10.  Az idegenvadászok

Egy hideg, téli estén három utas érkezett egy kis faluba. Mikor beléptek a falu fogadójába, az ott lévő pár vendég és a tulajdonos kíváncsian nézett fel. Az utasok lehajtották a köpenyeik csuklyáját, s körbenéztek. Nem lehettek húszévesnél fiatalabbak. Egy lányból és két fiúból állt a trió. Pár perc elteltével kiválasztottak maguknak egy asztalt, mely távol volt a többi vendég asztalától, s telepedtek.
- Mivel szolgálhatok a kedves vendégeknek?- kérdezte a kocsmáros, aki odasietett hozzájuk.
- Valami étellel, sörrel és szállással- szólalt meg az egyik fiú.
- Azonnal.
A kocsmáros távozott. A vendégek közt, akik ott tartózkodtak megindult a suttogás.
- Tudjátok, kik ezek?- kérdezte egy fiatal lány, aki a bejárat melletti asztalnál ült két másik lánnyal.
- Nem. Kik?
- Az Idegenvadászok.
- Micsoda? Azok, akiket állítólag kölyök korukban kiválasztottak az istenek, hogy végezzenek az Istentelenekkel?
- Pontosan. Azóta azok az Idegenek, akik találkoztak velük, nem maradtak életben.
- De ők csak úgy, maguktól ölik a Jövevényeket?
- Nem, néha fejvadászatra is adják a fejüket, amikor egy-egy hadúr a segítségüket kéri. De általában maguktól is ölnek.
- Értem.
Ekkor a fiatal lány megszólalt:
- Látom a hírünk megelőzött bennünket.
- Igen, de mostanság mindenki rólunk beszél.
A kocsmáros ekkor bukkant fel a sörrel. Miután kiosztotta távozott, hogy a vacsorát is tálalja.
- Meddig akarunk itt maradni?- kérdezte ekkor a legfiatalabb harcos.
- Két nap múlva ideér a megbízónk. Ha tőle megkapjuk, a szükséges információt, tovább megyünk.
- Jó.
Hamarosan megkapták a vacsorájukat, és enni kezdtek. Közben azok a lányok, akik felismerték őket, szemezni kezdtek a két fiúval. Azok is viszonozták a pillantásaikat, s a vacsora végeztével a sörüket a lányok asztala felé emelve öblítették le.
- Látom, nektek már meg van az esti programotok - húzta el a lány a száját, s arra felé nézett, amerre a fiúk is.
- Nekem már biztos, Ritva - vigyorodott el az egyikőjük.
- Szinte gondoltam, Vidar. Mostanság egyre jobban megőrülsz, ha nő van a közeledben.
- Talán ez baj? Azért te se mondasz le a nasiról, főleg, ha egy remek férfiról van szó! Te se vagy egy szerény szűzike!
- Nyugodtan veszekedjétek csak ki magatokat, én mentem- szólalt meg ekkor a másik fiú, s felállt.
- Hová mész?- kapta felé a fejét Ritva.
- Sétálok.
Mikor becsukódott mögötte az ajtó, az egyik lány, aki egész este szemezett vele, hirtelen felugrott, s a fiú után sietett. Futva érte utol a fiút.
- Várj, Vadász!- szólította meg, mire a másik a válla fölött hátra nézett.
- Mit akarsz?
- Én… én… tulajdonképpen semmit, csak…
- Igen?
- Én is sétálni indultam, és… gondoltam együtt mehetnénk.
- Ismered a környéket?
- Mint a tenyeremet!
- Jó.
Azzal elindult. A lány egy kicsit csalódott volt, de tudta, hogy a harcosok már csak ilyenek. Két ugrással a fiú mellett termet, s csak mentek némán. A lány volt, aki öt perc hallgatás után megtörte a csendet.
- Mondd csak, hogy hívnak?
- Leif.
- Én Saga vagyok.
Ezek után megint hosszúra nyúlt köztük a csend.
- Szeretnéd látni az éjszakai tengert?- szólalt meg ismét a lány.
- Mehetünk, ha akarod- vont vállat a fiú közönyösen.
Saga levezette a fiút a falu mögötti sziklás tengerpartra. Leif nézte, a felhős eget, s a sötét hullámzó vizet.
