Kir�lyn� sz�letik

Feh�ren kavargott a vil�g, a h� �s a sz�l �rv�nyl�, v�ge�rhetetlen, �r�k t�nc�t j�rta. Ez�st lombot �lt�ttek a feket�v� s�t�t�lt f�k, puha, f�nyl� csillagd�szeket a komor, m�lyz�ld feny�k. Az �gre sz�rke, vaskos takar� borult, m�g a f�ld csillagf�ny� lepelbe �lt�z�tt.

�lomm� olvadt a vil�g, a feh�r �s az ez�st �rnyalatai festett�k f�ld�nt�liv�, val�szer�tlenn�. Var�zsa megbabon�zta a szeml�l�t, sz�ps�ge elfedte a m�lyben rejl� kegyetlens�get.

A kisl�ny sem volt kiv�tel ez al�l. K�nny�, sz�kell� l�ptekkel haladt a szel�d h�es�sben, kurta, halv�nyk�k, harang alak� szokny�csk�ja l�ptei �tem�re ringott, k�t copfba font, j�gsz�ke tincsei j�t�kosan ugr�ltak, csill�mos k�k szeme hatalmasra t�gult, ahogy mag�ba itta a t�l csod�j�t. Moh�n habzsolt minden r�szletet, mert minden �j volt, ismeretlen �s felett�bb �rdekes. Kez�t el�reny�jtva kapkodott a csillagm�s pelyhek ut�n, �s hangosan kacagott, mikor egyet-egyet siker�lt fogs�gba ejtenie. Nevet�s�ben krist�lyharangok zen�je k�sz�nt vissza.

A gyermek minden figyelm�t lek�t�tte ez az �j, h�feh�r, csendfog� puha takar�ba burkol�zott vil�g. Hossz� �r�kon kereszt�l k�borolt an�lk�l, hogy �r�m�t b�rmi megzavarta volna.

�m v�g�l a hideg �s a f�radts�g gy�zedelmeskedett. Vacogva, elk�k�lt ajkakkal keresett valami mened�ket; m�r nem ny�g�zte le a h�es�s.

T�tova l�ptekkel, bukd�csolva haladt. A rem�ny, hogy tal�n v�gre b�k�t �s nyugalmat lel a bar�ts�gtalan �szaki sz�l el�l, v�g�l a feny�k k�z� hajtotta.

A t�ruh�s �ri�sok val�ban feltart�ztatt�k �szak szesz�lyes ur�t. A kisl�ny szeme feltisztult, �s meg�jult er�vel haladt tov�bb. Meggy�z�d�ssel hitte, hogy valahol r�bukkan egy bar�ts�gos otthonra; egy pillanatra sem mer�lt fel benne, hogy a k�zelben tal�n nem is �lnek emberek…

K�zben csendesen, felt�n�smentesen meg�rkezett az �j. A hom�ly egy kiss� megs�r�s�d�tt, m�g a havaz�s el�llt, a felh�zet felszakadozott, �s az �gen gy�m�ntos f�nnyel kigy�ltak a csillagok.

A gyermek egyre f�radtabban botork�lt el�re. M�r-m�r ott tartott, hogy feladja, le�l �s elvackolja mag�t a cs�b�t�an puha h�ban, mikor a t�volban megl�tott egy apr�, narancss�rga f�nypontot. �jult er�vel sietett tov�bb. L�ba al� hamarosan szel�den kanyarg�, j�l kitaposott �sv�ny simult, ami egy kerek tiszt�sra vezette.

Kicsiny, bar�ts�gos h�z �llt a tiszt�son, ablakai s�rg�n f�nylettek; ezt l�tta meg a t�volb�l. A kisl�ny arca felder�lt, �s vid�man bekopogott.

Az ajt� szinte r�gt�n kit�rult. K�z�pmagas, karcs�, ez�stk�k ruh�s n� �llt el�tte. Hossz�k�s, finom von�s� arc�t l�gyan rug�z�, s�t�t, csokol�d�barna tincsek keretezt�k, m�ly, barna szem�ben meglep�d�s villant.

- H�t te honnan ker�lt�l ide? – hajolt le a gyermekhez. A kisl�ny r�mosolygott.

