Jara

El�sz�

Ez a novella - mint ahogy azt a Dark Artson is eml�tettem - �sszek�t� kapocs Severyn Snape Perselus&Zelda univerzuma �s az �n Draco&Hermione univerzumom k�z�tt. Nem �ll�tom, hogy a Zelda Grey olvas�sa n�lk�l nem tudn�d �lvezni, kedves L�togat�, de az biztos, hogy jobban �rten�d - no meg az is biztos, hogy Severyn Snape Zelda Grey c�m� reg�nye egy�bk�nt is meg�r egy mis�t. Mit tagadjam, �n nagyon szeretem. :D Teh�t ha kedvet kapt�l hozz�, akkor megtal�lhatod itt: http://www.darkarts.hu/fanfic/zelda/zelda01.htm
Nagyon j� sz�rakoz�st ehhez is, ahhoz is!

Jara �vatosan l�pkedett el�re. Hangokat hallott, emberi hangokat. Jara m�g nem �rte meg a m�sodik nyar�t sem, de tudta, hogy ezekkel a l�nyekkel vigy�zni kell. Ezek �lt�k meg az �sszel az anyj�t, � maga is alig b�rt elmenek�lni. Teh�t ha ember, akkor �vatosan...!
Ha egy unikornis �vatos akar lenni, akkor m�g a leg�lesebb f�l� ragadoz� sem hallja meg a l�pteit. M�g akkor sem, ha szikl�kon l�pdel. M�g akkor sem, ha kavicsokon. Sehogy sem.
Lassan haladt a kij�rat fel�. S�t�tedett m�r kint is, de a keskeny kis barlang belsej�n�l a kij�rat k�zel�ben m�giscsak vil�gosabb volt. Nem mintha Jar�t zavarta volna a s�t�ts�g: nagyj�b�l ugyanolyan j�l l�tott akkor is, mint a f�nyben. Ink�bb azon volt a hangs�ly, hogy �t meg tudj�k-e l�tni az emberek. �gy h�t Jara az utols� kanyarn�l csak nagyon �vatosan dugta ki a fej�t �s csak annyira, hogy szem�gyre vehesse a terepet.
H�rom embert l�tott. Azt is tudta, hogy k�z�l�k kett� h�m, egy pedig n�st�ny. A n�st�ny szem�b�l egyfolyt�ban csurgott a v�z, Jara pedig fiatal kora ellen�re is tudta, hogy ez azt jelentheti, hogy a n�st�ny szomor�. K�l�nben is �rezte a n�st�ny hangulat�t - ez az unikornisokn�l nem nagy dolog.
A k�t h�m k�z�l az egyik nagyon gyenge volt. Vagy ink�bb halott? A m�sik h�m cipelte. A m�sik h�m is szomor� volt, b�r nem annyira, mint a n�st�ny. Letette a halottat a f�ldre, elrendezgette a v�gtagjait �s a fels� b�r�t. Az emberek �ltal�ban sok b�rt viselnek, �s a legals� kiv�tel�vel �lland�an cser�lgetik �ket. Hogy minek...?
Az �l� h�m oda�llt v�g�l a n�st�ny mell�. Lehajtotta a fej�t, �s csendben volt egy darabig. A n�st�ny szem�b�l egyre folyt a v�z, �s furcs�n l�legzett, mintha rendszertelen�l csuklana �s fulladozna. Azt�n a h�m mondott neki valamit, gyeng�den �t�lelte a v�ll�t, �s kivezette a barlangb�l.
Jara kezdett megk�nnyebb�lni. Nem akart tal�lkozni vel�k.
�m �r�me korainak bizonyult. Ennek a h�mnek is volt p�lc�ja, mint az anyja gyilkosainak, �s el� is vette, mihelyt ki�rtek. Jara rosszat sejtve ki�ltott fel, de hi�ba, nyihog�s�t elnyelte a barlang bej�rata el� mozd�tott k�szikla robaja.
Jara ott maradt bez�rva a halott ember-h�mmel.

