II. rész

Lassan egy év telt el azóta, hogy Alain farkasemberré változott. A környéken gyakran egy fekete-sárga színű farkas jelent meg. Armandine nyájait gyakran megháborgatta, és elhurcolt sok bárányt. De akik nem tartoztak a várúrnő hatása alá, azokat segítette, persze látatlanul. Az elkódorgott juhot visszahajtotta, a többi farkast elűzte. Az átutazók néha látták az állatot. Egy este két 8 év körüli kislány hajtotta át az erdőn a süldőit.  Hirtelen egy medve ugrott az ösvényre, és rátámadt a süldőkre. Nyolcat megölt, és hármat széttépet, de ez kevés volt neki, mert a két halálra rémült gyereket is meg akarta támadni, de egy árny ugrott az ösvényre, és megtámadta a medvét. Morgás és fájdalmas vakkantás hallatszott, de végül elszaladt a medve. Az árny ekkor a két megrémült gyerek felé fordult, s elővillantak parázsló, sárga szemei. Odaügetett hozzájuk és megnyalogatta a kezüket. A két kislány csak mos látta, hogy ez egy farkas. Megsimogatták, és a nyolc halott és a három szétmarcangolt süldőre néztek, és sírni kezdtek. Az állat odadörgölőzött hozzájuk, mintha azt mondta volna:
„Ne féljetek! A szüleitek is meg fogják érteni”
Azzal otthagyta őket. A gyerekek integettek neki, majd tovább indultak.
Egy nap azonban a király jött vadászni az erdőbe. Hat kopó jött vele, és egy sereg szolga.  Alighogy leoldották a kopókról a pórázt, azok felriasztottak egy hatalmas farkast. Egész nap hajszolták, s a vad elveszni látszott. Ekkor odaszaladt a királyhoz és nyaldosni kezdte a lábát. Az igen meglepődött ezen a szokatlan viselkedésen, és így szólt a kíséretéhez:
-         Nézzétek! Ez az állat akár csak egy ember kegyelemért esedezik. Megkegyelmezek neki!
A kutyákat pórázra fogták, s elindultak. A farkas szorosan a király lovának nyomában haladt. Az udvar népe félve nézte a vadat, amely a király oldalán ment a palotába. A trónteremben a király leányai várták apjukat. A 16 éves Justine karjában a 3 hónapos Anastasine. Justine aggódva nézte a farkast, mely leült a király trónjának lábánál. Az is leült a székébe.
-         Mi a baj leányom?
-         A farkas.
-         Ne félj, nem fog bántani.  Szelíd!
-         Igazán nem?
-         Igazán nem!
-         Átvennéd tőlem Anastasine-t?
A király legkisebb lányát átvette. Justine letérdelt a farkas elé, és kinyújtotta a kezét. Az megszagolta, majd megnyalta. A vad barátságosan csóválta a farkát. A lány felállt.
-         No látod? Nem bánt!
-         Igen. Mi lenne, ha Saxnot-nak neveznénk?
-         Jó. Saxnot.
Ettől kezdve a farkas a palotában élt. A hercegnőkkel hamar megbarátkozott, s eljátszadozott, de a király állandó kísérője lett. Később a két hercegnőt is kísérgette.
Egy éjszaka azonban betörtek a palotába. Saxnot, aki épp őrjáratozott, meghallotta őket, és elindult felfedezni a betörők bejutási helyét. Meg is találta: a nyugati folyosó középső ablaka volt, mely tárva-nyitva állt. A betörő a folyosó vége felé iszkolt, ám nem számolt a mögötte lopakodó Saxnot-tal.  Az állat egyetlen puha ugrással a földre döntötte a férfit, és dühösen belemart. A kiabálásra és morgásra a közelben lévő őrök berohantak. Leszedték róla Saxnot-ot és a betörőt megmotozták. Öt kést találtak a férfinál. Letartóztatták, s bebörtönözték. Másnap a király és Justine előtt állt.
