9. Új barátok

Két lovas állt az útkereszteződében és nézték, ahogy a hajnali köd lassan ráereszkedik a tájra. Mindketten vékony testalkatúak voltak, de szálfaegyenesek. A magasabbik oldalán egy harci pöröly a másik kezében pedig egy dárda volt.
- Pokolba ezzel a köddel! Ha még sokáig így marad ez az idő, sehová sem jutunk - morgott az egyik.
- Valóban bosszantó, de mennünk kell. Tudjuk, merre van észak - szólalt meg a másik is.
Azzal megrántotta a lova kantárját, s jobbra fordult. A másik követte a példáját. Néhány órával később a köd kezdett oszlani, s ők megláttak egy falut az előttük lévő völgyben.
- Remek. Itt megpihenünk.
- Jó.
Leereszkedtek a völgybe, s a falu felé vették az irányt. Mikor beértek, a fogadó felé vették az irányt. A fogadónál kikötötték a lovaikat, s bementek. Benn embertömeg, forróság és izzadság szag fogadta őket.
Undorodva rázták meg a fejüket, majd körbenéztek. Nagydarab viking harcosok ültek majdnem minden asztalnál, de az egyik sarokban néhány idegen harcost vettek észre. Belépésükre a beszélgetés elhalkult, és mindenki kíváncsian nézett az egyforma magas, talán 15-17 éves fiúra és lányra, akik első pillantásra testvéreknek tűntek. Mindkettőjüknek gyönyörű, hátközépig érő világosszőke haja, és kékeszöld szeme volt. De az arcuk nem egyezett. A lány arca hosszúkás, míg a fiúé kerek volt.
„Micsoda szégyen! Hát már ezeket a kutyákat is kiszolgálják? Hova jut a világ?” - gondolták megvetően nézve a Jövevényekre.
Megpillantottak egy üres asztalt távol a söpredékektől, s arra vették az irányt. Letelepedtek, s az odasiető kocsmárostól két sört rendeltek, s megkérdezték van-e szabad szobája. A kocsmáros azt felelte van, majd odalépett az egyik fiatal lányhoz, aki épp most tért vissza a következő rendelésért, és halkan utasította az egyik szoba rendbetételére. A lány elsietett.
- Azt hiszem, itt el leszünk egy ideig - jegyezte meg a lány
- Reméljük, egy kis nyugalom is lesz, Ritva.
- Biztos, Vidar.
Lassan megitták a sörüket, s mire végeztek a kocsmáros is előkerült, hogy felkísérje őket a szobájukba. Mikor elhaladtak az egyik asztalnál, Ritva csuklóját elkapta egy kéz. A lány meglepődve fordult vissza, s szembetalálta magát egy teljesen részeg, igen csak kövér Idegennel.
Megpróbálta kiszabadítani magát, ám a másik nem engedte el a csuklóját.
- Mit akarsz? Eressz el! - mordult fel a lány.
- Nyugalom, kiscsibe! Nem harap a bácsi - vigyorodott el a férfi.
- Jobban tennéd, ha elengednéd a hölgyet - szólalt meg ekkor a fiú, az oldalán lévő pörölyért nyúlt.
A lány, ekkor hirtelen pofon vágta a férfit, aki meglepetésében elengedte áldozata csuklóját. Ritva ekkor elugrott a közeléből. A többi vendég is érdeklődve nézte az eseményt. A részeg vendég felemelkedett, s a másik felé lépett.
- Csak ne olyan hevesen, kislány. Azt hiszed, ennyivel megúszod?
Ritva az asztaluk felé nyúlt, ahol ott volt a lándzsája. Vidar is előhúzta a maga fegyverét.
- Uram! - szólalt meg ekkor a kocsmáros az Idegen felé fordulva. – Hagyd békén ezt a lányt, és ülj vissza a helyedre.
- Te meg mit szólsz bele? - kérdezte indulatosan a férfi.
- Nem neked való, és gyerek még, keress magadnak inkább valaki mást. Ti meg, menjetek fel! - fordult a fiatalokhoz, akik úgy surrantak el a háta mögött, mint két farkas.
