V�r r�nk az �let

Zordon b�csik�mnak, szeretettel

A barlang hasad�k�n kereszt�l figyeltem a narancss�rga �s arany f�nyt. Fens�gesen bor�totta el a f�kat �s a tiszt�st, azt a tiszt�st, az el�tkozottat, a gy�l�ltet, melyhez m�gis annyira k�t�dtem, hogy lehetetlen volt elszakadnom t�le. Az �szt�n vez�relt vissza �jra �s �jra ide, minden �vben lek�zdhetetlen�l, a helyre, ahol egykor elvesztem.
Meg sem pr�b�ltam ut�nasz�molni mennyi ideje t�rt�nt. Az id� hamar jelent�ktelenn� �s k�pl�kenny� v�lt, a napok, hetek, �vek, �vtizedek, mind egyetlen gigantikus folyamm� torl�dtak eml�kezetemben. Ma m�gis m�sk�nt fog t�rt�nni, mint ez id�ig. �reztem minden porcik�mban, hogy ma ki lehet mondani v�gre a r�gi titkokat, mintha megt�rt volna egy �si �tok, mely eddig p�nc�lt vont a lelkeink k�r�.
V�g�l a nap befejezte lass� al�sz�ll�s�t, �s �n kil�ptem a barlangb�l. Miel�tt elindultam volna a f�k k�z�tti r�vid �sv�nyen, siet�sen leporoltam fekete �tik�penyemet. Fekete. Eg�sz �lt�z�kem fekete, m�g az aur�m is fekete, lelkem minden szeglete fekete, mi�ta Aga kit�rt �let�nek b�vk�r�b�l annyi �vvel ezel�tt. S mintha a term�szet el�re l�tta volna sorsom v�gtelen fonal�nak keser�s�geit, hajam is feket�n igazodott gy�szomhoz.
Lassan l�pkedtem az �sv�nyen a tiszt�s fel�. Itt kezd�d�tt minden. R�ges-r�ges-r�gen. Hogy szerettem akkoriban ezt a helyet! Az els� perct�l kezdve b�szke voltam r�, hogy v�mp�r lehetek, sosem l�zadtam fel sorsom ellen, hisz eg�sz gyerekkoromban ilyesmire v�gytam. Legk�ptelenebb �lmaim v�ltak volna val�ra az erd�nek ebben a kis szeglet�ben.
Az �sv�ny elfogyt�val kil�ptem a f�k k�z�l a csillagos �gbolt al�. Megtorpantam, ahogy megpillantottam a hold f�ny�ben szinte vil�g�t� szikl�t. - Aga…- suttogtam, de megremegett a hangom.
� m�s volt. Mindig �s mindenben az ellent�tem. Egyszer�en k�ptelen volt belenyugodni a sors�ba, egyfolyt�ban r�g�dott valamin, �s �nmag�t marcangolta. Igazi filoz�fus volt, m�r emberk�nt is. Ezt a t�rt�neteib�l tudom, melyeket n�ha azokon a finom illat�, es�s �jszak�kon mes�lt nekem, mikor a hatalmas feny�f�k alatt s�t�lgattunk Norv�gi�ban. Az az erd� egyike volt a kedvenc helyeinek, tal�n ott is sz�letett, nem tudom. Sosem volt igaz�n besz�des v�mp�r. F�leg a t�bbiekkel nem, akikkel nagyon ritk�n �sszefutottunk utaz�saink sor�n. De a feny�k alatt mindig megnyitotta sz�v�t el�ttem, ez�rt azokat az �r�kat legnagyobb kincsk�nt tartom sz�mon eml�keim k�z�tt.
A szikl�hoz l�ptem. Sz�nyogok hada zizegett el f�lem mellett. Csendesen titokzatos j�niusi �jszaka.
- Ne hidd, hogy megbocs�tottam neked. Sose hidd – mondtam a semminek kiss� dacosan, mik�zben m�r semmit sem l�ttam a k�nnyeimt�l. A l�baim �sszecsuklottak, �s �n t�rdre rogytam a f�ben.
