Utol�rt boldogs�g

A teraszon �l, behunyt szemekkel �lvezi a term�szet csendj�t, mik�zben saj�t �lomvil�g�ban mer�l el.

Ott – az �lm�ban – egy z�ld mez�n s�t�l, k�r�l�tte sok fecske csiviteli a mag��t, m�g a k�zeli erd� lak�i vid�man csever�sznek egym�ssal, nem t�r�dve az �j j�vev�nnyel.

� sem foglalkozott m�ssal, �lmodozva ment a maga �tj�n, �tadta mag�t a term�szet b�k�j�nek, s csak mosolygott maga el�.

Most nem sz�m�tott az, hogy � ki volt, hogy mit tett; nem sz�m�tott semmi a m�ltj�b�l – csak egy mag�nyos ember volt, aki egy cseppnyi boldogs�gra v�gyott.

Hossz� ideig menetelt, agy�ban ezer meg ezer megv�laszol�sra v�r� k�rd�s zengett, melyekkel jelenleg nem foglalkozott; csup�n sodr�dott a gondolataival.

Meg akarta �rezni a boldogs�g pillanatnyi �rz�s�t, maga m�g�tt akarta hagyni a m�ltat – pr�b�lta, de nem ment.

Az alatt a n�h�ny �ra alatt, m�g a term�szet berkeit j�rta, ism�t a m�ltj�n gondolkozott, de ez egyszer nem pr�b�lta elhessegetni a r�gi k�peket.

Egyszer �gyis szembe kell vele n�zni – mondogatta mag�ban.

Hol is kezd�d�tt minden? Vagy nem is... hol kellett volna valaminek kezd�dnie?

A v�lasz elmaradt, a k�rd�s a leveg�ben l�gott.

Eml�kezett. Eml�kezett a gyerekkor�ra, �lete tavasz�ra, mikor m�g olyan idilli volt minden. Nap, mint nap azzal a tudattal kelt, hogy megint mehet a j�tsz�t�rre a t�bbiekkel.

Ment is, mindig tal�lkozott a kis bar�taival, akikkel annyit nevetett. �s est�nk�nt f�j�n b�cs�zott t�l�k, mintha ez lenne az utols� tal�lkoz�s. �jszak�nk�nt szomor� volt, hogy nem lehet a pajt�sokkal, hogy nem j�tszadozhat vel�k.

De hol is kezd�d�tt minden? – tette fel a k�rd�st �jra.

Tal�n valahol ott, mikor t�z �vvel k�s�bb m�r nem egy boldog csal�di l�gk�rbe t�rt haza, hanem egy fesz�lts�ggel terhes oroszl�nbarlangba, felk�sz�lve a legrosszabbra?

Tal�n.

Onnant�l fogva egyre kevesebb id�t t�lt�tt otthon�ban, elfordult csal�dj�t�l, s nem sz�m�tott m�s, csak a bar�tok, az �tbulizott �jszak�k, �s k�s�bb a drogok, alkoholok. Egyre lejjebb s�llyedt, s m�g egy vid�m, fiatal l�nynak l�tszott, val�j�ban m�ly depresszi�ba esett, mindig, mindenhol egyed�l �rezte mag�t.

Pedig val�j�ban mire is v�gyott �? Csak egy cseppnyi boldogs�gra. Sokszor �s sz�mtalan m�don pr�b�lt felemelkedni abb�l a m�ly g�d�rb�l, ahov� zuhant, de seg�ts�g n�lk�l k�ptelen volt r�.

Mindenben kudarcot vallott – m�g az �let�t�l sem tudta megfosztani mag�t.
M�r ott fent is elfordultak t�lem – gondolta �.

Miut�n nagykor�v� v�lt, els� dolga volt otthagyni a m�ltat – az otthon�t, az iskol�j�t, a bar�tokat. Nem is volt annyira neh�z felhagyni a szenved�lyekkel, pl�ne, ha saj�t, szebb j�v�j�t, a boldogs�g�t tartotta szem el�tt.

Hossz� id�n �t csak k�zd�tt, dolgozott maga miatt – hasztalan. A mag�ny, a drog �s az alkohol v�g�l m�gis utol�rte, s � nem tudott szabadulni, hi�ba pr�b�lt.