*
Mindent megpr�b�lt, hogy elmozd�tsa a szikl�t. Nekiveselkedett hol a fej�vel, hol a test�vel. Nagyokat ny�gve er�lk�d�tt, de hi�ba. Szarv�val is pr�b�lta d�fk�dni, de egy m�sodik nyar�t sem el�rt unikornisnak m�g gyakorlatilag nincs is szarva, csak egy kis dudor a homloka k�zep�n, var�zsereje pedig f�jdalmasan kev�snek bizonyult a kiszabadul�shoz. Hossz� �r�k teltek �gy el, de sajnos csak annyit siker�lt el�rnie, hogy hal�losan kif�radt. Kimer�lten szuszogva ford�tott h�tat a massz�v k�t�mbnek nem tudva, hogy mi egyebet tehetne m�g, amikor megl�tta az embert.
Ez az oka! Ez az oka az eg�sznek! Ha ez az ember nem hal meg �s a t�bbiek nem hozz�k ide, akkor a m�sik ember-h�m nem g�rd�ti azt a szikl�t a kij�rat el�, �s akkor � nem marad itt bez�rva! A csuda vinn� el ezt az embert!
Jara d�h�sen ki�ltva k�t l�bra �gaskodott. �m miel�tt r�tiport volna az emberre, megl�tta a f�nyt.
Minden �l�l�ny, ami nem a pokol sz�l�tte, f�nyl�ny. F�nyt �raszt mag�b�l, tulajdons�gaira jellemz� sz�n� f�nyt, melyet viszont csak azok vesznek �szre, akik tov�bb l�tnak az orrukn�l. Az unikornisok k�z�l egy sem vak erre. Hiszen �k m�g azt a f�nyt is l�tj�k, amit a nem �l�l�nyek bocs�tanak ki magukb�l...
Hogy Jara eddig nem figyelt fel az emberb�l kisz�r�d� f�nyre, annak az a magyar�zata, hogy ez a kis f�ny bizony igencsak halv�nyka volt. Mondhatni, szinte �szrevehetetlen. Mert ez az ember m�r halott volt, de olyan halott, akinek a lelke m�g nem t�volodott el messze a test�t�l. M�g a k�zelben maradt.
B�rmilyen fiatal is volt Jara, tudta, hogy most d�ntenie kell. Vagy sors�ra hagyja ezt az embert, �s akkor a l�lek el�bb-ut�bb v�gleg elt�vozik, vagy...
Na l�ssuk csak! Mi�rt is nem t�vozott m�g ez a l�lek? Val�sz�n�leg az�rt, mert ez az ember m�g nem akart meghalni. �gy l�tszik, �gy �rzi, hogy dolga van m�g itt. Szellemk�nt is l�zenghet e barlangban, csak �ppen minek? El�bb-ut�bb viszont �, Jara is itt pusztul, �s akkor ketten k�s�rthetnek.
Hm...
�m ha seg�t neki visszat�rni a testbe... Jara tudta, hogy ez azok k�z� az emberek k�z� tartozik, akik megbirk�znak a m�gi�val. L�tta az �v�be t�z�tt p�lc�t, no meg �rezte. Igaz, azt is �rezte, hogy e k�r�l az ember k�r�l valami nem tiszta, noha maga az ember m�giscsak tiszta, mint a frissen hullott h�. De r�telepszik valami nyomaszt� s�t�ts�g... Hiszen val�j�ban az csikarta ki bel�le most is azt a kis s�patag f�nyt!
S�t�t vagy nem s�t�t, ha �rt a m�gi�hoz, seg�ts�g�re lehet! El tudja g�rd�teni azt a szikl�t. �s ez a l�nyeg. A t�bbi m�r nem az � dolga. Az unikornisok am�gy sem foglalkoznak az emberek �gyeivel.
Jara teh�t d�nt�tt.
