�tv�ny.

- Akkor �lvezd ki, am�g lehet, mert m�r nem sok�ig lesz r�szed benne.

Az �rnyat nem �rdekelte a leplezetlen fenyeget�s. M�sra figyelt.

- �, ezt viszont k�tlem. Azt hiszem, ez �r�k�let� lesz.

- R�gen sem tudt�l legy�zni minket. Mib�l gondolod, hogy ez�ttal m�sk�nt lesz majd? – a S�t�ts�g f�kezte d�h�t. Ez nem a megfelel� pillanat.

�rm�ny el�gedetten kuncogott.

- Eml�kszem, nagyon j�l eml�kszem. Nem felejtettem el azt a veres�get. Csakhogy most olyan lehet�s�g van a kezemben, mir�l akkor �lmodni sem mertem. Gyermekeid k�z�l sokan, tal�n t�lont�l sokan sz�lettek le. Hol lehet az a hat, csintalan poronty? �ntudatlan, er�tlen szellemek csup�n… Micsoda csemege! – �les nevet�se sz�tz�zta a k�d cs�ndj�t.

Fekete, az �jszak�b�l sz�tt ind�k t�rtek el� a semmib�l, �s s�jtottak le r�, d�h�s rik�csol�sra k�sztetve. Az entit�ns tekerg�zve pr�b�lt szabadulni, �m a s�t�t ind�k nem eresztett�k.

- Nem gy�zhetsz ilyen k�nnyen! – sziszegte a S�t�ts�gnek. A f�rfit �jsz�n ragyog�s �lelte k�r�l; hatalma l�that� megnyilv�nul�sa. – A harc csak most kezd�dik!

- Ahogy ezt a csat�t elvesztetted, �gy fogsz elbukni a h�bor�ban is; �s ahogy �n most el�zlek, �gy fog a F�ny is ki�zni Szolg�db�l �r�kre!

A S�t�ts�g felemelte a kez�t, �s ereje szinte l�that� s�lyk�nt zuhant �rm�nyra. Az fel�v�lt�tt, de az elemi K�osszal nem tudott dacolni; lassan semmiv� foszlott. Hangja sok�ig visszhangzott a teremben.

A S�t�ts�g lehajtott fejjel �llt. Tudta; �rm�ny kiv�telesen igazat mondott. Ez m�g csak a kezdet, �s a hamarosan bek�sz�nt� �sszecsap�s mindk�t felet v�ratlanul fogja �rni. Tal�n az utols� sz�lig elpusztulnak majd a Mortensen-kast�lyn�l k�sz�l�d�k. Csakhogy a sz�vets�gnek ez az �ra.

M�gis, a S�t�ts�g rem�lte, hogy nem �gy lesz. A Kiv�lasztottakra nagy sz�ks�g lesz a tov�bbiakban. Az utols�, negyedik k�pre gondolt; az egyetlen rem�nysug�rra. Fels�hajtott, �s visszafordult a t�bl�hoz.

Most nem tehet m�st, minthogy v�r, �s figyel.

* * *

Az id�tlen romok �s a f�lig elpuszt�tott szobrok k�z�tt hat �rny �llt – let�nt id�k n�ma, s�t�t tan�i. Nem mozdultak; szem�k a k�z�tt�k hever�, csiszolt krist�lylapon f�gg�tt. N�zt�k, amit a S�t�ts�g is n�zett nem sokkal kor�bban; b�r �k teljesebb k�pet kaptak.

Nem t�r�dtek a csapatok k�sz�l�d�s�vel; nem �rdekelte �ket, ahogy a hamarosan bek�vetkez� �tk�zet sem; lesz�m�tva n�h�ny szem�ly sors�t.

Figyelm�k egyetlen jelenetre korl�toz�dott; a rem�ny�re, mi azzal kecsegtette �ket, hogy, legal�bbis m�g egy ideig, a Csillag minden Kiv�lasztottja �letben marad. N�zt�k a k�pet, �s v�rtak.

T�voli vil�gban, csillagszikr�s, �s�reg erd�ben egy karcs�, ez�stsz�rke k�penybe burkol�z� alak emelte fel a kez�t. Ujj�b�l aranysz�n�, lassan feh�rr� v�l� sug�r t�rt el�, hatalma tapinthat�an �lelte k�rbe, �s lassan el�t�ntek egy Kapu kecses form�i. Az ajt�nyit� m�g�tt s�t�t �rnyak v�rakoztak; v�rt�k, hogy az �t szabadd� v�ljon, �s �k bel�phessenek egy m�sik vil�gba…

***

Az id�zet egy r�szlet Sz�csi Margit: Birodalom c�m� vers�b�l.