Csak mosolyogj nekem!

Sz�rnyaimat kifesz�tve sz�lltam a leveg�ben, �lvezve, ahogy a sz�l simogat, �s megtart engem, ahogy sokadj�ra ugyanazt az utat v�gigrep�ltem. Csak egy cinke voltam, egy mad�r, akinek nincs k�ze a f�ldh�z, a rajta �l�kh�z. Nem kellett volna semmit sem �reznem egy emberhez hasonlatos l�ny ir�nt. Apr� sz�rnyaim kecsesen hajtottak el�re a leveg�ben, szemeimmel m�r l�ttam messzir�l a helyet, azt az erk�lyt, ahova minden nap elmegyek, hogy l�thassam �t.

Mikor leereszkedtem a vascs�re, azonnal hangomat hallattam, b�r tudtam, hogy soha nem j�het ki hozz�m a napf�nyre. Gy�ny�r� alakj�t csak f�gg�ny�n kereszt�l l�thattam, hallhattam csod�s hangj�t, ami m�g a t�rsaim�n�l is jobban esett a f�lemnek. Mihelyst megsz�laltam, tudta, hogy itt vagyok, �s a f�gg�ny�n kereszt�l meg�rintett mag�nyos pillant�s�val, keser� s�haj�val. Arr�bb ugrottam a cs�v�n, az � ablaka fel�, �s ism�t megsz�laltam, elcsicseregtem neki egy l�gy dalt, h�tha elt�nik b�nata, �s a f�gg�ny�n kereszt�l l�thatom mosolyogni, de nem siker�lt mosolyra fakasztanom.

Szerelmes �nekem egyre csak �radt ki bel�lem a torkomon kereszt�l, helyettem is mag�hoz �lelte �t, �s a lelk�ig hatolt, � pedig n�m�n hallgatta szeren�domat egyre csak engem n�zve. Dalom k�zben elk�pzeltem magamban, hogy emberr� v�ltozhatok, hogy olyan lehetek, mint �, �s meg�rinthetem g�nd�r f�rtjeit, l�thatom teljes val�j�ban, an�lk�l, hogy a f�gg�ny �s az ablak�veg elv�lasztana minket.

Mindig ugyanakkor j�ttem el hozz�; dalom egyre halkabb lett, v�g�l eln�multam, �s gy�ny�rk�dtem sziluettj�ben, amit tudtam, hogy soha nem �rhetek el. Megsz�laltam: Csodasz�p vagy, s � elmosolyodott. A mosoly halov�ny volt, sz�vem m�gis �r�lt, hogy siker�lt ennyit kicsalnom bel�le, �r�m�mben k�t-h�rom k�rt rep�ltem a h�z k�rny�k�n, majd az ablak�val szemben igyekeztem a leveg�ben tartani magam, �s boldogan mondtam neki:

- Holnap is elj�v�k hozz�d! Csak mosolyogj nekem!

Azt�n a sz�l selyemleped�j�n sz�rnyalva rep�ltem tova.