Odal�pett az emberhez, lehajtotta a fej�t �gy, hogy a kis szarv-kezdem�nye hozz��rjen az ember mellkas�hoz. Ott, ahol a sz�ve van. Saj�t f�ny�b�l adva a f�nyt visszacsalogatta a t�r�keny testbe a lelket, �s er�t adott neki, hogy ott is maradjon. Legal�bbis egy darabig...
*
- Ah! - ny�g�tt fel Remus ezzel f�jva ki az els� l�legzetet a t�dej�b�l.
Furcsa �lma volt. Azt �lmodta, hogy meghalt. Szinte m�g most is �rezte a k�nnyeket, amik Zelda szem�b�l z�poroztak r�, f�le m�g most is hallotta a n� elk�nzott zokog�s�t. �s Perselus... Igen, Perselus egy barlangba hozta eltemetni, azt�n s�t�t lett... M�g egy unikornis fel nem t�masztotta.
Milyen furcsa �lom!
Felnyitotta a szem�t. Vak�t� f�nyt l�tott. Elaludt volna, �s most a has�ra s�t a nap?
- Nem...!
A f�nyl� l�ny megriadt a f�rfi ki�lt�s�t�l, h�traugrott. Remus szint�n h�trah�k�lt, amennyire csak hanyatt fekve b�rt. R�m�lt szemekkel b�mult�k a m�sikat.
Azt�n Remus riadalma gyorsan al�bbhagyott, amikor r�j�tt, hogy f�lelme t�rgya egy aranysz�r� unikornis cs�d�rcsik�.
Teh�t nem �lmodott...
K�b�n n�zett sz�t, de a kis unikornisb�l �rad� f�ny n�lk�l most nagyon s�t�t lett. Remus megr�zta a fej�t, hogy gondolkodni tudjon. Megsebes�lt... De a p�lc�ja m�g megvan t�n.
Odakapott az �v�hez. J�l gondolta, val�ban oda volt t�zve a p�lc�ja. Val�sz�n�leg Piton tehette vissza. Hm... Majd... megk�sz�ni.
Furcsa volt most nagyon Pitonra gondolni. Ennyire t�n m�g soha nem voltak vegyesek az �rz�sei vele kapcsolatban. Igyekezett h�t el is hessenteni �ket.
L�ssuk ink�bb, hogy hol is vagyunk!
- Lumos - motyogta, �s a p�lc�ja hegy�n megjelent egy v�rszeg�ny kis l�ngocska. Alig nagyobb, mint egy gombost�fej.
"Mi az �rd�g...?" - fojtott el egy hosszabb k�romkod�st mag�ban Remus, de azt�n gyorsan r�j�tt a dolgok nyitj�ra. - "Gyenge vagyok..." - Val�ban azt volt. Kimer�lten hunyta le a szem�t �s d�lt volna h�tra, de a kis cs�d�r nem hagyta b�k�n. Felh�borodottan felnyihogott, fej�vel a bej�rat fel� b�k�tt, �s ha m�r az ember nem tudott f�nyt teremteni, teremtett �. �gy Remus - f�lk�ny�kre t�maszkodva - l�thatta, hogy a bej�ratot egy nagy k�t�mb z�rja el. Annak ellen�re, hogy hal�losan f�radt volt, m�g ki tudta kombin�lni, hogy ezt val�sz�n�leg Piton g�rgethette oda. "Lez�rta a s�rkamr�mat" - gondolta mag�ban, de azt�n a csik� minden nyihog�sa �s pr�szk�l�se ellen�re is f�lig �jultan hanyatlott vissza a f�ldre. Azonnal elaludt.

*
Gy�tr� szomj�s�gra �bredt. �sszet�rt teste, amit az unikornis csik� var�zsereje �ppen hogy �sszerakott, nehezen viselte a mostani megpr�b�ltat�sokat. Nem tudta, mi�ta fekszik itt, de a k� alatta egyenetlen volt �s hideg. Persze egy halottnak mindegy lett volna, de � �l... Csak �ppen elzsibbadt minden porcik�ja, f�zik, �hes �s szomjas. F�k�nt szomjas.