Az�ta sem �rtem, m�rt harapott meg engem, mikor fiatalon �s meggondolatlanul megsz�ktem otthonr�l, �s bet�vedtem az erd�be, vesz�lyt �s kalandot keresve, mert nem b�rtam m�r elviselni a h�tk�znapok unalmas ism�tl�d�s�t, s a dolgoz� emberek kifejez�stelen �s �ntudatlan b�bu-arcait. Csod�ra, �gi jelre v�gytam, a hercegre feh�r lovon, vagy ak�r Luciferre mag�ra, hogy elraboljon, �s mag�val r�ntson a pokolba.
- Tudom, hogy te m�s volt�l, �s sosem vett�l igaz�n komolyan engem, de Aga, ezt kell mondanom… Te mindig feln�tt volt�l, a sz� legszebb �rtelm�ben, egy j�s�gos gondoskod� feln�tt, �s pedig csak egy kisgyerek l�lekben, aki sosem b�rta ki egy helyen, �s mindig nyaggatott t�ged valamivel, �s gyerek vagyok most is, tudom, de… mikor aznap este erre a helyre t�vedtem, �s megl�ttalak, ahogy �llsz ezen a nyomorult szikl�n a telihold alatt… olyan fens�gesen �s ugyanakkor ijeszt�en, ak�r egy pokolb�li angyal… att�l a perct�l kezdve elvesztem, dr�ga Aga. Sosem szerettem a kincseket �s egy�b �kszereket, amelyek�rt minden n� a v�rosunkban annyira oda volt, de az a k�t gy�m�nt, a szemed, ahogy lassan megfordult�l, �s egyenesen r�m n�zt�l, l�thatatlan l�ncokkal a foglyodd� tett abban a pillanatban. Ha nem harapt�l volna meg, tal�n akkor is k�vettelek volna, b�rhov� is sodr�dsz az id�ben, mert…
Sosem mondtam el neki. Tudtam, hogy soha nem lehetn�k m�lt� t�rsa. � m�velt volt, �s nyugodt term�szet�, �n �r�kmozg�, f�radhatatlan, tudatlan. �n vid�m, � hal�losan szomor�. S mikor n�ha alkonyatkor hamarabb �bredtem n�la, titokban figyeltem csak alv� arc�t, �s lopva t�r�ltem le k�nnyeimet, kihaszn�lva azt a n�h�ny r�vid percet, mikor b�ntetlen�l n�zhettem �t, belet�r�d�en, s�v�ran, �s kiss� b�szk�n is, ami�rt itt van velem, �s csak velem. Mikor mozgol�dni kezdett, azonnal f�lrekaptam a tekintetem, �s vid�m mosolyt tettetve vetettem bele magam az �jabb �jszak�ba. Sosem tudta meg, mennyire f�jtak n�ha azok a mosolyok. De vid�mnak kellett maradnom, nem tehettem m�st.
N�ha, mikor a szem�be n�ztem, megl�ttam az �larc m�g�tt megb�v� ezer�ves gyermeket, akit nagyon �gyesen el tudott titkolni a k�lvil�g szeme el�l. Megt�rt volt, �s elhagyatott, �rj�t�en v�gyott a szeretetre, de m�gis minden alkalommal ell�kte azt mag�t�l. Nem tudtam, m�rt teszi ezt, sok dolgot nem �rthettem meg, amit tett, amit gondolt, vagy �rzett. De mindig megpr�b�ltam felvid�tani, visszar�ntani a lejt�n, mikor mag�val sodorta �t s�t�t gondolatainak �rja, �s ha csak egy f�lmosolyt k�ld�tt is fel�m, m�r szinte sz�rnyaltam a boldogs�gt�l.
