My Damon,You Love me?

A vil�gunk messze m�shol volt, mint az emberek�, m�gis a haland�k hittek benn�k, �s abban, hogy a k�t vil�g h�bor�ja v�gre b�k�vel fejez�dik be.
- Angyal, lek�ldelek a f�ldre, hogy figyeld l�pten-nyomon a d�monok l�p�seit, de vigy�zz magadra – sz�lott hozz�m a Mester, ki ir�ny�totta a birodalmunkat. Egy megb�z�st kaptam, ami egyben b�ntet�s is, ami�rt el�tte felel�tlen�l sz�ba �lltam egy d�monnal.
- �-�rtettem – hajoltam meg al�zatosan, s erre a Mester elvette sz�rnyaimat, �s ler�p�tett a F�ldre. Megsz�gyen�lve �reztem magam, v�dtelennek �s sebezhet�nek a sz�rnyaim elveszt�se miatt, de engedelmeskedtem neki, hiszen � a mi parancsol�nk, �s a szab�lyok csak magunk miatt vannak. Mikor le�rtem az emberek vil�g�ba, ism�t megpillantottam a D�mont, de mivel tudtam, hogy a nap m�g fent van, �gy Mesterem l�that, ez�rt meg sem pr�b�ltam odamenni hozz�. Ha volna sz�vem, azt mondan�m, hogy �rzek valami furcsa bizserg�st ott, de �gy csak a hely�n �rezhetn�k ilyesmit.
�gy tal�lkoztunk, hogy egy utc�n pont a t�rsa akarta meg�lni, �n pedig ezt nem hagyhattam.
- Ne! – sz�laltam meg k�ts�gbeesett hangon, �s j�t�kony energi�mmal v�d�pajzsot emeltem f�l�. Mikor a vesz�ly elm�lt, a d�mon pedig elt�nt, odamentem hozz�. – J�l vagy?
- Te egy… angyal vagy! – t�volodott el t�lem undorod� arckifejez�ssel, majd elt�nt. Az�ta nem l�ttam �t, �s m�st sem l�thattam, mert a szob�mban kellett t�ltenem az id�met, ami ak�r egy z�rk�hoz is lehetne hasonlatos. Mikor a Mester v�g�l mag�hoz hivatott, m�r tudtam, hogy itt fogom v�gezni, �s m�g nappal rajtam tartja a szem�t, �s vigy�z gy�nge testemre, addig �jjel csup�n magamra t�maszkodhatok, �s nem tehetek semmit a sz�rnyaim n�lk�l. Ha… meghaln�k, �, milyen ostobas�gokat besz�lek, m�g gondolatban is tilos kimondanom ezt a sz�t…
A nap v�r�sen izzott, f�nye bebor�totta az �g k�kj�t, �s narancss�rg�ra v�ltoztatta, majd lassan elt�nt a l�t�hat�ron, s az �g s�t�tje bor�totta a v�rost. Az emberek beh�z�dtak a biztons�gos otthonukba, m�g �n egyed�l a gonosz d�monokkal szemben�zve kerestem egy otthont magamnak. M�g elindultam valamerre, egy kisfi�t l�ttam s�t�lni az utc�n egyed�l, biztos hazafel� tartott. Egy �rny hirtelen cs�szott m�g�je, s m�r tudtam, hogy baj van. Hogy a d�mon ne kapja el, karjaimba z�rtam a gyermeket, �s amennyi a megmaradt er�mb�l kitelt, azzal �ztem el a gonosz l�nyt.
- J� vagy, fi�cska? Hol laksz? – k�rdeztem, mire pislogva b�mult r�m.
- �hm, �n… - elpirulva kereste a szavakat, mik�zben mutogatott valamerre, �n pedig megfogtam a kez�t, �s elk�s�rtem haza. Szerencs�re nem esett baja, de nagyobb gondom is volt, mint ezzel foglalkozni, hiszen a d�monok m�r tudj�k, hogy itt vagyok, �s engem keresnek. Azt�n gonosz energi�t kezdtem �rezni a leveg�ben, s mikor h�trafordultam, a d�mon m�r m�g�ttem �llt, �s vigyorogva villantotta fel a kardj�t.