- Nem tudom – felelte cseng� hangon. – Valahonnan onnan – mutatott a h�ta m�g�. – Minden feh�r volt �s nagyon sz�p, csak ut�na nagyon hideg lett, �n meg megtal�ltam ezt a helyet – magyar�zta �l�nken.

- T�nyleg nagyon hideg van – helyeselt a n�, mintha csak most vette volna �szre ezt. A meglep�d�st felv�ltotta az aggodalom. – Gyere gyorsan beljebb! Biztosan �tf�zt�l, de majd a t�z mellett felmelegedsz.

A kisl�ny t�tov�z�s n�lk�l l�pett be. K�v�ncsian n�zett k�r�l. Szeme v�gigfutott a kicsiny, �mde bar�ts�gos nappalin, �s tetszett neki a l�tv�ny; otthonosnak �rezte. B�r arra nem eml�kezett, hogy valaha is lett volna otthona… De ez nem is volt fontos. Most csak az sz�m�tott, hogy j�l �rezte mag�t, �s a kandall�ban vid�m, finom meleg t�z lobogott.

- Gyere, gyere – terelte a n� beljebb. – �lj csak le ide – szel�den lenyomta egy puha fotelba, k�zel a kandall�hoz. – Biztosan �hes vagy. Mindj�rt k�sz a vacsora, de addig is: nem k�rsz egy kis csokol�d�t?

- Mi az a csokol�d�? – �rdekl�d�tt a kisl�ny.

A n� meglepetten felvonta a szem�ld�k�t.

- M�g sosem itt�l csokol�d�t? – csod�lkozott.

A kisl�ny homlok�t r�ncolva t�prengett, majd megr�zta a fej�t; copfjai vele egy�tt mozdultak.

- Nem, m�g soha. Legal�bbis nem eml�kszem. Tulajdonk�ppen semmire sem eml�kszem, ami a nagy, feh�r mez� el�tt volt – t�n�d�tt el.

A n� dermedten �llt.

- �rtem – mondta v�g�l lassan, majd vid�ms�got er�ltetett mag�ra. – Na, akkor itt az ideje, hogy megk�stold! Azt hiszem, �zleni fog neked!

Gyors l�ptekkel hagyta el a szob�t, �s csakhamar egy cs�sze s�r�, g�z�lg� csokol�d�val t�rt vissza. A kisl�ny k�v�ncsian belekortyolt. Arca felragyogott.

- Nagyon finom! – nevetett fel a n�re, aki visszamosolygott r�.

- �r�l�k, hogy �zlik – mondta. – A vacsora is mindj�rt… - az ajt� ny�l�sa f�lbeszak�totta a mondatot.

Feh�r ruh�s, arisztokratikus arcvon�s�, magas f�rfi l�pett a h�zba. Ez�stsz�ke tincsei az arc�ba hulltak, sz�rk�sk�k szem�ben a t�l hidege t�kr�z�d�tt. A jeges szemp�r meg�llapodott a kisl�nyon, majd tov�bb fordult a n�re.

- Ki ez? – k�rdezte.

- Egy elt�vedt gyermek – felelte a n�.

- Hogy ker�lt ide? – hangzott fel a k�vetkez� k�rd�s.

- Idet�vedt. Hogy honnan, az rejt�ly; a mai napon k�v�l nem eml�kszik semmire.

- �gy – felelte a f�rfi. Hangja t�k�letesen �rzelemmentesen csengett.

Egy pillanatig m�g a gyermeket f�rk�szte, azt�n ism�t a n�re n�zett. – A kisebbik szob�ban k�nyelmesen elf�r. Majd k�s�bb vacsor�zom. – Azzal hossz�, nyugodt l�ptekkel kereszt�lv�gott a szob�n, �s elt�nt az egyik ajt� m�g�tt.

- Ki �? – k�rdezte a kisl�ny, miut�n az ajt� becsuk�dott.

- A f�rjem – felelte a n� sz�rakozottan.

- �s mindig ilyen szigor�? - faggat�zott tov�bb a gyermek.

- Igen, �ltal�ban az – nevetett fel a n�. – De most gyere, k�sz a vacsora.