Csak akkor, csak egyszer nem engedte, hogy megvigasztaljam… Azon a v�gzetes napon m�sk�nt t�rt�nt. � akarta, hogy �gy legyen, Aga elrendezett mindent. Ez�rt haragszom r� az�ta is. Ami�rt nem tudhatta meg.
-… szeretlek – suttogtam a sima k�nek, ahol utolj�ra fek�dt.
Furcsa volt kimondani ezt ennyi �vvel megk�sve, �s �ppen itt ahol Aga egykor v�get vetett az �let�nek, m�gis mag�t�l �rtet�d�en hely�nval�nak t�nt.
Ez volt a mai �jszaka akarata, �s �n, az �j �r�k alattval�ja, �nk�ntelen�l is engedelmeskedtem neki.
Feln�ztem imm�r tiszta tekintettel a csillagokba, �s elk�pzeltem, ahogy ott �ll v�delmez�en, �s beter�t engem s�t�tk�k pal�stj�val, amely most m�r maga a v�gtelen �gbolt.
Remeg� l�lekkel �jra a szikl�ra b�multam. Valami m�g t�rt�nni fog ma. Tudtam, teljes bizonyoss�ggal. �s hirtelen, a r�gm�lt k�psorai �jra el�t�ntek a semmib�l, �s megrohant�k elm�met.
Aga a szikl�n �cs�r�g, a messzi keletet n�zi az erd� f�l�tt. �n el�tte kuporgok a f�ben, �s koszor�t fonok az �jszaka vir�gaib�l. K�zben mes�lek valamit, mire � halv�nyan elmosolyodik, b�r l�tom rajta, hogy igaz�b�l nem is figyel r�m. Lehajtva fejemet tov�bb foglalatoskodom a vir�gokkal…
S�t�lunk az erd�ben, besz�lget�sbe mer�lve, mikor hirtelen kics�szik l�bunk al�l a talaj. Nem vett�k �szre a lejt�t. Ahogy gurulunk lefel�, egym�sra n�z�nk, �s nevetni kezd�nk. �s csak nevet�nk �s nevet�nk, ahogy ott feksz�nk az avarban, mint k�t kisgyerek. Boldogabb vagyok, mint valaha, mert nevetni l�tom �t…
Aga haragos tekintettel ki�lt r�m, �tv�ltoz�som els� �jjel�nek v�g�n, mikor nem akarok elb�jni a barlangban hajnalhasadtakor. M�g nem �rtem a v�mp�rl�tet, m�g nem mondtam le a nappalr�l. D�h�sen megragadja a kezem, �s k�zelr�l a szembe n�z. Azok a gy�m�ntok �jfent megig�znek… Viszl�t napf�ny, nem kellesz t�bb�, az �n gy�m�ntjaim ezerszer ragyog�bb f�nyt sz�rnak ten�lad…
A fenyves, Norv�gia. Egy hatalmas feny�fa alatt �l�nk egym�ssal szembe. K�r�l�tt�nk tombol a vihar, de mi mintha egy m�sik vil�gban t�borozn�nk, m�g a sz�l sem f� be ide. Egy szarvas v�r�n osztozunk, errefel� kev�s ember lakik. N�ha �nk�ntelen�l is Ag�ra mosolygok. Furcsa gondolatok jutnak eszembe, mintha a szarvas v�re megr�szeg�tett volna. Mikor meg�rzi, hogy figyelem, feln�z, �s kutatva b�mul r�m. V�g�l csak megcs�v�lja a fej�t, �s tov�bb iszik. De l�tom, ahogy titokban neki is mosolyra r�ndul a sz�ja. Furcsa ez az �jszaka, a vill�mok f�ny�n�l felvillan� v�r olyan �si var�zslattal b�r, hogy n�h�ny �r�ra minden gondunkat elfelejtj�k. Sokat besz�lget�nk azon �jjelen, �s v�g�l �t�lelve engem hajtja �lomra a fej�t…
