III. rész

Úgy is lett.  Armandine-t tömlöcbe vetették, s a király lement hozzá.
-         Mondja el hová tűnt Alain!
Az asszony maga elé meredt, és beszélni kezdett.
-         A házasság kötésünk után 2 hónappal meg tudtam, hogy Alain farkasember. Nagy nehezen, de kiszedtem belőle. Meg tudtam, hogy ha nem találja meg a ruháit, örökre farkasember marad. Halálra rémültem, mikor meg tudtam, hogy farkasember. A második férjem gyűlöli Alain-t. Rávettem, hogy lopja el a ruháit. Miután megtette…
-         Összeházasodtak. Utálat!- mondta a király. Az asszony könnyekben tört ki.
-         Mit tesz velem? Semmi más mentségem nincs, minthogy megijedtem. Sajnálom.
-         Ezzel nem ér el semmit! A büntetésén még gondolkodom. Addig is adja vissza Alain ruháit!  Hol vannak?
-         A palotámban, a hálószobámban, a ruhás ládámban.
A király ott hagyta Armandine-t. Felment a lányaihoz. A farkas is ott volt.
-         Mi a baj apám?- kérdezte Justine.
-         Ez a farkas nem farkas! Ez Alain Dextra.
-         Kicsoda? Az lehetetlen!
-         Pedig így van. Nem tűnt el. Farkasember.
-         Ez képtelenség! Lehetetlen!
-         Armandine Arnoux vallotta be az imént. Csak úgy változhat vissza emberré, ha visszakapja a ruháit. Emlékezz! Eddig még soha nem támadott meg senkit, most meg egyszerre két embert is! Egy állat, ok nélkül nem támad. Ezt te is tudod.
-         Igen. Ez igaz.  Tehát látta, hogy a nő udvarlója ellopja a ruháit?
-         Igen. És ami még szörnyűbb, hogy ezt a feleségének köszönheti. Igaz Alain?
A farkas felmorrant.
-         Szép. Mit mondjak, gyönyörű! Hogy tehet valaki ilyet a férjével?
-         Ha itt ülünk soha nem tudjuk meg. Követet küldök, hogy hozza el a ruhát, és utána meg tudjuk magától Alain-tól.
Azzal úgy is tett. Meg hozták a ruhákat, és Saxnot elé tették, ám az nem sok figyelmet fordított rájuk.
-            Vezessék egy külön szobába.- javasolta az a tanácsos, aki a délelőtti tanácsot adta. Így is lett.
A vad egyedül marad a ruháival.  Ekkor ráfeküdt, s villámlott, mennydörgés rázta meg a szobát, és a következő pillanatban ott feküdt emberi mivoltában. Hosszú szőkésbarna haja borzas volt, és látni engedte halvány barna bőrét, dagadó izmait, széles vállát. Remek példánya volt a francia férfiaknak.  Felkapta a ruháit, felöltözött majd lefeküdt.  A király is alva találta. Nem zavarta. Mikor felébredt, lement a volt feleségéhez.
-         Jó estét Armandine!- szólalt meg, mikor a cella elé ért. Sötét volt, így az asszony nem láthatta a férfit.
-         Mi? Hogy? Mit keresel itt?
-   Én voltam a farkas, aki megtámadott. Most pedig, hogy emberré lettem, bosszút állok rajtad és Edmond-on.
És egy gonosz kacajjal otthagyta a megrémült asszonyt. Az dermedten nézett maga elé. Alain felment a királyhoz.  Az épp Armandine és Edmond tárgyalta a tanácsosaival.
-         Bocsánat, hogy zavarok! Szeretnék segíteni a döntésben.
-         Jöjjön közelebb fiam. Segíthet!- szólt a király.
A büntetés félóra múlva meg volt.  Edmond-ot rang és birtokvesztésre, Armandine-t száműzésre és vagyonvesztésre ítélték.  Este nyilvánosság előtt kihirdették.
-         NE!- sikoltott Armandine, mikor meg hallotta a büntetését.- Bármit, csak száműzést ne!
-         Gondoltál volna erre mikor kiagyaltad a gonosz terved.- szólt oda Justine.
Edmond csak mogorva-megvető pillantást vetett a királyra, és a hercegnőre. Alain kárörvendően nézte, ahogy Armandine könyörög. De nem volt kegyelem! Egyiküknek se!
-         Tíz napja van rá, hogy eltűnjön innen. Keressenek maguknak más urat, akit szolgálhatnak. Most pedig menjenek!
A két bűnös elment. A lovagok megvetően néztek Edmond-ra, a bárók, pedig hidegen nézték a kivonulást.
Pár nap múlva Alain egy kéréssel állt a király elé.
-         Felség szeretném meg kérni tőled Justine hercegnő kezét!
-        Hajaj fiam, azzal elkésett! Már van kérője a lányomnak! Julien Rastignac lovag személyében!- s azzal a fekete hajú lovagra mutatott, aki megtetszett Justine-nek a megérkezése napján.  Alain egy hideg, ellenséges pillantással mérte végig riválisát. Az is ugyanígy. Akkor hirtelen felbukkant a hercegnő.
