Krist�ly Liliom

/Aj�nlom legdr�g�bb bar�tn�mnek �s a csal�domnak! K�sz�n�m nektek!/

Ez az �v is �gy indult, mint a t�bbi. �jat �g�rt, h�t megkaptam. Olyan leck�t, aminek sor�n megtanultam, milyen, ha az embert megfosztanak dolgokt�l, ami fontos neki. Egy valami maradt meg �s az a csal�d, ami�rt foggal-k�r�mmel anyatigrisk�nt harcolok, ha sz�ks�ges.
Elvesztettem a munk�mat. A bar�taim h�tat ford�tottak nekem. Meg�rtettem ezek nem is voltak igaz bar�tok. Ez az id�szak az �letem egy fontos szakasza. Most gyakorlom a nagy bet�s �let alapszab�lyait. A „nagy gazdas�gi v�ls�g” idej�n v�lok feln�tt�.
El�g sok mindent megtanultam. T�bbek k�z�tt ki�llni magam�rt. B�szk�n �s �nk�nt t�voztam egy olyan helyr�l, ahol egy 70 �s a hal�l k�z�tt j�r� �regasszony ittas �llapotban szidni kezdett engem. Tegye meg �n meg tudom v�deni magam, de azt nem t�r�m senkit�l, hogy b�rki, sz� szerint ak�rki a csal�domat vegye a sz�j�ra. Term�szetesen a f�n�k�m nem nekem hitt, hisz �n csak egy gonosz, fiatal l�ny vagyok, aki b�nt egy szeg�ny �reg n�nit. Egy �reg n�nit, aki sz�rnyetegk�nt titul�lt engem �s meg�zente a sz�leimnek, hogy sz�gyellhetik magukat, hogy egy ilyen l�nyt neveltek bel�lem. Egy l�nyt, aki dolgozik. Egy l�nyt, aki nem iszik, nem doh�nyzik. M�g csak ribanc sem vagyok, aki lefekszik f�vel-f�val. �letemben volt p�r h�dol�m, akiket elhessegettem, mert az eml�kemben csak egy �l, aki di�kszerelemk�nt kor�n t�vozott az �l�k vil�g�b�l. A besz�lget�s ut�n �gy d�nt�ttem t�vozok, ez volt a k�sz�net a 4 �vi munk�m�rt, amit tisztess�gesen, becs�letesen, a t�lem tel� legjobban teljes�tettem. Nem a becs�leteseknek �ll a vil�g, igaza van a tapasztalt r�k�knak, de jobb ugye az ilyet saj�t b�r�n �rz�kelni. Jobb? Nem, egy�ltal�n nem. Mindenesetre a lecke megtanulva!
Vend�gl�t�s vagyok, m�ghozz� j� vend�gl�t�s. Mit �rtek ez alatt? Se kuty�m, se macsk�m. Lehet h�sv�t, p�nk�sd, szenteste, szilveszter, sz�let�snap ez sajna n�lunk nem �nnep. A j� vend�gl�t�s az, aki szereti, ha zsongnak k�r�l�tte �s im�dja a p�rg�st. 20 �vesen konyhaf�n�k lettem, de ez sem �rdekelt senkit, csak a csal�domat meg a k�t mesteremet, akik b�szk�n v�llalt�k, hogy „bizony, ez a l�ny t�lem tanult”.
Itt kezd�d�tt t�rt�netem… A bar�tok elhagytak. Ki az orsz�g m�s pontj�n tal�lta meg boldogs�g�t �s az�ta is elfelejtett felh�vni, ki csak szimpl�n, hogy m�r nem tal�lkozunk mindennap, nem tartotta sz�ks�gesnek a kapcsolatot. Ir�nikus, �n mindig voltam olyan idi�ta �s szaladtam, ha valakinek seg�ts�g kellett. Aranyfonalak szakadtak kett�, ami a bar�ts�got szimboliz�lta. Azt�n itt maradtam egyed�l, mint a kisujjam. Legal�bbis azt hittem…
Nem s�rtam. Nem nevettem. Csak �ltem egyik napr�l a m�sikra. Hi�ba vigasztalt a csal�dom, meg a mesterem, hogy „nem kell, elk�mpicsorodni j�n jobb id�”, csak annyit feleltem: „K�nny� azt mondani!”