A kisl�ny engedelmesen k�vette, b�r gondolatai egyre csak a f�rfi k�r�l forogtak. K�pzelet�t foglalkoztatta a kir�lyi, fagyos alak; igaz, ez nem akad�lyozta meg abban, hogy pomp�san mulasson. A vacsora minden �z�t, a f�rd�s minden perc�t �lvezte, azt�n pedig k�nyelmesen elvackol�dott a puha, meleg �gyban.

�m hi�ba volt f�radt az eg�sz napos gyalogl�st�l, az �lom elker�lte. Csendben fek�dt, �s f�l�t halk hangok �t�tt�k meg. Felkelt, �s l�bujjhegyen, nesztelen l�ptekkel az ajt�hoz lopakodott. R�snyire nyitotta, �s kikukucsk�lt.

A nappaliban a bar�ts�gos n� �s a hideg f�rfi �lt egym�ssal szemben a t�z mellett.

- Sz�val fogalmad sincs, ki �… – mondta �pp a f�rfi. A kisl�ny �lm�lkodva fedezte fel a hangj�ban bujk�l� vid�ms�got, �s hirtelen m�s is felt�nt neki: a szigor� von�sok ellazultak, a k�kessz�rke szemp�rban nevet�s bujk�lt.

- Ki lenne? Egy kisl�ny, aki elt�vedt �s elvesztette az eml�keit – felelte a n�. Az � arc�t nem l�tta, de a hangj�b�l hallotta, hogy bosszankodik.

- Azt, ami nincs, nem lehet elveszteni – mondta a f�rfi.

- Mir�l besz�lsz?

- E gyermeknek nincsenek eml�kei a tegnapr�l, de nem az�rt, mert elvesztette �ket, hanem mert csak ma sz�letett!

R�vid cs�nd telepedett r�juk majd a n� – imm�r mentesen a bossz�s�gt�l – megsz�lalt.

- Ezt k�rlek magyar�zd meg.

A f�rfi h�trad�lt, �s keresztbe vetette l�bait.

- Ritk�n sz�letik �j havaz�s, nem csoda, hogy nem ismerted fel.

- Havaz�s?

- Igen, havaz�s - b�lintott a f�rfi. - M�g a legsz�rny�bb h�vihar is ilyen �rtatlan gyermek volt egykor. Igazs�g szerint sz�m�tottam is r�, hogy e gyermek hamarosan betoppan; a leg�regebb havaz�s tavaly bejelentette, hogy belef�radt m�r ebbe az �letbe. Vissza szeretne vonulni, de nem teheti meg, m�g nincs ut�da; hisz ha � elmegy, ki fogja vezetni a t�bbieket?

- Azt mondod h�t… - kezdte a n�, de a f�rfi f�lbeszak�totta.

- Hogy a havaz�sok j�vend� vezet�je �rkezett meg hozz�nk? Igen azt – halkan felnevetett. – Neh�z sors jutott neked; nem el�g, hogy engem el kell viselned, m�g egy kir�lyn�t is fel kell nevelned!

- Ne f�lts te engem! – kacagott fel a n� is. – Ha a T�llel elb�rtam, egy h�es�s tal�n csak nem fog gondot okozni!

A kisl�ny nem v�rta meg a v�laszt. Visszafek�dt az �gyba, �s a hallottakon gondolkodott. Kir�lyn�… T�nyleg kir�lyn� lenne? Viharok �rn�je? Lehunyt szemmel pr�b�lta elk�pzelni mag�t uralkod�nak. L�tta �nmag�t sud�ran �s karcs�n, fej�n koron�val, t�lsz�n ruh�ba �lt�zve egy hatalmas j�gpalot�ban. L�tta, ahogy a szilaj viharok meghajolnak el�tte. Elk�pzelte, hogy egyetlen szav�ra apr�, feh�r csillagok hullanak a f�ldre. Gy�ny�r�s�ges k�pzelg�s volt. Elmosolyodott; e mosolyt az �lmok k�z� is mag�val vitte.

- Azt hiszem, valaki hallgat�zott – a kis szoba ajtaj�ban �ll� T�l arc�n mosoly derengett fel. A n� hozz�simult.

- Olyan aranyos �gy – mondta. – Mint b�rmelyik embergyerek.

- Mert most m�g az is - felelte a T�l – Gyermek. De egy napon viharok kir�lyn�je lesz…