Alighogy kinyitotta a szem�t, a csik� m�r felnyihogott. T�relmetlen�l toporz�kolva hol �hozz�, hol a kij�ratot elz�r� k�t�mbh�z szaladt. Ahogy n�zte, Remus meg�rtette, mit akar a kis unikornis: nyissa ki a kij�ratot.
"Ha az csak �gy menne..." morfond�rozott Remus. A var�zslathoz er� is kellene. Ami viszont neki nincs. �s ha nem jut legal�bb innival�hoz, ez a megmaradt nagyon kev�s is vill�mgyorsan el fog fogyni.
�m a csik� nem hagyta b�k�n. M�r nemcsak a k�zel�ben toporgott, hanem eg�szen k�zel j�tt hozz�. Annyira k�zel, hogy szinte f�l� volt, r� fog tiporni. Remus l�tta az �llat szem�n, hogy meg van r�m�lve, �s egy hal�lra r�m�lt l�ny b�rmire k�pes. A legrosszabbra is. M�g az unikornisok is.
De a f�lelem m�sk�nt is er�t ad. A feje �ps�g�t f�ltve Remus v�gre fel b�rt ugrani. T�ntorogva, j�csk�n megg�rnyedve, de �llt, �gy n�zett szembe a csik�val. �s az unikornis nem t�madott tov�bb. El�resz�kellt a kij�rathoz �s h�tran�zve ellen�rizte, hogy az ember k�veti-e.
K�vette.
Nem az�rt t�maszkodott Remus a k�t�mbnek, hogy nekiveselkedve elmozd�tsa, hanem az�rt, hogy �ssze ne essen. Ett�l a p�r l�p�st�l is rogyadoztak alatta a l�bai, feje sz�d�lt, �s pergamenszer�en kisz�radt tork�nak t�rd�f�sekkel �rt fel minden leveg�v�tel - hiszen a gyenges�gt�l lihegett. L�tva a csik� k�r�-szemreh�ny� tekintet�t el�kotorta �v�b�l a p�lc�j�t, reszketeg k�zzel a k�t�mbre fogta �s megpr�b�lkozott a var�zsig�vel:
- Motio!
�gy �rezte, hogy a saj�t rekedt suttog�sa felhasogatta porladoz� hangsz�lait. Egy �rva csepp ny�l sem volt a sz�j�ban, amivel enyh�thette volna a f�jdalmat. G�rcs�sen zih�lva rogyott t�rdre a k�t�mb mellett, azt�n eld�lt tehetetlen�l, utols� eszm�l�s�vel m�g egyre az unikornis szem�be n�zve.
*
Valami nedvess�g �rte az arc�t. V�z? Rem�nykedve pillantott fel, de csak a csik�t l�tta. A kis unikornis csik�t, aki az � k�p�t nyalta.
- Vizet… – pr�b�lta Remus kicserepesedett ajk�val suttogni. – Vizet…
Valahol a tudata m�ly�n tiszt�ban volt vele, hogy ha ki is b�rta volna mondani, akkor sem lett volna sok �rtelme. B�rmily var�zslatosak is az unikornisok, m�giscsak �llatok, akik nem �rtik az emberi besz�det…
*
Ha azt hitte net�n, hogy egyszer majd v�get �rnek a megpr�b�ltat�sai, keservesen csal�dnia kellett. B�r nem �rz�kelte az id�t, de olyan sok�ig volt m�r itt bez�rva, hogy ism�t telihold lett. A k�t�mb ahhoz el�gg� elz�rta a kij�ratot, hogy � �s a csik� ne juthassanak ki, de ahhoz nem, hogy a holdsug�r ne juthasson be. �s � a bej�rat mellett hevert...
V�rfarkass� alakul�sa k�zben gondolta, hogy ez volt az utols� er�fesz�t�se, �s hogy az unikornisnak - aki nyugodtan szeml�lte �tv�ltoz�s�t - akkor sem lenne oka f�lni t�le, ha a v�rfarkasok az embereken k�v�l m�sra is r�t�madn�nak...