Aga megpr�b�l meggy�zni, hogy egy kis mag�nyra van sz�ks�ge. Nagyon rosszkedv� mostan�ban… De hi�ba, �n nem hagyom �t mag�ra. Dacosan �rz�m minden l�legzet�t…
Aga csak �l a szikl�n, �s b�mul maga el� a f�ldre. Percekig sz�longatom, mire feleszm�l. V�g�l r�m emeli tekintet�t, �s �n f�lren�zek, olyan sz�ny�s�ges dolgokat �zennek most azok gy�m�ntok. B�nat, k�n, belenyugv�s, �s m�g valami nyugtalan�t�… valami megingathatatlan elhat�roz�s…
Haj�nak csillog�sa a holdsugarak alatt; foga feh�rj�n megcsillan� v�rcsepp; egy elfojtott s�haj, mikor azt hiszi, nem hallom; gy�ny�r� feh�r arc�b�l kivil�gl� k�k szemei; egy �lel�s, ritka, mint az �sz sz�lak s�t�t haj�ban; egy mosoly; s fens�ges, ugyanakkor v�gtelen�l tragikus l�nye, mely annyira m�s, mint a t�bbiek�…
Aga megk�r, hogy ma �jjel egyed�l induljak vad�szatra, mert nem �rzi j�l mag�t. Gyanakodva n�zek r�, ahogy ott �l a szikl�n. Tekintete azt �zeni: menj, k�rlek, k�ny�rg�k, menj, am�g nem k�s�, fuss, am�g megteheted, hagyj magamra, k�rlek… Megrettenek a komolys�gt�l, ami �rad bel�le. Majdnem megszakad a sz�vem, nem tudom, mit tegyek. Ellenkezek, megpr�b�lom megvigasztalni. Nem hagyja. Elk�ld. Most m�r hangosan, szavakkal. Kegyetlenek a szavai, b�rmire k�pes, hogy el�zz�n mag�t�l. Nagyon f�j. Elrohanok, �s nem n�zek vissza…
Zokogva, botladozva futok az erd�ben. Nem �rtem, m�rt k�ld�tt el. Nem �rtem �t, csak szeretem…
Hajnalt�jban has�t bel�m a felismer�s iszonyatos er�vel. NEM! Megdermedve �llok. Nem hiszem el. �m nincs id� gondolkozni. Rohanok vissza…
Fat�rzsek hada j�n fel�m. V�gel�thatatlanul j�nnek �s j�nnek. �rzem, hogy mindj�rt felkel a nap. �s akkor v�gre megl�tom az �sv�nyt, ami a tiszt�sra vezet. Futni kezdek fel�, mikor egy s�t�t alakot pillantok meg, amint m�terekkel el�ttem rohanni kezd a nyitott t�r ir�ny�ba. �gy �rzem, megbolondulok. Kiab�lni kezdek: Aga! Aga! De � nem n�z h�tra, nem figyel r�m. Megtorpanok, ahogy l�bam egy vil�gos foltra l�p.