„Mintha otthon lennék”- gondolta. Letelepedtek egy sziklás részre, s nézték a partot.
- Mondd csak, nagyon nehéz a munkátok?
- Változó. Valamikor könnyű, valamikor nehéz.
- Mindig ilyen keveset beszélsz? Zavar, ha beszélned kell?
- Nem, csak már elszoktam tőle, hogy sokat beszéljek.
A kocsmában ez alatt a kocsmáros megmutatta a szállásukat a vendégeknek. Kényelmes szobát kaptak. Ritva és Vidar fáradtak voltak. Vidar látta, hogy barátnője elnyom egy ásítást.
- Ha fáradt vagy, feküdj le nyugodtan, én meg előkerítem Leifet.
- Az jó lenne, mert mostanság sokáig elmarad, ha éjszakai csavarásra adja a fejét.
Vidar csak bólintott, s kiment a szobából. Ő is nekivágott a sötét utcáknak. Farkasordító hideg volt, s a fiú tíz perc után fázósan húzta össze magán a köpenyét. Bekóborolta a falut, de sehol sem találta.
- Hogy a csudába tud valaki így felszívódni?- morogta magának dideregve. – Na, mindegy, majd csak előkerül, én nem fagyoskodom miatta tovább.
A fogadótól kétutcányira váratlanul belebotlott a társába és a lányba.
- Remélem, kiszórakoztad magad!- mordult rá, mikor felismerte Leifet. - Kereshetlek itt mindenfelé.
- Nem kértem, hogy keress meg, de jól tetted, hogy utánam jöttél. Legalább kiszellőztetted a sok sört, amit megittál este.
- Te…
Ellenségesen méregették egymást, s látszott, hogy nem sok hiányzik egy jó kis verekedéshez. Saga azonban közéjük állt.
- Nem Leif a hibás, hanem én.
Vidar dühösen nézett a lányra, majd sarkon fordult és elindult. Mentében még hátraszólt Leifnek.
- A kocsmában megvárlak, de igyekezz!
Leif is haragos volt, s szó nélkül elindult a társa után. Saga lemaradva követte őket. Mikor beért a kocsmába Leif és a másik fiú már eltűntek, így ő is bement a saját szobájába. Másnap ő és a barátnői elmentek, s Leifék megbízója is megérkezett. A fiatal harcosok a kocsma ivójában fogadták egy félárnyékos asztalnál. A megbízó egy negyvenes éveiben járó asszony volt.
- Nos, mi is lenne a probléma, miért felkeresett minket? - kérdezte Vidar.
- Az, hogy nem rég a Jövevények nem rég a falunktól néhány méternyire lévő hegyen felépítették az erődjüket, és az uralmuk alá akarnak hajtani minket.
- Ez miben nyilvánul meg?
- Abban, hogy ránk akarják erőltetni a vallásukat, a szokásaikat, elrabolják a termésünket, és a férjeinket be akarják sorozni a saját hadseregükbe, s aki ellenáll azt megölik.
- Ez valóban súlyos probléma. Tudnak arról valamit, hogy honnan jöttek ezek, és mikor jelentek meg először a környéken?
- Két évvel ezelőtt érkeztek délről. Mikor ideérkeztek, azonnal hatalmas pusztításba és a falunk sanyargatásába kezdtek. Még a táboruk felépítésénél is segédkezünk kellett.
- Ez valóban szörnyű! Mekkora a katonaságuk?
- Olyan 80 fő körüli.
- Remek! Simán elbánunk velük!- örvendezett Vidar.
- Ne örülj még annyira, lesznek azok többen is!- mondta Ritva.
Látta az elboruló arcokat, a kétségbeesést és a haragot a szemekben. Leif és Vidar vádlón néztek a lányra, aki azonban nem törődött velük.
- Rendben van, vállaljuk a feladatot, ám nem dolgozunk ellenszolgáltatás nélkül.
- Tudom - szólt a nő, s két zacskó aranyat tett az asztalra. - 4000 arany, remélem elég lesz.
- Több is, mint elég - szólt Leif.
- Akkor gondolom, elfogadjátok a megbízást.
- El. Bólintottak a harcosok.
Két nap múlva útnak indultak a szárazföld felé a megbízójukkal, hogy újabb feladatot teljesítsenek az istenek nevében.