*
Reggel zih�lva pr�b�lta �sszeszedni az �ntudat�t. Teh�t v�ge. V�ge a v�rfarkas-l�tnek �s v�ge az ember-l�tnek is. Ahogy kinyitotta a szem�t, hom�lyosan l�tta a kis unikornist. Sajn�lta szeg�nyt, hiszen itt fog meghalni. �s sajn�lta saj�t mag�t is, mert � is. K�r volt visszahozni �t az �letbe… Csak meghosszabb�totta a kis �llat a szenved�s�t. Ha legal�bb kaphatna egy korty vizet…!
A csik� felnyihogott. �gy n�zett r�, olyan besz�desen, mintha mondani akart volna valamit. �m Remus nem �rtette a kis cs�d�rt, �gyhogy az odal�ptetett mell�. Apr� kis pat�it kem�nyen csapta f�ldh�z, �s mikor Remus mell� �rt, a l�ptek nyom�n v�z fr�ccsent a f�rfi arc�ba.
V�z…!
Remus felkapta a fej�t.
Egy kis patak mellett fek�dt. Most tudatosult csak benne, hogy eszm�l�se �ta hallja a csobog�st, b�re pedig �rzi a nedvess�get. Remus a haldokl�k utols� er�fesz�t�s�vel vetette mag�t od�bb, hogy el�rje a kis patakot, sz�j�t a v�zbe nyomta �s ivott, ivott �s ivott…
Amikor m�r nem f�rt bele t�bb v�z, lihegve fordult a h�t�ra. Egyik keze m�g mindig a patakba l�gott, megmosta az arc�t vele. B�rhonnan is fakadt ez a patak, b�rhov� is tartott, nem lehetett k�z�ns�ges. Hiszen az unikornisok is idej�rnak inni! �s l�m… Neki is er�t adott. �rezte, hogy az �ltet� nedvess�g mik�nt k�szik fel a tagjaiba, mik�nt t�lti fel kisz�radt sejtjeit. Ez a kis forr�s… maga az �let.
A cs�d�rcsik�, aki m�g mindig ott �llt mellette, lehajtotta a fej�t. Remus k�t k�zzel h�zta mag�hoz �szt�n�sen nyomva homlok�t az unikornis homlok�nak. �s nem kellett semmif�le var�zsige, hogy belel�ssanak egym�s gondolataiba, a kis f�nycs�va, ami �sszek�t�tte �ket elegend�nek bizonyult arra, hogy a f�ld e k�t k�l�nb�z� teremtm�nye v�gre besz�lgetni tudjon egym�ssal.
Remus �gy tudta meg, hogy ami eddig �tokk�nt nehezedett rajta, most az lett a megment�je. Amire nem volt m�r ereje emberk�nt, v�rfarkask�nt igen: k�vetni tudta a kis unikornist a patakig. Ez a forr�s volt az els� az �desvizek k�z�tt, �s ez marad majd az utols� is ennek a l�tnek az alkony�n; ez biztos�totta minden id�kben az er�t a t�l�l�shez a t�bbi vizeknek, �s �gy a sz�razf�ldi �l�l�nyeknek is. Ez�rt j�rnak ide az unikornisok �s a t�bbi var�zsl�nyek, m�g azok is, akik nem a k�rny�ken sz�lettek; �let�kben legal�bb egyszer elzar�ndokoltak �k is ide, hogy belem�rthass�k ajkukat a minden �let megtart�j�nak viz�be.
�s most ennek a forr�snak a bej�rata elz�r�dott.
Mert a tudatlan emberek – j� sz�nd�kb�l ugyan, de – elz�rt�k a forr�st rejt� barlang bej�rat�t.
�s bez�rt�k Jar�t.
Remus r�mosolygott �jdons�lt bar�tj�ra.
- Most majd seg�tek, megl�sd!