Felkelt a nap, Aga tov�bb rohan. K�ptelen vagyok tov�bb menni, sz�d�lve egy fa t�rzs�be kapaszkodok �s figyelem azt a dr�ga alakot, ahogy kiszalad a f�k k�z�l, ki a vak�t�, gyilkos f�nybe, ahogy fut tov�bb egyre lassabban �s lassabban, m�g v�g�l erej�t vesztve lerogyik a szikl�ra a tiszt�s k�zep�n. M�g egyszer r�pillantok, azt�n elfordulok. Nem b�rom v�gign�zni… A t�boly hat�r�n, mintha halkan a nevemet hallan�m…
M�snap �jjel a barlangban �bredek. Nem eml�kszem r�, hogy ker�ltem v�g�l vissza oda. Lehetetlen m�sra gondolni, egyfolyt�ban a sz�lben lobog� fekete k�penyt l�tom magam el�tt, �s az arc�t, mikor el�z�tt mag�t�l. Elutazok innen. Messze, nagyon messze… T�bbet nem j�v�k vissza…
M�gis a szikl�n�l �llok �jra, kezemben egy csokor �jvir�ggal. Csendesen leteszem a csokrot a k�re. M�r eltelt n�h�ny �v, de mindig rem�nykedem, hogy tal�lok itt valami nyomot, valamit, amit r� eml�keztet… Megakad a szemem egy gy�ny�r�, ez�st�sen f�nyl� k�k k�v�n… Zsebre teszem, �s �jra beleveszek az �jbe…
Az eml�kk�pek ut�n a val�s�g szokatlanul �lesen has�tott bel�m. N�h�ny percig csak �ltem ott, �s merengtem a t�rt�nteken. Tal�n most l�ptem �t az �r�let imbolyg� k�sz�b�t, hisz k�peket l�tok magam el�tt a legtiszt�bb val�s�ggal. Nem is zavart volna annyira, ha ez az igazs�g. T�bolyultk�nt tal�n k�nnyebb elviselni az �r�kl�tet…
N�h�ny m�sodperc m�lva hirtelen z�rejt hallottam. Sejtelmes sustorg�st, el�sz�r halkan, �m egyre hangosodva s egyre �rthet�bben. �s a k�vetkez� pillanatban, megsz�lalt mellettem Aga hangja, kiss� t�volian, de olyan ismer�sen, hogy megborzongtam t�le.
- Elvesztettem �nmagam. �s a nagy keres�sben �szre sem vettem, hogy melletted l�nyem az elej�t�l fogva �nmaga volt, ahogy el�tte tal�n csak sz�let�semkor lehetett az. Hi�nyzol.
Zavarodottan ugrottam talpra. Ide-oda kapkodtam a fejemet, k�pzelt rem�nys�gek villantak fel bennem, melyeket azonban hamar felv�ltott az �r�let bizonyoss�ga. �m a hang �jra kezdte.
- Nem mondtam el neked gondolataimat, soha mikor m�g �ltem. �gy �reztem, nem l�tezhet „�n”, nem l�tezhet „mi”, nem l�tezhet „szeretet” t�bb�. �tkozott f�ldi l�nyekk�nt csak kapaszkodunk egym�sba k�ts�gbeesetten, de f�j minden mozdulat. Sokszor s�rtam, vagy ord�tottam volna, m�gse tettem. Mikor szaladt�l mellettem a f�ben, mikor �rezhettem magam mellett tiszt�n ragyog� l�nyedet, egyszer�en �r�ltem neki, hogy �lsz.
Sok hatalmas vihart �ltem m�r �t, de a sz�vem most minden �gzeng�sn�l hangosabban d�b�rg�tt. M�r nem kerestem a hang forr�s�t, csak hallgattam az �szinte szavakat. Tekintetem a csillagok f�ny�ben f�rd�tt. Az �g pal�stja most csak r�m vigy�zott.
- Elhitted volna valaha, ha ezt elmondom neked? Most m�r tudom, hogy igen. Megb�ntam, amit tettem, abban a percben megb�ntam, mikor s�rva elrohant�l t�lem, �s beleveszt�l a rengetegbe. De m�r nem volt vissza�t. Az �r�kl�t helyett a hal�lt v�lasztottam. Undorodtam a vil�gt�l, az emberekt�l, magamt�l. Nem j�ttem r� id�ben, hogy szeretlek, csak mikor befutott�l az erd�be b�nt� szavaim el�l, akkor d�bbentem r�, s�lyosan, s helyrehozhatatlanul megk�sve. Sz�jamra tapasztottam ujjaimat, hogy ne ki�ltsak ut�nad.
Lehajtott fejjel b�multam a szikl�t.