Felsiettek a mellettük lévő lépcsőn, de mikor felértek megálltak, s hallgatták, ahogy a kocsmáros lecsillapítja részeg vendégét.
- Ezt megúsztuk- sóhajtott fel Ritva megkönnyebbülten.
Vidar nem szólt semmit. Mikor lecsillapodtak odalenn a kedélyek, a kocsmáros feljött, és megmutatta a szállásukat. Lenn az ivóban az egyik sötét sarokban egy nő és egy gyerek összenézett.
- Nem volt rossz teljesítmény ezektől - jegyezte meg a nő.
- Igen. De kik ezek?
- Nem tudom, de úgy érzem nem hétköznapiak. Valami azt súgja, hogy ők is Kiválasztottak.
- Honnan tudod?
- Onnan, hogy nem estek pánikba, mint aki tudja, hogy van egy fegyvere, ami elég hatásos ezek ellen. A legtöbb ember pánikba esik, ha meglátja az ellenséget.
- Kíváncsi vagyok kik ezek. Megpróbálok találkozni velük.
- Rendben, de csak óvatosan, Leif.
Leif, mivel ő volt, gyorsan felszaladt a lépcsőn a szobájukba, hátha ismét látja az új jövevényeket. De sajnos a találkozásra még napokat kellett várnia. Közben figyelte a két fiatalt Sveával együtt, de nem tudták eldönteni, hogy tényleg azok-e akik, vagy sem. Egy nap azonban a két ifjú úgy döntött ideje továbbállniuk. Mikor kiléptek a fogadóból, hogy induljanak, két Idegen harcos lépett oda hozzájuk, és belekötöttek a gyerekekbe. Leif, aki látta a fogadó ablakából az eseményeket, maga is közelebb húzódott, hátha besegíthet nekik. A kötekedés hamarosan verekedéssé fajult. Leif kardja hirtelen lüktetni kezdett.
- Menjek, segítsek nekik? Ezt akarod? - nézett a kardra a fiú.
Gyorsan hívta Sveát, együtt szaladtak ki. Mikor kilépetek a kocsmából érdekes dolognak lehettek szemtanúi. Ritva lándzsájának hegyén és markolatán egy kékes színű, F betűre hasonlító jel, míg Vidar kalapácsán egy zöldes színű jel, két egymástól kissé átlósan elhelyezkedő vonás jelent meg.
- Az Ansúz és a Jera - súgta Svea Leifnek - Ezek szerint tényleg Kiválasztottak.
- De melyik istenéi?
- Odin és Thor. Leif, nézd a kardod!
A kard hüvelyén át halvány, sárgás izzás látszott. A fiú tudta, hogy Sveának igaza van. Ekkor Vidar, aki közelebb volt a támadókhoz, nekiugrott az elsőnek, s két perc múlva az Idegen holtan esett össze. Ritvának sem kellett több, ő is ugrott, ám ő nem volt ilyen szerencsés. A harcos, akivel szembe került nagyon erős volt, és úgy látszott meg is öli a lányt, ha valaki nem segít neki. Leif a lány segítségére sietett. Az Idegen is észrevette az új ellenfelét, s eleresztette Ritvát. Kemény, ám rövid harc bontakozott ki köztük. Leifnek öt percébe került, hogy megölje az ellenfelét. Mikor végzett a lány felé fordult, aki a háta mögött állt, és nagy szemeket meresztett a fiúra.
- Jól vagy?
- Semmi bajom, köszönöm.
- Szívesen.
Ekkor lépett oda hozzájuk Vidar.
- Köszönöm, hogy megmentetted a barátomat - szólt, és Leif felé nyújtotta a kezét.
- Nincs mit.
A két fiatal harcos kezet fogott, és bemutatkoztak. A nézők ekkor tapsolni kezdet, és felkiáltottak.
- Éljenek az ifjú hősök!
A gyerekek pedig álltak, és élvezték a dicsőséget.