IV. rész

Két óra múlva Evias fáradtan feküdt, „férje” karjaiban.
- Jól vagy?- nézett Eviasra a férfi.
- Túléltem, de te is. Mostmár összetartunk. Soha nem fogom ezt az éjszakát elfelejteni, ahogy téged sem.
- Köszönöm, nobilissima. De azt hiszem, jobb, ha megyek, mert nem akarom, hogy bári megtudjon valamit az itt történtekből. Holnap már nem találkozunk, úgyhogy sok boldogságot neked, Evias!
- Köszönöm! Mielőtt megtartanánk az esküvőt, gyere az irataidért.
- Mikorra?
- Délután háromra.
- Itt leszek, jó éjt!
- Neked is!
Mikor a férfi elment, Evias elaludt. Reggel katonák jöttek Germanusért. Megragadták, s a császár elé hurcolták az értetlenkedő férfit, aki nem értett semmit, de Diocletianus felvilágosította.
- Te senkiházi fattyú! Hogy mered bemocskolni Eviast az esküvője előtt?
- Nem tudom, miről beszél!
- Tegnap éjjel láttak téged kisurranni a nobilissima hálóterméből. A kémeim mindent halottak, így tudok a ti kis „nászéjszakátokról”! Ezért most bűnhődni fogsz!
- Mától szabad ember vagyok! Már nem vagyok rabszolga!
- Erre a fecnire gondolsz? Ez már nem érvényes! Te mostmár nem vagy a lányom rabszolgája. Gladiátor leszel a Colosseumban, és ott fogsz elpusztulni!
- A kémeid nélkül senki vagy, jobb, ha tőlem tudod!- mosolygott gúnyosan Germanus.
- Vigyétek!- kiáltotta a császár.
Germanust kivezették a teremből. Evias épp az előcsarnokban volt, és megrökönyödve nézte az eseményeket. De mikor meglátta a kémfőnököt, ahogy egy zacskó aranyat dobálva fel a levegőbe, arcán elégedett mosollyal távozik, azonnal kitalálta mi történt.
- Hová viszik a rabszolgámat?- támadt az apjára.
- Te kis szajha! Megérdemelnéd, hogy egy cellában rohadj a szeretőddel!
- Inkább rohadok egy cellában azzal, akit szeretek, minthogy hozzámenjek ahhoz a semmirekellő Arbetiohoz!
- Elég! Szóval te szerelmes vagy abba a germán fattyúba? A társadalom söpredéke, és egy nobilissima. Gyönyörű!
- Mit műveltél a rabszolgámmal? Magyarázatot követelek!
- Ő most már egy gladiátor! Búcsúzz el tőle, mert már csak táplálék a kiéheztetett vadaknak, és ellenfél egy másik gladiátornak! Neki pár győzelmét, és a halálát fogod látni!
- Te vagy a legkegyetlenebb ember, akit valaha láttam! Kegyetlenebb vagy, mint az összes gall, és germán együtt! Neked nincs szíved! Ők ezerszer érzőbb szívűek nálad!
Azzal kirohant a teremből. Diocletianus megkövülten bámult utána, s ezt suttogta:
- Bolond!
Germanust ismét tömlöcbe zárták, csak most már a Colosseum alagsorában. Nem sokára felbukkant az edző, hogy megnézze az új szerzeményt.
- Ő az új rabszolga?- kérdezte az egyik katonától, aki elhozta.
- Igen, Germanusnak hívják. Remek germán harcos.
- Meglátszik rajta- nevetett fel az edző, miközben végignézett a férfin.
- A császár parancsa, hogy három hét múlva álljon szinpara, mikor a nobilissima és a nobilissimus bemutatkozik.
- Rendben, addigra betanítjuk.
Germanus élete ismét romba dőlt. Pedig milyen közel volt a szabadság! Hirtelen kinyílt a cellaajtó, s belépett rajta Evias. Germanus felállt, s odament a lányhoz, aki ránézett, vörös, kisírt szemeivel. A férfi megölelte.
- Segítek neked, kiviszlek- mondta a lány, miközben kibontakozott az ölelésből.
- Nem! Itt az alkalom, hogy álljak az apádon.
- Mit akarsz tenni?
- A bemutatón ott lesz az apád is, igaz? Nos kihívom őt egy mindent eldöntő párbajra. Ha nyerek, szabadon enged, és felszabadít, ha vesztek, gladiátor maradok halálom napjáig.
- Nem gondolod, hogy túl sokat kockáztatsz?
- Ez így tisztességes!
- Vigyázz, az apám sokat harcolt, és rengeteg trükköt ismer.
- Én is sokat ismerek, és sok csatában megfordultam. Ne félts, van harci tapasztalatom elég!