Most fogok meghalni – gondoltam magamban, s hallottam, ahogy a kard s�v�t kereszt�l a sz�lben, �m a f�jdalmat nem �reztem. Ha hangokat nem hallottam volna, azt hittem volna, hogy m�r meg is haltam, de azt�n hamarosan r� kellett j�nn�m, hogy valaki megv�dett. Kinyitottam az eddig csukott szemeimet, �s felpillantva f�l�m egy feketeruh�s alakot vettem �szre, aki megakad�lyozta, hogy a kard a testembe f�r�djon.
- Mi a… - kezdett volna k�romkodni a t�mad�m, de azt�n hirtelen felrobbant, �n pedig ijedten h�ztam �ssze magam. Mikor az alak fel�m fordult, egyenesen n�zhettem fel r�, s eg�szen k�zelr�l l�thattam hossz�k�s arc�t, m�r amennyit az �rny�k el nem takart.
- Most kvittek vagyunk… Angyal – suttogta k�zel a sz�mhoz, mire akaratlanul is elpirulva n�ztem r�. Egy pillanattal k�s�bb azonban m�r elt�nt. Ugyanaz volt, akit megmentettem, s most ezt viszonozta nekem.
Gy�ny�r� arca mintha nem is d�moni, hanem ink�bb angyali lenne, s a hangja is csak kicsit m�ly, ez�rt �gy hiszem, nem tartozik az id�sek k�z�. Persze, hogy nem, hiszen egy �reg m�r r�g v�gzett volna velem!
Sz�m el� kaptam a kezem, hogy ilyen felel�tlen gondolatokkal f�rasztom elm�met, majd fel�lltam, �s ezzel p�rhuzamban az es� is esni kezdett. Beh�z�dtam egy �lba, ak�rcsak M�ria �s J�zsef, �s ott a szalm�ra fek�dtem le. F�radt testem hamar blokkolta az elm�met is, �s lassan m�ly �lomba mer�ltem.
Fel�bredv�n nem a szalm�n tal�ltam magam, hanem egy s�t�t, �llott szag�, csendes kis szob�ban. Egy �gyon �bredtem, �s egy kab�t volt r�m ter�tve, azonban kezeim �s l�baim meg voltak k�t�zve. Jaj, ne! Elkaptak! – tettem magamban egy ijedt �szrev�telt, mik�zben �gy-ahogy siker�lt fel�ln�m. Az ajt�, ami pont szemk�zt volt velem, hirtelen kinyit�dott. R�m�lten h�ztam �ssze magam eg�szen a falig, azt�n n�mi zavarts�ggal a szemeimben b�multam r� a cseppet sem ismeretlen D�monra.
- Oh, te vagy az! Engedj el, k�rlek! – n�ztem r� kedvesen, de � nem n�zett r�m, csak a t�lc�ra, ami a kez�ben volt.
- Nem. Most m�r az eny�m vagy – mondta �rz�ketlen hangon, mire ijedten h�k�ltem m�g enn�l is h�tr�bb, mik�zben � egyre k�zelebb j�tt hozz�m. Felm�szott az �gyra, �s megfogta a kez�be az �llamat. – Nyisd ki a sz�d �s egy�l. Haland�k�nt nem k�nny� �letben maradnia egy angyalnak, f�leg nem a Mestered gyermek�nek.
- F�lre�rtesz, �n nem… - tagadtam volna le, de � �tl�tott rajtam, ez�rt mondatomat nem fejeztem be. Nem tudtam mit tenni, mit mondani, �gy azt�n engedelmesen nyitottam sz�t �sszeszor�tott ajkaimat, mire k�z�j�k cs�szott egy gy�m�lcs. Meglep�dtem. Nem hittem volna, hogy a s�t�ts�g l�nyei tartanak itt ilyesmit.