Igazs�gtalan volt. De h�t az �let m�r csak ilyen igazs�gtalan. Legal�bb, ha oka lett volna r�, akkor elfogadn�m, hogy nem hitt nekem…

Az az �jszaka is �gy indult, mint a t�bbi, de ez�ttal �lmodtam. Egy l�ny �llt velem szemben, egy kicsi, 5-6 �v k�r�li kisl�ny.
- Szia! – k�sz�nt a maga csicserg� hangj�n.
- Szia! – pillantottam r� d�bbenten. Ismer�s volt a l�ny minden apr� von�sa, a majdnem fekete szemei, a kis kerek orc�ja, a pici v�rv�r�s sz�ja, az �velt szem�ld�ke, a pisze orra, hossz� barna copfja �s nem utols�sorban b�jos kis mosolya. – Ki vagy te? – k�rdeztem.
- Nem ismersz meg? – szontyolodott el.
- Nem. – cs�v�ltam a fejem. – Kellene?
Ami az arcmem�ri�mat illeti, az egyenesen pocs�k. Ismer�snek ismer�s, csak azt nem tudom hova tenni, hogy m�gis honnan. Annyira a kisl�nyra koncentr�ltam, hogy fel sem t�nt, a m�g�tte kirajzol�d� t�j.
Elkerekedett szemmel b�multam a kop�r, feh�r h�takar� fedte t�jat. Egy v�lgyben �lltunk. A k�zep�n egy hatalmas krist�lytiszta viz� t�val. K�rben amerre a szem ell�t �letvesz�lyes hegyl�ncolattal, amiknek a teteje m�r a felh�kbe t�nt el. P�r feny� alkotta a n�v�nyzetet, amit teljesen bebor�tott a h�. Hogy ker�lt�nk ide? Ha itt t�l van �s h�, akkor �n mi�rt nem f�zok ebben az egy sz�l h�l�ingben, ami rajtam van? Ez az egyik kedvencem. Igaz�b�l csak egy selyem p�ntos h�l�ing, ami a t�rdemig sem �r le. A kisl�ny hallatlann� tette a k�rd�semet. Pici meleg kez�t az �n kezembe helyezte, az eny�m hideg mi�ta az eszemet tudom, de ez l�tsz�lag nem �rdekelte a �t.
- Gyere velem! – utas�tott �s m�r rohant is el�ttem, h�zva maga ut�n, mintha csak valami zs�k lenn�k.
Engedelmesen l�pdeltem m�g�tte, k�zben a t�li t�jat figyelve, h�tha ismer�s lehet valahonnan. De nem volt az. A t� mellett haladtunk el �s felt�nt, hogy az, teljesen be van fagyva. Pedig el�g m�lynek t�nt, krist�lytiszt�n l�tni lehetett az alj�t, de nyoma sem volt benne az �let b�rmilyen apr� forr�s�nak. A kisl�ny meg hat�rozottan vezetett engem egy barlang fel�.
Bement�nk egy hegyen l�v� hatalmas j�ratba. A kihalt helyen felfedeztem a civiliz�ci� nyomait. Mintha Egy M�zeum folyos�j�n tal�ln�m magam, amiben f�nyk�pek sz�zai sorakoznak egy �vegvitrin m�g�tt. A kisl�ny arca piros volt a nagy rohan�st�l, am�g be�rt�nk ide.
�ri�s szemekkel n�zett fel r�m. Szomor�s�g, csal�dotts�g l�tsz�dott a majdnem fekete szemekbe. Megig�z� kis szemp�r. Nincs ember, aki ellent tudna mondani nekik. „Egy sz�p szem nagy er�, k�nny�t�l retteg a hal�lt sem retten�…” – mondta r�gen egy b�lcs ember.
Alig �rt a derekamig. Fekete nadr�g volt rajta �s egy k�k kab�t. Egyre jobban ideges�tett az a tudat, hogy ismerem �s m�g sem tudom ki �. Az egyik vitrinre n�ztem, amiben saj�t magamat l�ttam, amint �ppen felv�gom a ballag�si tort�mat. A kisl�ny el�re rohant, pici l�bai koppan�sa visszhangzott az �res folyos�n. Meg�rintettem a vitrint �s meglep�dve j�ttem r�, hogy az nem �vegb�l, hanem j�gb�l van.
- Ez… ez j�gb�l van? – �rtetlenkedtem.