- Reméljük, nyersz! Légy óvatos!
- Menj, mert így is sokat időztél itt!
- Igen, jobb, ha megyek. Csak három hét múlva leszek itt ismét, kérlek bármit is akarnak tőled, ne ellenkezz! Apám bármikor megöltethet, így ne adj neki rá alkalmat, hogy megtegye. Csinálj mindent úgy, mintha én kérném. Rendben?
A férfi bólintott. Evias megcsókolta szerelmét, majd távozott. Megtartották az esküvőt, s az ifjú pár elutazott nászútra, s Germanus megkezdte a kiképzést. A három hét gyorsan elszállt, s a férfi azon kapta magát, hogy tíz társával, és mint kiképzett gladiátor kocog az aréna felé, s mikor kiért a napfényre, hallotta a közönség dörgő ovációját. A hatalmas porond fehér homokja szinte vakított. Odakocogtak a császár páholya elé, s így szóltak:
- Üdv, Caesar! A halálba menők köszöntenek téged!
Germanus nézte a világ kövér, kissé izzadó urát, aki leginkább egy jól felhizlalt, vágásra érett disznóhoz hasonlított, nem pedig egy emberhez, aki miatt idáig sűlyett. Látta még Eviast, és a mellette ülő, jóképű, göndör hajú, sasorrú Arbetiot, és ott volt még, a magas, karcsú fiatal Valeria, aki kieszközölte, hogy szabad legyen ennél a disznónál, aki a világ urának nevezi magát.
A páholyból intettek, mire kinyíltak az ajtók, s kiéheztetett fenevadak jöttek elő az alagutakból. Öt leopárd, és öt oroszlán. Azonnal nekiugrottak a rabszolgáknak, akik rövid kardokkal voltak felfegyverkezve. Germanus egy nagy hím oroszlánnal kelt birokra, ám nem nagyon bírt ezzel a vadállattal, de sikerült végül hasba szúrnia. Hallotta a szerencsétlenül járt társai halálordítását, és látta, ahogy a vadállatok enni kezdik a tetemeket. Már csak ő volt életben, s a jóllakott vadakat is visszacsalogatta egy nagy vödör víz, melynek illatát megérezték. Germanus ekkor a császár páholya felé fordult, kardjával a császár felé bökött.
- Most te jössz! Téged akarlak!
Diocletianus erre felállt, majd öt perc múlva kinyílt a küzdőtér egyik ajtaja. Páncélt viselt, akárcsak Germanus. Vad dühvel ugrottak egymásnak, s nézők megbotránkozva nézték az egyre vaduló viadalt, ami a gladiátor és a császár közt bontakozott ki. Germanus osztogatta a sebeket, míg Diocletianusnak is sikerült párat viszonoznia. Germanus azonban egy ügyes csellel elérte, amit akart. Úgy tett, mint aki támadt, de a feléje rohanó császárt kibuktatta, és mikor az megfordult, a másik kardjával találta magát szemben. Vége volt a küzdelemnek.
- Nem öllek meg!- szólt Germanus- de mondok valamit. Azok fognak megölni, akiket a barátaidnak hiszel. Most pedig kotródj, és írd meg a szabadítólevelem!
A császár elkotródott. Ekkor ismét a páholy felé fordult a férfi, s egyenesen Eviasra nézett. A lány rámosolygott, majd a férfi meghajtotta magát, s elhagyta a küzdőteret.
Germanus másnap megkapta a szabadítólevelet, s a palota előtt elbúcsúzott Eviastól.
- Mindent köszönök, nobilissima!
- Nagyon szívesen. Ha egyszer megunod a Germániai teleket, keress fel, szívesen látlak.
- Én is remélem, hogy látjuk még egymást!
- Isten veled, Germanus, örülök, hogy megismertelek.
- Nekem is megtiszteltetés volt a találkozás. Légy boldog, és legyen sok gyermeked! Add át üdvözletemet az édesanyádnak és a férjednek!
- Úgy lesz! Minden jót, Germanus!
- Viszlát Evias!
Azzal felugrott a mellette álló barna lóra, búcsút intett, majd elvágtázott. Fél perc múlva már csak a porfelhő emlékeztetett, hogy elment. Evias szomorúan gondolt rá, hogy mennyi örömet okozott neki. Tudta, hogy soha többé nem látja szerelmét, de bízott benne, hogy boldog lesz Arbetioval, és soha nem felejti el Germanust.
Germanus mikor kiért Rómából még visszanézett a büszke birodalom fővárosára.
- Az istenek óvjanak, Evias!
Azzal elvágtázott. Északnak tartott, hogy hazatérjen végre.