- Narancs. �jszaka hoztam el egy kertb�l – vil�gos�tott fel a gy�m�lcs nev�r�l �s kil�t�r�l. Beleharapv�n savanyk�s-�des �zt �reztem, mely hasonl�tott arra, amit az Angyalok vil�g�ban szoktam n�ha leszedni �s megenni. Zavart keltett bennem, hogy egy D�mon mi�rt k�n�l meg ilyesmivel, egy�ltal�n mi�rt nem �lt meg �lmomban. R�j�ttem azonban egyb�l, hogy tud a gondolatomban olvasni, ez�rt r�gt�n abba is hagytam a gondolkoz�st.
- Az�rt tartalak �letben, mert mostant�l kezdve engem fogsz szolg�lni. Megkapsz mindent, m�g a napf�nyre is kimehetsz, ha �gy tetszik, de engem fogsz szolg�lni, megtagadva Mesteredet – mondta.
- Nem! �n nem tehetem, esk�t tettem, �s szeretem a Mesteremet. Nem fogok �t�llni egy olyanhoz, mint te! �n Angyal vagyok, gondolkozz! – estem k�ts�gbe, mire felkuncogva hajolt k�zvetlen k�zelbe.
- K�v�ncsi vagyok, a Mestered tesz-e valamit ennek elker�l�se v�gett, vagy magadra hagy t�ged, �s nyugodtan �l ott, mik�zben te megal�ztatva szolg�lod a b�nt �s a gonoszs�got – nyalta meg ajkait, majd egy cikk narancsot az ajkai k�z� vett, �s az ajkam fel� nyomta.
- Mi… mit akarsz? – k�rdeztem, mire a sz�mba nyomta a gy�m�lcs�t, �n pedig, hogy le tudjam nyelni, r�gni kezdtem, majd �reztem, hogy valami m�sra harapok r�, mik�zben a darabokat lassan lenyeltem. Elr�ntottam a fejemet, �s �reztem, arcom felmelegszik, mik�zben � elvigyorodva nyelte le azt a r�sz�t a narancsnak, amit �n nem haraptam le.
- Bo… Bocs�nat! �n… - zavaromat igyekeztem elrejteni kusza hajam m�g�, de � megfogta az �llamat �s vigyorogva nyalta meg remeg� ajkaimat.
- Milyen �des kis Angyalka… Neved van?
- N… Nincs… - pr�b�ltam elt�volodni t�le, de nem igen hagyta, �gy azt�n csak zavartan n�ztem m�lyk�k szemeibe.
- Hm. Tudtad, hogy csak a Mester gyermekeinek nincs nev�k? �k az igazi angyalok �s d�monok – t�volodott el t�lem, s �reztem, hogy gyenge remeg�sem v�gre al�bbhagy.
- Neked van neved? – k�rdeztem hirtelen. R�m n�zett, felkuncogott, majd megnyalta az ajkait, �s t�vozott a szob�b�l.
K�r�lbel�l egy �r�val k�s�bb j�tt csak vissza k�t t�rs�val.
- � a kis angyalk�d? Milyen sz�p – fejezte ki v�lem�ny�t egy f�lig le�gett arc�, magas d�mon, mik�zben k�zelebb j�tt hozz�m a m�sikkal egy�tt.
- Ja… ak�rmit csin�lhattok vele, csak „azt” nem, �s ne �lj�tek meg – mondta, mire a k�t szolg�nak kin�z� d�mon b�lintott, azt�n a D�mon kiment.
- Na kicsim, sz�rakozzunk egyet – nyalta meg sz�les ajkait a m�sik d�mon, mire �sszerezzenve h�z�dtam az �gy sark�ba. Ha tudtam volna, mit fognak tenni velem, soha nem j�ttem volna le a F�ldre…

S�rva �bredtem fel, mert �lmomban megint �t�ltem azokat a sz�rny�s�geket.