A seg�ts�g v�g�l a legv�ratlanabb helyzetben tal�lt r� – egy vas�rnap d�lut�n, a parkban �lve. Feje m�g majd’ sz�trobbant a sz�rny� kel�st�l, mint mindig.

Egy kutya futott oda hozz�, el� �lt, �s nem volt hajland� elmozdulni. Bern�thegyi volt, s meglep�en szel�d; simogatta, n�ha j�tszadozott vele.

A gazd�ja tal�n egy �ra m�lva tal�lta meg kedvenc�t. Szabadkozott a – nem l�tez� - kellemetlens�g�rt, �s bevallotta, hogy nem akarja p�r�zra k�tni, mert nem akarja megfosztani a szabads�g�t�l.

Valahol itt kezd�d�tt a besz�lget�s�k. M�g mindig eml�kszik r�, a meglepet�s erej�vel hatott r�, hogy ember l�v�n � p�r�zra van k�tve – a szenved�lyei birtokolj�k.

V�g�l, a mag�ny szabta hat�rait t�ll�pve, egy idegennek mes�lt el mindent. Nem foglalkozott vele, �r�lt, hogy v�gre kiadhatja mag�b�l azt a rengeteg f�jdalmat.

Akkor kezd�d�tt a k�l�n�s bar�ts�guk. Bar�tn�k lettek – ez nem vit�s. Soha nem besz�lgettek a ’semmir�l’, ink�bb gondolataikat osztott�k meg egym�ssal, elker�lve az �tl�tsz� k�zhelyeket, vagy csak �ltek, olvasgattak, �lvezve a csendet.

Minden megv�ltozott. Ism�t a maga ura lehetett, nem volt t�bb� rab, mert valaki felfedezte benne �nmag�t, �s seg�tett kim�szni az �rokb�l

Ism�t olyan idilli volt minden, mint gyerekkor�ban, b�r t�ny, hogy m�smilyen. Tov�bbra is dolgozott, de m�r nem volt mag�nyos, nagyszer� bar�tn�t tudhatott maga mellett, �s m�g a szerelem is r�tal�lt. N�ha-n�ha �gy gondolta, v�gre el�rte a boldogs�g.

A lassan fel�p�tett �veghegy, az � �let�vel megtelve, percek alatt omlott �ssze. Valahol elszakadt az a bizonyos c�rna. Ism�t r�eszm�lt a m�ltra, �s ez volt az, ami a m�lybe tasz�totta – megint.

Megtorpant, ahogy el�rt egy patakocsk�hoz. Feln�zett a val�szer�tlen�l k�k �gre, amit itt-ott tark�tott n�h�ny feh�r folt.

M�g mindig olyan sz�p volt minden; s�t�tt a nap, az �llatok egym�ssal besz�lgettek, a sz�l a f�kkal j�tszadozott – meg mert volna r� esk�dni, hogy n�ha hallja valamelyik�k nevet�s�t.

M�gis, tudta, a dolgok k�r�l�tte is meg fognak v�ltozni, ha tov�bb r�g�dik m�lton. Mi�rt ne �lvezhetn� m�g egyszer, utolj�ra a nyugalmat, ami olyan kev�sszer adatott meg neki? Csak hallgatn� a term�szet �ldott csendj�t, �s � nem gondolna semmire.

Mosolyogva indult tov�bb a patak ment�n. Vele egy�tt nevetett minden: a madarak, f�k, m�kusok, a Nap, a sz�l. Boldog volt

*

- Fegyenc! Felkelni! – Az �r hangja ostork�nt has�tott a leveg�be.

Lassan kinyitotta a szemeit, azt sem tudta, hol van. V�g�l – mint az elm�lt n�gy �vben minden reggel – ism�t r�eszm�lt a jelenre.

Az �lom tovat�nt, � felt�p�szkodott, lassan tal�n fel is �bredt.

Nem volt szomor�, m�r r�g belenyugodott a t�rt�ntekbe. Tal�n ez�rt is volt mindig vid�m �s j�kedv� – t�rsai soha nem �rtett�k mosolyait.

Csak azok a korai kel�sek... M�g mindig nem tudta megszokni, b�r m�g van ideje. Tizen�t �v? K�r�lbel�l.

V�ge

2008. m�jus