Feled�s
/Eml�keztet��l/

Abban az id�szakban volt egy nap. Egyetlen olyan nap, amikor minden m�s volt. Nem �rtettem az ok�t. Egyszer�en csak kinyitottam a szememet, mert �gy �reztem, m�r r�g elm�lt reggel. S akkor megpillantottam. A sz�vemben, a lelkemben.

Megl�ttam �t.

Ki az?

Mit akar?

Mi�rt j�tt?

K�v�lygott a fejem. Az �lmok ut�hat�sak�nt gondoltam csak r�, kikeltem az �gyb�l, �s elkezdtem a napi teend�imet.

De azon a napon soha, egyetlen pillanatra sem hagyott nyugodni az �rz�s: �, �, � van itt.

De ki az az �? − Semmit sem �rtettem. Az eszem �s a sz�vem mintha �n�ll� p�rbesz�det folytatn�nak egym�ssal, �s �n, a lelkemmel nem tudtam, mikor melyiknek higgyek. Persze, meg volt a magam te�ri�ja − de nem �rtettem, ki az az �.

Eb�d ut�n m�r semmit sem tudtam tenni. Egyszer�en otthagytam a mosogatnival�t a konyh�ban, a kimosott ruh�kat a mos�g�pben, �s kimenek�ltem a h�zb�l.

Egy pillanatra minden gondomr�l megfeledkeztem, ak�rh�nyszor l�ptem ki az ajt�mon. Az �n ajt�mon az �n h�zamb�l.

A Term�szet.

Ott laktam.

Egy ritk�n haszn�lt �t melletti r�gi vad�szh�z lett az otthonom egy kicsiny erd� k�zep�n.

S annyi id� ut�n m�g most is r�csod�lkoztam a gy�ny�r�s�gre. Vadvir�g burj�nzott szerte a kis r�ten, ahol a kunyh�m lett fel�p�tve. K�r�l�ttem megannyi fajt�j� fa magasodott, s n�ha nevetve jutott eszembe az a k�l�n�s gondolat, hogy olyan, mintha �k v�delmezn�nek engem. Mintha �k lenn�nek a csal�dom.

Egy pillanatra elkomorodtam, s m�r j�tt is vissza az �rz�s: itt van �.

- Ki vagy? − ki�ltottam hangosan. V�lasz nem �rkezett, csak n�h�ny mad�r rep�lt fel a t�lgyf�r�l.

Nem �rtettem. Semmit sem �rtettem. Futottam, rohantam az erd� m�ly�re, oda, ahov� nem k�vethet semmilyen baj.

Meg�rkeztem. Egy r�gi, sz�zadokkal kor�bban sz�letett f�zfa s�r�n lehajl� �gai v�dt�k kincsem. Egy nagy, lapos szikl�t.

Elmosolyodtam, sz�vem egy pillanatra megtelt �r�mmel. Azt�n elfogott egy addig ismeretlen reszket�s, �s a f�lelem: itt van �.

H�ton fek�dtem a szikl�n. Hallottam az erd� lak�inak halk neszeit, egy, a f�n lak� mad�rp�rnak a folytonos csiripel�s�t. V�rtam.

Azt�n meghallottam.

- Ne f�lj! − j�tt valahonnan a suttog�s, amit �n m�r annyira magam�nak �reztem.

A sz�l csak tov�bb s�v�tett.

- Ne rettenj meg az ismeretlent�l!

A sz�vem hevesen vert. Rettegtem, f�ltem, reszkettem... k�v�ncsi lettem.

- Sok� �lt�l k�zt�nk...

Mintha a f�ld dobogni kezdett volna...

- Mag�nyos vagy...

Egyre k�zelebbr�l hallatsz�dtak. Mintha valaki... futott volna. Fel�m.

- Nem �rizheted �r�kk� a titkunkat...

M�r majdnem olyan �rz�sem volt, hogy a sz�vem lassan kiugrik a hely�r�l. F�ltem − mit�l? Magam sem tudtam.
A hangok feler�s�dtek. A m�kus, ahogy az �gakon gur�tja a mogyor�t, a fecskep�r csiripel�se, hogy ki vigy�zzon a fi�k�kra, a s�sk�k, t�csk�k, kab�c�k m�r elt�lzott ciripel�se, a sz�l... s�v�t�se...

- Ne feledd: TE k�z�l�k val� vagy!

Minden abbamaradt. Minden elhallgatott. Ledermedtem, csak n�ztem a hajladoz� �gak egyre lassabb mozg�s�t. Az �rz�s is t�vol maradt: itt van �.

Mi t�rt�nt? Mi volt ez?

Ne f�lj! Ne rettenj meg az ismeretlent�l! Sok� �lt�l k�zt�nk... mag�nyos vagy... nem �rizheted �r�kk� a titkunkat... ne feledd: TE k�z�l�k val� vagy!

�lom volt? Val�s�g? Ill�zi�?

Szomjaztam a tud�sra. M�r nem el�sz�r. De a sz�l megint csendes maradt.

Ismeretlen...
A titok...
K�z�l�k val�...