A l�baimat eloldozt�k, s addig kellett volna menek�ln�m, am�g tudtam… Az �gett arc� d�mon m�g�m m�szott, �s a karmaival annyi, de annyi sebet v�gott a h�tamon, egyik olyan m�lyen bel�m v�g�dott, hogy felsikoltottam, s �reztem, hogy most ment �t az egyik bordacsontomon. A m�sik el�ttem volt, �s a l�bamat sz�tfesz�tve hatolt be ujjaival a testembe. Ism�t egy sikolt�s, a saj�tomat hallottam visszhangot verni a falakr�l.
- Ne! K�rlek… F�j… - n�ztem r�juk �sszer�ndulva, mire �k felkacagtak, �s egym�s k�z�tt besz�ltek, figyelembe se v�ve engem.
- Milyen gy�ny�r� hangja van a kis angyalk�nak. Milyen k�r, hogy nem k�nozhatjuk hal�lra – kuncogott az el�ttem l�v�. T�r�keny testemet akkor rengetegszer v�gigkarmolt�k, �s f�jdalmamban dobogni �reztem a sz�vemet…
�brenl�temkor azonban nem csak a tegnapi eml�keim, hanem a f�jdalmaim is k�noztak, melyeket nem tudtam begy�gy�tani az er�mmel. Ruh�m cafatokban l�gott rajtam, k�nnyeim elbor�tott�k az arcomat, mozdulni sem tudtam, s most �reztem igaz�n, hogy j� volna meghalni.
Az ajt� imm�r harmadj�ra ny�lt ki. Megpillantottam azt, aki mindenr�l tehet. F�jdalmammal nem t�r�dve dobtam neki a fejem alatt l�v� p�rn�t, mozdulatom k�zepette v�r k�h�gtem fel, a p�rna csak a t�rd�t tal�lta el, �n pedig er�tlen�l estem vissza az �gyra k�h�gve.
- Mindenr�l… te… tehetsz – zih�ltam k�nnyeim k�z�l, mire oda�lt mell�m �s fel�ltetett, nem t�r�dve ellenkez�semmel. – Engedj el! Rossz sz�rnyeteg…!
M�r megszokhatta ezeket a szavakat, most m�gis meglepettnek t�nt egy pillanatra, hogy ezt pont egy angyal sz�j�b�l hallja.
- Csak parancsot k�vetek – mondta szokott hangj�n, mire el�sz�r megfordult a fejemben, hogy ell�k�m magamt�l, elviselve a f�jdalmat, de v�g�l fekete p�l�j�ba kapaszkodva s�rtam, mik�zben forr� homlokomat nekid�nt�ttem a nyak�nak, �s remegett eg�sz testem karjai k�z�tt. Kihaszn�lva az alkalmat, valamit a h�tamra kent, ami el�sz�r nagyon cs�pett, fel is ny�sz�tettem, majd megszoktam, �s hagytam, hogy a sebeimet lekenegesse azzal a valamivel.
- Mi… mi ez? – k�rdeztem m�r csillapod� remeg�ssel.
- Gy�gyken�cs. K�t nap m�lva m�r csak karcol�sok fognak l�tszani bel�le – mondta. Olyan, mintha kellemesen simogatta volna a h�tamat, a ken�ccsel t�bbsz�r is bekente, �n pedig az ujjai k�nyeztet�se alatt kezdtem megnyugodni, m�r nem s�rtam, �s nem remegtem, de tov�bbra is bel�kapaszkodtam. Lassan v�gigsim�totta a helyet, amelyn�l elt�rhetett a bord�m, de m�r nem is annyira f�jt, s ezen meglep�dtem.
- Azt hiszem… elt�rt a bord�m… - mondtam halkan.