- Mikor �letem leghosszabb �jszak�ja ut�n, v�g�l el�rkezett a hajnal, futva suhantam a f�ny fel�, nehogy meggondoljam magam. Nem l�ttam, hogy k�vetsz engem, hangodat k�pzeletem j�t�k�nak tudtam be, ez�rt rohantam f�kezhetetlen�l tov�bb. Nem �reztem f�jdalmat, mikor elt�ntek k�r�lem a f�k, tompa l�tom�sk�nt �ltem meg hal�lomat. L�ttam, hogy lassulok, s mikor v�g�l a szikl�ra zuhantam, a te nevedet suttogtam utols� l�legzetemmel.
Mialatt szavai k�r�l�leltek, f�nyes feh�r t�z gy�lt a szikl�n. A gy�ngysz�n� l�ngok az egekig ny�jt�ztak, �m f�ny�kkel nem b�ntott�k �rz�keny szememet.
- Aga – h�vtam �t, �s �reztem, hogy jelenl�te bet�lti az �jszak�t. Fuvallat rezzent, �s l�thatatlan k�zk�nt s�p�rt v�gig v�llamon.
- M�g mindig nem v�ltozott meg v�lem�nyem az �letr�l. Az emberek annyi mindent nem �rtenek m�g. Nem �rtik a vil�got, nem �rtik tetteiket, csak elk�vetik �ket. Rettegnek a s�t�ts�gt�l.
N�h�ny l�ngnyelv kiny�lt a t�zb�l �s k�rlel�n fel�m intett. M�r nem sz�m�tott, hogy k�pzel�d�m-e vagy sem. Aga folytatta. Hangja m�lt�s�gteljesen, b�lcsen zengett.
- Igen, �jszaka mind m�sok lesz�nk. A f�lelem uralja az elm�nket. Menek�l�nk el�le. Poh�rral, k�pzelettel, droggal, �lmokkal. Nevet�nk rajta. Gyarl�k vagyunk. Az �jszaka fens�ges rejt�lye az egyik leggy�ny�r�bb a f�ld�n. Rep�lj velem, a hold mindig t�rt karjaiba.
Imm�r nem csak fuvallatk�nt, val�s�gosan is meg�reztem a kezet, mely az eny�m�rt ny�l. Boldogan kulcsoltam r� ujjaimat, mire Aga keze gyeng�den a t�zbe r�ntott.
Azt�n elt�nt az erd�, elt�ntek a l�ngok, s �n csak k�t gy�m�ntot l�ttam magam el�tt, amint egyre k�zelednek, �s k�zelednek. A feh�r t�z �tmosta lelk�nket, les�p�rt v�llunkr�l minden gondot �s f�jdalmat. Most mi voltunk az �gbolt, ezernyi szem�nk: a csillagok. Nem volt t�bb f�lelem, Aga ott volt velem. Egy�tt v�ltunk v�g�rv�nyesen semmiv� �s mindenn�.
*
A tiszt�s az�ta is ott �ll r�gi hely�n az erd�ben. �m a szikla most egy csodasz�p t� k�zep�b�l emelkedik ki, amely nem sokkal az ut�n keletkezett, hogy a k�rny�ken �l� utols� v�mp�r meghalt. Azt mes�lik k�l�nf�le csod�k t�rt�ntek azon az �jjelen, �s mikor egy var�zslatos t�z elnyelte a t�r�keny alakot, halk koppan�s hallatszott a lapos k�szikl�n. Egy apr�, ez�st�s k�ken csillog� k� pattogott v�gig rajta, s mikor zuhant�ban a f�h�z �rt, a szirtet k�r�l�lel� fens�ges t�v� olvadt, mely rend�thetetlen�l �rzi a vil�gos k�szikl�t, annyi furcsas�g sz�nhely�t.
S n�ha csillagos �jszak�kon, mintha k�t t�rt sz�rny� alak k�zeledne b�k�sen sz�rnyalva a hold fel�l, hogy szell�k�nt lebbentse v�gig a f�k lombjait, s kacagva kerget�zz�n a t� f�l�tt, nem vetve �rny�kot annak gy�m�ntk�k viz�re…
V�ge