A v�zt�l felfriss�lve k�nnyed�n talpra �llt. Jara – mert hiszen Remus m�r tudta a nev�t – h�trah�k�lt a kiegyenesedett embert�l, de Remus h�v�n t�rta fel� a karj�t, �s Jara n�mi haboz�s ut�n bizalommal kocogott az emberi l�ny mellett a kij�ratot elz�r� k�t�mbig. Remus el�h�zta �v�b�l a p�lc�j�t, �s a t�mbre fogva er�teljesen harsogta:
- Motio!
A k�t�mb pedig engedelmesen elgurult a r�gebbi hely�re.
Jara k�t l�bra �gaskodott �s �r�mtelin nyihogott fel. V�gre szabad! Homlok�t odadugta bar�tja keze al�, �gy mondva h�l�t neki. De Remus ugyanolyan h�l�s volt Jar�nak, mint az unikornis neki – egym�s �let�t mentett�k meg, �s ugyanazzal aj�nd�kozt�k meg egym�st: a bar�ts�gukkal.
- Menj! – mondta Remus megsimogatva a kis cs�d�rt.
Jara megl�dult. �m alig �rte el a f�kat, visszafordult.
- Menj! – ki�ltotta ut�na Remus. – �s �g �ldjon, Jara!
A kis cs�d�r �jabb nyihog�ssal k�sz�nt el, azt�n elt�nt az erd� s�r�j�ben…
*
Remus egyed�l maradt. Els� gondolata az volt, hogy az �tj�r�n kereszt�l visszat�r. Zeld�hoz, a Roxfortba, a F�nix Rendj�be... a r�gi �let�be. Azt�n megtorpant.
Ha visszamegy... Biztos, hogy j�l teszi?
Igen, a F�nix Rendj�ben meglenne a munk�ja �gy, mint eddig. Igaz, hogy az �tj�r�ra nem tal�lt r� id�ben, de az, hogy Zelda �rte j�tt, hogy �l, azt jelenti, hogy legy�zt�k Mardek�r fegyver�t. Ebben a feladatban teh�t nem vett�k t�l sok haszn�t, de...
Vehetik-e haszn�t egy�ltal�n?
Igaz, hogy v�rfarkas, de ha valakir�l tudja Voldemort, hogy az ellens�ge, h�t akkor � az. K�mnek sem j�, mint Piton...
�s Zelda?
�, isten l�tja a lelk�t, szereti azt a n�t! Annyira szereti... De hi�ba. Zelda sz�ve m�r r�ges r�g�ta Perselus�. Tudta ezt m�r azel�tt is. De mi�ta meg�rezte rajta Piton szag�t... S�t! M�r akkor l�tta Zeld�n, amit a n� m�g nem tudhatott, hogy Piton gyermek�t hordja a sz�ve alatt... Joga van-e k�vetelni Zeld�t�l, hogy h� legyen a neki adott szav�hoz? K�l�n�sen �gy, hogy haldokl�sa k�zben � maga adta Zelda kez�t Piton kez�be? Eltelt az�ta legal�bb k�t h�t. Ha Zelda �t halottnak tartva Piton karj�ban keresett vigaszt... Tehet-e �rte szemreh�ny�st?
Remus a haj�ba t�rt. H�l�snak kellene lennie Jar�nak, hogy megmentette az �let�t. Csak �ppen azt nem tudja, mit kezdjen vele. Mennyivel egyszer�bb lenne halottk�nt fek�dni most ott, a barlang padl�j�n...
Nem! Nem megy vissza. Se a barlangba, se Roxfortba. Nem tudja, mi v�gre kapta vissza az �let�t. Elvettek t�le mindent, ami kev�s j� volt eddig, viszont tet�zve kapta vissza mindazt, ami rossz.
M�gis... �l... �s szabad...
M�g alig m�lt el a telihold, Remus szagl�sa olyan volt, mint a farkas�. �s a szabads�g illat�t �rezte a leveg�ben.
Meg a h�bor��t.
Fej�t felszegve v�gott neki az �tnak �szak fel�. B�rmit is hoz a j�v�, �ll el�be. A h�ta m�g�tt pedig...
Rem�ny n�lk�li gy�szt hozott ez az alkony. S ki tudja, hogy lesz-e virradat...

- v�ge -