A csod�k f�jnak

viharcsillagokat l�ttam
t�mad� sz�lben mer�szen al�zuhan� alkonyt
ahogy egy f�nytest� l� v�gott �t v�r�sen lobog� s�r�nnyel
a k�felh�k szeg�lyezte �gen
…
h�t felm�sztam az alv� h�ztet�re
s ugrottam-rep�ltem a paripa h�t�ra
egy pillanatra elhittem, hogy l�tezem
hogy egy vagyok a t�n�keny b�bor rohan�ssal

�m j�tt az igazs�g

csak a f�ld pr�selte mag�hoz kegyetlen�l
�j szavak �z�t szomjaz� sz�mat

sz�rnyalni akartam – zuhantam
s megtanultam: a csod�k f�jnak

*

Mer�szen t�nd�kl� tekintettel n�zte a fi� az eget. Egy �ngyilkos csillag zuhant v�gtelen szabades�ssel lefel�, egyre csak lefel�.

Ez az, ami a legjobban f�jhat, gondolta a fi�, ha meg akarsz halni, de hal�lod utols� pillanata az id� n�lk�li t�rbe reked; zuhansz, de nem �rhetsz f�ldet soha; v�gyod a k�nt, de csak a p�ly�hoz k�t�tt sz�rnyal�s andal�t� zen�je lehet a ti�d. Igen, ez az, ami a legjobban f�jhat.

Fek�dt a kavarg� �gbolt alatt. Sz�d�lt a vil�gt�l, olyan mozdulatlan �s hatalmas volt.

Elveszetten k�v�lyg�, dr�ga csillagok… otthont adn�k nektek kis id�re a szemeimben. De azt�n innen is tov�bb k�ne �llnotok, az emberek nem b�rj�k elviselni, ha valaki ennyi f�nyt �riz mag�ban, f�lnek, hogy megvakulnak t�le. Haz�tlanok maradtok, dr�ga csillagok.

A sz�l csendesen surrogott a f�sz�lak k�z�tt. B�ke volt, tal�n csak l�tszat, de a fi� teljes sz�v�vel elhitte. A vil�g megfoghatatlan csod�ja szorongatta a tork�t.

Mindig mindennel el�gedetlenek vagyunk, m�gis minden �gy van rendj�n, ahogy van. Mi�rt v�gyunk h�t t�bbre? Mert ez az �rz�s lend�t minket el�re, ha elakadunk. Mert csak az ellentmond�sok tartj�k egyben a vil�got. Ez az igazi titok.

A fi� mosolygott azon, hogy ismeri a vil�g titkait. A Vil�g mosolygott a fi�n, aki nem tudott semmit �s tudott mindent. Mosolygott azon, hogy ember volt. Az emberek igaz�n mosolyognival� l�nyek a Vil�g szem�ben.

Ekkor a fi�nak esz�be jutott a j�v�, �s elnevette mag�t.

Nem is f�lek m�r semmit�l, gondolta, ahogy az �j szem�be n�zett, milyen k�l�n�s, hogy nem f�lek semmit�l. Megint nevetett, megr�szeg�tette a l�tv�ny. K�z�ns�ges ny�r�jszaka volt. �gyis minden olyan egyszer� �s var�zslatos lesz, ahogyan lennie kell. Tudom, hogy nem l�phetlek le az �tr�l, mert az utat �n magam rajzolom meg l�baimmal, amerre elhaladok, s m�g�ttem ugyan�gy a semmibe foszlik, ahogy el�ttem sem l�tezett. B�rmerre l�phetek, b�rmit megtehetek. Ez h�t a korl�tlan szabads�g.

A fi� megint nevetett, azt�n hirtelen �lomba mer�lt. A tiszt�s sz�l�n �ll� �reg f�k somolyogva �s kiss� rosszall�an rezegtett�k lombjukat. Ismert�k m�r az �jszak�t, tudt�k, hogy csak j�tszik a fi�val. Elcs�b�tja, f�l�be suttogja �r�lt titkait, azt�n vissza sem n�zve t�nik el, hogy �tadja hely�t a ki�br�nd�t�an f�nyes nappalnak. Igen, a fi� is meg fogja tanulni, hogy a csod�k f�jnak, recsegt�k s�t�ten az �reg f�k.

A fi� l�lekig �r�, gy�ny�r� �lmokat l�tott az �j v�szn�ra festve. L�ngol�an sz�p, honv�gyat �breszt� �lmokat. Nem tudta, hov� v�gyik haza, de �rezte, hogy valahol ott sz�letett � is, ahol az �lmok.

Sz�rk�n lopakod�, k�dhom�lyt terjeszt� hajnalra �bredt, �ntudatlan k�nnycseppel a szem�ben. Az �j val�ban mag�val vitte a csod�it, s vele a fi� lelk�b�l is egy darabk�t z�logul.

F�jt, n�m�n sistergett annak az apr� r�szletnek a hi�nya.

A fi� m�gis boldog volt. A csod�k f�jnak, r�ndult meg a sz�ja sarka b�natos-vid�man, de mindig hagynak valami nyomot maguk ut�n, hogy tudjuk, �jra megt�rt�nnek majd. Az �j ellopott bel�lem valamit, hogy ezent�l minden s�t�ted�skor visszat�rjek hozz�, elvette egy r�szemet, �gy l�ncolt mag�hoz.

A csod�k f�jnak, indult lassan �tnak a fi�, de ez a l�tez� legszebb �s legtiszt�bb f�jdalom.