- Mint minden. – v�laszolta a kisl�ny m�r �jra mellettem �llva. �gy t�nt fel, mint valami k�s�rtet m�g az el�bb hallottam l�ptei dobban�s�t, most teljesen hangtalanul lop�zott mell�m.
- Ki vagy te? Hol vagyunk? Hol vannak a sz�leid? – z�d�tottam r� a k�rd�seimet �s leguggoltam hozz�, �gy �ppen egy magass�gba ker�lt�nk vele.
- Nem ismered meg a helyet? – k�rdezett vissza.
- Nem. �letemben nem j�rtam itt.
- Biztos?
- Biztos. – er�s�tettem meg el�z� v�laszomat.
A kisl�ny akaratosan k�zen ragadott �s ism�t megiramodott maga ut�n h�zva engem. A folyos�n v�gig f�nyk�pek sorakoztak ugyanolyan j�g�veg m�g�tt, mint amit meg�rintettem. Ugyan�gy az �letem apr� mozzanati rajzol�dtak ki r�luk. A folyos� v�g�l egy hatalmas terembe �rkezett, aminek falai arck�pekkel volt k�rbe tap�t�zva. Olyan szem�lyek arc�val, akik sz�momra fontosak. A helyis�g j�gb�l �llt, k�l�n�s m�don nem olvadt meg, pedig nem egy helyen f�kly�k �gtek hatalmas k�kl�nggal. Magamhoz ragadtam az egyiket a tart�b�l �s �gy mentem a kisl�ny ut�n. A t�z azonban csak f�nyt adott, nem volt forr�, s�t ink�bb hasonl�tott a jeges �szaki sz�l �rint�s�re. A hely falai mintha krist�lyb�l k�sz�lt volna �s a f�klya l�ngjai pajkosan t�ncra keltek a t�k�rsima fel�leten.
- R�juk sem eml�kszel? – sz�lalt meg a kisl�ny a h�tam m�g�tt mik�zben �n a k�peket tanulm�nyoztam.
- De igen. – �multam el.
Hogyne ismern�m fel a k�peken l�that� szem�lyeket! A szeretteim, a sz�leim, a rokonaim, a bar�taim, a t�rsaim �s mindenki, minden, ami fontos volt sz�momra. Itt volt a kiskuty�m, akit m�g gyerekkoromban kaptam, a macsk�m, a papag�jom m�g az aranyhalam is. K�pek a kedvenc helyeimr�l, legyen az egy napraforg�k �ltal ben�pes�tett darabka sz�nt�f�ld vagy a sz�l�i h�z…
- Itt van minden, amit te valaha a sz�vedbe z�rt�l. – mondta a kisl�ny.
Let�rdeltem mell�, �jra a szem�be n�ztem �s most m�r halv�nyan derenget, honnan is annyira ismer�s, de m�gsem akartam �sszel felfogni.
- Hol vagyunk? – k�rdeztem.
- Azt hittem ebb�l m�r r�j�ssz! – durc�skodott. – Ez a lelked! – fordult k�rbe, mintha csak egy sz�npadon �llna.
- Hogy mi? – k�rdeztem r� m�g egyszer, h�tha nem j�l hallok.
- Jaj, ne tettesd m�r, hogy nem �rted mir�l besz�lek! – h�borgott. – A sz�ved, ha �gy jobban tetszik.
Az nem lehet, az �n sz�vem nem lehet j�gb�l. Az lehetetlen, hogy ez a zord, fagyos jeges t�j az �n lelkem legyen! D�bbenten meredtem a picike kisl�ny arc�ra �s a szemem az � szem�be t�vedt. Nem �rtem, hogy lehet, hogy ez a gyermek �gy n�z r�m, mintha a vil�g �sszes probl�m�j�t ismern�. 6 �ves, mind�ssze m�g szinte nem l�tott semmit az �letb�l �s m�gis olyan a tekintete, mintha minden bajomat tudn�. �gy �ll el�ttem, mintha tudna seg�teni. Amit a szem�b�l kiolvasok t�bb, sokkal t�bb, mint egy vele egykor� gyermek pajkos, huncut ragyog�sa. Ez a l�ny t�bbet tud az �letr�l, mint �n, pedig m�g fel sem n�tt.
- Ki vagy te? – cs�szott ki a sz�mon a k�rd�s.
- �n a te gyermeki �ned vagyok. – fogta meg a v�llamat.
