H�angyal

Hideg van, s � minden porcik�j�ban remeg. A v�rfagyaszt� sz�l arc�ba csap, j�gg� dermedt k�nnyei a feh�r h�ba hullnak. Nem t�r�dik vele, csak megy tov�bb, nem foglalkozva a k�rnyezettel.

S hogy hova is tart? Maga sem tudja. Csak megy oda, ahol tal�n cseppnyi es�ly van a ’minden rendben van’ k�zhely helyes haszn�lat�ra.

A m�lt �rnya kitart�an k�veti �t a semmibe, nem foglalkozva az � akarat�val, hogy mennyire szeretn� elt�ntetni az �let�b�l. Akkor tal�n minden m�s lenne, minden jobb lenne.

Hasztalan gy�zk�di mag�t, tudja, hogy �r�kre vele marad, k�s�rteni fogja �s mindig, mindenhol a k�p�be nevet.

Mintha most is hallan� azt a k�r�rvend� kacag�st, amivel olyan j�l az ember lelk�be tudott tiporni. Apr� darabokra t�rni a sz�vet, ami hossz�, k�zdelmes f�jdalmak �r�n, m�gis tov�bb k�ny�r�g a j��rt, a boldogs�g�rt.

’Majd minden rendben lesz’ – mondt�k sokan, �s � naivan hitt nekik. V�rta a pillanatot, mikor m�r minden k�nnyebb. Nem j�tt. K�ts�gbeesetten kapaszkodott az egyre fogyatkoz� rem�nybe, hi�ba. Elveszett.

S most itt �ll valahol a semmi k�zep�n, ism�t a m�lton r�g�dva, ism�t szembes�lve a jelennel, hogy semmi sem v�ltozott, semmi sincs rendben.

Egyre hidegebb van, s a sz�l egyre kegyetlenebb�l f�j.

Hirtelen meg�ll, lefekszik a vastag, feh�r h�ba, kez�t, l�b�t gyorsan mozgatva h�angyalt form�z – pont, mint gyerekkor�ban.

�gy szerette a telet, de soha nem tudta megmondani, hogy mi�rt. �lvezte a csontig hatol� hideget, a feh�r takar�t, ami a t�jakat fedte. �lvezte a szoba meleg�b�l n�zni, ahogy a h� nagy pelyhekben hull, elbor�tva mindent, elfeledtetve a b�n�ket.

Tal�n ez�rt? Ez�rt �ll most itt, a h�angyal el�tt, n�m�n s�rva? Mert olyan, mintha semmi b�ne nem lenne? Minta nem sz�m�tana, hogy mit fog tenni?

S hogyan jutott ide?

Egyszer� k�rd�s, egyszer� v�lasz. K�ts�gbees�s. Gyenges�g. M�r nem tud m�shov� menek�lni a fojtogat� �rny el�l. Az utols� mentsv�r.

Mert mi �rtelme van egyed�l itt �lni? Mi �rtelme van egyed�l felkelni minden reggel, azzal a tudattal, hogy m�r senkije nincs? Semmi. Megszoksz, vagy megsz�ksz. Nem tudja megszokni, ink�bb megsz�kik. Egy gy�va ostoba menek�l�se, feladva v�gyait, nem foglalkozva a k�vetkezm�nyekkel. De ez mi�rt lenne rossz? �gy lesz mindenkinek a legjobb. Neki az�rt, mert nem lesz m�lt; m�soknak az�rt, mert � nem lesz. Mindig is tudta, hogy �nfel�ldoz�.

G�nyosan elmosolyodik. Hogy tud m�g ebben a helyzetben is tal�lni valami j�t? S mi�rt van az, hogy ennek ellen�re most m�gis itt �ll?

�nfel�ldoz� lenne? T�nyleg? Vagy csak egy gy�va ember, aki ebbe burkolja b�n�t? Nem, tudja, hogy nem az, tudja, hogy sz�nalmas, amit tesz, de m�gsem tudja meghazudtolni �nmag�t – minden rosszban van valami j�.

Megbocs�ttatik-e valaha a b�ne? Eljut-e valaha oda, amir�l r�gen annyi mes�t hallott?

Nem tudja. Semmire sem tudja m�r a v�laszt, csak arra, hogy mi�rt �ll most itt.

A m�lt miatt. Az �tkozott �rny megint g�nyosan nevet, nem adva lehet�s�get, hogy bizakod�an tekintsen a j�v�be, hogy �t tudja �lni a jelen n�h�ny �r�m�t.

Mert soha nem felejthetsz... Soha... Soha. – Csak ezt suttogja.

Zseb�b�l egy �vegcs�t h�z el�. V�r�s, pont, mint a bor. Eml�kszik, r�gen mennyire szerette. R�gen mennyire m�s volt! Mennyi csintalans�got elk�vetett fiatalon, milyen kis nevet�s-j� kedv� volt. De m�ra m�r minden megv�ltozott.

Kinyitja, s lassan megissza a borzalmas �z� l�tty�t.

Elmosolyodik.

V�ge.

2008. m�jus