- Ett�l az is rendbe j�n �s �sszeforr – v�laszolt, �n pedig nem k�rdeztem vissza. Mikor v�gzett, meleg kez�t elvette a h�tamr�l, �s felemelte a fejemet. – Most ism�t tartozok neked eggyel – mondta, majd k�zel hajolt hozz�m. Nem �rtettem, mire gondolt, val�sz�n�leg a sebekre… Ajkai m�r az eny�imet s�rolt�k, arcom sz�ne a v�r�s sz�nt kezdte �tvenni, mik�zben l�gyan morzsolgatta ajkamat. Fels�hajtva n�ztem r�, de az � szemei f�lig csukva voltak, alig l�ttam a k�k g�mb�ket, melyek �gy megig�ztek. Lehunytam �n is a szemeimet, mikor �reztem, hogy kellemes meleg nyelve t�r utat mag�nak a kapu k�z�tt, melyek elz�rva tartott�k �jabb s�hajomat, �s a sz�m belsej�t. �sszeszor�tottam ajkaimat, mire enyh�n r�harapott azokra, pont, mint �n, mikor naranccsal etetett, s a kapuk kiny�ltak neki. Mennyei �rz�s bizsergette testemet, mihelyst nyelve az eny�mhez �rt. Mivel az angyalok k�z�tt tilos volt ilyen tev�kenys�get folytatni, nem tudtam el�sz�r, hogy mit is tegyek, de v�g�l ut�noztam �t mozdulataiban, �s kiszakadt k�z�tt�nk a s�hajom, mely eddig bent rekedt. Mintha �j sz�rnyakat kaptam volna, �gy �reztem, gyeng�d szell�k�nt simogatta lelkemet, majd testemet – de �n nem ellenkeztem. Perzsel� v�gy �getett, m�g a karjai k�zt �rtatlanul fek�dtem, s �rtatlans�gom vele vesztettem el. Halk ny�g�s szakadt ki az ajkaim k�z�l, mely koron�zta a mennyek vil�g�nak �rz�s�t a nem l�tez� sz�vemben. �jra �reztem dobbanni a sz�vemet, �reztem, ahogy elporladva �jj� sz�letek, ism�t sz�rnyaim n�nek, az ez�stpih�k pedig elbor�tanak mindent a szemem el�l, csak a D�mont l�ttam magam el�tt.
Ism�t egy �jabb napra �bredtem, f�jdalmaimat teljesen elfeledve b�jtam valamihez, ami az egyetlen meleget ny�jtotta ezen a hideg �s s�t�t helyen. A D�mon mellettem fek�dt, a plafonra n�z� arca nyugodt volt, szeme csukva volt, �s egyenletesen l�legzett, ami azt jelentette, hogy bizony�ra alszik m�g. Hirtelen azonban megc�folva ezt kinyitotta a szemeit, majd lassan r�m n�zett. Mondani akartam valamit, m�g v�g�l csak egy dolog j�tt ki a sz�mon.
- Mi a neved, D�mon?
- Heh… Nincs nevem, csak D�mon vagyok – n�zett r�m hossz� pill�i al�l. Megd�bbenve ny�lt ki a sz�m �jabb sz�ra, de v�g�l becsuktam, �s megnyugodva fek�dtem mellettem, mik�zben karjai er�sen tartottak.
- �n… adok neked nevet. Legyen ezent�l a neved… Uriel, a Pokol kapuj�nak �rz�je – mondtam, mire �sszer�ncolta a szem�ld�k�t.
- Egy arkangyalr�l nevezn�l el egy D�mont? Ez nem a Mestered megtagad�sa?
- Arkangyalok k�tsz�z �ve nincsenek… �s �n… H�s�gem a Mester�, de… Szerelmem a ti�d – vallottam be neki �szinte, gyermeki arccal, mire d�bbenten n�zett r�m. Elgondolkodtam valamin, amit el�sz�r nem is akartam megk�rdezni, de v�g�l kimondtam. – Uriel d�monom… Tudn�l szeretni egy angyalt?
V�laszk�nt az ajkait az eny�mre nyomta, �s a mindent elt�ntet�, tiszta, h�feh�r k�d ism�t beburkolta a test�nket.
Mikor a k�d egy id�re elt�nt, Uriel ruh�t adott r�m, kez�be fogta gyenge karomat, �s elvitt.
- Egy olyan helyen fogunk �lni, ahol nem l�t meg egyik�nket se a Mester�nk. �gy elfogadhat�, hogy egy d�mon egy Angyalt szeret?

V�ge

2009. j�nius 27.