Meglepet�semben elfelejtettem, hogy a kezemben m�g ott a f�klya �s elengedtem, ami hatalmas koppan�ssal esett a f�ldre �s kialudt.
Nem, nem lehet, hogy ez a kisl�ny �n legyek! � t�bbet tud most, mint �n valaha is fogok! Nem, lehetetlen! – cs�v�ltam a fejemet. Nem l�tezik, hogy 6 �vesen ezek a szemek az eny�mek lettek volna!
Fel�lltam �s h�tr�lni kezdtem t�le.
Lehetetlen, hogy kicsi koromban, amikor m�g semmi igazi f�jdalom nem �rt �n ilyen legyek! Lehetetlen, hogy akkor �rtettem a dolgokat �s most nem tudom, mihez kezdjek az �letemmel! Lehetetlen, hogy ez a naiv �s �rtatlan l�ny �N legyek, aki szemeiben ott ragyognak az �let apr� titkai!
Egy hirtelen �tlett�l vez�relve megfordultam �s futni kezdtem, k�zben a k�nnyeimmel k�szk�dtem.
A szeme, az �n szemem. Az arca, a haja, a sz�ja, mind-mind az eny�m. Akaratos �s makacs, mint �n voltam. Miket besz�lek, hiszen most is az vagyok. Makacs, akaratos, �nfej� �s b�szke.
A k�nnyeim utat t�rtek maguknak, mint a g�t, ami �tszakad egy �rad�skor. A h�ban szaladtam m�r a barlangt�l t�vol, arra igyekeztem vissza, amerr�l j�tt�nk �n �s a kor�bbi �nem. A h�ban nyoma se volt annak, hogy itt j�rt valaki. Ahogy a k�nnyeim potyogtak, �gy a h� is esni kezdett. Nem f�ztam, mint minden norm�lis ember, ha egy sz�l h�l�ingben rohang�l j�g �s h� hat�rain.
Elestem egy elsz�radt fa�gban, amit a h� teljesen ellepett. K�t karommal siker�lt tomp�tanom �s meg�ll�tanom az es�st miel�tt arccal a h�ban v�geztem volna. A krist�lytiszta t� felsz�n�n tal�ltam magam. A t�k�rk�pem n�zett vissza r�m, akinek a szeme v�r�s volt a s�r�st�l, �s kipirosodott az arc�n a k�nnycseppek �tja.
�jra k�rbe n�ztem. A f�k, a j�g, a h�, a hegyek mind olyan ijeszt�nek �s term�szetellenesnek t�ntek sz�momra. A tekintetem a t� k�zep�re t�vedt, ahol egy id�sebb n� jelent meg feh�r ruh�ban. Haj�ba m�r �sz sz�lak is vegy�ltek, de az�rt m�g j�l l�tsz�dott hossz� barna haja. Fel�m k�zeledett, mikor oda�rt a kez�t ny�jtotta fel�m, hogy fel�ll�tson onnan. M�lyen a szemembe n�zett �s besz�lni kezdett.
- Nem kell �gy lennie! – kezdte �s hangja annyira b�lcsnek �s misztikusnak t�nt nekem. Belopta mag�t a f�lembe a b�rsonyos �s b�lcs hangfekv�se.
- Minek? – k�rdeztem.
- Nem kell bez�rk�znod, csak az�rt, mert �gy �rzed, elveszt�l! – duruzsolta, majd len�zett a l�bam mell�.
K�vettem a pillant�s�t �s k�t jelenet j�tsz�dott le a j�g t�kr�n. Az egyiken egy id�s, mag�nyos n�t l�ttam. A m�sik k�pen egy gyerekekkel k�rbe vett nevet� asszonyt. A k�pek egym�st v�ltott�k, sorban mutatva a lehet�s�geket. Pozit�v �s negat�v oldalon egyar�nt. Mindegyik f�szerepl�je �n voltam, felismertem magam, ahogy a szem�kbe pillantottam.
Az a k�z�pkor� n� is �n vagyok, pontosabban egy p�r �vvel k�s�bbi kiad�som, aki mellett most �lltam. R�m mosolygott, mikor a szem�be n�ztem, pontosan tudta, hogy ebb�l biztosan felismerem.