-         Gyere csak Justine! Még egy kérőd akadt
Justine meg látta Alain-t, s elpirult. Julien hirtelen nem tűnt olyan jóképűnek és vonzónak. Alain vonzóbb volt. 
-         Hercegnő, kérlek, válassz közülünk! Kit szeretnél férjedül?
A hercegnő megnézte a két férfit. Tudta, hogy Alain Saxnot-ként megmentette az életét, viszont Julien-t csak pár napja ismerte. Meg rázta a fejét. Mindkettőt akarta. Rekedten mondta:
-         Nem tudok választani. Sajnálom.
-         Hát akkor a Lovagok Kódexéhez fordulunk! Lovagi párbaj! A szabályok ismertek! Holnap délelőtt!
A két férfi bólintott.
-         Kihívom Önt, Julien Rastignac holnap párbajra! Válasszon fegyvert!
-         Kard!
-         Elfogadom! Holnap 10-kor?
-         Helyes! Nekem is meg felel az időpont!
Másnap 10-kor a küzdőtéren megjelent a közönség, majd a lovagok. Justine apja mellett foglalt helyett. A két fél meghajolt a király és a lánya előtt.
-         Kezdődjék a küzdelem!
A két lovag kivont karddal rontott egymásra. A kardok szikrázva csattantak össze. A két férfi minden erejét bele adta a harcba. Kezdetben Alain volt alul, de aztán ő kerekedett fölül. Mikor ellenfele lankadni kezdett, hirtelen kirúgta a kezéből a kardot, és elkapta. Ő volt a győztes.
-         A győztes Alain Dextra!- szólt a király.- Jöjj közelebb, lovag!
A férfi odament a királyhoz. Az megfogta a csuklóját, majd a lányáét, és egymás felé nyújtotta. A két kéz találkozott, az ujjak összefűződtek. A lány és a lovag gyengéd pillantást váltottak, s a lovag elvezette kedvesét. A király mosolyogva ballagott utánuk.
„Jó férje lesz! Biztos!”, gondolta, ahogy elnézte a fiatalokat. Alain és Justine boldogan mosolyogtak egymásra.
-         Köszönöm Alain! Magát szeretném a férjemnek! Nemcsak azért, mert szeretem, hanem mert Saxnot-ként meg mentett engem, az apámat, és Anastasine-t.
-         Hercegnőm! Én…- elakadt a szava, és megcsókolta a hercegnő kezét. Ez a csók mindent elmondott helyette. Este lakomát rendeztek, és ott Alain-nak és Justine-nak mindenki gratulált. Utolsónak Julien ment oda Alain-hoz.
-         Gratulálok! Legyen boldog, és legyen sok gyermeke! Gratulálok barátom!- szólt, majd megszorította Alain kezét, s barátságosan vállon veregette.  Majd Justine-nek gratulált.
Egy hónap múlva meg tartották az esküvőt. Alain a nászéjszaka végén letűnt. Másnap Justine arra ébredt, hogy férje nincs mellette.
-         Alain?
-         Itt vagyok! Mi a baj kedvesem? 
-         Csak nem tudtam hova lett.
-         Kimentem lovagolni.
A férfi láthatólag fáradt volt.
-         Milyen alakú a hold?
-         Parancsol?
-         Jól hallotta. A hold milyen alakú?
-         Dagadó D betű. Attól tart, hogy teli holdkor farkasember leszek?
-         Hát… Bevallom láttam magát eltűnni, és ezért kérdeztem a holdra.
-         Figyeljen rám Justine. Nekem már napszálltakor el kell tűnnöm, ha farkasemberré válok. De mostmár nem vagyok az.
Justine mosolyogva bólintott. Aznap délelőtt a király hívatta Alain-t.
-         Felség! Hívatott?
-         Jöjj közelebb, fiam! Ülj le! Szeretnék neked valamit mondani. Tudod én már öreg vagyok, s lehet, hogy meghalok hamarosan. Azt akarom, hogy jó uralkodó légy, a nép szeressen, az ország gyarapodjon!
-         Igen uram! Ígérem, hogy így lesz, és bennem nem fogsz csalódni.
A király elmosolyodott.  Néhány nap múlva vadászatot rendeztek. A király Alain oldalán indult el. A kopók egy vaddisznót riasztottak fel. A kan haragjában felöklelte a kutyákat, s a király lovát is megbokrosította. Az elesett a lováról, s eltörte a gerincét. Alain vitte fel a kastélyba. Mikor a halálát érezte közeledni, hivatta Justine-t és Alain-t.
-         Gyermekem! Szolgáld Alain-t hűségesen, neveld a húgod becsülettel. Alain! Légy jó uralkodó, apa és férj!  Kérlek, neveld Anastasine-t, és apja helyett apja légy!
Azzal meghalt. Justine felzokogott, Alain magához ölelte.
-         Ne sírj! Minden rendben lesz.
Azzal elmentek. Alain fényes temetést rendezett, majd elfoglalta a trónt Justine oldalán. Sok gyerekük lett idővel, s békességben haltak meg. Az ország gyarapodott uralkodásuk alatt, s utódaik uralkodása alatt is.