Vakság

- Sötétben tapogatóztok ti is,
Ha az est leejti fekete fátylát,
Ti akik nevettek rajtam,
Ó, ti ostobák!

Szeretnétek ekkor megfogni egy kezet,
Mely benneteket is oly biztonsággal vezet,
Furcsának tűnik ugye?
Hát ilyen egy vak ember élete.

Látnálak csak egyszer is úgy félni,
Mikor sorsotok, hogy el kell tévedni,
Mert a hely, merre jártok, ismeretlen és nehéz,
De az ember, sokszor nagyon makacs merész.

Bátorságot kap, Isten tudja honnan,
Észre sem veszi, s már ama helyen van,
Mit volt szerencsém előbb megemlíteni,
S ekkor csaknem fejét elveszíti.

Reméli, hogy jár arra valaki,
Megszánja, s kezét az övébe teszi,
S csak egy pár szóval, de bíztatja,
S mi a helyes irány, azt is megmutatja.

Azoknak üzenem, kik gyakran nevetnek,
Az nevet, aki utóljára nevet,
Nem szeretnék kárörvendő lenni,
De, hogy a jövő mit hoz, soha sem lehet tudni.