- Ez egy �lom. – mondta. – A d�nt�s rajtad �ll, hogy tov�bb �lmodod, �s az �nsajn�latba menek�lsz… Tov�bbra is elker�l�d a t�rsas�got, �s a mag�nyba menek�lsz, ahol nem �rhet b�nt�d�s �s elfojtod magadban az a kicsike pajkos gyermeket is… - pillantott a barlang bej�rat�n�l �csorg� l�ny fel�. – Vagy fel�bredsz �s tanulva a hib�idb�l �jra megtal�lod azt, aki vagy �s megtanulsz �LNI minden b�nat, csal�d�s, f�jdalom �s �rul�s ellen�re. Az �let egy nagy hull�mvas�t, egyszer fenn, egyszer lenn… - vont v�llat, majd ahogy j�tt, k�dd� v�lt.
Jellemz� magamra ez a itt vagyok m�r nem is vagyok a k�rny�ken sem. Egyszer valaki azt k�rdezte, milyen k�pess�gnek �r�ln�k a legjobban, h�t ennek a k�dd� v�lok dolognak nagy haszn�t tudn�m venni.
- Most pedig… - sz�lalt meg a kisl�ny a h�tam m�g�tt, amit�l majdnem fr�szt kaptam. – �BREDJ FEL! – kiab�lta.

Verejt�kben �szva riadtam fel. �lom, nyugalom csak �lom volt. Megk�nnyebb�lve csillap�tottam a szapora sz�vver�semet. Csak �lom. – d�ltem vissza a p�rn�mra. A telefonomra n�ztem, ami rezgett, jelezv�n kap�som van.
�nnek egy �j �zenete �rkezett! – �rta ki.
Na l�ssuk! Nyomtam r� az olvas�s men�re.
„Szia Csaj! Ezer �ve nem hallottam fel�led. J�l vagy? Most hallottam, hogy mi t�rt�nt veled. Sajn�lom! De nem kell szomorkodni, �m. Vessen mag�ra, hogy �gy v�lasztott. J�n m�g kuty�ra d�r… V�laszolj miel�bb!”
Hajnali 2-kor kaptam meg az �zenetet �s k�t h�ttel a felad�s ut�n. Elakadt �zenet. Pont a legjobbkor �rkezett. Egy nem id�ben k�zbes�tett technikai hiba. Azt hiszem a „technika �rd�ge” jobban j�r, ha mindez ut�n messzire elker�l, mert a velem val� tal�lkoz�st nem �li t�l. Ezek szerint m�gsem mindenki hagyott cserben �s felejtett el. A v�laszt term�szetesen azonnal meg�rtam �s elk�ldtem.
„Kedves Mary! K�sz�n�m, most m�r j�l vagyok! Volt egy id�szak, amikor ez nem �gy volt, de m�r elm�lt… Nincs kedved tal�lkozni?”
Valahogy �gy kezd�d�tt egy aranyfon�l, ami m�r jobban sz�m�t vastag dr�tk�t�lnek, mint fon�lnak. Bar�tok j�ban �s rosszban…
Egy nap �jra megjelent a kisl�ny �lmomban. De ez�ttal a t�li t�j hely�n egy vir�gokkal bor�tott mez� �s egy krist�lyviz� forr�s �llt. A kisl�ny egy csokrot tartott fel�m.
- K�sz�n�m! – vettem el.
- Tudod mit jelent a Liliana n�v? – k�rdezte vid�man csicseregve, szem�ben nyoma sem volt csal�d�snak vagy szomor�s�gnak, mint kor�bbi tal�lkoz�sunkn�l.
- Nem. Mit? – k�rdeztem k�v�ncsian.
- Azt jelenti liliom. Ez feh�r liliom. – magyar�zta lelkesen. - Az �rtatlans�g, tisztas�g �s a m�lt�s�g jelk�pe. Ne agg�dj m�r minden rendben lesz veled! – mosolygott.
Azt�n fel�bredtem. Valami hideget �reztem a kezemben. Amiben kor�bban a liliom csokrot fogtam, most egy pici krist�ly med�lt tal�ltam, ami gy�ny�r�en �s t�k�letesen megform�zta a liliomot minden apr� r�szlet�ben. Mosolyogva szor�tottam a tenyerembe a pici �kszert. Ez lesz az �n kabal�m, a rem�nyem.
V�rjunk csak egy picit! M�gsem �lom volt? – tettem fel a k�rd�st magamnak, amire k�ptelen voltam v�laszt adni.