Ism�t r�m t�rt az a furcsa reszket�s.
Fel�ltem, �s csak b�multam magam el�.
Eml�keztem mindenre.

R�gen volt, s hom�lyosak a k�pek. Mintha nem is az eny�mek lenn�nek − �s m�r tudom, hogy az �lmaimban felelevened� pillanatokat mind-mind �n �ltem �t.

Felejtettem, mert felejteni akartam. De most... itt volt egy �rz�s: itt van �. Ki �?

Mi�rt jutott most eszembe minden? Mi t�rt�nt?

H�rom �vet t�lt�ttem el a vad�szkunyh�ban. Eddig azt hittem, megk�zd�ttem minden p�nzem�rt �rte. De... m�gsem?

Menek�ltem. Mindig menek�l az ember, mikor ilyen helyre �rkezik, nem?
A csendbe, a Term�szetbe, a gondolataiba.

Nem tudott r�lam senki semmit. A h�z m�r �vek �ta elhagyatott volt. Sok�ig nem volt t�rsam, akinek elbesz�lhetn�m az �letemet, a menek�l�semet... b�rmit.

Azt�n R� tal�ltam. A Term�szetre.
A sz�l... elk�peszt� dolgokban tud tan�csot adni. Tal�n a nagyv�rosi emberek �gy gondoln�k, egyszer�en csak s�v�t, �s szitkoz�dn�nak, mert lef�jja a kalapjukat, �sszeborzolja a hajukat, az udvart telisz�rja mindenf�le szem�ttel.

De � besz�l.
�r�lt lenn�k? Nem hiszem.

Csak f�jt az �let, �s mag�nyos voltam. � seg�tett.

�s most ott voltam a Term�szetben, a Term�szet n�lk�l − s�ri csend uralkodott k�zel s t�vol.

Mi�rt menek�ltem?

A vil�g. Az volt az oka mindennek: a norm�k, a szab�lyok, az elv�r�sok, a feln�ttek... A feln�ttek, igen.

Furcsa, hiszen elm�letileg �n is az vagyok − feln�tt, m�r h�rom �ve.

R�mlik. Igen, dolgokat v�rtak el t�lem. Dolgokat, amiknek minden feln�ttnek eleget kell tenni�k. �s �n elborzadtam.

Akkor �rtettem meg, hogy mi�rt l�ttam gyerekk�nt mindig ugyanazt: hogy t�bbs�gben minden feln�tt ugyanolyan. Dolgoznak reggelt�l d�lut�nig, hogy eleget tegyenek a karrierj�knek, azt�n hazamennek, f�radtak, jobb esetben egy-k�t �r�t t�ltenek a csal�djukkal, mert m�gis ezt kell tenni�k.

Nem �lnek soha − vannak kiv�telek.

L�zadtam. �n nem akartam ilyen lenni − azt mondt�k, ez a feln�ttek k�teless�ge. �n NEM akartam feln�tt lenni.

Vagy... m�gis. Mert akkor v�gre megny�lna a lehet�s�g, hogy r�l�ssak a vil�gra. Arra, ami ut�n m�r olyan r�g�ta epekedtem...

D�nt�ttem. �n m�s feln�tt leszek. Aznap �jjel hagytam magam m�g�tt mindent, mikor bel�ptem a feln�ttek vil�g�ba.

Minden eszembe jutott − �s m�gsem b�ntam meg a tettemet. M�ig gyerek maradtam, �s m�gis, l�ttam a vil�g egy szelet�t − a t�bbi m�g r��r, gondoltam magamban -, �s m�gis... feln�tt� v�ltam. Paradoxon.

Felocs�dtam, s eszembe jutott a f�zfa, a m�kus, a fecsk�k, a t�csk�k, s�sk�k, kab�c�k, a sz�l, �s... az �rz�s: itt van �.

Fel�lltam, �s visszaindultam a kunyh�hoz. Sejtettem, mi v�r r�m − a sz�l figyelmeztetett, s a lelkemben kavarg� �rz�s.

Mikor vissza�rtem, az els�, amit kisz�rtam, egy aut� volt az �t mellett. A m�sodik az ajt�m el�tt �csorg� alak. Az ap�m.

- Szia! − k�sz�ntem. Meglepetten n�zett r�m, nem tudta, honnan bukkantam fel, de �n �lltam a tekintet�t, �s nem hagytam sz�hoz jutni. − V�rj meg a kocsiban. �sszeszedem a legfontosabb dolgaimat, �s megyek ut�nad. A t�bbi�rt majd visszaj�v�k... k�s�bb.

B�lintott, �s m�r indult is. �n m�g l�ttam az arc�n a megh�kken�st, �s egy kis g�nyos mosolyt engedtem meg magamnak. Nem akartam besz�lni az elm�lt �vekr�l − tudt�k, hogy j�l vagyok, csak azt nem, hogy hol -, ahogy bel�ptem a h�zba, igyekeztem csak a j�v�re gondolni, �s arra, hogy amint el�g p�nzem lesz, megveszem a kunyh�t − hogy m�skor is elb�jhassak, ha elegem lenne a k�r�l�ttem �l� emberekb�l.

2009. 07. 30.