Magamr�l

/L�t�ss�r�ltk�nt a vil�gban/

K�sz�nt�k minden kedves �rdeklõdõt, aki �gy gondolta, el�g �rdekes ez a t�ma ahhoz, hogy figyelmet szenteljen neki. Az�rt v�lasztottam ezt, mert nagyon k�zel �ll hozz�m.
M�r kicsi gyerek koromban meg�rtettem, m�s vagyok, mint a t�bbi, „eg�szs�ges ember.” Mikor �desany�mmal az utc�n s�t�ltunk, elmes�lte, mi�rt. Nem l�tom a k�r�l�ttem l�võ dolgokat, s ahhoz, hogy valamilyen k�pet m�gis kapjak r�luk, meg kell �rintenem õket. M�sik lehetõs�g, hogy hang alapj�n t�j�koz�dhassam. Akkor szomor� voltam emiatt, mert hallottam, hogyan szaladg�lnak az utc�n a l�t� gyerekek, sz�leik h�v�s�ra hogyan jelennek meg a semmibõl an�lk�l, hogy kez�kkel kellene f�lm�rni az elõtt�k l�võ akad�lyokat. Ma m�r azonban megb�k�ltem ezzel, siker�lt lek�zdeni a neh�zs�geket.
Eddigi �letem sor�n, rengeteg olyan emberrel tal�lkoztam, aki sajn�lattal, sz�nalommal k�rdezte tõlem: „Nem rossz �gy �lni?” �n ilyenkor mindig mosolyogtam, s azt v�laszoltam: term�szetesen nem. K�rdezhetn�tek: mi�rt? Erre �n azt v�laszoln�m: mert megszoktam, hogy a k�r�l�ttem l�võ dolgokat, a l�t�s kiv�tel�vel a t�bbi �rz�kszervemmel tudjam �szlelni. Hang, illat, tapint�s, �zlel�s. Nem vagyok szomor�, mert sohasem tapasztaltam, milyen l�tni. Ezt igaz�b�l csak azok �rthetik, akiknek azzal a probl�m�val kell szembes�lni�k, mint nekem. Olykor neh�z, mert a szemmel felfoghat� 80% inform�ci� n�lk�l kell boldogulnom. M�gsem fogadn�m el a lehetõs�get, hogy l�thassak. Rendk�v�l sok idõbe telne feldolgozni az �j ingereket, melyek ekkor �rn�nek. Furcsa ezt mondanom, de nem biztos, hogy �pp �sszel v�gig tudn�m csin�lni. �j t�vlatokb�l n�zni szeretteim arc�t, v�gigmenni az utc�n an�lk�l, hogy az eddigiek alapj�n pr�b�ljak meg�t�lni: embereket, t�rgyakat, egysz�val mindazt, ami k�r�lvesz. Gy�keresen v�ltozna meg az �letem. M�sok lenn�nek a form�k, tal�n m�s dolgokat tekinten�k sz�pnek, m�shogyan �ln�k.
J� nekem �gy. B�r sokkal nehezebb. M�gsem keseredem el, mert nincs mi�rt. Vakon is lehet�nk sikeresek. Bel�tom, lesznek majd olyan idõszakok, mikor l�t� emberek seg�ts�g�re szorulok majd, pl: bankaut�mat�n�l p�nz felv�tele, ismeretlen utak betanul�sa, m�gis lelkes vagyok. Optimist�n kell ezt f�lfogni. Mert a kedvenc k�zmond�som �gy sz�l: A rem�ny hal meg utolj�ra.
Azt mondj�k, mi, l�t�ss�r�ltek s�t�tben �l�nk. Ez egy�ltal�n nem �gy van. Az sem igaz, hogy �rz�kszerveink kifinomultabbak. Tal�n csak jobban odafigyel�nk r�juk. Ha egy l�t� ember egy p�r percre becsukja a szem�t, �szreveheti a k�l�nbs�get. K�nnyebb befel� fordulni, a bensõnkben zajl� t�rt�n�sekre f�kusz�lni. Hallottam m�r azt is, hogy gazdagabb a k�pzeletvil�gunk. Ezzel sem �rtek egyet. Tal�n m�sk�ppen fogjuk fel a k�r�l�tt�nk zajl� dolgokat. V�gezet�l: a vaks�g nem betegs�g, hanem �llapot. Nekem z�ldh�lyog van a szememen, azt, pedig nagyon dr�ga mût�ttel lehetne elt�vol�tani, s nagy kock�zatot v�llaln�k, ha net�n m�gis a mût�t mellett d�nten�k. Tal�n majd egyszer, ha nem lesz kock�zat. De ilyen, csak a mes�kben l�tezik. N�h�ny mese val�ra v�lhat. Jut eszembe: - Ismeritek Antoine de Saint-Exup�ry A Kis Herceg c�mû mes�j�t? B�cs�z�ul abb�l szeretn�k id�zni. - ”J�l csak a sz�v�vel l�t az ember. Ami igaz�n l�nyeges, az a szemnek l�thatatlan.