-         Mit akartál itt?- kérdezte a király.
-         Semmit, felséges úr.- motyogta az.
-         Ne hazudj! Felelj, bitang!- kiáltott rá a lány.
-         Téged és atyádat kellett volna megölnöm.
-         Kik a megbízóid?
-         Ezt nem mondhatom el!
-         Márpedig el fogod! Vigyétek! Egy kis kínzás, s megered a nyelved!
A katonák megragadták, és elvitték.
-         Ki ez a férfi?
-         Gustave Leurtillios, hercegnőm.
-         Úgy! Hallottam már róla. Valami bérgyilkos?
-         Justine! Eredj, foglalkozz Anastasine-nal! Vidd Saxnot-ot is!
-         Igen, apám. Saxnot!
A farkas, aki eddig a király székénél ült, most felpattant és elment.
Egy nap azonban egy csapat lovag érkezett hitveseikkel. Egy 26 éves, félhosszú, fekete hajú lovagnak megtetszett a sötétszőke hajú, zöld szemű Justine. A hercegnőnek is megtetszett a lovag. Saxnot azonban láthatólag elszomorodott, mikor meglátta a szép hölgyeket, a fényes páncélokba öltözött lovagokat, a lovakat és a fegyvereket. A király is észre vette a vad elszomorodását, s valami gyanú ébred a fejében.  Fogalma sem volt miért, de úgy érezte, hogy ez a farkas nem is farkas! De akkor mi? Mikor visszavonult a szobájába ezen a problémán kezdte törni a fejét. Tapasztalt vadász révén tudta, hogy egy vadállat holtáig küzd, és nem kezdi nyaldosni az ember lábát.  Furcsa. Na és a szelídsége! Azonnal szelíd lett! Bámulatos! Most meg a lovagok! Vajon miért? Ki ez vagy mi ez? Lehet, hogy ez a farkas az egy éve nyomtalanul eltűnt Alain? De nem! Az lehetetlen! Vagy mégis? Ilyen gondolatokkal a fejében aludt el. Fáradtan ébredt. Ma sok dolga lesz. Itt lesznek a környék bárói, s ő velük kell ma tanácskoznia. Öreg már ő ehhez.  Márcsak Justine-t kéne férjhez adnia, s visszavonulhatna. Délelőtt megérkeztek a bárók. A király fogadta őket. A trónterem falánál ott sorakoztak a lovagok hitveseikkel. Saxnot ott feküdt a király és Justine között, s figyelte a hajbókoló bárókat, majd a lovagokat. Mikor Edmond Rougeraud és Armandine Arnoux hódolt előtte, s ekkor váratlan esemény történt. Az eddig békésen heverő Saxnot felpattant, s minden figyelmeztetés nélkül Edmond-ra vetette magát, s mindenki megdöbbenésére csúnyán megmarta. Armandine sikoltozni kezdett, mire a vad felé fordult, majd rá vetette magát. Leharapta a nő orrát.
-         Saxnot!- kiáltott rá Justine. A farkas ránézett, és a lány látta a gyűlölködő pillantását. A hercegnőt megrémítette ez a pillantás. A farkas leugrott áldozatáról, s kisétált a teremből.
-         Bocsássanak meg! Soha sem viselkedett így! Lássák el őket!
A nőt és a férfit orvosok vették gondjukba. A délelőtti program megszakadt. Mikor a király egyedül maradt a tanácsosaival egyikük szóvá tette a támadást.
-         Felség! E jámbor állat soha nem tanúsított ily kegyetlenséget. Az a lovag, aki az első támadás áldozata lett, a második támadást átélt asszony második férje. Ez az asszony, pedig annak az egy éve nyomaveszett lovagnak volt asszonya, aki felségednek oly kedves volt.  Vetesse Felséged tömlöcbe a nőt, s kérjen tőle magyarázatot.